Levelek Jude-nak - Az utolsó levél

Az utolsó levél... vagy valami olyasmi...
Szülinapom alkalmából egy nappal korábban hoztam nektek az utolsó előtti fejezetet. Kellemes olvasást! :)

Az edzőtábor utolsó hete maga volt a káosz. A Devilsnél mindenki a játékosok visszatérésére készült; a fejesek arról tárgyaltak, kiket is marasztaljanak, a menedzserek készítették a szerződéseket, a lányok pedig minden eddiginél keményebben gyakoroltak. Még Lionel sem tudta a visszatérés pontos dátumát, és Jude már majdnem megosztotta vele aggodalmát, miszerint az edző annyira felháborodott a srácok viselkedésén, hogy elrabolta őket, és soha nem hagyja, hogy visszatérjenek.

Jude a péntek estét a kollégáival töltötte a közeli pubban, ahol sokat nevettek, és még többet ittak. Aztán valaki javaslatára karaoke-partiba fogtak, és könnyesre nevették magukat.

Másnap reggel Jude hasogató fejfájásra és hangos dörömbölésre ébredt. Magára kapott egy köntöst, és a szemét dörgölve ajtót nyitott.

-          Helló, te lókötő! – ordította az arcába Patrick Covals, majd minden további nélkül elsuhant mellette.

-          Mi a…

-          Hogy mit keresek itt? – segítette ki a férfi továbbra is teljes hangerőn, amitől Jude fejfájása csak tovább erősödött. – Nos, hoztam neked gyógyszert – nyomott a kezébe két pirulát és egy pohár vizet -, aztán pedig elviszlek reggelizni.

-          Jessica azt mondta, üzleti úton vagy.

-          Mint látod, visszajöttem – vont vállat Patrick. – Öltözz, reggeli közben mindent elmesélek!

Jude tehát reggelizni ment Patrickkel, akivel gyakornokként ismerkedett meg az első munkahelyén. Patrick nagyszájú volt és hiperaktív, vagyis Jude tökéletes ellentéte, mégis remekül megértették egymást. Olyannyira, hogy Patrick és Jessica gyakran látta vendégül Jude-ot a lakásukban, és még néhány randit is leszerveztek neki.

Patrick most is végigbeszélte az utat és az étkezés első felét is, Jude pedig meglepetten tapasztalta, hogy elmúlt a fejfájása.

-          Na, ennyit rólam – dőlt hátra Patrick jóllakottan, szeme ravaszkásan csillogott. – És mondd csak, várod már haza a pasidat?

-          Jó ég, erről tényleg mindenki tud? – kérdezett vissza Jude enyhe pírral az arcán.

-          Nos, azért nem mindenki. De engem személy szerint azóta izgatott a dolog, mióta először megkerestek.

-          Először?

-          Aha. Eredetileg tőlem kaptad volna a második levelet, de sajnos ki kellett hagynom az üzleti utam miatt. Beajánlottam viszont Jessicát, aki nagyon lelkes volt, mint hallom.

-          Igen, fantasztikus feleséged van. – A férfi szerénykedve vállat vont.

-          Köztünk is akadnak nézeteltérések, de szerencsére mindketten elég értelmesen vagyunk ahhoz, hogy ordibálás nélkül oldjuk meg őket. Biztos vagyok benne, hogy te és Zero is ilyen pár vagytok. – Somolyogva folytatta: - Szomorú voltam, mikor passzolnom kellett, annál nagyobb volt a meglepetésem, mikor újra megkerestek, és ezúttal magát a finálét ajánlották fel! Erre nem mondhattam nemet. – Mindketten nevettek.

-          Köszönöm, Patrick. Mind annyira kedvesek és nagylelkűek voltatok hozzám… fogalmam sincs, mivel érdemeltem ki ezt.

-          Te csak te vagy – mondta Patrick. – Zero olyan embereket válogatott össze, akik szeretnek téged, és akik sokat köszönhetnek neked.

-          Ugyan már – nevetett Jude zavartan, de Patrick komoly maradt. – Te most miről beszélsz? Én köszönhetek mindent nektek, és nem fordítva!

-          Talán – bólintott a férfi, aztán sóhajtott. – Az első kézbesítő, Malcolm Cluel a szobatársad volt, ugye?

-          Igen.

-          Drogproblémái voltak, mielőtt összeraktak titeket. – Jude szemei elkerekedtek. – Aztán összebarátkoztatok, te pedig nem hagytad, hogy lemaradjon. A példaképévé váltál, akinek nem akart csalódást okozni.

-          Na jó, de én erről semmit sem tudtam… ha segítettem is, nem tudatosan történt.

-          Éppen ez a lényeg – hajolt előre Patrick. – Frontális támadással csak ártottál volna neki. Azzal húztad ki a bajból, hogy magadat adtad. Egy kedves, szeretetreméltó barátot… és neki pont erre volt szüksége. Mindőnknek erre volt szüksége – tette hozzá, mire Jude szkeptikusan felvonta a szemöldökét. – Oké, még nem győztelek meg, de mondom tovább. Jessica Covals. – Lehunyta a szemét egy pillanatra. – Csomószor viccelődött azzal, hogy kellene neki egy szerető… és ha te nem lépsz be a képbe, akkor lenne is neki.

-          Hülyeség! – kiáltotta el magát Jude, nem törődve a többi vendéggel. – Jess odáig van érted… ő soha…

-          Elmondta nekem, Jude – mosolygott Patrick szomorkásan. – Jártunk terápiára is, ahol újra eszünkbe jutott, mennyire szeretjük egymást. De friss házasokként voltak gondjaink. Akkor kezdtem az új helyen gyakornokként, nulla fizetéssel, Jess bevételéből pedig alig tudnunk kijönni. Én látástól vakulásig nyomattam a cégnél, és kezdtem elhanyagolni őt. Nagyon fáradtak voltunk – vallotta be, Jude-nak pedig megszakadt a szíve.

-          Miért nem mondtad? – kérdezte halkan. – Soha, egy szóval sem… én meg annyiszor lógtam a nyakatokon!

-          Ez volt a mi szerencsénk – nevetett Patrick. – Jessica ebben az időben kezdett gondolkodni azon, hogy kellene valaki… el tudod képzelni, mi lett volna, ha nem téged mutatlak be neki? – nézett Jude szemébe. – Kezdettől fogva odavolt érted, de tudta, hogy esélye sem lehet nálad. Mégis pont azt adtad meg neki, amit tőlem hiányolt; a figyelmet. Rengeteget beszélgettél vele, dicsérted a lakást, a főztjét, a haját… aztán mielőtt hazamentél, mindkettőnket hálásan megöleltél, és azt mondtad nekem: Csodálatos feleséged van, barátom. Becsüld meg! Aztán pedig azt, hogy soha nem találkoztál még két olyan emberrel, akik annyira összeillettek volna, mint mi.

Meghatott csend lett az asztalnál, aztán Patrick folytatta:

-          Miután távoztál, olyat szeretkeztünk, mint még soha azelőtt. – Összenevettek. – Később beszélgetni kezdtünk, amit azóta sem hagytunk abba, kivéve, amikor ismét szexelünk.

-          Erről sem tudtam – mutatott rá Jude.

-          Nem is kellett. Azzal segítettél, aki vagy. – Jude babrálni kezdett egy szalvétát.

-          És Dr. Jackson? Neki hogy segítettem?

-          Hát, kezdetnek levetted a terhet a válláról, hogy fegyelmeznie kelljen Malcolmot. – Jude somolygott. – A legjobb diákja voltál. Miért nem hiszed el, hogy pusztán azzal, hogy része vagy az emberek életének, jobbá teszed azt?

-          Mert nem egy tündérmesében élünk – felelte a férfi. – Ha nektek ennyit segítettem, annak végtelenül örülök, de nem tartom ezeket a saját érdemeimnek. Jókor voltam jó helyen. El sem tudnék képzelni egy olyan világot, ahol te és Jess nem vagytok együtt.

-          Én sem – mosolygott Patrick. – És te voltál az, aki erre rádöbbentett.

-          Aha – nevetett Jude. – És Zero mégis honnan tudta meg mindezt? Van egy csoport a Facebook-on, Éltessük Jude-ot néven?

-          Ez a része nekem sem tiszta – vallotta be a másik. – De igazából nem is kérdeztem.

-          Jó, és akkor hogy jön ide Lucas? Ő biztos nem gondolja úgy, hogy jobbá tettem az életét.

-          Pedig gondolhatná, mert így van.

-          Na, ne nevettess!

-          Amíg kavartatok, elvitted néhány partira, igaz?

-          Igaz. És?

-          Kapott néhány ajánlatot. Ilyet is, olyat is – tette hozzá kacsintva. – Nélküled ez nem jött volna össze neki. – Jude nevetve ingatta a fejét.

-          Ha egyszer a fejedbe veszed, hogy pályát módosítasz, legyél ügyvéd!

-          Ezek szerint meggyőztelek? – vigyorgott Patrick, mire a másik bólintott. Tehetett mást? – Ez a beszéd! Ezennel kiérdemelted az utolsó borítékot! – Átcsúsztatta az asztalon. – Ott olvasd, ahol először fordult komolyra a helyzet. – Megveregette a férfi vállát. – Még találkozunk.

Jude kóválygó fejjel hagyta el az éttermet jó húsz perccel később. Ideje sem volt feldolgozni Patrick szavait, máris kezdhetett azon gondolkodni, mégis melyik helyre vonatkozhatott az utasítás. Azt hitte, a legutolsó levél majd a lakásukba irányítja, azon belül is a hálóba, hiszen az volt az igazi otthonuk. Jude a kocsijában ülve forgatta a borítékot, majd összevonta a szemöldökét, mikor megérzett benne egy kemény tárgyat. A formája alapján egy kulcs lehetett… és Jude abban a pillanatban már indított is.

Amikor kiszállt a járműből a Taylor család régi háza előtt, elfelejtett levegőt venni. A korábbi romos és elhanyagolt épület helyét ugyanis egy imádnivaló ház vette át. Az alacsony téglakerítés mögött két oldalon füves rész terült el, a kaputól pedig vajszínű téglákkal kirakott örvény vezetett a bejáratig. Jude a kapun belépve észrevette, hogy jobb oldalon a füvet ismét kikövezett út szakítja meg, ami a ház mellé épített garázshoz vezetett. A férfi ámulva bámulta a két földszinti, és a további két emeleti ablakot, amikhez egy-egy erkély is tartozott.

Mélyeket lélegezve halászta elő a kulcsot a borítékból, s lépett be a házba. A házukba.