Új életed első napja.
Semmi probléma nem volt a korábbi életével sem, egy percig sem gondolta, hogy bármi hiányozna, így önmagát is meglepte azzal, milyen élvezettel és könnyedén simult bele ebbe az újba. Yeosang kinyitotta a szemét, és a vastag sötétítő között beszűrődő fénycsíkot nézte. Újabban megengedhette magának azt a luxust, hogy heverészik még egy kicsit, mielőtt nekilát a napi teendőinek. Nem mintha korábbi családja körében mondjuk rá tartozott volna a reggeli elkészítése, de azért voltak bizonyos háztartási feladatok, amiket Hongjoong jobbnak látott, ha maguknak végeznek el, miután egy alkalommal az egyik takarítónő sikoltozni kezdett a Wooyoung szobájában talált hüllők láttán. A hüllők szabadon kóborolhattak a szobában, amiről persze szerencsétlen nő nem tudott. Hongjoong busás bérrel útjára bocsátotta, és azóta mindenki magának takarítja a szobáját. Yeosang mosolyogva idézte fel az emléket, majd azt is, hogy ezt a szabályt magával hozta új otthonába. A személyzet először értetlenül, talán megbántva nézett rá, de elfogadták, mint az amúgy is különc fiatalember egyik furcsaságát.
Yeosang kimászott a takaró alól, aztán széthúzta a sötétítőt, hogy beengedje a napfényt. Az erkélyre is kilépett volna, de teljesen meztelen volt, és arra már rájött, hogy az itteniek nem tudnak túllendülni olyan könnyedén a fedetlen hús látványán, mint az ő családja.
Család. Még mindig Hongjoong és Mingi volt az első, aki a szóról eszébe jutott. Ha ők nem veszik rá, hogy hagyjon fel a céltalan élettel, az éjszakákon át tartó tivornyázással, a felelőtlen szexszel, akkor mára már jó eséllyel halott lenne. Ha nem kapott volna el valami fertőzést, akkor megkéselték volna az egyik sikátorban. Pénzért, féltékenységből, unalomból. Yeosang kezdetben gyűlölte őket; gyűlölte, hogy kiszolgáltatott, hogy azt kell tennie, amit mondanak. Persze nem kellett engedelmeskednie nekik, de azok olyan szeretettel vették körül, ami nem hagyott esélyt a menekülésnek. A családjuk aztán kibővült, jött San, Yunho, Woojoung, és Yeosang úgy hitte, a kör bezárult. Persze sejthette volna, hogy Hongjoong-nak mindig van egy-két rejtett terve, amibe őket nem avatja be, ezúttal viszont San volt az, aki hozzájárult a család bővüléséhez.
Folytatta reggeli rituáléját a mosakodással, arcápolással. A tükörbe nézve még mindig azt a mindenre kész suhancot látta, a szeme azonban elárulta, azóta mennyi mindent tapasztalt. Kicsapongó előéletét tekintve sosem gondolta volna, hogy egy nap a munkát leszámítva lesz még valami más is, ami kitölti a napjait. Már csak attól melegség öntötte el a mellkasát, ahogy a másik szoba lakójára, a ház urára gondolt. Lassan fél év is eltelt már azóta, hogy San „kölcsönadta” őt egy hónapra, de ő és Jongho továbbra is külön szobában aludt. Nem beszélték meg kimondottan, de mintha Jongho ráérzett volna, mennyire fontos neki egy privát, védett zug fenntartása. Persze ez nem jelentette azt, hogy nem vándoroltak át néha egymáshoz, de Jongho sosem erőltetett semmit, és Yeosang számára ez mindennél többet jelentett. Talán ez volt az egyik ok, amiért végül beleszeretett.
Laza öltözéket választott aznapra – szabadidőnadrág, bő póló, a haját is csak minimálisan lőtte be -, az egészet pedig megkoronázta egy szemüveggel, amit úgy tűnt, egyre gyakrabban kell hordania. Visszaütött az a sok kárörvendő poén, amit elsütött San és Mingi kárára. A fiatalember első útja a kertbe vezetett; felmérte, meddig jutottak a kertészek az új virágok elültetésével; ellenőrizte, ki lett-e takarítva a medence, le lettek-e mosva az autók. Mindenhol elszórt pár dicsérő szót, az alkalmazottak pedig utána mosolyogtak. Nem szoktak hozzá, hogy a ház ura közöttük járkál; Jongho megfizette ugyan őket, de sosem volt ideje arra, hogy még bájologjon is. A legtöbben már az apjánál is alkalmazásban álltak, látták felcseperedni a kisfiút, és tanúi voltak annak is, miként folytatta a család nevének és vagyonának felvirágoztatását. Yeosang soha egy rossz szót sem hallott tőlük, sőt; mikor kezdetben elejtett néhány megjegyzést, ő volt az, akit rendre utasítottak. Nem Seong Hwa volt tehát az egyetlen, aki Jongho mögött állt, bármi is történjék.
Ahogy felsétált a lépcsőn az ajtóhoz, felidézte a legelső alkalmat, amikor ide érkezett. Tele volt a feje a tervvel, amit San olyan gondosan építgetett, és próbálta kitalálni, vajon mit is várt tőle pontosan.
- Csak add önmagad! – mondta neki. – Nem kérem, hogy kutakodj, vagy törd fel a rendszerét, mert már minden információ a birtokunkban van. Csupán annyi kell, hogy eltereld a figyelmét, és néhány hétig ne gondoljon arra, mi lehet Seong Hwa-val.
Az idefelé vezető autóúton Jongho nem szólt hozzá. A sofőrtől egy plexi választotta el őket, és egymás mellett ültek ugyan, de nem ért össze a testük. Jongho egy percig sem tétlenkedett, vagy bámult ki az ablakon; elővette folyton rezgő telefonját, és folytatta a munkát. Yeosang hálás volt a nyugalomért, de közben valamiért mégis olyan érzése volt, mintha Jongho egész lényével csak rá figyelne. A terv ezen részét nem gondolta át; adja önmagát, de mégis melyiket? Rohanja le, flörtöljön vele, ahogy régen tette volna? Vagy adja a megközelíthetetlent, hogy Jongho-nak komoly munkájába kerüljön megtörni őt? Végül egyikre sem került sor.
- Nyílt kártyákkal fogok játszani – közölte Jongho. Este volt, és ők a faborítású dolgozószobában ültek, kezükben egy-egy pohár itallal. Yeosang jólesően eltelt a vacsorával, nemkülönben a ház urával folytatott beszélgetéssel. – Pontosan tudom, San miért erőltette ezt a cserét. Nem tagadom azt sem, hogy amióta először megláttalak, vonzódom hozzád – folytatta, Yeosang sápadt arca pedig kigyúlt -, de még emiatt az érzelem miatt sem váltam volna meg a családom egyik tagjától anélkül, hogy tudnám, San mit is tervez. – Jongho ivott egy kortyot; Yeosang hipnotizáltan követte keze mozgását. Vajon milyen érzés lenne, ha rajta simítana végig? A következő pillanatban a fiatalember már éberen figyelt, hiszen Jongho elmesélte neki Seong Hwa és az öccse szomorú történetét. Jongho már azon az első estén megbízott benne, ami azóta sem változott. – Ennek tudatában tehát – sóhajtott fel, és Yeosang szemébe nézett -, tudsz bármit is kezdeni a közeledésemmel?
- Tudnék – mosolyodott el Yeosang csábosan, és már eltervezte, hogyan fog a másik férfi elé térdelni, ám a következő pillanatban Jongho felállt, és ő volt az, aki fél térdre ereszkedett előtte. – Mit művelsz?
- Nem kell zavarban lenned.
- Nem vagyok… én… - Yeosang arca, ha egyáltalán lehetséges volt, még forróbb lett. Összezavarodott Jongho gesztusától, a szíve a torkában dobogott; talán pánikrohama lesz?
- Yeo Sang – kezdte Jongho a rá jellemző komolysággal, és közben két kezébe fogta a fiatalember kezét. – Nem ismerem a múltadat, de nem is számít. Szeretném, ha tudnád, hogy habár nagy hatást gyakorol rám a megjelenésed, a tested, a gyönyörű arcod, de ez az egy hónap nem a szexről fog szólni. Illetve nem kizárólagosan. – Yeosang levegőt sem mert venni, nehogy megzavarja a férfit. – Ami a lényeg, hogy udvarolni akarok neked. Vacsorázni akarlak vinni olyan helyekre, ahol kettesben lehetünk. Száguldani akarok veled az utakon a leggyorsabb autókban ülve. Meg akarom mutatni, mi az, amit adni tudok, és szeretném, ha eldöntenéd, megelégszel-e vele. – Ahogy a ragyogó, szenvedéllyel teli tekintet rávetült, Yeosang szíve első ízben remegett meg a másik férfi miatt. – Mit szólsz hozzá?
- A francba! – Olyannyira magukkal ragadták az emlékek, hogy csaknem orra bukott a konyha felé menet. Szétnézett, azt remélve, senki sem volt tanúja a bénázásának.
- Jó reggelt. – Jongho természetesen ott állt a dolgozószoba ajtajában, kezében egy csésze teával.
- Jó reggelt. – Yeosang elhessegette az előbbi ballépést, és odalépett a férfihoz. – Mi a helyzet?
- Szükségem van rád. – Jongho valószínűleg továbbra sem volt tudatában, mit művelnek a szavai a másikkal, és Yeosang nem is akarta felvilágosítani. Belépett a dolgozóba, aztán azt vette észre, hogy bezárult az ajtó, Jongho kezéből eltűnt a csésze, őt magát pedig a falhoz nyomták, és alaposan csókolni kezdték.
Yeosang teste azonnal reagált; átkarolta Jongho vállát, végigsimított a tarkóján, mert tudta, a férfi ott mennyire érzékeny. Oldalra döntötte a fejét, szétnyitotta a száját, és hevesen viszonozta a csókot. Imádta Jongho kettősségét; talpig úriember volt, aki egyszer még egy csokor rózsát is vett neki, de képes volt a semmiből letámadni, és egyszerű csókolózással az orgazmus széléig sodorni.
Alig húsz perccel később az ajtó újra nyitva állt, ők ketten pedig a kanapén ültek, és Jongho megosztotta vele a terveit.
- Hazahozzuk Seong Hwa öccsét, Min-ho-t – közölte. – Lassan nagykorúvá válik, és a nevelőszülei is egyetértenek abban, hogy joga van megismerni a múltját és a bátyját.
- Miben tudok segíteni?
- Gyere velem, amikor meglátogatom – kérte Jongho. – Te sokkal jobban tudsz bánni az emberekkel, téged hamarabb a bizalmába fogadhat, mint engem.
- Hát persze – mosolygott Yeosang. – Seong Hwa tud róla?
- Még nem. Előbb a család többi tagjával akarom megbeszélni, alkalmas-e a házatok arra, hogy Min-ho ott lakjon egy darabig.
- Nos… - Yeosang hátrasimította a haját -, ismered Yunho-t és Wooyoung-ot.
- Nem mondhatnám.
- Tartanak olyan dolgokat, amik nem gyereknek valók.
- Min-ho már nem gyerek.
- De nem is szeretnénk, ha azonnal belecsöppenne egy szadomazo műsorba, ugye? – Yeosang büszke volt magára, amiért sikerült meghökkentenie a másikat. – Ja, érdekeltek az ilyesmiben, de szerencsére sosem tolják túl.
- Ők… ketten együtt…?
- Kérdezd meg tőlük magad! – javasolta Yeosang. Ruganyosan felpattant, de az ajtóból még kacéran visszafordult. – Még az is lehet, hogy kölcsönzök tőlük néhány játékszert! Mit szólsz? – És kacsintva-kacarászva távozott.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése