A hétvégét folyamatos cseteléssel vagy videó-hívással töltöttük. A kiértékelés előtt nem akartam semmi olyat művelni, ami befolyásolhatná az eredményt, így megegyeztünk, hogy személyesen nem találkozunk. Még a barátaimmal is elmentem ünnepelni, habár kínszenvedés volt az a néhány óra, amíg nem tudtam megnézni az üzeneteimet.
Hétfőn aztán minden visszatért a normális mederbe. Ültem a helyemen, végeztem a munkám, összenevettem a kollégákkal, kimentem kávéért, belebokszoltam a folyosón közeledő Dom vállába. Ebédszünetben ide-oda forgattam a fejem a kantinban, de Paulnak nyomát sem láttam. Aztán kifelé jövet hangoskodásra lettünk figyelmesek az alsó szint irányából. Áthajoltunk a korláton, ahogy körülöttünk szinte mindenki, és a következőt láttuk: két biztonsági őr éppen azzal küzdött, hogy kitessékelje tanárnőnket az épületből. Tory dobálta magát és sikongatott, de a szavait nem lehetett kivenni.
- Jézusom, mi a fene baja van? – értetlenkedett Richard.
- Kirúgták. – Mind megugrottunk kicsit Paul hangjára, aki ezek szerint valamikor mellénk ért. A mellkasomban szokatlan melegséget éreztem, ahogy megláttam az arcát.
- Kirúgták? – visszhangozta Conrad, Paul pedig bólintott.
- A vezetőség egyetértett abban, hogy a hölgy nem volt elég kompetens. – Próbáltam elrejteni a vigyoromat, és mivel három barátom kellően meg volt döbbenve, nem foglalkoztak az én reakciómmal. – Vagy ti nem így gondoljátok?
- Abszolúte így gondoljuk – bólogatott Dom. – De mi lesz az eredményeinkkel?
- Itt vannak. – Azok hárman szinte kiszakították a papírokat Paul markából, majd egy-egy elégedett sóhajjal nyugtázták az olvasottakat.
- Mindenki átment? – kedélyeskedtem vigyorogva. Conrad gyanakodva pillantott rám.
- Mintha nem is érdekelne a dolog – mutatott rá Richard.
- Múlt héten görcsben állt a gyomrom. Szinte vért izzadtam, hogy megoldjak olyan feladatokat, amikhez semmi közöm sem lesz a jövőben. Vezekeltem valamiért, amit igazából el sem követtem. Szóval érdekelt, de jelenleg van valami, ami ennél is jobban foglalkoztat.
- És mi lenne az? – kérdezte Conrad. Paulra pillantottam, szándékosan időt hagyva neki arra, hogy ellenkezhessen. Mikor nem tette, csak halványan elmosolyodott, felhatalmazva éreztem magam a cselekvésre. Átkaroltam a nyakát, majd puszit nyomtam az arcára.
- Mit is mondtatok a múltkor? Hogy közelebb kellene kerülnöm hozzá? – Elvigyorodtam barátaim döbbent arcát látva. – Nos, örömmel jelenthetem, hogy megtörtént. Paul vállalta a nemes feladatot, és randevúzik velem!
- Előre is sajnállak – veregette meg Paul vállát Dom. – Barátként is kihívás elviselni, hát még szeretőként!
- Szerintem tudom majd kezelni – mondta Paul, és a füle ugyan vöröslött, mégis egészen magabiztos képet vágott.
- Én is így gondolom – bólintott Conrad egy halvány mosoly kíséretében. – De ha bármi gondod adódna vele, csak szólj!
- Most miért csináltok úgy, mintha égetni valóan rossz lennék? – tettettem felháborodást.
- Mert néha az is vagy – felelte Richard. Aztán, mikor elfordultak, Paul odahajolt a fülemhez.
- És én ezt egyáltalán nem bánom.
Villanások
A termelésre tartottam, mikor megláttam. Épp vizet engedett magának az automatából. Fekete szövetnadrágot és puha pulóvert viselt, fején fülhallgató. Elhaladtam mögötte, és közben lopva végigsimítottam a hátán.
A folyosón beszélgettem egy kisebb csoporttal, ő pedig felénk közeledett. Köszöntünk egymásnak, én pedig a szemébe nézve megnyaltam az ajkam. Elpirulva sietett tova.
A két társaság lassan összeolvadt. Előbb csak néha-néha ettünk együtt, aztán, mikor a barátaim nem bírták tovább elviselni szenvedő kiskutya-tekintetem, másnap összetoltak két asztalt, és ellentmondást nem tűrően odaparancsolták az IT-s srácokat.
- Csak ne enyelegjetek – kérte elhalóan az egyik.
- Mostanáig azt hallgattuk, hogy „Nick sosem fog észrevenni” meg „Nick ma új ingben jött dolgozni, olyan helyes!”.
- Hé, ilyet sosem mondtam! – ellenkezett Paul. Majd mormogva: - Hangosan legalábbis. – Somolyogtam, és rátettem a kezem a combjára.
- Nyugi, csak irigykednek. – Rákacsintottam a többiekre. – Paul egy fantasztikus srác, aki a legjobbat érdemli. – Magamra mutattam. – Íme, a legjobb! – Dom kiköpte a kávét, olyan sietve próbált ellenkezni. Richard dobott neki egy papírtörlőt, aztán rám vigyorgott.
- Sejtettem, hogy nagy lesz az arcod, ha egyszer bepasizol, de ez még az én elképzeléseimet is felülmúlta!
- És a legszaftosabb részeket még nem is tudod.
Már együtt voltunk néhány hónapja, amikor Paul egy határidős munkája miatt nem tudtunk találkozni. A munkahelyen néha megpillantottam, de ez már nem volt elég, főleg, hogy kezdtem észrevenni rajta a kimerültség jeleit. Tenni akartam valamit, ami egy rövid időre kiszakítja a mókuskerékből, és segít neki feltöltődni. Egyáltalán nem terveztem el, hogy végül azt teszem, amit. Csak pár szót akartam váltani vele ebédszünetben, mert, ahogy az elmúlt napokban, úgy akkor sem bukkant fel az étkezdében. Rajta kívül mások is dolgoztak a számítógépük fölé görnyedve, így nem is vettek észre azonnal. Megálltam az asztala mellett, és lehúztam a fejéről a fülest. Úgy pislogott rám, mintha egy barlangból bukkant volna fel. Olyan sápadt és nyúzott volt, hogy legszívesebben a karomba zártam volna, hogy elringassam, és végre pihenhessen. Egyre több kíváncsi szempárt éreztem magunkon, így átváltottam a professzionális énemre.
- Mr. Kay, lenne itt néhány dokumentum, amit alá kell írnia. A legutóbbi emelésről, meg ilyenek. – Elkentem a mondat végét, mialatt a kezembe kaptam három papírlapot. – Volna egy kis ideje? Nagyszerű. Talán menjünk be oda. – Mielőtt Paul tiltakozhatott volna, kitessékeltem a székből, és benavigáltam egy random helyiségbe, ami, mint kiderült, egy amolyan szerverszoba volt. Az ajtót becsukva már csak a zöldes fények világítottak meg minket, túlvilági aurát kölcsönözve a jelenetnek.
- Mit csinálsz? – Paul a helyiség közepén ácsorgott. Eldobtam a papírokat, nekilöktem a srácot az asztalnak, és hevesen megcsókoltam. Olyan kiéhezetten viszonozta, mint amilyennek én is éreztem magam. Lehúztam a pulóvere cipzárját, majd feltűrtem a pólóját, hogy meztelen, forró bőrt érinthessek. Ahogy megérintettem a mellbimbóját, Paul felnyögött; a hang az ágyékomig hatolt, és valami hirtelen elpattant bennem.
A kezem lejjebb vándorolt. Mindkettőre szükségem volt, hogy kicsatoljam az övét, lehúztam a cipzárt, és már bent is voltam.
- Nick… - Paul ezen a ponton húzódott el. Lihegett, az arca kipirult, és a kezemben lévő testrész tanúsága szerint nagyon is élvezte, amit csináltam.
- Kérlek, engedd meg. – Forró leheletemmel végigcirógattam a nyakát egyre lejjebb haladva, majd letérdeltem elé. Paul arca ebből a perspektívából máshogy festett. Kezeit rátette a vállamra, mintha el akarna tolni, a vágya viszont közelebb húzott.
Még csak meg sem fordult a fejemben soha, hogy ilyet műveljek a munkahelyemen, de valami azt súgta, ez jelenleg a legjobb módja annak, hogy enyhítsek Paul feszültségén. Hiába randiztunk már néhány hónapja, a csókolózáson és némi kézimunkán kívül nem történt egyéb. Talán nem itt és most kellett volna szintet lépnünk… de amikor a számba vettem, minden kételyem és bizonytalanságom elszállt.
Utána mindketten lihegtünk. Egy ponton nekem is ki kellett szabadítanom a farkam, mert miután Paul halkan nyögve elment, én is a szélére sodródtam. A srác szemébe nézve juttattam el magam a csúcsig, és elmentem abba a rongyba, amit elővarázsolt a hátsó zsebéből.
- Tiszta – mormolta Paul. – Vagyis, az volt. – Lihegés közben a padlóra meredtem, aztán azt vettem észre, hogy a srác átvette a rongyot, és a külső, még érintetlen részével teljesen letisztogatott. Mindkettőnket visszacsomagolt, majd összetámasztotta a homlokunkat. Olyan nyugalom áradt belőle, ami megdobogtatta a szívemet. – Köszönöm – mondta egy gyengéd csók kíséretében. – Nekem még soha… - Megcirógatta az arcom a pillantásával és az ujjával egyaránt. – Nem tudtam, hogy ez ilyen is lehet.
- Az időzítést sajnálom. Azt nem, hogy megtettem. – Paul nevetett az utaláson. – Láttam, mennyire ki vagy merülve, és nem tudtam, hogy segíthetnék.
- Segítesz, mindig segítesz.
- Még azzal is, ha provokállak a folyosón, a kollégák szeme láttára?
- Még akkor is. – Karját a nyakam köré fonta. – Érezteted velem, hogy hozzád tartozom. Nincs ebben semmi rossz. – Én a derekát karoltam át, és összetapasztottam a testünket.
- A barátaink ki lesznek tőlünk akadva. – Gyors csókot nyomott a számra, sötét tekintete csillogott.
- Nem érdekel. – És engem sem érdekelt.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése