Két pasi meg egy kicsi 2/5

Íme a második fejezet! Enyhe nyáladzás előfordulhat! ;)

-          Te tudtál róla?

-          Nekem is csak nemrég mondta el, mit tervez – vallotta be Scott. Már rég leszokott arról, hogy meghunyászkodjon az alfa előtt, de a tiszteletet mindig megadta neki. Most is szálfaegyenesen állt előtte, de tekintetéből kiolvasható volt az együttérzés. – Stiles nagyon szerette Lydiát, de tudta, hogy sosem lehetnek együtt. Érthető, hogy szeretné mindentől megóvni a lányát.

-          Persze, igen – bólogatott Derek. Szokásához híven összefont karokkal, terpeszben állt a falkája előtt, akikkel nem egyszer magánügyeket is megtárgyalt. Mint ez alkalommal is. – De minek kellek ehhez én?

-          Ezt hogy érted? – nézett fel Isaac. – Egy gyerek felneveléséhez két ember kell!

-          De mindketten férfiak vagyunk.

-          Néha kételkedem ebben – vetette oda Erica, vörösre festett körmeit piszkálva. – Ha igazi férfi lennél, azonnal kijelentetted volna, hogy mindenben Stiles mellett állsz.

-          Én nem akarok gyereket! – csattant fel Derek.

-          Valószínűleg a gyerek sem fog repesni az örömtől, mikor megtudja, hogy te leszel az egyik apja – vigyorgott Isaac. – Viszont, mivel a szíved a helyén van, nem akarod sorsára hagyni szegény kislányt. – Aztán hozzátette: - Ugye?

-          Természetesen nem – morogta az alfa.

-          Attól tartasz, hogy nem tudjátok megoldani? – kérdezte Kira kedvesen. Derek grimaszolt egyet, de nem felelt. Még magában is félve merte megfogalmazni a kételyeit…

-          Mi van, ha… ha Stiles csak emiatt akar engem? Ha csak a kislány felneveléséhez kellek neki? – Néma, döbben csend volt a válasz. – Átfutottam a papírokat – kezdte magyarázni. – Miután beadtuk a kérvényt, szét fogják szedni az életünket. Mivel a loft nem megfelelő, el kell költöznünk, és aztán a házasság… össze kell házasodnunk. És még ha mindez megvan, ha a ház tökéletes és biztonságos, Stiles széfbe zárja a fegyvereit… még akkor is ott van az a tény, hogy mindketten férfiak vagyunk. – Komoran a farkasai szemébe nézett. – Soha az életben nem fognak ránk bízni egy ártatlan emberi lényt. Higgyetek nekem.

-          Simán megy majd minden, mint a karikacsapás!

-          Gondolod? – bizonytalankodott Stiles.

-          Hát persze! – mosolygott az apja, ahogy rácsapott a vállára. – Ismernek téged, amióta megszülettél. Még az is lehet, hogy a pelenkádat is kicserélték egyszer-egyszer.

-          Kösz, apa.

-          Mitől félsz? – nézett a szemébe a férfi. Stiles annyi év alatt sem tudta kideríteni, mitől ilyen jó az apja szimata.

-          Derek még nem adott egyértelmű választ.

-          Nem hiszem, hogy sokáig fog hezitálni.

-          De talán neki ez túl sok. Úgy értem elfogadta, hogy együtt vagyunk, még együtt is élünk. De ha ezt meglépjük, el kell adnia a loftot. Teljesen új életet kell kezdenie.

-          Igen, de veled – nyugtatta az apja. – Ismersz, én voltam az első, aki megkérdőjelezte Derek bátorságát és erejét, de amióta együtt vagytok, alkalmam volt jobban megismerni. Ha rólad van szó, képes felforgatni a saját világát, hogy alkalmazkodjon az újhoz, aminek te is része vagy. – A férfi megköszörülte a torkát. – Ha valami gondja van, küldd csak hozzám! Majd beszélek a fejével!

Stiles és Derek az elkövetkező napokban nem ejtett szót az örökbefogadás témájáról. Mindketten őrlődtek magukban, beszéltek róla a barátaikkal, egymással azonban csak egy héttel később. Szombat volt, esett az eső, így nemigen tudtak kiruccanni sehová. Stiles ebédet készített, most pedig egymás mellett álltak, és mosogattak. Semmiségekről csacsogtak – mi a helyzet Stiles munkahelyén, hogy fejlődnek a farkasok -, aztán egyszer csak Derek lecsapta a törlőruhát.

-          Nem bírom ezt így tovább – mondta mélyet sóhajtva. Észrevette, hogy Stiles keze megállt a mosószeres vízben. Mivel nem akarta felzaklatni, magához húzta, és összetámasztotta a homlokukat. – Tényleg szeretnéd azt a kislányt?

-          Tényleg – hangzott a felelet. Majd Stiles a szemébe nézett. – De nem csak ezt szeretném. Szeretnék mindent, amit csak megkaphatok, de egyik sem kell, ha te nem vagy mellettem. – Derek szíve nagyot dobbant – még szerencse, hogy Stilesnak nem volt kifinomult hallása. – Csakis azért fordult meg egyáltalán a fejemben az örökbefogadás, mert te lennél a másik apja a kislánynak. És tudom, hogy fantasztikus lennél. Védelmező, törődő. Imádna téged. Senki mással nem tudom ezt elképzelni, csak veled.

Stiles a következő pillanatban a kanapén találta magát. Vigyorogva rángatta le magáról a pólót, majd felnyúlt, megragadta Derek nyakát, és keményen megcsókolta.

-          Szeretlek – lehelte Derek a fülébe. Stiles testén borzongás futott végig.

-          Szeretlek. Együtt ezt is megoldjuk.