Pénteken, a karácsonyi műsor kezdetén Jeong egy széken ült a
színpad mögötti folyosón. Nem volt túl sok fellépő, de igyekezett senkit sem
akadályozni. Volt három napja, hogy hozzászokjon, nem fog táncolni, a
hagyományos módon legalábbis nem, de a srácok javaslatára, hogy ettől
függetlenül álljon színpadra, nem tudott nemet mondani. Mosolyogva nézte, ahogy
Tae és Yoon-gi egymást lökdösve közeledik.
-
Hihetetlen, de egy csepp piára sem számíthatunk
ezen a bulin – közölte Tae felháborodva.
-
Tehát kénytelenek leszünk tiszteletünket tenni a
nagybátyádnál – kacsintgatott Yoon-gi. – Nála jobb pultossal még nem
találkoztam.
-
Minden pultosra ezt mondod, aki hajlandó
kiszolgálni.
-
És nincsenek sokan, szóval megérdemlik a
dicséretet. – A két srác ekkor hirtelen előrebukott, majdnem átesve Jeong
lábán.
-
Helló, hölgyeim – vigyorgott Ho-seok. – Mindenki
felkészült? Ez lesz a beavatásotok, gyerekek.
-
Léptünk már fel színpadon! – jelezte Yoon-gi,
mire Ho-seok felvonta a szemöldökét.
-
Az oviban? – A srácok pirulása jelezte a sikeres
találatot. Jeong elvigyorodott. – Nos, ez dicséretes, de most már velünk
nyomultok, és ez már a nagyok pályája. Nem mintha fényezni akarnám magam… -
igazgatta meg az inge gallérját.
-
Csak nem Ho-seok fényezi magát éppen? –
hallatszott Jimin kérdése, és a srác csatlakozott is hozzájuk, mögötte Nam-joon
lépkedett. Amikor Jeong így együtt látta őket, valami homályos emlék tört rá.
Mintha valamit tudnia kellene, de az a valami folyton kicsúszna a kezéből.
-
Visszavonom a szavaimat, ha a nézők az előadás
után nem fognak állva tapsolni – ígérte Ho-seok. – Mikor jövünk?
-
És hol van Jin? – toldotta meg Tae. Jimin féloldalas
mosolyra húzta a száját.
-
Ó, hát ő már a színpadon van. – Segített
Jeong-nak felállni. – Amondó vagyok, menjünk, és nézzük meg. – Aztán egyenesen
Jeong szemébe nézett. – Ezt az előadást tuti nem akarjátok kihagyni.
A terem tele volt, Jimin mégis az első sorhoz vezette őket,
ahol hat hely volt kihagyva számunkra. Jeong azonnal Jint kereste, de a
színpadon még a konferansz állt, meg egy fekete zongora.
-
Ez az előadás nem szerepelt az eredeti
programban, de nem mondhattunk nemet egy végzős kérésére, pláne, ha ennyien
ismerik. Jöjjön tehát Kim Seok-jin!
Jeong már a tapsviharból megállapította, hogy tényleg sokan
ismerik a srácot. Vagy csak hallottak az eltiltásáról, és izgalmasnak találták,
hogy jár közöttük egy rosszfiú? Jeong-nak eszébe jutott, hogy Jin azt ígérte,
elmondja neki, miért hiányzott a suliból, de Jeong-ot nem érdekelte. És most?
Talán változna a srácról alkotott véleménye? Kevésbé tartaná okosnak,
viccesnek, kitartónak, gondoskodónak? És vonzónak?
-
Jól vagy? – hajolt hozzá Jimin. Amennyire távol álltak
egymástól az elején, ez a néhány hét annál jobban összehozta őket.
-
Igen. Köszönöm.
-
Csak élvezd a műsort!
Jeong éppen akkor fordult a színpad felé, mikor Jin a
zongorához sétált. Gyönyörű, sötétkék öltönyt viselt fehér inggel, haja belőve,
szeme feketével kihúzva. Jeong szíve gyorsabb dobogásra váltott; sokkal
szebbnek látta a srácot, mint a legelső napon, valószínűleg azért, mert azóta
személyesen is megismerte.
Nem remélte, hogy valaha is lesz szerencséje hallani
énekelni Jint, és tessék… ahogy a srác belekezdett a dalba, mintha az egész
terem visszatartotta volna a lélegzetét.
Jeong nem tudta szavakba önteni az érzéseit. Egyszerre volt
melege és rázta a hideg. Egyszer Jinhez rohant volna, hogy aztán elbujdosson.
Mikor néhány napja arra kérte Jint, randizzon vele, a srác
néhány pillanatig csak nézett rá. Aztán lágyan megérintette Jeong ajkát, akinek
azonnal lángra lobbant a teste.
-
Ha tudsz várni a fellépésig – mondta halkan -,
akkor megkapod a választ.
És Jeong tudta, hogy ez az. Ez a dal Jin válasza. Még mindig akarlak.
Jeong most először örült annak, hogy nem kell táncolnia, Jin
előadása után ugyanis mozdulni sem tudott. A nézők ovációja közepette osontak
ki az oldalsó ajtón, s jutottak vissza a színpad mögé.
-
Uh – ugrált Tae. – Ez nem volt gyenge.
-
Kellő megalapozása volt a produkciónknak –
értett egyet Ho-seok. – Ti tudtátok, hogy ilyen jó hangja van?
-
A művészetire fog felvételizni – mutatott rá
Nam-joon.
-
Persze, de én azt hittem, csak az ujjai miatt. –
Erre mind értetlenül néztek rá.
-
Az ujjai miatt? – kérdezett vissza Jimin.
-
Ja. Művészujjai vannak. Vékonyak, kecsesek,
tökéletesek. – Csend. – Biztos nem csak nekem tűnt fel. – Mikor Ho-seok
tekintete végigjárt az arcokon, Jeong gyorsan lehajtotta a fejét.
Égett az arca. Eddig is sokkal többet gondolt Jin ujjaira,
mint illendő lett volna, de most már azt is elképzelte, hogyan játszana a srác
a testén, mintha egy hangszer lenne.
-
Sok sikert, srácok! – mosolygott rájuk a
konferansz, ahogy elhaladt mellettük a színpadra menet, hogy bejelentse őket. –
Fantasztikus voltál! – tette hozzá Jinre nézve, majd megérintette a karját.
Jeong szeme összeszűkült, ahogy mindig, mikor random emberek csak úgy
hozzáértek Jinhez. Persze meg tudta érteni őket… legszívesebben mégis levágta
volna a kezüket egytől-egyig.
-
Köszönöm – reagált Jin visszafogottan, majd
felragyogott az arca, amint a csapatra nézett. – Mindenki készen áll? És ül?
-
Készebbek nem is lehetnénk! – vágta rá Ho-seok,
aztán előre nyújtotta a kezét. – Ugyan én csak bekönyörögtem magam, de életem
egyik legjobb bulija volt veletek nyomulni.
-
A számból vetted ki a szót, pedig azokat nem
adom könnyen – csatlakozott Yoon-gi, keze Ho-seok kezén landolt.
-
Kösz, hogy megtanítottátok, mi mindenre
használhatom a testem – vigyorgott Tae.
-
Nem vagytok borzalmasan tehetségtelenek – mondta
Jimin. – Élmény volt a közös munka.
-
Sosem voltak igazi barátaim – vallotta be
Nam-joon. – De megismertelek titeket, és már tudom, mi hiányzott eddig az
életemből. – A megilletődött, szeretetteljes csendet követően Jin mélyet
sóhajtott, majd kinyújtotta a kezét. Persze mind nyomban lecsekkolták,
helytállóak voltak-e Ho-seok szavai.
-
Köszönöm. – Jeong szíve a torkába ugrott, mikor
rájött, hogy Jin a könnyeivel küzd. – Visszajöttem, ti pedig hezitálás nélkül
befogadtatok. Azt kaptam tőletek, amire sosem számítottam. – Rájuk nézett. –
Egy családot.
Mielőtt mind elsírták volna magukat, Jeong gyorsan rácsapta
Jin kezére a sajátját.
-
Vért, verejtéket és majdnem csontot áldoztam
értetek. Csapassuk!
Jeong igazság szerint nem számított túl sok jóra a nézőktől;
nem mindenki vágyott arra, hogy táncoló pasikat nézzen. Azonban amint a dal
elkezdődött, nagyon sokan tapsolni kezdtek, vagy felpattantak a helyükről.
Jeong vigyorogva szlalomozott a székével; emiatt ő volt az egyetlen, aki
fejmikrofont kapott. Élvezte, hogy nem magányosan áll – ül – a színpadon, és
arra jutott, talán a továbbiakban sem kellene erről lemondania.
Jó fél órával később sikerült úgy-ahogy összeszedniük
magukat. Szóba sem jöhetett, hogy ott maradnak a suliban, ahol még koccintani
sem tudnak rendesen, így végigvidámkodták az utat a törzshelyükig. A bár tömve
volt, de hogy, hogy nem, Jeong nagybátyja fenntartotta nekik a
legelszeparáltabb asztalt.
-
Nem gondoltam volna, hogy ilyen helyekre jártok
– tekergette a fejét Nam-joon.
-
Kérlek, ez egy nagyon is tisztességes intézmény!
– csapott az asztalra Tae.
-
Nem úgy értette – kelt gyorsan a védelmére
Jimin. – Csak nem hittük, hogy a gyakorlás mellett még erre is van időtök.
-
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy szomjan
haljunk – mondta Yoon-gi.
-
Mindenki a szokásosat kéri? - kérdezte Jin, aki
eddig az asztal mellett strázsált.
-
Naná!
-
Kösz!
-
Ti bízzátok ránk magatokat! – biccentett Jimin,
Ho-seok és Nam-joon felé, majd megragadta Jeong székét, és maga előtt tolva őt
a pulthoz sétált.
-
Bátyám – köszöntötte Jin a pultost.
-
Szerbusztok – mosolygott rájuk. – Minden rendben
ment?
-
Még annál is jobban. Imádtak minket.
-
Ebben egy percig sem kételkedtem. Mit kértek?
Mialatt Jin rendelt, Jeong elfogódottan ült a székében, és
nézte a srácot. Lázadó külseje miatt nem gondolta volna róla, hogy van türelme
így elcsevegni, vagy, hogy rajtuk kívül másokkal is tud, hajlandó kedves lenni.
Jeong tanúja volt annak, hogy hajtotta el Jin azokat, akik nem érdekelték, hogy
sújtotta őket azzal a pillantással, amitől nyomban felszívódtak.
Arra ocsúdott, hogy Jin leült az egyik székre, így majdnem
egy magasságba kerültek.
-
Hogy vagy? – Jeong megállta, hogy felcsattanjon.
-
Jól.
-
Nem a fizikai állapotodra céloztam. Jól érezted
magad velünk a színpadon?
-
Nem úgy tűnt?
-
Tőled akartam hallani. – Találkozott a
tekintetük, és mivel a Jinében kihívást látott, Jeong azt mondta:
-
Minden percét imádtam. Habár a szívem nem volt
egészen jelen, mert valaki az előadásával kivájta, és magával vitte. – Jin
homloka ráncba szaladt.
-
Nem akartam… meglepetésnek szántam.
-
Az volt. Ha nem zúgott beléd a fél suli, ne
álljak fel innen többé.
-
Ezzel ne viccelj! – kérte a srác komoran. – Még
gyakorolnod kell velem.
-
Már nem lesz túl sok szerepem – gördült
előre-hátra a székével. – Lenyúltál a lelked mélyére, és megtaláltad azt a laza
srácot, akire szükséged van. Csak a finomhangolás maradt hátra. – Jeong
összerezzent, ahogy Jin elkapta a karfát, aztán magához húzta a széket, így
egyik lába Jeong lába közé ékelődött. Perzselő tekintettel hajolt a srác
füléhez.
-
Azt akarod, hogy kimondjam? Legyen. Szükségem
van rád. Nem csak a táncban. Mindenben.
Jeong-nak ezek után természetesen szüksége volt némi italra.
Nem elég, hogy fel volt spannolva a fellépés miatt, most még Jin is rátett egy
lapáttal a hihetetlen vallomásával. A srác mindennél jobban szerette volna
lehúzni magához és megízlelni az ajkait, de ekkora közönséget azért nem akart
hozzá. Így csak jelentőségteljesen a szemébe nézett, az ölébe vette az
italokkal megrakott tálcát, és hagyta, hogy Jin visszagurítsa a társasághoz.
Nem kellett hozzá sok idő, hogy feloldódjanak a gátlások;
Jimin folyamatosan Nam-joon fülébe suttogott vihogva, amit az osztályelnök
vöröslő arccal, remegve tűrt. Yoon-gi és Ho-seok próbálta bevezetni Tae-t a
csajozás rejtelmeibe, minek érdekében fura grimaszokkal szórakoztatták a
pultnál ülő lányokat. Szerencsére Jeong-ot a sérülése miatt senki sem zargatta,
így kényelmesen elfekhetett a székében az italát szopogatva.
Amikor felvetették, hogy osztályt kellene ugrania, ráadásul
rögtön kettőt, biztos volt benne, hogy utálni fogja, hogy őt is utálni fogják,
és meg sem próbálják majd befogadni. Ehelyett amint letette a fenekét az
asztalához, Tae és Yoon-gi azonnal mellette termett, és azóta sem tágítottak.
Nam-joon is mindent megtett, hogy könnyedén felzárkózzon, és egyáltalán, senki
sem viselkedett vele lekezelően. Jeong tanult, benne volt a hülyeségekben,
közben magányos estéin a felvételi anyagán dolgozott. Nem érezte, hogy bárki is
hiányozna pillanatnyilag az életéből egészen addig, amíg Jin vissza nem tért közéjük.
Hozta magával Ho-seokot és Jimint, és mintha a kirakós utolsó darabja is a
helyére került volna… mert ők egy csapat, az összhang és a dinamika olyan
természetes volt köztük, mintha mindig is ismerték volna egymást.
Ahogy Jeong végignézett a társaságon, felbugyogott valami a
mellkasában. Boldog volt és elégedett, hogy ezekkel a srácokkal lehet. Mikor
egy karcsú kéz megkereste az övét, rájött, hogy mindezeken felül még őszintén,
szívből szerelmes is. Nem tudta, képes lenne-e mindezt feláldozni.
Nem meglepő módon, mire eljött az indulás ideje, szinte
egyikük sem tudott megállni a lábán, amin Jeong nem tudott eleget kárörvendeni.
-
Igazán vihetnél egy darabon! – esdekelt Tae, de
Jeong lesodorta az öléből.
-
Törted volna el te is a lábad, aztán most
ülhetnél kényelmesen – vihogott a srác, majd tett néhány kört az utcán. Kicsit
imbolygott az elfogyasztott alkoholtól, néha úgy érezte, mintha repülne.
-
Óvatosan! – szólt rá Jin, az egyik józan egyén a
társaságból. Persze Nam-joon volt a másik, aki Jimint a hátán cipelve
nézelődött taxi után.
-
Szükségetek van segítségre? – lépett hozzájuk
Jeong nagybátyja.
-
Tudna taxit hívni?
-
Már úton van egy. Jeong nem lakik messze, őt én
is haza tudom vinni.
-
Már így is sokat tett értünk, ne fáradjon –
mondta Jin. – Vigyázok rá.
-
Azt nem kétlem.
Jin segített betuszkolni barátait a taxiba, majd nézte,
ahogy Nam-joon kimerülten a hajába túr.
-
Ha tudod, milyen problémásak vagyunk, erőltetted
volna a közös munkát?
-
Mindenki problémás némileg – reagált az elnök. –
És sosem éreztem még ilyen jól magam. – Találkozott a tekintetük. – Nem biztos,
hogy tudod, de… én tudom, miért tiltottak ki. – Jin teste nyomban megfeszült,
és önkéntelenül is a boldogan dudorászó Jeong-ra villant a tekintete. Amikor
néhány hónapja felajánlotta, hogy a felkészítésért cserébe megosztja vele az
igazságot, még nem érdekelte, mit gondol majd róla utána a srác. Most azonban…
-
Nem tudhatja meg – motyogta halkan, mire
Nam-joon felsóhajtott.
-
Tőlem nem tudja meg. Ahogy egyikük sem. De ha
valóban olyan fontosak neked, mint gondolom, akkor te magad mondod el nekik.
Jeong végigbohóckodta az utat. Folyamatosan énekelt,
megpróbált táncmozdulatokat imitálni a székével, de Jin minduntalan
visszakormányozta a járdára. Kezdett igazán hideg lenni, Jin pedig nem szerette
volna, ha betegen kell tölteniük a jól megérdemelt téli szünetet.
Megfeszült a keze a fogantyún, mikor arra gondolt, hány napig
nem láthatja majd a másikat, de talán így volt a legjobb. Elragadtatta magát
azzal a vallomással, de látva, hogy Jeong is ugyanígy érez, nem tarthatta
tovább elzárva. A legelső pillanattól vonzódott hozzá, a szívét viszont csak
később kezdte ostromolni. Mára Jin teljesen belehabarodott, minden pillanatban
vele akart lenni, de súlyos teherként nehezedett rá az eltiltás. Még a tanárok
sem szerették volna, ha a diákok megtudnák, mit tett Jin, és most már ő maga is
egyetértett velük. De Nam-joonnak igaza volt… ha Jin valóban mély érzéseket
táplált Jeong iránt, a srácnak joga volt ismerni minden részletet, hogy annak
fényében dönthessen.
Jeongék házában még égett a villany. Jin valószínűsítette,
hogy a szülők nem lesznek túl boldogok, látva kapatos fiukat, de Jin szívesen
magára vállalta a haragjukat.
Jeong köntöst viselő anyja nyitott ajtót.
-
Szerencsére az apja éjszakás – mondta, és
hajlandó volt szemet hunyni a történtek fölött, ha Jin felviszi a fiát az
emeleti szobájába.
Jeong már csendben volt, feje lehanyatlott, de ahogy
megérezte a karokat maga körül, kinyílt a szeme.
Nem volt biztos benne, nem álmodik-e; Jin gyönyörű, fáradt
arca ott lebegett fölötte, miközben karjaival a mellkasához szorította. Jeong
nem tudta megállni, a nyakába temette az arcát. Fölmentek a lépcsőn, be a
szobába, majd Jin ügyetlenkedve felhajtotta a takarót, hogy letehesse Jeongot,
a srác viszont átkarolta a nyakát, és meglepő erővel rántotta magára.
Jin szíve a fülében lüktetett, ahogy gyorsan megtámasztotta
magát a jobb lábával és a kezeivel.
-
Ne hagyj itt – suttogta Jeong, tekintete
ragyogott. – Azt mondtad, szükséged van rám. Akkor ne hagyj itt!
Még csak gyerek, ráadásul részeg is. Jin tessék-lássék
próbált magára parancsolni, hogy húzódjon el, menjen szépen haza, és vegyen egy
hideg zuhanyt, de legyünk őszinték, nem volt egy angyal. Talán egyetlen férfi
sem tudna ellenállni, ha az, akit mindennél jobban akar, ott feküdne előtte
kitárulkozva. Persze jobban tisztelte Jeongot annál, mint hogy lerohanja; aztán
meg szerette volna, ha a srác mindenre emlékszik.
De azért egy harapást mégis engedélyezett magának a
tortából.
Hagyta, hogy Jeong lehúzza a fejét, de a szája helyett a nyakába
csókolt bele. Nyelve sós, izzadt bőrt érintett, de nem volt kellemetlen, sőt;
ahogy Jeong kezei a vállára majd a hátára kúsztak, minden erejét össze kellett
szednie, hogy ne tapassza össze a csípőjüket. Forróság volt mindenütt, amitől
Jin elszédült.
-
Jin… - lehelte Jeong, szeme szorosan lehunyva,
mialatt ide-oda vonaglott alatta, és mikor mélyről jövő, elégedett sóhaj hagyta
el az ajkát, Jin végre rájött, mi történt. A másik a farmer érdes anyagát, és
az ő lábát használta örömszerzésre.
Jin égő arccal húzta le Jeongról a nadrágot, majd alig
figyelve oda gyorsan megtisztította egy zsebkendővel. Így is kellemetlenül
ragadni fog, mikor magához tér, de Jin jelenleg ennyit mert tenni. Betakarta az
elszenderült srácot, majd kisimított egy izzadt tincset az arcából. Ha nem
tudta volna biztosan, mit érez iránta, nyilvánvaló lett volna abból, hogy nem
akarta egyéjszakás kalanddá degradálni.
Lefelé menet mélyet sóhajtott. Az este végső soron jól sült
el, mégis azt kívánta, bár ne éledt volna fel a lelkiismerete. Közeledett a
pillanat, amikor majd színt kell vallania, és ez valószínűleg ugyanaz a
pillanat lesz, amikor el kell búcsúznia az odafent alvó, kielégült Jeongtól.
A csillagok leragyogtak rá, ahogy lassan hazafelé botorkált. Fel kellett tennie magának a kérdést, milyen ember is ő valójában; mivel úgy tűnt, nem lehet egyszerre boldog és őszinte, kénytelen lesz választani.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése