Fake love

Sziasztok! Egy BTS történettel érkeztem ez alkalommal. Igazából fogalmam sincs, miért nem tettem fel hamarabb. Elég régen írtam ajándékba, nagyon kezdetleges, de különleges helye van a szívemben.

Kellemes olvasást! :)

(a pontatlanságokért, miegymásért elnézést)

Kim Seok-jin – röviden és a továbbiakban csak Jin – nagyot sóhajtva terült el az öltözőszoba kanapéján. Az utolsó jelenet felvétele teljesen kimerítette lelkileg, és még csak azt sem mondhatja, hogy hű, de hatalmasat alkotott. Rajta kívül senki sem fogja tudni, mennyi érzelmet vitt bele abba a néhány mozdulatba.

Kinyitotta a szemét, és lepillantott a kezében gyűrögetett virágra. Mivel a forgatás hivatalosan is véget ért, Jin megengedte magának, hogy elvigyen egy kis szuvenírt.

Már elég későre járt, így abban a tudatban engedte elkalandozni a gondolatait, hogy senki sem zavarhatja meg… igencsak meglepődött hát, mikor kopogtatás hasított a szoba csendjébe.

Fogalma sem volt róla, ki az, de az agya azonnal és készségesen visszatekerte a filmet egy két hónappal korábbi estéhez…

Határozott kopogás után Jungkook mosolygós arca jelent meg az ajtóban.

-          Jin Hyung. – A hagyományos üdvözlés után folytatta: - Jól vagy?

-          Persze, miért?

-          Láttam, hogy megrándult a bokád az egyik ugrásnál. – Jin futólag eltöprengett azon, hogy a) a srác nézte tánc közben, és b) észrevette az apró rándulást. Jungkook természetesen nagyon figyelmes és kedves volt mindenkivel… amire Jin a lelke legmélyén féltékeny volt.

-          Semmi komoly, alig éreztem.

-          Azért segíthetek? – És Jin cipője felé bökött, amit a srác még nem húzott le a lábáról.

Jin nem nézett a másikra, mialatt töprengett. Egyrészt, ha elfogadja a segítséget, kiderül, hogy füllentett – a bokája igenis fájt, és kezdett feldagadni. Ha viszont visszautasítja, akkor hetekig bámulhatja a másik szomorú ábrázatát. Egyértelmű volt hát, melyiket kell választania…

-          Rendben, azt megköszönöm.

És mindent megért Jin számára az a gyönyörű mosoly, ami elterült Jungkook jóképű arcán. Jin nem rettent vissza attól, hogy szépnek látja a másikat, elvégre a tagokat nem titkolt módon úgy válogatták össze, hogy ne csak a fülnek, hanem a szemnek is tetszetősek legyenek.

Melegség öntötte el az arcát, ahogy Jungkook fél térdre ereszkedett előtte, és kihúzta a fűzőt a bakancsból. Munka közben előredőlt, így Jin láthatta az inge alatt hullámzó izmokat.

A legtöbb bandával ellentétben a BTS tagjai nem öltöztek együtt, és nem volt szokásuk megbámulni és véleményezni egymás félmeztelen testét. Jin pláne igyekezett távol tartani magát az ilyesmitől… nem volt szüksége arra, hogy kísértésbe hozzák. Pedig a megtestesült kísértés éppen ott térdelt előtte…

Enyhén felszisszent, mialatt Jungkook kihámozta dagadt lábát a cipőből, majd szótlanul felkelt, vizes borogatást hozott, és felpolcolta Jin lábát a kanapén.

Mivel Jin volt a legidősebb, általában ő volt az, aki gondoskodott a többiekről, most azonban Jungkook jelenlétében elhagyta az ereje. Érezte maga mellett a srác testét, ahogy igazgatott még körülötte valamit… nem hagyhatta…

-          Köszönöm, innen menni fog egyedül is.

Jin mondatát előbb csend fogadta, aztán Jungkook a szemébe nézett. Nem volt csoda, hogy a fiatal srác volt a közönség kedvence; meg sem kellett szólalnia, mégis mindent el tudott mondani egyetlen pillantással.

-          Miért nem mondtad, hogy te írtad a dalt? – kérdezte végül, Jin pedig úgy döntött, nem játssza el, hogy nem tudja, melyik dalról van szó.

-          Azért, mert nem én írtam.

-          A fiúk… jobban mondva RM azt mondta, a te ötleted volt, és vittél egy csomó töredéket…

-          Nos, ez még akkor sem számít szövegírásnak…

-          Jin! – Jungkook csak akkor feledkezett meg az udvariassági formulákról, ha igazán dühös volt. Ilyenkor szenvedélyes energia áradt az egész testéből. – Ne nézz teljesen hülyének…

-          Sosem néztelek hülyének – szólt közbe Jin.

-          … mert tudom, hogy ezt a dalt miattam írtad. – Nyelt egyet. – Valami… rosszat tettem, hogy ennyire nem akarsz engem? – Jin ökölbe szorította a kezét.

-          Jungkook, szeretném, ha rájönnél végre, hogy amit érzel, az hamis. Nem tudom, mivel érdemeltem ki, hogy ennyire nagyra tartasz, de ez nem több rajongásnál. El fog múlni.

-          El fog múlni? – vonta fel a szemöldökét. – Az szuper, akkor még van néhány évem vissza. Mert azt mondják, dupla annyi idő kiszeretni valakiből, mint beleszeretni.

-          Jungkook – sóhajtott mélyet Jin. – Ezt ne most beszéljük meg.

-          Ó? Írjak én is egy dalt talán? – A srác most már megbántott volt és dühös. – Mondd a szemembe, elviselem. Nem vagyok olyan törékeny, mint amilyennek hiszel. – Jin önkéntelenül mosolyodott el.

-          Tudom. Épp ellenkezőleg. Sokan tényleg nem tudják, mennyire erős és kitartó vagy. – Nem tudott segíteni rajta, fölemelte a kezét, és Jungkook sima, sminkmentes arcára simította. A srác lehunyta a szemét, és macskaként dörgölőzött az érintésébe. Jin testét elárasztotta mindaz, ami köztük történt. És ami történhetett volna. – Ha én rosszul látlak téged, akkor talán te is engem – folytatta halkan. – Túl jónak látsz.

-          Nem – mosolyodott el a másik, így Jin hüvelykujja hozzáért az ajkához. – Pontosan tudom, néha mennyire önző és lusta vagy. Nagy ritkán gonosz is. – Jin tekintete összeszűkült, ahogy a srác elkapta a kezét, és lehúzta a mellkasára. Jin túl jól érezte a vékony selyemingen keresztül, milyen gyorsan ver Jungkook szíve. – De emellett okos, vicces, gondoskodó, házias és fantasztikus vagy. – Jin ajkai elnyíltak – félig a meglepetéstől, félig, mert nem kapott levegőt -, és alig tudatosult benne, hogy Jungkook közelebb dőlt hozzá. – Miért nem hagyod, hogy bebizonyítsam, milyen utánozhatatlan vagy?

-          Én…

-          Olyannak látlak, amilyen vagy, a hibáiddal együtt.  – Pillanatnyi szünetet tartott. – Azt gondolod, túl fiatal vagyok?

-          Mármint mihez?

-          Hozzád. Mert te… - Beharapta az ajkát. – Neked van múltad.

-          Az mindenkinek van. – Jin igyekezett kikerülni a másik hatása alól, így megmozdította a lábát, hátha a fájdalom majd eltereli a figyelmét. Majdnem kiugrott a szíve, mikor Jungkook a combjára tette a kezét. – Kérlek, hagyd abba! – esdekelt halkan. – Ha tényleg számítok neked, akkor ne tedd ezt velem. – Lehunyta a szemét, de aztán megérezte a másik ujjait a hajában.

-          Tetszik így a hajad – suttogta. – Jól áll neked a barna. A szőkétől olyan műnek tűnsz… - Elhallgatott, mikor Jin felnevetett.

-          Azért tűnök annak, mert az vagyok. Mások alkottak meg… nem tudom, ki vagyok valójában.

-          Szerintem mind érzünk így időnként – mondta Jungkook.

-          Te is? – Jin újra ránézett.

-          Én a leginkább. Sokan még gyerekként kezelnek, mégis várják, hogy levegyem az ingem a színpadon. – Jin felnevetett, ezúttal boldogabban, Jungkook pedig mosolyogva folytatta: - Azt viszont pontosan tudom, ki vagyok melletted. – Jin azonnal elkomolyodott, de a másik rendületlen maradt: - Azt érezteted velem, hogy valóban jó vagyok, és itt a helyem.

-          Mint ahogy ez így is van.

-          Melletted erősnek érzem magam, igazi férfinak. Sosem kezelsz le még akkor sem, ha valami hülyeséget kérdezek. Sosem engeded, hogy Suga és J-Hope bevonjon a verekedésbe, ha te is ott vagy. – Felvonta a szemöldökét. – Higgyem el, hogy mindezt azért csinálod, mert én vagyok a legfiatalabb? – Közel hajolt Jinhez, haja csiklandozta az arcát, ahogy a fülébe suttogott. – Nem szereted, ha megérintenek. Te megteheted, tudod. – Végighúzta ajkát Jin megfeszülő állán. – Kicsit rajongok érted, ez így van. De nem emiatt akarok veled lenni. Hanem az érzés miatt, amit bennem keltesz.

Tessék. Pontosan ez volt az oka annak, hogy Jin igyekezett tartani a távolságot… mert pontosan tudta, miről beszél Jungkook.

Legszívesebben folyton vele lett volna, hogy mindent megbeszéljenek; hogy együtt jemmeljenek, vagy főzzenek, bámulják a csillagokat, nevessenek, éljenek…

Nem ez volt az első alkalom, hogy vonzalmat érzett egy srác iránt, de ez volt az első, hogy nem csak a testiségről szólt a dolog. Jinnek voltak igényei, amit sosem félt kielégíteni, de Jungkook színre lépésével minden megváltozott. Hiába is tagadta volna a köztük feszülő vibrálást… de nem akarta, hogy a srác egy rossz döntés után mindent megbánjon.

Mikor néhány pillanat múlva Jin kinyitotta a szemét, Jungkook megszüntette a köztük lévő távolságot, és megcsókolta. Nem volt sem bátortalan, sem félős, mint az első alkalommal… akkor mintha egy gyerek követelte volna azt, ami az övé. Ellenben most… Jin szinte elolvadt, ahogy a srác irányítani kezdte, mégsem volt erőszakos, sőt… minden érzelmét beleadva mozgatta az ajkát, de türelmesen kivárta, hogy Jin mélyítse el a csókot. És Jin minden észérv ellenére megtette.

Most, két hónappal később V pislogott rá, és Jin valószínűnek tartotta, hogy valamiféle választ várt tőle.

-          Már mindenki elment?

-          Igen. – A srác beóvakodott. Jin még mindig nem tudta megszokni a másik arcának változását… mintha az új videó miatt mindenki éveket öregedett volna. – Te mikor indulsz?

-          Most. Azt hiszem.

-          Mehetek veled?

-          Ezt sosem kell kérdezned – mosolygott Jin, aztán pakolni kezdett. Kicsit meglepte, amikor Kim újra megszólalt.

-          Jungkook miért utál engem?

-          Micsoda? Honnan veszed ezt?

-          A forgatáson…

-          Ugyan – próbálta megnyugtatni. – Igyekszik tartani magát a szerepéhez. Ne feledd, azt hiszi, te vagy a gonosz.

-          Tényleg remélem, hogy csak ennyi – sóhajtott V, majd tartotta neki az ajtót.

-          Köszönöm.

-          Szívesen, Jin Hyung.

Ha őszinte akart lenni magához, el kellett ismernie, hogy mostanában elég gyakran kötött ki Kim társaságában. A srácból áradó nyugalom valahogy Jin felborzolt idegeire is hatással volt. Könnyebben tudott a feladataira koncentrálni úgy, hogy tudta, V nem fog tőle olyat kérni, amit nem tud teljesíteni.

Éppen egy újabb beszélgetésbe merültek bele Jin autója felé menet, amikor az árnyékból melléjük lépett egy alak. Mivel elsőre nem ismerték fel, V megragadta Jin karját. Az idősebb srác szíve is a torkába ugrott, mert volt már rá példa, hogy egy-egy vadabb rajongónak sikerült bejutnia…

Aztán a kapucni alól előbújt Jungkook sápadt arca, és már majdnem megnyugodtak…

-          Nem zavarok? – kérdezte enyhén gúnyosan.

-          Nem – mosolygott V, nem ismerve fel a közelgő viharfelhőt. – Épp arról beszéltünk…

-          Kézen fogva? – villant lefelé a tekintete.

-          Ösztönös reakció egy, a sötétből felbukkanó alak látványára – felelte Jin kicsit keményen. – Mit keresel itt? Nem úgy volt, hogy segítesz a bátyádnak?

-          Megtörtént. Aztán… - Elhallgatott, Jin mégis tudta, mi következne… El akartam menni hozzád.

-          Menjetek haza – sóhajtott Jin. – Mindketten. – És akkor még nem tudta, minek fordít hátat.

Jin másnap délelőtt késve érkezett a próbára. Út közben többször is rezgett a mobilja, de nem tartotta fontosnak felvenni. Tévedett.

Jimin fogadta az ajtóban, és szinte toporzékolt, barna haja csapzottan tapadt a homlokára.

-          Merre voltál? – Aztán választ sem várva húzni kezdte a próbaterem felé. – Beszélned kell velük.

-          Kikkel? – Jimin meg sem hallotta.

-          Történt köztük valami, de egyik sem hajlandó beszélni. Nem mondom, a klipnek jót tesz, de a csapatnak nem.

Jin szeretett volna tovább kérdezősködni – mondjuk, hogy mégis miért neki kellene ezt megoldania, de akkor Jimin belökte a terem ajtaját, és már Jin is megértette, mi a probléma.

A kezdetektől fogva összetartó csapat voltak, mert tudták, hogy nem csak a kemény munka kell ahhoz, hogy sikeresek legyenek. Jin sose látott olyat korábban, mint ami most fogadta; Jungkook a tükör előtt gyakorolt egyedül; V a földön ülve dobolt egy ritmust, és még az ajtóban állva is érezhető volt a közöttük vibráló feszültség. Suga, RM és J-Hope a terem közepén bohóckodott, de jól látható megkönnyebbüléssel fogadták Jimin és Jin érkezését. Jin furcsán érezte magát, amiért a srácok tőle várták a megoldást, mert ez a feladat általában RM-re hárult… amikor viszont közelebb sétált, és V felnézett rá, azonnal elkomorult.

-          Mi történt? – kérdezte olyan hangosan, hogy Suga összerezzent, és Jungkook is ijedten pördült meg. – Amikor tegnap otthagytalak titeket a parkolóban, V arcának még nem volt semmi baja… és a te kezednek sem, ha már itt tartunk – tette hozzá Jungkookra nézve. A srác állta a pillantását, amit Jin nem bírt elviselni. Odasétált hozzá, és megállt néhány centire tőle. – Mit csinálsz? Úgy gondolod, ez a megfelelő alkalom gyerekesen viselkedni?

-          Nem vagyok gyerekes – vágott vissza ő. – Elvégre megvártam a forgatás végét, nem?

-          És így részedről rendben is van?

-          Csak így tudtam a tudomására hozni néhány dolgot.

-          Úgy, hogy elcsúfítod az arcát, amin a banda sikere áll vagy bukik? – kérdezte Jin értetlenül.

-          Ilyet nem tehetsz még akkor sem, ha szerinted megvolt rá a jó okod – kapcsolódott be RM.

-          Semmilyen oka nem volt – állította Jin. – V nem tehet semmiről. – Jungkook előbb hitetlenkedve a szemébe nézett, majd féloldalas mosolyra húzta a száját.

-          Te nem tudod, igaz?

-          Mit kellene tudnom?

-          Hogy V szerelmes beléd. – Jin nyomban felnevetett. – Nem hiszel nekem?

-          Még szép, hogy nem!

-          Pedig így van – szólalt meg V, mire Jin elkerekedett – fogjuk rá – szemmel fordult felé. A srác fölállt a földről, és már a társai mellett állt. – Mondjuk a szerelem talán kicsit erős kifejezés…

Az ezt követő csendben Jin segélykérően nézett a többiekre, akik mintha elfelejtettek volna megdöbbenni.

-          Mi… mi folyik itt? Miért teszitek ezt? Miért rám pazaroljátok ezeket az érzéseket? Mindketten… nem… én nem értem… - Azzal Jin kitámolygott a helyiségből.

RM talált rá alig fél órával később a konyhában. Jin felbukkanása után az a néhány ott lézengő is felszívódott, így a srác minden frusztrációját beleadhatta a főzésbe.

RM felült a pultra.

-          Szóval… gondolom ez számodra teljesen új információ volt.

-          Igen. Neked nem?

-          Nos, sejtettem valami ilyesmit.

-          V beszélt róla neked?

-          Nem. Tudod, mennyire nem szereti kiadni magát.

-          Most mégis megtette.

-          Kénytelen volt – sóhajtott RM. – Jungkook konkrétan kikényszerítette belőle. Amit persze igazából nem csodálok… - Jin eddig bírta a magára erőltetett nyugalmat; nagy csattanással vágta le a keverőtálat a pultra.

-          Soha nem lett volna szabad megtörténnie! Nem lehet olyan probléma, amit ököllel kell megoldani. Különben sem volt joga hozzá.

-          Jungkook fenyegetve érezte magát – magyarázta a másik. – Sok időt töltöttél V-vel, és láthatta rajta a jeleket.

-          Akkor tényleg csak én vagyok ilyen vak?

-          Igen – nevetett RM. – Bocs. Túl kedves és figyelmes vagy, naná, hogy beléd zúgtak.

-          Ne mondd ezt! Ez nem így van… én vagyok a legidősebb…

-          Hagyjuk már, hogy mindenre ez a kifogásod! – legyintett a srác. – Suga csak néhány hónappal fiatalabb nálad. És igen, sok mindenben rád támaszkodunk, de Jungkook tudja, mit akar. Mindig is tudta. – Elmosolyodott. – Nagyon cuki volt, ahogy igyekezett kiverni téged a fejéből. Emlékszel, amikor át kellett variálnunk egy teljes koreográfiát?

-          Igen. – Jin összevonta a szemöldökét. – De nekem azt mondtad…

-          Ja, hát mégsem mondhattam azt, hogy Jungkook nem akart hozzád érni – vont vállat RM. – Már akkor is figyelmeztettem, hogy ez ellen nem küzdhet.

-          Tehát… azt akarod mondani, hogy ez nem szimpla rajongás?

-          Nem. Ez több annál. Meg tudná mutatni neked, ha hagynád. Nincs több kifogás – emelte fel a kezét, mintha érezte volna, hogy Jin meg akar szólalni. – Nincs az, hogy a bandára kell koncentrálnom, meg túl fiatal hozzám…

-          És ha én nem érzek iránta semmit?

-          Etesd ezt azzal, akinek nincs szeme – felelte RM. – Te talán bebeszéled magadnak, hogy mindenkivel ennyire törődsz… de gondold csak végig! Biztos vagyok benne, hogy magadban kell megtalálnod a választ a kérdéseidre.

Később, a délután folyamán megnézhettek néhány nyers vágást az új videóból, de a végleges verziót csak a kikerülés után tekinthették meg. Jin – és valószínűleg a többiek is – mindig izgult ilyenkor; persze olyan anyag nem kerülhetne ki, amin bénáznak, de Jinből rengeteget kivett a forgatás, mégsem érezte elég jónak a részeit. Jungkook persze remekelt – ő volt a főszereplő, és Jin egyszerűen nem tudta nem őt nézni… és nem arra gondolni, milyen volt a srác csókja.

V és Jungkook hallgatólagos egyezséget kötött, hogy elfelejtik az egészet, Jin azonban mindenképpen meg akarta őt követni.

-          Te nem tettél semmi rosszat – mosolygott V, és felrepedt ajka igazán vagány megjelenést kölcsönzött neki. – Nem a te hibád, hogy olyan vagy, amilyen. – Megérintette a könyökét. – Csak ne változz meg soha, rendben?

V-vel tehát minden rendben volt, de Jin eltervezte, hogy Jungkook sem ússza meg az elszámolást. A nap végén elintézte a kötelező posztolásait, majd felcsöngetett a srác lakására. Jungkook laza ingben és nadrágban nyitott ajtót. Jin összeérintette a tenyerét, Jungkook pedig szó nélkül beengedte.

-          Azt, gondolom, felesleges mondanom, hogy ilyet többé nem tehetsz.

-          Igen.

-          Nem kényszeríthetlek a bocsánatkérésre…

-          Az fix.

-          … de igazán megérthetnéd V-t – folytatta Jin. – Mégis hogy tudott volna ellenállni lenyűgöző vonzerőmnek?

Néhány villanásnyi csend.

-          Ez poén akart lenni?

-          Ez poén volt – mondta Jin, mire Jungkook arca felragyogott.

-          Nos, felesleges mondanom, hogy ezen még dolgoznod kell. – Mindketten felnevettek, aztán a srác sóhajtott. – Ha nincs ez a dal, szerintem még most is értelmetlen köröket futnánk. – Beletúrt a hajába, amit legszívesebben Jin is megtett volna. – Ebben a dalban mondtad el nekem, mit hiszel, és hát ezt nem hagyhattam annyiban.

-          Mert teljesen rosszul gondoltam.

-          Igen – bólintott Jungkook meglepetten.

-          RM mondott néhány dolgot…

-          Vagy úgy.

-          … és igaza volt. Nem taszíthatlak el azért, mert félek.

-          Mitől félsz? – érdeklődött a másik. Ő egy székben ült, Jin meg a kanapén, pedig szerette volna, ha nem ekkora a távolság.

-          Hogy nem leszek elég neked. – Jin ezt még magának is alig merte bevallani. – Hogy belekezdünk valamibe, aminek, ha rossz vége lesz, nem csak a magánéletünknek lőttek, hanem a karrierünknek is.

Jungkook úgy mosolygott rá, mintha képes lenne az összes kétségét megszüntetni… és talán így is volt, mert, ahogy leült mellé, Jin már semmi mást nem akart, csak elveszni benne, bármi is az ára.

Némileg felelőtlen volt, amit művelt, de egyszer élünk, nem igaz? Jungkook, a k-pop bálvány vele akart lenni… ki ő, hogy ennek az útjába álljon?

Jin a másik tarkójára simította a tenyerét, és megcsókolta. Jungkook boldogan dől a karjaiba… néhány pillanat múlva pedig vízszintes helyzetben találták magukat. Jin érezte a másik karcsú ujjait előbb az ingén, aztán csupasz mellkasán.

-          Mm – sóhajtotta Jungkook, és csillogó szemekkel megnyalta az ajkát. Jin érezte, hogy a szíve elveszett. – Olyan régóta vártam erre… - Még egy csókot lopott. – Be fogom bizonyítani, hogy ez nem egy hamis szerelem.

És Jin hitt neki. Tehetett mást?