Levelek Jude-nak - A soron kívüli levél

Az előző fejezetben történtek mellett nem mehetünk el szó- illetve levél nélkül...

Kellemes húsvéti ünnepeket és jó pihenést kívánok mindenkinek! :):)

A férfi másnap nemigen tudta felidézni, milyen úton-módon jutott haza. Éjjel egyszer csak arra riadt, hogy a kanapén fekszik, az arca istentelenül lüktet, és hányingere van. Kibotorkált a fürdőbe, és szédelegve lecsutakolta magát. Tükörbe nem mert nézni, helyette jeget kerített az arcára, aztán ágyba szenvedte magát.

-          Jézus ereje! – hangzott Lionel reakciója, mikor meglátta. – Veled meg mi történt?

-          Némely embernek annyira szegényes a szókincse, hogy csak erőszakkal tudja kifejezésre juttatni, ha valami nem tetszik neki. – A nő nekitámaszkodott az asztalnak. Jude továbbra is a papírjait tanulmányozta, de így is érezte a másikból sütő dühöt.

-          Ha ezt Zero megtudja…

-          Nem fogja, mert mire hazaér, kutya bajom sem lesz. – Lionel sóhajtott.

-          Nem akarsz hazamenni pihenni? Nincs semmilyen sürgős melód…

-          Jó itt.

-          Rendben. Ha bármi kell, csak szólj!

-          Úgy lesz.

Pár órával később annyira hasogatni kezdett a feje, hogy kénytelen volt Lionel tanácsa szerint hazakullogni. Kis híján elterült a folyosón a lakása előtt, mikor a szomszéd elé lépett.

-          Oh… Mrs. Strauss – próbált mosolyogni a férfi.

-          Jude – kezdte az idős nő. – Kedvelem magát, ugye tudja? Mindig kedves és udvarias, eddig semmi gond nem volt magával… de ezt az új barátját nem szívlelem!

-          Az… új barátomat?

-          Aki fel-alá járkál, dörömböl egész nap! Kérje meg őt, hogy moderálja magát, vagy kénytelen lesz távozni!

-          Én… megmondom neki. Köszönöm, Mrs. Strauss.

Miután a nő bólogatva távozott, Jude az ajtajára nézett. Nem látszott nyoma erőszakos behatolásnak, és a kulcs is könnyedén fordult a zárban. Odabent sem vett észre semmi szokatlant… mondjuk az egyik növény nem egészen ott állt, ahová ő tette. De ennyi. Az illetőnek tehát, aki bent járt, kulcsa volt, és nem vitt el semmit. Azért lefekvés előtt többször is ellenőrizte az ajtót.

Mivel a harmadik levelet még csak két napja vette át, nem számított a következőre egy héten belül. Mégis megszólították másnap, amikor ebédért hagyta el a lakását.

-          Bocsánat, maga Zude? – érdeklődött egy botra támaszkodó, görnyedt hátú bácsika. Remegő kezében egy borítékot tartott.

-          Jude – mosolygott rá.

-          Szóval Zude, remek. Megkértek, hogy ezt adjam át. Olvassa ott, ahol először hallotta tőle azt a bizonyos szót!

-          Rendben, nagyon köszönöm! – A bácsi feldobta egyik kezét a levegőbe, aztán elcsoszogott.

Jude nem tervezte, hogy aznap kimozdul otthonról, de Zero kérését nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Így hát vett egy adag gyrost, majd letelepedett a Devils parkolójában, a Zerót hirdető kivetítő közelében. Evett pár falatot, és felidézte azt az izgalmat, amit Zero szerelmi vallomása közben érzett. Nem állt szándékában kikényszeríteni belőle, viszont sok mindent nem is tudott kezdeni vele. Egészen egy másik történelmi pillanatig.

A levelet széthajtogatva Jude először csak egy halom macskakaparást talált, amit meg sem próbált kibogarászni. Zero a következő oldalra már lenyugodhatott annyira, hogy olvashatóan írjon.

Jól vagy?

A kérdés Zero hangján ordított a fejében.

A csapat most ismét nem kedvel túlzottan, ugyanis szétvertem a szobát, ahol alszunk. Egy ágy sem úszta meg, úgyhogy mostantól a padlón alszunk.

Jude a fejét csóválta.

Tudom, most neked is megvan rólam a véleményed, de mégis mit tehettem volna? Nem voltam ott, hogy utánuk menjek, és egyenként eltörjem az összes ujjukat, amiért kezet mertek emelni rád. Rád, aki a legjobb, legönzetlenebb és legtisztább ember vagy. Én…

Itt ismét némi kriksz-kraksz következett.

-          Kurvára remélem, hogy jó okod volt rá – mondta nekem Jordan. Még csak nem is látszott meglepettnek, mintha egyenesen számított volna ilyesmire tőlem.

-          Megverték. Jude-ot. – Őszintén mondom, hogy mindenki felhördült.

-          Valami homofób barom volt, mi? – kérdezte Derek.

-          Gondolom. – Aztán:

-          Várjunk. Honnan is tudod te ezt? – Erre nem állt szándékomban válaszolni, de Derek valószínűleg mindent leolvasott az arcomról, mert elvigyorodott. - Te ráállítottál valakit!

-          Nem… egészen – vallottam be. – Csupán találtam valakit, aki rendszeresen eljuttatja hozzá a leveleim, és hírt hoz róla. – Pontosan azt vártam, amit te; hogy elröhögik magukat, és kifiguráznak emiatt a nyálas gesztus miatt, de nem. Sőt, egészen izgatottak lettek.

-          Honnan szereztél papírt?

-          És tollat?

-          Hogy nem buktál le?

-          Ki viszi a leveleket?

Feltartottam a kezem, mire elhallgattak.

-          Ha csatlakozni akartok, ne kérdezzétek a részleteket. Csak írjátok meg a leveleket, a többit pedig intézem. – Azt hiszem, sosem álltam még ennyi hálás szempár kereszttüzében.

Miután mindenkitől begyűjtöttem a borítékokat, Josh arrébb volt a többiektől.

Jude enyhén összevonta a szemöldökét. Sose tetszett neki Josh, aki nemcsak a Devils ranglétráját akarta megmászni, hanem Zerót is. Szóval nem, nem kedvelte a fickót.

-          Írtam egy másik levelet is a nagybátyámnak – közölte halkan. – Kértem, hogy vesse be magát, és találja meg neked azokat a mocskokat.

-          Izé, kösz – mondtam. – De nem kell fárasztanod magad… nem tudom majd meghálálni…

-          Elég az, hogy alattad edzhetek, és tőled tanulhatok – kacsintott rám vigyorogva. Ha nem épp most ajánlotta volna fel a segítségét, valószínűleg behúztam volna neki egyet.

Jude felhorkantott egy amolyan na persze, módon.

Tehát megúsztam, hogy szétvertem a szobát (egyébként ne aggódj, kaptunk új ágyakat), és ha minden jól megy, mire hazaérek, meglesznek azok a rohadékok, és majd meglátjuk, nekem is mernek-e pofázni.

Jegeled az arcod, ugye? Nem akarom elképzelni, hogy nézhetsz ki most, bébi…

Alig várom, hogy hazaérjek.

G.

Jude befejezte az ebédjét, majd merengett még egy kicsit. Már éppen elindult volna, mikor a szeme sarkából észrevett egy fickót, aki igyekezett a bokrok közé húzódni, sikertelenül. Összevillant a tekintetük, mire Jude mosolyogva tisztelgett neki, aztán elsétált.

A szíve mélyén persze jólesett neki Zero dühe és aggodalma, mégsem akarta, hogy többel kössék be ennél. Természetesen akadnak olyanok, akik nem bírják elviselni a melegeket, de ez még nem ok arra, hogy erőszakra erőszak legyen a válasz.

Hazaérve ledobta a kulcsát az asztalra, amit aztán a levél követett. A boríték végigbucskázott a felületen, aztán a padlón landolt. Miután felvette, vette csak észre, hogy a teleírt oldalakon kívül kihullott még belőle egy cetli.

Ne aggódj, senki sem tört be a lakásunkba, bár az a pletykafészek Mrs. Strauss biztos ezt adta be neked. Odaadtam a kulcsom az emberemnek, és megkértem, hogy keressen meg nekem valamit. Megtalálta, de elmondása szerint nem volt egészen csendben közben. Szóval ne izgasd magad, oké? Senki más nem járatos odabent, csak mi ketten.

G.

Őszintén szólva Jude valóban megkönnyebbült kissé; a verekedés után nem szeretett volna azzal is szembesülni, hogy a lakásában is garázdálkodtak.

Minden rendben volt tehát, így Jude újra a munkába temetkezett, amit új levél érkezése sem zavart meg, egészen a következő hónap elejéig. Jude aznap ismét meglátogatta a táncosokat, akik nem győztek áradozni arról, milyen romantikus pasit tudhatnak magukénak, hiszen levelet küldtek! Ami tele van helyesírási hibákkal, állapította meg Jude vigyorogva, de a világért sem vette volna el az örömüket. Továbbá már csak három hét volt hátra a tábor végéig, amit fél lábon is kibírnak.