Ez a My universe "univerzumban" játszódó történet, ahol több páros is megszólalási lehetőséget kapott, de a 24 részből engem értelemszerűen csak az a kettő érdekelt, ahol felbukkant ez a két srác.
A You are my so(ul) mate elbeszélője Butr, aki már a sztori kezdetén is éppen bujkál egy felsőbb éves srác elől, aki az érzelmeivel ostromolja. Később megtudjuk, hogy Butr anyja amolyan jósnőként tevékenykedik, és azt mondta, ha a fia véletlenül összefut valakivel háromszor, az lesz a lelki társa. Butr nem szeretné, ha ez a srác lenne az, szóval kénytelen mindig elfutni előle. Egy futás alkalmával azonban nem másba botlik, mint másik hősünkbe, Kornba.
Hozzá kell tennünk, hogy a sztorijuk az alábbi jelenettel indult:
Össze voltam zavarodva, hogy mégiscsak kihagytam valamit? Vagy csak így durr bele a közepébe? De nem...
... Korn ezt csak álmodta... előre látta? Szóval amint Butr nekimegy a folyosón, azonnal felismeri az álmából, és érdeklődni kezd iránta. Butr itt még el van foglalva a bujkálással, de szerencsére végül nyilván Korn lesz az, akivel véletlenül összefut, mégpedig háromszor. Én egyébként azt hittem, már ez a folyosós találkozás is beleszámít, de nem, sőt, a következő sem, amikor Korn felkeresi Butr-ot a munkahelyén, és Butr itt is kínos helyzetbe hozza magukat.
A véletlen találkozások onnan számolódnak, amikor Korn elmegy a jósnőhöz, Butr pedig éppen ott ül, az anyja ugyanis megsérült, és ki kell segítenie. Teljes sminkben, ruhában! Nagyon cuki volt.
Butr ezután már Korn elől is bujkál, de a srác hamar megtalálja, és tisztázzák a félreértést. Mondjuk Kornnak azt mondta a jósnő, hogy az álmában látott srác már valaki másnak a lelki társa...
Adózzunk egy perc - vagy egy óra - néma csenddel annak, mennyire gyönyörű srác ez a Mick. Az Every you every me-ben is elvarázsolt, és továbbra is a hatása alatt állok.
A második és a harmadik véletlen találkozás is összejön - a második után Butr még Korn szobájába is meghívást kap, a harmadik után azonban adódik egy kis félreértés; Butr azt feltételezi, Kornnak barátja van, így ignorálja szegény srácot, aki pedig annyira próbálkozik!
De természetesen, hála annak, hogy szobatársak lesznek, Korn tisztázni tudja a dolgokat.
A jelenet pedig, ami Korn álmában megjelent, később tényleg megvalósul... mondjuk a smárolást még gyakorolniuk kell...



0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése