A temetést a lehető legszűkebb körben tartották. A következő hetekben úgyis elözönlik majd a térséget a kíváncsiskodók és a közeli tartományok vezetői, így Jongho, megfogadva tanácsosai javaslatát, két napra elzárta magukat a külvilágtól. Ekkor, és csakis ekkor tehette meg, hogy gyengének mutassa magát. Csakis ekkor feküdhetett az ágyán a szülei elvesztése felett bánkódva. Amint a két nap letelt, leporolta magát, széthúzta a függönyöket, és készen állt elkezdeni a jövőjét, immár azok nélkül a szilárd alapok nélkül, amikre addigi életében támaszkodott.
Néhány héttel később a pompázatos bálteremben megannyi idegen forgolódott. Történetünk itt veszi kezdetét.
- Teljesen le vagyok sújtva!
- Igen, látszik rajtad.
- Amikor mi készültünk párt választani, nem jelentek meg ennyien!
- Jó darabig ez lesz az utolsó, érthető, hogy sokan kíváncsiak.
- Egyetértek. Én is kihasználnám a lehetőséget, hogy lássam ezt a csodás épületet!
A csoport beszélgetése elhalt, amikor egy pincér lépett oda hozzájuk. Mivel még jócskán volt az italaikból, egyikük, aki bal kezével egy botra támaszkodott, elhessegette. A hat férfi lenyűgöző látványt nyújtott, de nem csak ezért nem merte senki megzavarni őket. Ők voltak az a hat férfi, akiken mindenki más élete, megélhetése, jövője múlt, s azért voltak itt, hogy minden tudásukkal segítsék Jonghót abban, hogy közéjük tudjon emelkedni.
- Hogy van? – kérdezte Hongjoong a mellette állótól, és alig láthatóan megmozdította fájós lábát.
- Teljesen felkészült – felelte rá szőke társa. Mingi volt az egyik, aki elég közel állt ahhoz, hogy Jongho barátjának nevezhesse magát.
- Nem hiszem, hogy erre kíváncsi – mondta San.
- Jongho pontosan úgy fog viselkedni, ahogy mindenki elvárja tőle. – Mingi sóhajtott. – Aztán miután véget ér, bezárkózik a szobájába, és utat enged az érzelmeinek.
- Talán neki a legnehezebb – ismerte el a társaság legmagasabb tagja, Yunho. – Neki még csak a láthatáron sincs senki, akit kipróbálhatnánk.
- Úgy van – bólintott Hongjoong. – Sosem szabad elfelejtenünk, mennyire szerencsések vagyunk. Sok mindent vesztettünk, de nyertünk is. – Mingi rámosolygott.
- Te voltál az első és a legnyilvánvalóbb, főnök – vigyorodott el a vörös hajú Wooyoung. Rátámaszkodott Yunho vállára, és úgy nézett kajánul a másik férfira. – A testőrödet választani, micsoda klisé!
- Ha nekem ilyen testőröm lett volna, valószínűleg én is őt választom – dobta be Seonghwa, amire persze San rögtön ugrott is.
- Bocsáss meg, hogy be kellett érned egy katonával, kedvesem.
- Ó, nem panaszkodom. – Seonghwa belekarolt társába, amivel kiérdemelt néhány irigykedő pillantást a körülöttük téblábolók felől. – Végtére is, ugyanolyan jól tudsz parancsot teljesíteni.
- Akkor mik a tippek, ki lesz az? – kérdezte Wooyoung. – Három trope már elkelt. Uralkodó és testőr pipa – mutatott a Hongjoong és Mingi párosra -, az uralkodó és katona szintúgy, mi pedig szerintem teljesen kimerítettük a BFF fogalmát. – Megpaskolta Yunho vállát, aki bólintott.
- Nagyon meglepődnék, ha nő lenne – kezdte Seonghwa. – Nem lebecsülve az erejüket, persze.
- De ahogy eddig alakult, szerintem is egy újabb férfi tudna minket teljessé tenni – mondta Mingi helyeslőn. – S egyedüli szőkeként merem remélni, hogy világos hajú lesz az illető. – Hongjoong gyanakodva pillantott rá.
- Talán tudsz valamit?
- Nem – felelte a férfi az igazsághoz híven, s ez látszólag elszomorította. – A kötelező látogatásokon kívül nem tudtunk találkozni, és bánom, hogy a szülei betegsége közben sem tudtam támogatni.
- Én itt voltam, amikor csak tudtam, de nem láttam, hogy bárki érdekelné – mondta Seonghwa.
- Nos, akkor mindannyiunkat meglepetés fog érni – zárta le a témát Hongjoong épp akkor, amikor elhallgatott a zene, és kinyílt a kétszárnyú ajtó.
Jongho minden porcikájában érezte a rá szegeződő tekintetek súlyát. A szülei halála óta ez volt az első nyilvános megjelenése, és külsőre tökéletes látványt nyújtott. Lila színeket viselt, ahogy annak lennie kellett, fejét felfelé billentette, és olyan méltóságteljesen sétált végig a vendégek között, mintha nem először tenné. Persze máskor is sétált már így, de akkor a szülei, az akkori uralkodók mögött lépkedett; akkor még nem az ő vállát nyomta teljes súllyal a tartomány jövője.
Ez volt a nyitóeste, ami a bennfenteseknek szólt. Ott voltak a tartományi vezetők, akik korábban ugyanúgy keresztülmentek ezen a procedúrán; ott voltak a tartomány arisztokratái, többüknek minden bizonnyal volt legalább egy lánya vagy fia, akit mindenképp be akart ajánlani; és ott voltak a kikiáltók, akik másnap elkezdik terjeszteni a hírt tartomány szerte, elvégre bárhonnan érkezhetett az, aki nem csak Jongho párja lesz, hanem a nyolcadik férfi egy nagyon fontos körben.
Jongho végignézett az egybegyűlteken, és megköszönte nekik, hogy támogatták ezekben a nehéz napokban. Remélte, hogy továbbra is számíthat majd rájuk, amikor rálép a választás nehéz útjára, és megígérte, hogy méltó lesz majd a bizalmukra, amit korábban a családjuk kiérdemelt. Lelkes és helyeslő taps után mindenki visszatért a tánchoz. Ezen az estén még nem voltak kötelező körök, nem kellett esélyes jelöltekkel bájolognia, kipuhatolni a színeiket, a tudásukat, így Jongho lekapott egy pohár pezsgőt, ivott két nagy kortyot, majd hálásan csatlakozott ahhoz a társasághoz, akik a legközelebb álltak hozzá, szó szerint és képletesen egyaránt.
- Micsoda belépő, micsoda beszéd! – tapsolt Wooyoung, amit szerencsére tompított a bőrkesztyűje. Amikor még csak ismerkedtek, Jongho nehezen viselte a másik férfi csipkelődéseit, az ölelkezős természetéről nem is beszélve. Mostanra talán élni sem tudna nélküle. S mintha a gondolataiban olvasott volna, a vörös hajú fiatalember gyors ölelésben részesítette.
- Kösz. Akkor tűrhető volt?
- Itták minden szavad – nyugtatta meg Hongjoong.
- Sajnálom, hogy nem tudtalak személyesen fogadni.
- Köztünk nincs helye az ilyesminek – legyintett Mingi.
- Különben is, a legjobb lakosztályokat kaptuk – kacsintott San. – Sose láttam még kádat a szoba közepén. Te nem akarsz csináltatni egyet? – Seonghwa, a kérdés címzettje eltöprengett, összevetette a beruházás költségeit annak előnyeivel, hogy így még többet láthatná meztelenül kedvesét. Végül vigyor terült el az ajkán.
- Megoldható. – Mindenki értette, mi lesz ennek a vége, így némi zavart köhécselés következett.
- Hányan jelentkeztek eddig? – kérdezte gyorsan Yunho.
- Egy tucatnyian, talán.
- A kihirdetés holnap kezdődik, még bőven van idő – mondta Hongjoong. – Habár már ez a szám is több annál, mint amit reméltem.
- Nálatok nem volt ennyi? – kérdezte Jongho. Mivel látták, hogy ismét kezd feszült lenni, Wooyoung hamar kicserélte üres poharát egy telire.
- Nem, de nekünk már előtte is megvolt a szinte biztos jelöltünk – felelte Seonghwa. Rámosolygott a fiatalabb srácra, és ha maguk lettek volna, talán még a haját is felborzolja, mint régebben. – Neked esetleg…? – Arra számítottak, hogy Jongho megrázza a fejét, ehelyett a fiatalember beharapta az ajkát, és elpirult.
- Micsoda? – tört ki a kérdés egyszerre többekből. Mingi lepisszegte őket, és körülnézve rámosolygott azokra, akik feléjük kapták a fejüket.
- De hát akkor miről beszélünk még? – Yunho szinte ragyogott. – Holnap első dolgod legyen felíratni, aztán…
- Nem lehet. – Jongho motyogása elcsitította őket. A srác mélyet sóhajtott, majd újra kihúzta magát. Kissé kerekded, jóképű arcán szomorúság suhant át. – Nem felelne meg.
- Ezt nem tudhatod – vélte Hongjoong. – Bármilyen alacsony sorból származzon is…
- Néma! – Jongho sziszegése úgy csattant, mint egy ostor. – Hiába kedvelem, sosem lehetne a társam. Így nem. Ebben nem. – Ez aztán a torkukra akasztott mindenféle vigasztalást.
A hat férfi fejében ez az egy szó pattogott egész este.
Erre gondoltak, amikor Seonghwa bebújt az ágyba, és kedvese forró mellkasára hajtotta a fejét.
Erre gondoltak, amikor Mingi masszírozni kezdte Hongjoong lábát, aki felsóhajtott a megkönnyebbüléstől.
Wooyoung és Yunho is erre gondolt, amikor egy-egy gyors menet után visszaindultak a lakosztályukba.
Másnap reggeltől kezdve aztán nem volt többé idő ilyesmivel foglalkozni. Alig tudták befejezni az étkezést, Jongho máris indult, hogy ellássa kötelezettségeit. A hírnökök már napkelte előtt elkezdték hirdetni a versenyt, így mind nagy érdeklődésre számítottak. Ahogy annak lennie kellett, szinte minden huszonöt és harminc közötti egyedülálló felkerült a listára, kivételt képeztek azok, akiknek valamilyen beszédproblémájuk volt. Kézjelekkel sajnos nem lehetett megvédeni az országot.
Mingi hátratett kézzel ácsorgott a társalgó egyik ablakban, és az odakint hömpölygő tömeget méregette. Voltak köztük nők és férfiak vegyesen, sötét és világos bőrűek, kellemes arcúak és csúnyácskák. Próbálta felmérni, ki milyen tehetséggel rendelkezhet, de az emberek folytonos mozgásban voltak, a színek összekeveredtek, így hamarosan fel is adta. A többiek mögötte ücsörögtek a kényelmes kanapékon, és ebéd előtti italokat kortyolgattak. Aznap Seonghwa volt a leggyorsabb, ő szegődött Jongho mellé, hogy támogassa, így ők ketten még várattak magukra.
- Az volt a terv, hogy a hét végére már meglesz a választott – szólalt meg Hongjoong, Mingi mellé lépve. Ő is szemlélni kezdte a sokaságot. – Így azonban hosszabbra fog nyúlni.
- Mit tehetünk? – kérdezte San. Úgy ácsorgott az ajtónál, mint egy ugrásra kész katona – mert hát az is volt.
- A lehető legtöbb jelöltet kell letesztelnünk a legrövidebb időn belül.
- És ha tévedünk? – tudakolta Yunho. – Ha a sietségben elsiklunk valami felett?
- Nem valószínű – mondta Mingi. – Ha valaki megfelel, azt a legelső pillanatban tudni fogjuk, ahogy összeér a kezük.
Jongho és Seonghwa némi késéssel csatlakozott az ebédhez. Jongho máris úgy nézett ki, mint aki napok óta nem aludt, és folyton a kezét dörzsölgette. Mielőtt bármelyikük is megkérdezhette volna, akadt-e valaki említésre méltó, Seonghwa fásultan megrázta a fejét.
A folyamatot sajnos ők sem tudták felgyorsítani, vagy legalább kiváltani Jongho-t egy rövid időre, hogy lélegzetet vehessen. Csupán annyit tehettek, hogy végig mellette voltak, és megtámasztották, ha elesni készült. Jongho ereje vészesen fogyott; ahogy sorra kezet fogott a jelöltekkel, mindig fel kellett használnia képessége egy apró szeletét, de a sok apróság idővel összeadódott, és félő volt, hogy a fiatalember azelőtt elájul, hogy eredményt érnének el.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése