Már csak alig néhány nap választotta el őket a comeback-től, és eddig szerencsésen megúszták nagyobb balesetek nélkül. Az is igaz viszont, hogy addig a biztonságos gyakorlóteremben tartózkodtak, most azonban eljött az ideje, hogy áttelepüljenek a videoklip forgatásának helyszínére. Az utolsó napok és órák megfeszített munkával teltek. A srácok szinte alig aludtak, hogy a legutolsó pillanatig tökéletesíteni tudják a koreográfiát. Már csak a záró-jelenet volt hátra, az a táncos rész, ami az eredeti dalban ugyan nem szerepelt, de a videoklipben és a színpadi fellépéseken egy kis extra meglepetéssel szolgál a rajongóknak.
- Még azelőtt be kéne fejezni, hogy rátapad a por a ruhánkra – vélte Geon Hee.
- Szép is lenne – sóhajtott Seo Ho. Felpillantott, mikor Hwan Woong rátette a kezét a vállára.
- Hogy érzed magad? Nem gondolod úgy, hogy meg lettél fosztva a szokásos nagy attrakciódtól? – Seo a homlokát ráncolta.
- Mire gondolsz? – kérdezte, mire Hwan hátrafelé bökött, Dong Ju irányába.
- Hát, most ő kapta a nagy számot… őt fogják felemelni ezek a fess fiatalemberek ahelyett, hogy te ugranál egy szaltót, vagy mit tudom én.
- Néha nekem is kell egy kis pihenés.
- Azt reméltem azt mondod, néha nekünk is juthat egy kis rivaldafény – vigyorgott Geon Hee.
- Az egészet megkaphatod, tudod.
- Tudom. De nem tehetsz róla, hogy ennyire tehetséges vagy – veregette meg a vállát Geon Hee is.
A srácok beszélgetésének középpontjában álló emelést a rendező csak egyszer szerette volna felvenni, ami Dong Junak teljesen rendben volt. Így is nagy erőfeszítésébe került tartania magát, mert habár mindenki kimerült volt, ő ennél jóval nagyobb kínoktól szenvedett. Attól tartott, ha a táncosok megragadják a karját és felemelik, azonnal elhányja magát. Hálát adott az égnek, amiért Geon Hak-nak is megvolt a maga feladata, és nem leste folyton árgus szemmel, mert már rég lebukott volna. Azzal biztatta magát, hogy már csak néhány óra, és elrohanhat az orvoshoz, hogy sínbe tegye a karját. Arra még nem akart gondolni, milyen fejmosást fog kapni a társaitól a titkolózásért…
- Rendben van, utolsó jelenet! – kiáltotta a rendező, minek nyomán megannyi sminkes lepte el a terepet, hogy még egy utolsó simítást végezzenek a srácok már amúgy is tökéletes arcán. Dong Jut már csak az imádság tartotta össze, és ez alkalommal ez másnak is feltűnt.
- Minden oké? – suttogta Hwan a barátja fülébe.
- Aha. – Hwan kételkedve felhúzta a szemöldökét. – Csak koncentrálok. Nem mindenki tölt annyi időt a levegőben, mint Seo Ho.
- Igaz. – Úgy tűnt, barátja megnyugodott, de Dong Ju elkapta Geon Hak tekintetét is, mire inkább gyorsan másfelé nézett.
A koreográfia nagy részét már álmából felkelve is tudta, az emelést eddig viszont csak a teremben gyakorolták… néhányszor titokban, ami miatt Dong Ju most bűntudatot érzett. Azért akart többet gyakorolni, hogy minél tökéletesebb legyen a része, erre butaságával veszélybe sodorta az egész forgatást. Szerencsére annyira feszített volt a tempó, hogy minden egy pillanat alatt történt; Dong Ju hátrált, kinyújtotta a karját, amit többen megragadtak, a levegőbe emelték néhány másodpercre, Dong Ju előtt minden összefojt, aztán újra a földön volt – csaknem szó szerint -, pozícióba állt, és végre valahára elkiáltották, hogy…
- Vége!
Mindenki megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, támaszkodott a térdére és indult meg a kamerák mögé, ahol némileg hűvösebb volt a levegő. Dong Ju a lüktető fájdalmon keresztül is érezte, hogy a jól végzett munka utáni elégedettség végigszáguld a tagjain. A következő pillanatban olyan hangosan kiáltott fel, hogy többen visszafordultak felé. Jobbra nézett, a karját megfogó Geon Hak-ra. A srác összeszűkült szemmel, már-már haragosan méregette.
- Tudtam, hogy valami nincs rendben.
- Én…
- Mióta?
- Mi mióta?
- Mióta fáj a karod?
- Mi történt? – A visszasiető három srác megkímélte Dong Ju-t a válaszadástól. Hwan arca is aggodalmas volt.
- Eltört a karja – felelte Geon Hak, mire mindenki felszisszent.
- Nem olyan súlyos a helyzet…
- Azt nem te fogod eldönteni – korholta Geon Hee. – Miért nem szóltál nekünk? – Dong Ju felvonta a szemöldökét.
- És tettem volna kockára a forgatást? Nem egészen így neveltek minket…
- És ha valami komolyabb bajod lett így? – folytatta Hwan. – Ezt nem szabad félvállról venni…
- Hát pont ezért nem mondtam el! – csattant Dong Ju kissé gyerekes hangja. – Tudtam, hogy nagy ügyet fogtok belőle csinálni. Elmentem volna az orvoshoz, amint itt befejeztük, és ha nem faggatnátok még mindig…
- Ja, hogy most már a mi hibánk? – kérdezte Geon Hak, továbbra is mérgesen.
- Nem tudom, mi bajod van – vallotta be Dong Ju.
- Ó, szóval nem tudod.
- Inkább dicséretet érdemelnék, amiért ilyen jó színész vagyok.
- Egy taslit fogsz kapni mindjárt, nem egy dicséretet! – háborgott Seo Ho, de félreállt az útból. – Menj az orvoshoz!
- Köszönöm, hogy megengeditek!
Legfiatalabb lévén Dong Ju elég gyakran megengedte magának az ilyen viselkedést, de most tényleg nem értette, miért húzták úgy fel magukat a többiek. Táncoltak már többször is sérülten, ami azt bizonyította, hogy amíg nem fekszenek a halálos ágyukon, addig a menedzsment nem fog nekik felmentést adni a kötelezettségeik alól. Dong Ju ezt szem előtt tartva titkolózott, és tartott ki a forgatás végéig. A barátai után még az orvosok is jól megdorgálták, és azonnal beültették egy kocsiba, hogy kórházba szállítsák.
- Tényleg szükség van erre? – nyöszörgött, mert még fájdalomcsillapítót sem voltak hajlandóak adni neki.
- Alaposan meg kell vizsgálnunk, nehogy rosszul forrjon össze a csont. – Mielőtt Dong Ju folytathatta volna a tiltakozást, a férfi fölemelte a kezét. – Mi sem szólunk bele a te munkádba, te is hagyd hát, hogy gondoskodjunk rólad, rendben? – És Dong Ju csak bólintott.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése