Sotus extrák I.

Kedves olvasóim!

Újabb vállalkozásba fogtam nemrégiben. Újranéztem a Sotus első évadát, és feltűnt, mennyi lehetőség adódna arra, hogy írjak egy bizonyos párosról. Tehát kaptam az alkalmon, és felvázoltam néhány olyan jelenetet, amik (sajnos) nem voltak benne a sorozatban... de benne lehettek volna! ;)

Főszerepben az egyik kedvenc párosom, Knot és Deer!

A történet a 6. rész alatt játszódik.

Kellemes olvasást mindenkinek!

-          Te tényleg nem vagy normális.

-          Ezt már… tisztáztuk néhányszor.

Knot karba font kézzel ácsorgott a függöny mellett, és figyelte ágyban mocorgó barátját. Még csak alig tíz perce értek be a kórházba, de Arthitnak máris mehetnékje volt.

-          Ez felesleges – sóhajtott a srác. – Kutya bajom, csak alvásra van szükségem.

-          Legutóbb még mérnöknek tanultál, nem orvosnak – mordult rá Knot, mire barátja ránézett.

-          Most mérges vagy rám? – pislogott ártatlanul.

-          Ha éppen tudni akarod, igen. A negyedikesen megbüntettek minket. Megérdemeltük, lenyeltük. Semmi szükség nem volt arra, hogy hősködni kezdj.

-          Nem hősködtem. Én voltam az, aki kiszabta az 54 kört… így nekem kellett…

-          Engem ne etess ezzel – emelte fel a kezét Knot. Arthit úgy bámult rá, mintha lenyelte volna a nyelvét. – Pontosan tudom, miért csináltad. Magadra vállaltad az utolsó, legnehezebb részt, hogy nekünk ne kelljen. És még te teremtetted le a juniorod, mikor ugyanezt csinálta. – Arthit összepréselte a száját.

Knot várt néhány pillanatot, majd leült mellé, és megpaskolta a karját.

-          Ne búsulj. Fogadni mernék, hogy ezután a tetszési indexed az egekben lesz. – Somolygott. – Ott ültem a lelátón, és mindenki, aki látott téged, csak áradozni tudott.

-          És aztán? – grimaszolt a másik. – Nem az volt a célom, hogy imádjanak.

-          De nem lenne jó olyan felsősnek lenni, akihez a juniorok bármilyen problémával fordulhatnak? – Knot töprengett. – Most mást se csinálunk, csak megfélemlítjük őket, de ennek a beavatás után változnia kell.

-          Változni is fog – ígérte Arthit. – Aki megérdemli, azt a juniorunkká fogadjuk, és… nyitva fog állni előttük az ajtónk.

Az orvos megerősítette, amit Arthit mondott – valóban pihenésre és ágynyugalomra volt szüksége, és lehetőleg arra, hogy egy-két napig ne álljon lábra.

-          Itt vannak a receptjei – mondta az orvos. – Lesz, aki gondoskodik magáról?

-          Óó, amiatt nem kell aggódni – mosolygott Knot. – Vannak neki remek ápolónői.

-          Mire készülsz? – érdeklődött Arthit egészen rémülten, mire Knot rákacsintott.

-          Hívom a testvériséget.

-          Megesküszöm mindenre, ami szent, hogy többé nem hősködöm!

-          Késő bánat, eb gondolat! – vihogott Bright, ahogy végignyúlt a srác mellett. Aztán gyorsan fel is pattant, mikor Knot a karjára csapott.

Arthit némán tűrte, hogy sürögjenek-forogjanak körülötte. Bright segített neki átöltözni, amíg Knot felrázta a párnáját, aztán Prem felpolcolta a lábát.

-          Kíván valamit uraságod, mielőtt lelépünk? – hajolt meg Prem. Arthit szívesen hozzávágott volna egy párnát, de momentán mindre szüksége volt.

-          Csak hagyjatok lógva.

-          Bright itt marad veled éjszakára – közölte Knot kérlelhetetlenül.

-          Erre semmi szükség!

-          Igazán? El tudod érni a telefonod? Ki tudsz menni a mosdóba? – Csend. – Én is így gondoltam.

-          Figyelj, ezzel csak te nyersz! – bizonygatta Bright. – Mások fizetnének nekem egy éjszakáért, te viszont megkapsz ingyen és bérmentve! – Arthit elkeseredett pillantást vetett Knotra.

-           A te érdekedben tesszük. Ha már hősködnöd kellett, legalább most hagyd, hogy a gondodat viseljük.

Másnap reggel, az igazgatóval való tárgyalás előtt Knotnak volt még egy cseppet sem szívderítő feladata. Nyugalmat erőltetve magára besétált a negyedikesek területére, s tekintetével Deer-t kereste. Elég hamar meg is találta; a srác feltűnő jelenség volt hosszú hajával, de igazából a lényéből áradó energia volt az, ami lenyűgözte az embereket. Knotot is. Éppen ezért volt végtelenül hálás, amiért nem őt kérték fel csoportvezetőnek; így is vigyáznia kellett magára, amikor a közelében volt, nem akart a szükségesnél több időt a társaságában tölteni. Most is Arthit miatt kereste fel – úgy tűnt, a srác témája az, ami képes őket összehozni.

Knot alig indult el, mikor Deer meglátta. Nyomban biccentett a körülötte ülőknek, akik kötelességtudóan távoztak.

-          P’Deer – üdvözölte a srác.

-          Knot. – Deer keresztbe tette a lábát a másikon. – Mi a helyzet?

-          Arthit miatt jöttem. – A felsőbb éves szemének csillogása némileg megfakult.

-          Hallottam hírét a hőstettének. Hogy van?

-          Kórházba kellett vinnem. – Deer felkapta a fejét. – De semmi komoly. Az orvos nem díjazta ugyan az 54 kört…

-          Megmondtam neki, hogy 20 legyen – morogta a srác. – Most hol van?

-          A szobájában. Éjszaka Bright volt vele, most meg Prem. – Deer félrebiccentette a fejét, és lustán végigmérte a másikat. Knot nagy nehezen állta a pillantását, jóllehet a vére felforrt.

-          És te az ápolása helyett hozzám jöttél?

-          Mivel Arthit nem teheti meg, így én mondom el, hogy egyetértettünk a büntetéssel.

-          Nem is lehetett volna másként.

-          Tudjuk, hogy hibáztunk – folytatta Knot. – Annyira szeretnénk megtanítani őket a Sotus alapjaira, hogy néha átlépjük a határt. De tőlük mi is minden nap tanulunk valami újat. – Mivel Deer csak bólintott, a srác hozzátette: - Nem fog újra előfordulni.

-          Ajánlom is – mormolta Deer, aztán csintalan mosolyra húzta a száját. – Különben legközelebb te leszel az, akit megbüntetek.

Knot nem tudta volna megmondani, hogy botorkált ki Deer vonzáskörzetéből… egyre csak azon a bizonyos büntetésen járt az esze… s hogy az neki, Knotnak valóban büntetés, vagy sokkal inkább élvezet lenne-e.