A művelet első fele a korábban megbeszéltek szerint zajlott. Csatlakoztak Jongho csapatához, majd továbbmentek a koordináták által megjelölt helyszínre. Jongho négy, legjobban képzett embere árnyékként követte őket.
- Ehhez a susnyáshoz aztán megérte kiöltözni – mormogott Yunho, mikor már egy erdőben haladtak gyalogszerrel. Féltette az új, meggypiros nadrágját és hosszú mellényét, de az ellenállt minden odacsapó faágnak, miközben olyan könnyű érzés volt, mintha nem viselne semmit.
Ahogy elérték az erdő szélét, hirtelen meg kellett torpanniuk, nehogy lezúgjanak az alattuk elterülő mélységbe. Jongho és Hongjoong távcsövet vett elő.
- Ott van a hangár – közölte Hongjoong. – Ki van világítva. – Átadta a távcsövet Min-ginek. – Már lázasan készülődhetnek. – Jongho tekintete eközben felfelé vándorolt.
- Szétválunk – jelentette be. Egyetlen fejmozdulatára az emberei előbukkantak, és köteleket kezdtek leereszteni a mélyedésbe. – Négyen lemegyünk a hangárba, a másik négy pedig felmegy oda – bökött egy fentebb álló épület felé, aminek az egyik oldala üvegből volt.
- Valamiféle irányító-központ lehet – vélte San, aki, egyértelműnek tartva, hogy ő a fenti, Seong Hwa pedig a lenti csapatban lesz, rákacsintott kedvesére. – Ne kezdjétek el a bulit nélkülünk.
A felfelé tartó csapat élén haladó Min-gi remélte, hogy találnak valahol egy hidat, vagy legalább egy lépcsősort, amin megközelíthetik az épületet, helikoptert ugyanis éppenséggel nem hoztak magukkal. A férfi érezte maga mögött társai megnyugtató jelenlétét, így töretlenül tört előre a ritkuló fák között. Az ellenség nyilván úgy gondolta, a sziklák elég távol tartó erőt biztosítanak, így elektromos kerítéssel nem fáradoztak. A sasszemű Yeosang szúrta ki, amire szükségük volt; egy alig észrevehető, előbb meredeken lefelé, majd felfelé tartó lépcsőt, amit a szakadék falából vájtak ki. Újfent hasznát vették a könnyű ruháknak, ami nem akadályozta őket a mászásban.
- Jongho visszavonulhatna divattervezőként is – jegyezte meg Wooyoung. – Van érzéke ahhoz, hogyan öltöztesse fel az embert.
- Talán vetkőztetni jobban szeret – mondta San, amire Yeosang természetesen nem reagált. A következő pillanatban mind felszisszentek kicsit a fülükbe hatoló sípolástól.
- Jongho emberei aktiválták a jelzavarókat – vélte Min-gi. – Most már mi sem tudunk kapcsolatba lépni a másik csapattal.
- Akkor igyekezzünk, hogy mielőbb utánuk mehessünk – indítványozta Wooyoung. Ő és Yunho tudott ugyan elszeparáltan dolgozni, együtt mégis sokkal jobbak voltak.
Gyanúsan könnyedén bejutottak az épületbe. A legfelső szinten megtalálták az irányító-helyiséget, de kiderült, hogy az összes gomb csak játékszer. Wooyoung azért végignyomogatta az összeset, miközben Yeosang összehúzott szemmel levett egy sárga post-itet az egyik szekrényről.
- Bumm – olvasta fel hangosan, aztán döbbenten levegő után kapott. – Ez csapda!
És ekkor valami felrobbant odalent.
A négy férfi a drótkerítés innenső oldalán várakozott, amíg a jelzavaró működni nem kezdett. Ekkor Jongho emberei átvágták az ártalmatlanná vált kerítést, átmásztak, és lopakodva haladtak a hangár irányába. Egyre hangosabb lett a zúgás, ami elnyomta az odabent lévő emberek ordibálását. Leguggoltak egy hatalmas láda mögött, és készenlétbe helyezték a fegyvereiket.
- Szerinted az embered odabent van? – kérdezte Hongjoong, aki a szokásos sétapálcáját hozta magával.
- Igen.
- Tudja, mi a kimenekítési jelszó? – folytatta Seong Hwa.
- Igen.
- Akkor mire várunk még? – így Yunho.
- Arra, hogy az a kedves kis ajándék, amit elhelyeztek a fogadásunkra, felrobbanjon.
És tőlük alig néhány méterre feldobbant egy tartálykocsi.
Mind hasra vetették magukat, és a fejüket védték a záporozó törmelék ellen.
- Milyen kedves emberek – sziszegte Yunho. – Én is nagyon szeretnék adni nekik valamit.
- Maradjatok itt – kérte – parancsolta? – Jongho. Mielőtt reagálhattak volna, ruganyosan felpattant. – Várjatok a jelre.
- Mi a f… - morogta Yunho. – Most tényleg besétál? Egyedül és fegyvertelenül? – Aztán halkabban: - És ez miért olyan szexi?
A három férfi áttette megfigyelőállását a felrobbant kamion mögé; a tűz megzavarja majd az ellenséget, és nem fogják őket arrafelé keresni.
- Közelebb kell mennünk – vélte Seong Hwa.
- Még jó! – Hátrafordultak, mikor meghallották Yeosang hangját. A másik csapat négy tagja rohanva érkezett valamerről, menet közben kiosztottak néhány lövést a fenti ablakok felé. Tompa puffanások jelezték a sikeres találatokat. – Ez egy csapda!
- Jongho tudta, hogy ez a cucc fel fog robbanni – mondta nekik Yunho.
- Choi! – fakadt ki Hongjoong, mintha csak káromkodott volna. – Minek hívott minket, ha aztán meg hátrahagy? Befelé!
Jongho úgy sétált be, ahogy annak idején Hongjoong-tól látta; mintha az övé lenne az egész hely. Ez bevált, mivel jó pár lépést megtett már, mire egyáltalán felfigyeltek a jelenlétére.
- Te meg ki a franc vagy? – lépett elő egy oldalsó helyiségből egy fiatalember. Magasabb volt valamivel, mint Jongho, fejlődésben lévő izmai azt mutatták, nemrég fogott bele a testépítésbe. Arca azt a szokásos arroganciát tükrözte, ami a vele egykorú, gazdag ifjak sajátja.
- A nevem Jongho. Na, és te?
- Mi az, hogy „Na és én”? Úgy jöttél ide, hogy azzal sem vagy tisztában, kivel állsz szemben?
- Csak az arra érdemeseknek jegyzem meg a nevét. – A fiatalember nyaka vörösödni kezdett.
- Dobjátok ki innen!
- Nem beszélgetünk előbb egy kicsit? – Jongho zsebre tette a kezét, és megszemlélte a két gépet, amibe az emberek továbbra is pakolták befelé a holmikat. – Nyaralni készülsz?
- Majd biztos elmondom!
- Persze – bólintott a férfi. – De az utasaidnak bizonyára elmondtad, mi vár majd rájuk, nem? – Jongho kiszúrta a nem messze álló emberét, de csak átsiklott rajta a tekintete, és felmérte a többi fiút is. – Azt ígérte, rengeteg pénzt fogtok keresni? Hogy sztárt csinál belőletek?
- Ami így is lesz! – vágta rá egy vehemens fiatalember.
- Sota, ugye? – A srác ledöbbent. – Mindőtöknek tudom a nevét – folytatta Jongho -, mert ti számítotok valakinek, vele ellentétben – intett az egyre idegesebb főkolompos felé. – A te nevedet továbbra sem tudom.
Ezalatt néhány méterrel a hátuk mögött San összevonta a szemöldökét.
- Hé, ez…
- Jai! – segítette ki Seong Hwa mérgesen.
- Az apja nyomdokaiba lépett – állapította meg Min-gi.
- Az ő technikája viszont egészen más – mutatott rá Hongjoong. – Meggyőzte őket arról, hogy külföldön vár rájuk az áhított élet. Egyikük sem retteg, mert nem tudják, mi a srác valódi célja.
- Mit tudsz te, öregember? – köpte a szavakat Jai. A hónapokkal ezelőtt szerzett sebek – hogy a lány, akit szeretett, két buzeránst választott helyette – még mindig forrón égették, és szándékában állt levezetni a feszültséget. Az a két izmos homokos túl erős ellenfél lett volna, ellenben ez a fickó…
- Tudom, hogy ezek a srácok hiányoznak a szüleiknek – nézett az egyikre -, az anyjának, aki egyedül neveli – pillantott a másikra -, vagy a kishúguknak, aki azóta minden este álomba sírja magát.
- Hogy oda ne rohanjak! Azt akarod mondani, hogy a szeretet a legfontosabb az életben?
- A legfontosabb az életben – kezdte Jongho egy mosoly kíséretében – a család.
- Jongho vajon benne lenne egy hármasban? – morfondírozott Yunho. Yeosang kibiztosította a fegyverét.
- Vond vissza, gyorsan! – sziszegte Wooyoung.
- Nem tehetem, felállt a farkam!
Jongho jelére – ami, ha valaki elmulasztotta volna, a „család” volt – a férfiak előbújtak rejtekhelyükről, és elindultak a másik csoport felé. Kedvük lett volna elvigyorodni a ledöbbent srácokon, akik áhítattal nézték a vonulásukat.
- Ők az én családom – mondta Jongho. – Néhányukat talán ismeritek hallomásból. Seong Hwa – a tetőtől-talpig meggypiros bőrbe öltözött férfi felvonta a szemöldökét. Jeges álarca hatására két srác térdre vetette magát. – Yeosang – másik két srác alélt el majdnem. – Yunho.
- Úú! – lelkendezett a fiatalember. – Engem is ismernek?
- Mint a legkiválóbb hackert, és a testi örömök avatott szakértőjét – mondta Jongho, mire nem csak a fiatal srácok pirultak el, hanem maga Yunho is zavarba jött. – A hummer a tied egy hónapra. – Yunho erre előbb nyelt egyet, majd Yeosang-ra nézett, akinek a tekintete értőn csillant.
- Tehát a kérdés az – lépett előre Hongjoong, a botjára támaszkodva -, akartok-e vagány, ugyanakkor hősies dolgokat művelni, megtanulni a közelharcot, fegyverekkel bánni, sokat nevetni, és néhanapján kitakarítani a szobátokat? Vagyis akartok-e egy igazi családhoz tartozni?
- Hát ez már aztán…
- Te még mindig itt vagy? – A korábban nagyszájú Jai összement, ahogy San és Seong Hwa megállt előtte. Ugyanazt érezte, mint amikor Missy előtt könyörgött; hogy nem maradt semmije, senki, aki szeretné… aki őt választaná.
- Kezdj új életet – javasolta Seong Hwa. – A játékszereid itt maradnak.
- Mindent elvettetek tőlem – panaszkodott Jai.
- Egyszer talán megköszönöd.
Kifelé menet kis csoportok alakultak ki – a férfiak a nekik legszimpatikusabb srácokat vették pártfogásuk alá -, míg Jongho emberei beszivárogtak, és megkezdték a tisztogatást.
- Jó munkát végeztél, Junon – dicsérte meg Jongho a srácot. – Az információid nélkül nem lennénk most itt.
- Köszönöm – mosolygott a srác, és meghajolt. – De… tényleg igaz, amit mondott? Befogadnak a családba?
- Először ki kell járnotok az iskolát – mondta Yeosang -, aztán beszélhetünk róla.
- Nem hiszem el, hogy azért hoztál el minket, hogy villogj velünk! – háborgott Wooyoung, és szomorúan gondolt az otthon árválkodó sorozatára.
- Mit akartál volna tenni? – kérdezte Jongho.
- Hát, nem is tudom, kiosztani pár pofont, meg teleszórni üres töltényhüvelyekkel a padlót… - A férfi elhallgatott, ahogy Jongho mélyet sóhajtott, és szembefordult velük.
- Nem csak Seong Hwa-t fogadtátok be, hanem engem is. Nekem többet jelentetek családként, mint harcosokként. – A kijelentést követő kedves csendet egy nyögés törte meg.
- Nem bírom! – Yunho belemarkolt a kabátja elejébe – mintha a szívét tépné ki éppen -, és Min-gi vállára borult. – Yeosang, hallgattasd már el!
- Oké! – egyezett bele a srác, majd előre lépett, két keze közé fogja Jongho arcát, és megcsókolta. Ettől aztán nem csak Yunho alélt el.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése