A bajkeverők 3. rész

A harmadik fejezet! :)

Ahogy Zishu odaért, Lan Wangji visszahúzódott, és ő meg Wei Wuxian hátulról támogatták barátaikat.

Wen Kexing a szeme sarkából pillantott társára.

-        Jól vagy?

-        Igen.

-        Nem talált el?

-        Nem.

-        A gyereket sem?

-        Gyereket? – szólt közbe Yuan Zong. Valamilyen fekete tárgyat tartott a kezében, amit Zishu nem ismert fel.

-        Igen, van egy nevelt fiunk – közölte Wen Kexing. Zishu biztosra vette, hogy ha a kezében lett volna a legyezője, már lemetszette volna a másik fejét. – Miért kezdtél lövöldözni? Nem tudod szépen elfogadni a vereséget?

-        Nem szokásom vereséget szenvedni.

-        Akkor most el kell kezdened. – Még Zishut is szíven ütötte kissé a férfi hűvössége. Most nem Lao Wen szólt belőle, hanem a Szellemvölgy ura.

-        Mindenki nyugodjon meg – kérte, ahogy bal karját Wei Kexing elé nyújtotta. – Yuan Zong, megmondanád, mit remélsz ettől az egésztől? Vissza akarod kapni a kedvesedet, de közben rátámadsz azokra, akik most fontosak neki? Valahogy azt gondolom, bárhol van is, nem kezdene kapcsolatba valaki olyannal, aki… nos…

-        … aki indok nélkül lő rá másokra – fejezte be Wen Kexing. – Mire gondolsz?

-        Nem hiszem, hogy egészen önszántából van itt – mondta Zhou Zishu, majd leengedte a kardját, és elindult a másik férfi felé.

-        Ah Xu! – kapott utána Wen Kexing, és a mögöttük álló barátaik is megmozdultak. – Megint öngyilkosságot fontolgatsz?

Zishu válasz helyett körbejárta Yuan Zongot. Észrevette, hogy a férfi keze remeg, amelyikben a fekete tárgyat tartotta. Először arra gondolt, valószínűleg nehezen fogja vissza magát, hogy ne sebesítse meg őket… aztán, mikor találkozott a tekintetük, megvilágosodott.

-        Ye Bai Yi mester!

-        Mi az? – bukkant fel a férfi a kapunál, mintha csak a hívásra várt volna.

-        Ennek a férfinak fájdalmai vannak.

-        Hm. – A halhatatlan is megszemlélte a most már minden porcikájában remegő alakot. – Ezt most elveszem – húzta ki a kezéből a fekete tárgyat.

-        Mi baja? – kérdezte Wen Kexing.

-        Valaki irányítja – felelte Zishu. – Rá akarja venni, hogy öljön meg.

-        Rettentően erős lehet, ha ellen tud állni! – mondta elismerően Wei Wuxian.

-        Már nem bírja sokáig – mondta Lan Wangji. – A szelleme talán erős, de a teste nem.

-        Te tényleg Yuan Zong vagy? – lépett előre Wen Kexing. A másik ránézett, ajkai fölött izzadtság gyöngyözött, de lassan bólintott. – Láttad azt, aki idehozott? – Bólintás. – Úgy mutatkozott be, mint a Skorpiókirály?

-        Ismered? – kérdezte Yuan Zong. – Miért hozott ide engem? És… miért akarja, hogy megöljelek titeket? – Nyelt egyet. – Az ellenséged?

-        Mikor hogy hozza ki a lépés – vont vállat Wen Kexing. – Öreg szörnyeteg, tudunk neki segíteni valahogy?

-        Azon kívül, hogy hagyod magatokat lelövetni?

-        Mindenképpen ezen kívül.

-        Kár – sóhajtott a halhatatlan, majd töprengeni kezdett. – Valószínűnek tartom, hogy ez a test nem valódi.

-        Nem? – Wen Kexing nem zavartatta magát, végigtapogatta Yuan Zong mellkasát, aztán az arcát. Wangji összeszorított szájjal nézett Zishura.

-        Khm, barátom – köhécselt zavartan Wei Wuxian. – Talán ha abbahagynád az élvezkedést…

-        Nekem minden helyénvalónak tűnik! – jelentette a Szellemvölgy vezére, nem érzékelve a háta mögötti elítélő tekinteteket. – De mindenképp könnyebb lenne, ha csak a lelkét kellene visszaküldenünk eredeti helyére. Talán… nem is tudom... – Még rá sem nézett, Wangji már bólintott is.

-        Szólok a bátyámnak.

-        Egy pillanat – szólt közbe Jiang Cheng. – Ha lelkekről van szó, a zidian a legjobb. – Wangji szívesen vitatkozott volna, de már megtanulta, jobb néhány dolgot ráhagyni a sógorára.

Nagyvonalúan hátrébb lépett hát, Jiang Cheng pedig letekerte kezéről az ostort.