- Mindjárt becsengetnek, muhaha!
- Lődd már le magad!
- És maradjak le a szexi tanárnéniről? Soha!
- Honnan veszed, hogy nő lesz? – kérdeztem közbe, mire Dominic vigyorogva kacsintott.
- Maradjunk annyiban, hogy van egy halvány sejtésem.
Hadd helyezzelek el titeket a történetben: a cég, ahol dolgoztunk, kötelező tréninget szervezett a csoportvezetőknek, így hát barátaimmal épp az egyik közepes méretű tárgyaló felé igyekeztünk, kezünkben táska és kávé – e nélkül valószínűleg nem bírnánk ki ébren a több órás előadást.
- Emlékeztessetek kérlek – nyomott el egy ásítást Richard -, miért is kell ezt végigszenvednünk?
- Mert amikor mi magunk szintet léptünk, valahogy megúsztuk – magyarázta Conrad. – Ellenben most ismét átszervezések történtek, szóval összegyűjtöttek mindenkit egy közös fejtágításra.
- Nézzük a jó oldalát – mondtam -, legalább megismerkedhetünk a többi osztállyal is.
- Régóta sejtem… hogy nem vagyunk elegek neked – sóhajtott Dom drámaian.
- Tudod – vigyorogtam rá – néha nem árt normális emberek társaságában időznöm. – Erre aztán úgy hátba ütött, hogy szinte berepültem az épp kinyíló ajtón.
Először csak egy fekete ingbe bújtatott, izmos mellkast érzékeltem – aminek neki kellett támaszkodnom, hogy ne taknyoljak el. Aztán felfelé vezettem a tekintetem, és belenéztem egy szintén fekete szempárba. A srác velünk egyidős lehetett, arcát jelenleg eltorzította összevont szemöldöke. Karjával, amivel addig az én karomat fogta, visszatolt álló helyzetbe.
- Milyen kedves Önöktől, hogy idefáradtak – hallottam meg egy jól ismert hangot, de először nem akartam elhinni, hogy tényleg ő az. Biccentettem a srácnak hálám jeléül, aki folytatta útját kifelé, elnyomakodva a barátaim mellett. Valamiért mind utánanéztek, de én addigra a terem belseje felé fordultam. A hosszú asztal egyik végében ott ült egy magas, szőke hajú nő, és a tollával kopogott a mappáján. Metsző tekintete felém villant, majd rámosolygott a többiekre. – Foglaljanak helyet! Amint Paul visszatér, kezdhetünk is!
- Nektek is feltűnt, hogy mintha a tanárnő pikkelne ránk? – morfondírozott Conrad. A nyakkendőjét már meglazította, de négyünk közül még így is ő nézett ki a legprofesszionálisabban. Én abban a pillanatban levettem a zakómat és a nyakkendőmet, amint beléptünk az ebédlőbe.
- Talán azért lehet, mert késtünk pár percet – vélte Richard.
- Vagy inkább azért – sóhajtottam -, mert ő az exem.
- Na, várjál – emelte fel a kezét Dom. – Nem az van, hogy meleg vagy?
- De. Pont emiatt hitte azt, hogy csak szórakoztam vele, amíg jártunk.
- És nem? – vonta fel a szemöldökét Richard.
- Persze, hogy nem! Gimisek voltunk, francot se tudtam még a szexuális irányultságomról. Azt gondoltam, ha eléggé kedvelem, akkor a többi jön magától. – Éreztem szánakozó pillantásaikat. – Meg különben is elvárták tőlem, hogy szép barátnőm legyen.
- Te egy tahó voltál gimiben? – érdeklődött Conrad. – Mert attól, amiket mondasz, legszívesebben behúznék egyet.
- Nem vagyok büszke az akkori énemre – vallottam be -, de nézd csak meg, milyen vagyok most!
- Milyen? Kínos? – röhögött Dom, de hamar elkomorult. – Szóval miattad csesztetett minket egész délelőtt ez a nő?
- Azt hiszem.
- Akkor jobban teszed, ha mielőbb tisztázod vele a helyzetet – mondta Richard. – Nem hiányzik, hogy ellehetetlenítsen minket a munkahelyünkön.
- Jó – bólogattam, habár már nem rájuk figyeltem. Paul érkezett meg az étkezdébe, és egyenesen az egyik távolabbi asztalhoz tartott. Az ott ülők lelkesen üdvözölték, ő pedig rátámaszkodott az asztalra, és gondolom, utasításokat adott, mert azok bólogattak és jegyzeteltek a telefonjukba. A srác csupa feketét viselt, és erős volt a gyanúm, hogy az elegáns nadrágot és inget az oktatás kedvéért vette fel. Nem mintha az informatikusok csupán melegítőnadrágot viselhettek volna, de feltűnt, hogy Paul feszengett az ingében. Persze ennek oka éppen a bicepsze is lehetett, ami szinte szétszakította az anyagot. Amikor Dom arca beúszott a látóterembe, rájöttem, hogy túlságosan elbambultam.
- Az a gyerek viszont a kegyeibe került – mondta Richard, és ő is odanézett Paulra. – Még azt is megengedte, hogy hozzon egy üveg vizet!
- Ne haragítsuk őket magunkra – javasolta Conrad. – Ők az egyedüliek, akik nélkül leállna az egész cég.
- Nick esetleg közel kerülhetne hozzá – vigyorgott sunyin Dom -, és akkor a mi gépeink lennének a leggyorsabbak.
- Miért nem kerülsz közel hozzá te? – vágtam vissza. – Nem valószínű, hogy meleg.
- Haverkodni is lehet.
- Éppen elég titeket kordában tartanom, nem hiányzik még egy kolonc a nyakamra. – Pontosan tudtam, melyik volt az a pillanat, amikor valaki megjelent a hátam mögött. Felnézve természetesen Paul tekintetével találkoztam. – Igen? – Szerencsére egészen úgy hangzottam, mint aki semmi bántót nem mondott az imént.
- Ha végeztetek a pletykálkodással, akár vissza is térhettek a terembe.
- Úúú, most le lettél oltva! – csapott a karomra Dom. Még az sem szegte kedvét, hogy Paul ezúttal őrá vetett megsemmisítő pillantást. – Miért sietsz úgy? Ülj le egy kicsit közénk!
- Még véletlenül sem akarok… kolonc lenni. – Enyhén kirázott a hideg a hangjától.
- Ne is törődj vele, folyton hülyeségeket beszél – legyintett Richard, mintha az előbb nem épp ők javasolták volna, hogy másszak rá a srácra. Ahogy Paul leült a mellettem lévő székre, Richard eltolta maga elől a tálcáját, és előrébb hajolt. Kezeit összekulcsolta az asztalon. – Szóval, Paul, miért nem találkoztunk mi eddig? – Paul fixírozta egy kicsit, aztán, mintha veszélytelennek ítélte volna az érdeklődést, megszólalt:
- Te marketinges vagy, ugye?
- Ennyire látszik? – kérdezett vissza Richard. Való igaz, egy olyan valaki megtestesülése volt, aki eladni született; világos bőr, szőke haj, gyűrűk az ujján, és az a fajta mosoly, amivel azt éreztette az emberrel, hogy ő a legfontosabb a világon. Értelemszerűen minden nőnemű dolgozó odavolt érte.
- Igen – így Paul. – A marketing csak akkor lép kapcsolatba az IT-vel, ha elszállt valamelyik színes prezentációjuk, vagy valamiért nem tudták mozgatni az egeret.
- Ezzel most kvázi lehülyézett titeket – mutatott rá Dominic, befejezve végre az ebédjét.
- Mindenki tudja, hogy a marketingnél a kiállás a lényeg, nem az ész – folytatta Paul, és most én éreztem úgy, hogy legszívesebben szájba vágnám.
- Leállnál azzal, hogy ilyeneket mondasz? – kértem mogorván.
- Te mondhatod, de én nem?
- Elnézést, ha megbántottalak, nem volt szándékos. De honnan is tudod, hogy rólad beszéltem? – Paul elfordult. – A hallgatózás sem szép dolog.
- Olyanok vagytok, mint az óvodások – jegyezte meg Conrad. – Fejezzük be ezt az értelmetlen csevegést, és menjünk. Nem szeretnék még egyszer elkésni.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése