Még alig múlt hajnali öt, de Jeon Jungkook már a latrinák takarításából tért vissza. El sem hitte, hogy létezik még ilyesmi a XXI. században, az elmúlt hetekben azonban a saját bőrén tapasztalta, mennyi minden fennmaradt még, amiről azt hitte, már nyoma sincs. Például a katonaságon belüli hierarchia, a kegyetlenkedés és az erőszak, ami nem mindig fizikai formában jelentkezett. Ők is kaptak néhány erős, vagy épp lealacsonyító beszólást, de tettlegességig sosem fajult a dolog, ahhoz túl sok figyelem irányult rájuk odakintről. Megmosakodott a hálóhely mellett álló hordónál, a hideg víz becsorgott izzadt egyenruhája alá. Egy pillanatig még állt, és a világosodó ég felé fordította az arcát. A szíve úgy dobogott, mint egy izgatott kismadár, de nem a fizikai munka miatt. A csontjaiban érezte, hogy az a nap más lesz, hogy valami olyan boldogságot tartogat számára, amire már rég szüksége volt.
A hat órai sorakozóra már mindenki magához tért, az ágyak is bevetve, bakancsok befűzve. Jungkook megállt az ágya előtt, ahogy minden reggel, aztán elmosolyodott Yoon-gi ásításán; ahogy minden reggel.
- Már megint nem tudtad kialudni magad?
- Otthon is ennyit aludtam.
- Persze, de akkor dalokat komponáltál.
- Most is azt csinálom. – Yoon-gi megtekerte a fejét, hogy recsegjen a nyaka. – Le nem írhatom ugyan, de ha hazamegyek, csak kiömlik majd belőlem, és már mehet is a listák élére.
- Magabiztos, mint mindig – jegyezte meg a velük szemben álló Tae. A srác sem tűnt túl fittnek.
- Neked mi a kifogásod?
- Álmomban egy eszményi nő masszírozott. – Szünet. – Ettől aztán annyira felizgultam, hogy ki kellett mennem kiverni. – Felháborodott nyögések minden oldalról.
- Tudod ugye, hogy azt majd nekünk kell eltakarítani? – kérdezte Yoon-gi.
- Vagyis nekem kellett – sóhajtott Jungkook. Mikor aztán Nam-joon is elfoglalta a helyét, mind elhallgattak.
A délelőtt java része a szokásos feladatokkal telt; reggeli után ki-ki ment a maga dolgára – Jungkook ismét a konyhán találta magát zöldséget pucolva, amiről persze Jin jutott eszébe. A korkülönbségnek és a szervezésnek köszönhetően szinte nem is találkoztak a katonaságon belül; amikor Jungkook bekerült, arra kellett koncentrálnia, hogy gyorsan beilleszkedjen a rutinba, Jin pedig akkor már az utolsó napjait taposta azokkal, akikkel közelebbi kapcsolatba került az ottléte alatt. Jin után azóta már Ho-seok is távozott, ami legalább némi reményt adott arra vonatkozóan, hogy Jin nem lesz egyedül odakint. Nam-joon többször is figyelmeztette, hogy inkább saját magával törődjön, amit Jungkook meg is tett, de amikor olyan monoton dolgokat végzett, mint a zöldségpucolás vagy a latrina-takarítás, akkor arrafelé vándoroltak a gondolatai, ami célt adott neki.
Majdnem elmetélte az ujját, mikor kivágódott az étkező ajtaja, és besorjázott rajta néhány idősebb srác. Jungkook örült, hogy a konyhában dolgozott, így a falak eltakarták őt a betolakodók elől, de azt sajnos nagyon is jól hallhatta, miről beszélnek.
- Remélem nem engedik meg!
- Nincs mindenki ennyire beléjük zúgva.
- Ja.
- Nem tenne jót a morálnak sem. – Jungkook hallotta, hogy leülnek. Mit kerestek ott étkezési időn kívül? – Három perc alatt jobb zenét tudnék szerezni, mint ő.
- Arról nem is beszélve, hogy helyesebb vagy – toldotta meg egy másik, mire röhögés volt a válasz. Jungkook mellkasában halvány felismerés támadt, de mielőtt cselekedhetett volna, ismét nyílt az ajtó.
- Katonák! – csattant egy felettesük hangja. – Ha ennyire ráérnek, adhatok feladatot!
- Erről szó sincs, uram!
- Akkor kifelé a pályára. Ha már olyan tehetségesnek és képzettnek hiszik magukat, miért nem adnak egy kis ízelítőt az újoncoknak? – Jungkook elvigyorodott a méltatlankodásokat hallgatva, de a férfiak aztán távoztak; egy feljebbvalóval még ők sem akartak újat húzni.
Jungkook ebédidőben levágta a tálcáját az asztalra, és bele is csapott a közepébe.
- Miről susmognak?
- Kik? – kérdezett vissza Tae.
- Mindenki. Látom, hogy készül valami. – Egyikük sem nézett rá, mire Jungkook ahhoz fordult, aki biztosan nem titkolózna előtte. – Nam-joon? – A srác sóhajtott.
- Jin új videójáról van szó. – Jungkook megdermedt. – Néhány srác, akivel jóban volt, kérvényt adott be, hogy megnézhessük.
- Közösen? Egy vetítésen?
- Igen. – Jungkook egyrészt vigyorgott volna, másrészt eszébe jutott a délelőtti jelenet.
- De vannak olyanok, akik nem akarják – mondta ki a nyilvánvalót.
- Bekaphatják – reagált Yoon-gi.
- Hát, ezt azért ne ajánlgasd fűnek-fának – javasolta Jimin.
- Szerintetek jóváhagyják?
- Van rá esély – felelte Nam-joon. – Jinnek volt néhány támogatója magasabb körökben.
- Tényleg?
- Nekünk is van néhány támogatónk – tette hozzá Yoon-gi önérzetesen. – Szerinted miért nem vertek még minket eszméletlenre?
- Mert azért ők is büntetést kapnának – mondta Jungkook, de Yoon-gi csak savanyúan nevetett.
- Mintha érdekelné őket…
- Elég legyen – kérte Nam-joon. – Mi sem vagyunk különbek senki másnál…
- Nem értek egyet – szólt közbe Jimin, és kihúzta magát. Rövid volt a haja, és nem viselt sem ékszert, sem sminket, mégis sugárzott belőle a magabiztosság. – Nagyon keményen dolgoztunk életünk minden napján, hogy ott tartsunk, ahol most. – Mikor Nam-joon kinyitotta a száját, hogy vitatkozzon, Jimin csupán fölemelte a kezét. Jungkook az ételébe rejtette a mosolyát. – Ne kisebbítsd az érdemeinket azzal, hogy másikét méltatod.
- Eszemben sem volt – sóhajtott ismét a másik.
- Visszatérve a témához – szólt Tae -, vajon mikor tudjuk meg, átment-e az ötlet? Egyáltalán mikor kerül ki a videó?
- Várj, mindjárt megnézem – mondta Yoon-gi, majd kifordította a zsebeit. – Hoppá, nincs nálam a telefonom. De még ha nálam is lenne, nincs netem.
- Mióta lettél ilyen szarkasztikus? – kérdezte Jimin.
- Mindig az voltam.
- És ezek szerint nem akarod hallani Jin új dalát? – dobta be Jungkook, majd néhány másodpercig farkasszemet néztek. Yoon-gi veszített.
- Természetesen szeretném hallani, mit szerencsétlenkedett össze nélkülünk – felelte -, csupán azt gondolom, így még nehezebb lesz kibírni a fennmaradó időt.
- Ezzel meg én nem értek egyet – mondta Jungkook.
- Ki hitte volna! – emelte égnek a kezét Tae. – De úgy látom, a dolog már el is dőlt.
- Honnan veszed? – kérdezte Jimin, mire a másik a bejárat felé bökött.
- Most jöttek be Jin haverjai. Hé! – Tae nem zavartatta magát, elkezdett integetni nekik, azok pedig irányt váltva megálltak az asztaluk mellett.
- Na, mi van, kopaszok?
- Már nem vagyunk kopaszok – tiltakozott Yoon-gi, aztán Jungkook-ra bökött. – Illetve ő igen.
- Megvan az eredmény? – kérdezte Tae, a srácok pedig elvigyorodtak. – Ez egy igen?
- Naná! Miért, talán kételkedtél benne, hogy át tudjuk vinni?
- Vannak itt néhányan az ellentáborból is – mutatott rá Jimin, de azok csak vállat vontak.
- Azok mindig vannak. De a lényeg, hogy most mi győztünk. Vetítés vacsora után! – Mikor Jungkook felnyögött, meglapogatták a hátát. – Fuss addig néhány kört, az majd eltereli a figyelmed.
- Dehogy tereli – mondta Tae, mint akinek már volt szerencséje asszisztálni Jungkook sóvárgásához.
Nem kellett volna attól tartaniuk, hogy Jungkook majd nem bír magával; a délutáni gyakorlat olyan intenzív volt, ami még a leghangosabbak kedvét is elvette a rendbontástól. Jungkook gyanította, hogy pontosan ez is volt a cél, így annyira fáradtak lesznek vacsorára, hogy méltatlankodás nélkül fogják végigülni a vetítést.
Jungkook lába idegesen járt az asztal alatt. A mosogatás biztos bele fog csúszni az éjszakába, de még ezt sem bánta, csak végre láthatta Jint – még ha csak egy mv-ben is. Alig bírta kivárni, míg beállították a vetítőt, majd sötétség és csend borult az étkezőre. Jungkook még a lélegzetét is visszatartotta, de arra jutott, nem kellene épp most elájulnia.
Aztán azon kapta magát, hogy vigyorog, mert nem tehetett mást; ahogy Jin feltűnt a képernyőn, és ahogy feldobta a hangulatot, az alól senki sem tudta kivonni magát. Főleg, amikor…
- Bassza meg, az ott Clint Eastwood! – és erre még a gyűlölködők is csak elismerően bólintottak.
Jungkook emlékezett a beszélgetésre, amit kihallgatott; az egyik fickó szerint nem tett volna jót a morálnak, ha leadják a videót, de ennek épp az ellenkezője történt. Jungkook látta és érezte, hogy mindenkit feltöltött energiával és lelkesedéssel ez a három perc, az ő szíve pedig belesajdult Jin hiányába. Meg még valamibe…
- Nagyon sovány – bukott ki azonnal a száján, amint felkapcsolták a lámpákat. Szinte rögtön mennie kellett a konyhára, de továbbra is ülve maradt.
- Más nem is tűnt fel? – kérdezte Yoon-gi. – Mondjuk, hogy neked írta a dalt?
- Persze, tudom…
- Ja, hogy már fel se veszed, olyan egyértelmű? – háborgott Tae.
- Ne adjatok szavakat a számba! Természetesen majd’ kiugrik a szívem a büszkeségtől, de Jin attól még soványabb, mint amire számítottam. – Nam-joon felé nézett.
- Még csak néhány hét telt el – érvelt az. – Erőre fog kapni.
- Láthattad, milyen fitten ugrándozott – toldotta meg Jimin.
- És Clint Eastwood! Apám! – sugárzott Tae, de Jungkook továbbra is aggodalmas arcot vágott. Erre aztán Nam-joon felpattant, felrántotta őt magát is, és a kijárat felé lökte.
- Majd én átvállalom a mosogatást. Menj az igazgatóságra!
- Nem csináltam semmit!
- Nyilván nem, te lüke – mondta Jimin, és szeretetteljesen elmosolyodott. – Csak menj, aztán majd találkozunk a körletben.
Jungkook merte remélni, hogy nem tréfát űznek vele éppen; Yoon-gitől és Tae-től kitelt volna, de Nam-joon azért felelősségteljesebb volt ennél. Ahogy kopogás és jóváhagyás után belépett, egy felettesüket találta az egyik asztalnál.
- Uram!
- Pihenj. – Jungkook felismerte benne azt a férfit, aki rendre utasította az idősebbeket délelőtt a kantinban. – A belső helyiségben már beállították a számítógépet. – Az órájára nézett. – Még van néhány perc a kezdésig.
- Bocsánat, uram, nem egészen értem, mi a feladatom. – A férfi elfojtott egy mosolyt.
- Igen, sejtettem, hogy így lesz. Nincs ok aggodalomra. Csak menjen be, és úgyis rájön, mit kell tennie.
Jungkook nem mert ellenkezni, de egyre inkább hatalmába kerítette az aggodalom. Kopasz volt, esetleg így próbáltak meg elbánni vele? Belépett a helyiségbe, és becsukta maga mögött az ajtót. Egy kisebb irodahelyiség volt, benne egyetlen asztal, egy szék, és egy számítógép. Nem volt a legöregebb típus, és még mikrofon is tartozott hozzá. Jungkook leült a székre a gép elé, aztán megmozdította az egeret, hogy életre keljen a képernyő. Olyan hangosan akadt el a lélegzete, hogy azt valószínűleg odakint is hallották.
- Jin-hyung!
Kiáltására a srác felnézett, és elmosolyodott.
- Jungkook! Hát itt vagy!
- Mi folyik itt? Te… hogy történt ez? – Jin halkan nevetett, majd levette a szemüvegét. Jungkook szerint egy szállodai szobában lehetett, mögötte egy egyen-ágy, semmi személyes.
- Megnéztétek a videót?
- Igen. Honnan tudod?
- Természetesen engedélyt kellett kérniük tőlem. Aztán pedig, mivel biztos voltam benne, hogy aggodalmaskodni fogsz, leszerveztem ezt a beszélgetést. – Jin mosolya Jungkook szívéig hatolt. – Jó látni téged! Minden rendben?
- Francokat fogunk most rólam beszélni. Hol vagy?
- Egy hotelben.
- És nem lenne valami hivatalos programod? Fellépés, ilyenek? – Jin vállat vont, és piszkálni kezdett egy ceruzát.
- Az bepótolható. Ez nem. – Jungkook nyelt egyet.
- Fantasztikus volt a dal – ismerte el. – De legszívesebben kikaparnám mindenki szemét, aki rád csorgatta a nyálát. – Jin nevetése olyan volt, mint a napsütés; átmelegítette a testet és a lelket.
- Tudod, volt egy pillanat, amikor rádöbbentem, az a szerelem, amit irántad érzek, tényleg igazi – mondta Jin. – Ez pedig akkor volt, amikor féltékenykedés helyett azon kezdtem aggódni, vajon jól vagy-e; eszel-e eleget, meg ilyenek. – Jungkook alig bírta állni Jin intenzív tekintetét. – Talán nálad most jött el ez a pont.
- Vagy csak kezdek felnőni.
- Istenem, emlékszem arra a napra, amikor először megláttalak. – Jin aprót nevetett. – Arra gondoltam, te jó ég, ezt a kölyköt egyetlen széllökés is azonnal elfújja! De nem lett igazam. – Ellágyult a pillantása. – Olyan kőszikla voltál, ami megtartott mindannyiunkat.
- Miért beszélünk megint rólam? – mormogott Jungkook.
- Ó, azt hittem, arra van szükséged, hogy a füledbe duruzsoljak, amire aztán éjszakai magányodban visszagondolhatsz…
- Hé! – Jungkook érezte, hogy lángol a füle.
- Mert hogy én ezt teszem – vallotta be Jin. – Bevallhatatlanul sokszor megnéztem már Standing next to you-t…
- Öö, de…
- Nyilván a choreo verziót – nevetett Jin. – Én sem vagyok szent! – Lepillantott az előtte heverő valamire, Jungkook pedig csak szívta magába a látványt egy ideig. Aztán nem bírta tovább, elő kellett hozakodnia aggodalmával.
- Azt hittem, mostanra ismét súlyodon leszel.
- A fenébe! – sóhajtott Jin. – Tartozom Ho-seoknak húszezer wonnal.
- Miért?
- Megmondta előre, hogy ki fogod szúrni a súlyomat. – Megcsóválta a fejét. – Nem pihentem túl sokat, mióta itthon vagyok. Rögtön belevetettem magam az album előkészületeibe, mert még ha az egész csapat nincs is itt, fenn kell tartanunk az érdeklődést a BTS iránt.
- Ezt úgy mondtad, mintha felolvastad volna – mutatott rá Jungkook, de persze értette a helyzetet. – Legalább Ho-seok vihetne neked ebédet, ha épp forgatsz.
- Megteszi, ami telik tőle, de nem várhatom el, hogy körülöttem forgolódjon. De most, hogy kijött a lemez, talán több időm lesz olyan luxusdolgokra, mint az evés.
- Megígéred? – nézett rá Jungkook komolyan.
- Megígérem. – A fiatalabb srác vállai ellazultak.
- Tudtad, hogy szükségem lesz erre. – Jin bólintott, Jungkook pedig döbbenten vette észre, hogy könnybe lábadt a szeme. Gyorsan oldalra fordult, hogy feltűnés nélkül letörölhesse.
- Előttem semmit sem kell szégyellned! – mosolygott rá Jin, és mintha ő is elérzékenyült volna. – Amit mondtam, ahhoz tartom magam. Ott leszek, amikor kijöttök. – És Jungkook hitt neki. Ahogy mindig.
Azóta szerencsére mind a hét srác hazatért! *-*
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése