Aznap sem ígérkezett sokkal hűvösebbnek. Lee kimászott a hevenyészett sátrából, és azon nyomban érezte, hogy izzadtság kezd csorogni a hátán. Alig várta, hogy otthon legyen – már amit otthonnak tudott nevezni jelenleg -, és lecsapathassa magát némi értékes vízzel. Úgy saccolta, hogy ha rendesen kilép, néhány órán belül megpillanthatja a tábort, három hónap után először.
A megfigyelés zökkenőmentesen zajlott. Lee végigment az előzőleg összeállított listán, ellenőrzött mindent a felállított határaikig és vissza. Új vízforrásnak nem találta nyomát, találkozott viszont néhány, csoportjából kivált vándorlóval, akik igyekeztek kipuhatolni, milyen erőforrásokkal rendelkeznek, és hány társa van a csoportban. Lee azt az utasítást kapta, hogy senkivel se ossza meg a táboruk pontos helyét, és senkit se vigyen magával még akkor sem, ha ajánlj valamit, aminek hasznát vennék.
Evett néhány falatot, óvatosan ivott, hogy kitartson a túra végéig. Három hónapja csak alig beszélt valakivel, így úgy érezte, mintha összeragadt volna a szája, és fűrészpor került volna a torkába. Nagyon kedvelt mindenkit a táborban, és alig várta, hogy beszámolhasson az útjáról.
Repedezett ajka mosolyra gördült, mikor felbukkant a távolban a tábor fémkapuja. Megszaporázta a lépteit, a következő pillanatban viszont egy golyó süvített el mellette. Hasra vágta magát, először előre nézett a kapu – az otthona – felé, majd hátra, és megdermedt. Jóval lemaradva mögötte egy kupacot látott a földön, ami minden bizonnyal egy csavargó lehetett. Lee-nek fogalma sem volt, mióta követhette, de nagyon mérges volt magára, amiért nem vette észre. Mialatt feltápászkodott, látta, hogy kinyílt a kapu, és két alak futva indult felé. Vajon az errefelé megszokott délibáb miatt hullámoztak? Lee a szeme fölé emelte a kezét… jobban mondva emelte volna, mert hirtelen megszédült, és térdre esett. Mikor a két férfi odaért hozzá, már eszméletét vesztette.
Lee úgy érezte, mintha valami ágyszerűségen feküdne – ez lehetetlen volt; nem voltak ágyaik -, és valaki rendszeresen cserélgette a homlokára tett törülközőt. Selymes anyag simogatta a bőrét, és teljesen fel volt öltözve, mégis megborzongott a hűs levegőtől. Lee már csak ebből is tudhatta volna, hogy álmodik, de ez bizonyossággá vált, mikor a szemét kinyitva egy hosszú fekete hajú alakot látott éppen fölé hajolni.
Összerezzenve tért magához, és majdnem fejbe vágta azt az illetőt, aki tényleg fölé hajolt. Az álmában látott, gyönyörű arcra nézett, de a srác haja szőke volt, és nem fekete.
- Ki a fene vagy? – Mivel alig jött ki hang a torkán, nyelt egyet. A következő pillanatban egy kulacs termett a szája előtt, Lee pedig mohón ivott, az idegen tekintetétől kísérve.
- Ő Xion – válaszolta a mögöttük ücsörgő Ravn. – Az unokaöcsém, pont akkor érkezett, mikor te távoztál, így nem tudtatok megismerkedni.
- Nem akarom megismerni – morogta Lee, és megpróbált felülni.
- Én a helyedben nem tenném – figyelmeztette Xion. Karcsú kezével visszanyomta a fekhelyre, majd a mellkasára bökött. – Néhány nappal ezelőtt felsértetted a mellkasodat. Nem éreztél fájdalmat?
- Nem igazán volt időm megállni, és doktor bácsisat játszani.
- És ez majdnem az életedbe került – mondta Ravn. – Xion kitisztította a sebet, és friss kötést tett rá. Pluszban pedig lelőtte a csavargót, aki utánad ólálkodott. – Lee-nek nagyon nem tetszett, hogy az új srác máris a lekötelezettjévé tette.
- Kösz – vetette oda neki, de Xion már fel is állt.
- Azt mondják, fontos vagy a csapatnak, így nem hagyhattam, hogy elpatkolj – szólt hátra a válla fölött, majd kisétált a helyiségből.
A Lee lakhelyeként szolgáló egykori lakókocsi hirtelen túl szűknek tűnt, és mintha a fény nagy része is eltűnt volna belőle.
- Próbálj meg pihenni, rendben? Most már biztonságban vagy – mondta Ravn. – Este a tűznél majd elmeséled a kalandjaidat. A lányok sikongatni fognak örömükben, hogy visszatértél.
- Sejtem – mosolygott Lee, de a jókedve nem volt őszinte. Mintha észrevette volna ezt, Ravn felállt, odasétált mellé, és megérintette a vállát.
- Ne utáld! Nem volt más választása, csatlakoznia kellett hozzánk.
- Nem utálom – ütötte el nyomban, mire Ravn csak mosolygott.
- Ezt örömmel hallom. Akkor találkozunk este! Gyűjts egy kis erőt, vándor!
Lee-nek semmi kedve sem volt pihenni, habár a testét nemigen tudta volna megmozdítani, csak ha az élete múlt volna rajta – mostanában ez igen gyakran megesett. Fészkelődött egy keveset, majd lehunyta a szemét. Adhattak neki valamit, mert más esetben már rég odakint lett volna, függetlenül a sérülésétől. Meg sem rezzent, ahogy dübbenést hallott a lakókocsi tetejéről; nyilván most foglalta el pozícióját a nappalra beosztott lövész. Lee reménykedett benne, hogy az egyik barátja az.
- Hé! – kiáltotta, mire a tetőbe vágott kerek ajtó feltárult, és Xion bámult le rá. Lee nem tudott elfojtani egy nyögést.
- Ennyire azért ne örülj.
- Miért épp téged…
- Mert a te kocsid van legmesszebb a kaputól, és történetesen az én szemem a legjobb – darálta Xion.
- Mesterlövész is vagy, nem csak orvos?
- Egyik sem vagyok, de ez az élet sok mindenre rákényszeríti az embert, nem gondolod? Ravn azt mondta, pihenj! Majd szólók, ha kész a vacsora! – és lecsapta az ajtót. Lee megállapította, hogy a srác sem kedveli őt túlzottan… vagy csak azért kezdett fagyosan viselkedni, mert ő maga élből elutasította már a legelső percben?
Sötét volt és hűvös. Ismét egy ágyon feküdt, selyemmel betakarva, egyébként meztelenül. A szíve hevesen vert, a lába között keményen lüktetett a hús. Félig lehunyt szemhéja alól figyelte, ahogy közeledik az ágy felé. Sötétkék selyem köntöst viselt, ami félig szétnyílt, láttatni engedve sápadt mellkasát. Hosszú, fekete haja a hátára omlott, vérpiros, csókolni való ajka mosolyra húzódott. Félrehúzta a takarót, és feltérdelt az ágyra. Abban a pillanatban, ahogy találkozott a tekintetük, Lee felriadt. Elég sok mindent magával hozott az álomból, többek között a heves szívdobogást és az álló szerszámot. Elképzelése sem volt, miért álmodott immár második alkalommal Xion egy másik verziójával, de nagyon zavarta a dolog. Eddig csakis nőkre indult be, most viszont úgy tűnt, az minden vágya, hogy egy férfit teperjen maga alá. De nem is akármelyik férfit; Ravn unokaöccsét a hamvas bőrével és a szőke hajával. Ezt aztán fixen nem engedhette meg magának.
A Nap fokozatosan eltűnt a láthatáron, mikor Xion ugrált néhányat a tetőn, bizonyára így jelezve, hogy kész a vacsora. Lee óvatosan felült, és mikor nem rosszabbodott a fájdalom, lábra állt. A kötések keresztbe-kasul vándoroltak a mellkasán, és hirtelen eszébe jutott, hogy nem is olyan rég Xion karcsú ujjai siklottak rajta. Erőszakosan elfojtotta magában ezeket a megmagyarázhatatlan vágyakat; felvett egy mellényt, aztán kilépett a kocsiból, hogy majdnem vissza is hátráljon.
- Lee! – Egy tucat sikoltozó lány termett körülötte, és nyomban taperolni kezdték. – Annyira hiányoztál! Aggódtunk miattad! Most már jobban vagy?
- Majd jobban lesz, ha hagyjátok levegőhöz jutni! – hessegette el őket Hwanwoong, aztán széles mosollyal megveregette Lee vállát. – Alig bírtak meglenni nélküled.
- Azt meghiszem – vigyorgott Lee, és máris azt fontolgatta, melyikkel tölt el néhány kellemes órát vacsora után.
- Eszedbe se jusson! – rivallt rá Keon. – Xion azt mondta, napokba telik, mire a sebeid begyógyulnak.
- Csak túloz. – Lee-nek valamiért nem akaródzott kimondani az új srác nevét; azzal túlságosan is valóságossá tenné.
- Hát azok után, hogy ott estél össze előttünk, inkább elfogadom a túlzását – mondta Seo. – Ha a gyógyulásodhoz az kell, hogy ne hemperegj néhány napig, azt igenis ki fogod bírni. – Lee már nyitotta a száját, hogy vitatkozzon, mikor megjelent Xion.
- Hagyd csak! – mosolygott Seo-ra. – Végül is nem vagyok képzett orvos, és ő nem a páciensem.
- Pedig lehetne – morfondírozott Hwanwoong halkan, és máris formálódni kezdett egy terv a fejében.
Az este első fele meglehetőségen jól telt. Lee már ki volt éhezve a főtt kosztra, így nem is zavartatta magát, mindent elpusztított, amit a tányérjára halmoztak. Később körbeülték a tábortüzet, Ravn pedig felkérte, hogy meséljen el mindent az útjáról. Lee így is tett, és csak alig tett hozzá néhány veszélyes helyzetet, de csakis azért, hogy a körülötte ülő lányokból sikolyokat csikarjon elő. Lee igyekezett nem tudomást venni a túloldalon ülő Xion-ról, akit gyönyörűen megvilágított a pattogó tűz fénye. A lányok szerencsére elég hamar elterelték a figyelmét, és már csak azt vette észre, amikor Ravn megállt mellettük. A többiek már távoztak, a tűz kezdett kialudni.
- Menjetek, lányok – intett Ravn. – Még beszélnem kell a vándorral. – A lányok nem titkolt csalódással pillantgattak vissza rájuk, de tették, amit a vezető mondott. Ravn leült az egyik megüresedett helyre. – Tudod, mit akarok mondani?
- Gondolom azt, hogy egyiket se vigyem be magamhoz ma este.
- Ez az egyik része – bólintott Ravn. – Bízom benne, hogy az egészségedre való tekintettel nyugton tudsz maradni… de azért bebiztosítom magam. – Lee felpillantott, és rögtön rossz érzése támadt, mikor meglátta a közeledő Xion-t.
- Itt vagyok – közölte a szőke az unokabátyjával. – Cseréljem ki a kötéseit?
- Igen – felelte lassan Ravn. – Valamint szeretném, ha rajta tartanád a szemed egy ideig.
- Vannak itt elegen, akik rajta tartják a szemüket – gúnyolódott Xion, és a lányok hálóterme felé bökött.
- Pont ezért – folytatta a vezér – te és Lee egy kocsiban fogtok aludni.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése