- Eddig nem hittem el, mikor azt mondták, elsőévesként van a legjobb dolgom. – Tomi egy sóhajtás után felhajtotta a söre maradékát. – De most mindent megadnék, hogy visszarepülhessek oda.
- Szerintem, aki panaszkodhatna, az Kati – feleltem rá. – Ez már a sokadik alkalom, hogy lemondja a pénteki találkozót.
- Ne is mondd – húzta el a száját. – Múltkor szembe jött velem a folyosón, mondom, segítek neki a könyveivel… - Nevetett. – Ha nem tesi szakra járnék, szerintem meghúzódott volna a hátam. – Kellemes csendben töltöttük a következő néhány percet, aztán nagy sebbel-lobbal megérkezett Juci. Vörös haját laza kontyba csavarta, piros sálját és kabátját pedig ledobta az egyik üres székre.
- Sokat késtem?
- Áh, még csak az első kört kértük ki. – Juci elcsent egy-két falat nachost a középen álló tálból, majd elégedetten hátradőlt.
- Kész vagyok! Alig érzem az ujjaimat. Annyit kellett varrnom, hogy abból már Frankenstein szörnye is megszülethetett volna.
- Ez lesz az első nagyobb projekted – mosolyogtam elismerően. – Tudod már, ki fogja bemutatni?
- Elvileg nekünk magunknak kellene, de néhányan arra gondoltunk, kicseréljük egymás között. Szerintem jó móka lesz. Na! – Rákönyökölt az asztalra, csillogó szemét rám szegezve. – Halljuk a legfrissebb híreket!
- Holnap havazás várható – dobta be Tomi.
- Kac-kac! Úgysem menekülsz – bökött felém, miközben elővette a mobilját. – Szuper, Kati most szállt le a villamosról. – Tomi és én egymásra néztünk, majd barátom megkérdezte:
- Nem úgy volt, hogy nem tud eljönni?
- Nekem senki sem tud nemet mondani.
- Ja, tapasztaltam – mormolta Tomi.
Váltottunk még néhány szót, Juci pedig rendelt magának is, és Kati már meg is érkezett. Mind néztük, ahogy a lány besétált, miközben egy srác tartotta neki az ajtót. Kati visszafordult, mondott még neki valamit, mire a srác mosolyogva bólintott. Ahogy meglátta érdeklődő arcunkat, barátnőnk elpirult.
- Azt ne mondd, hogy…
- Akkor ne kérdezz!
- A srác odáig van érted – közölte Tomi és, és leplezetlen pillantással követte az ismeretlen srácot.
- A múltkor… szóval, csókolóztunk – vont vállat Kati. Továbbra is szemüveget hordott kontaklencse helyett – amire Juci hiába próbálta rábeszélni -, de most már kiemelt figyelmet fordított az arcára és a hajára. Nem érdekeltek a nők, mégis minden alkalommal meg kellett állapítanom, hogy barátnőm nagyon szép, sőt, dekoratív. Jó sok srác szívét össze fogja törni, úton az ügyvédi hivatás felé.
- És? – hajolt közelebb Juci.
- Hát…
- Nem élvezted – mondtam ki helyette.
- Nem volt rossz, de… nos, nem biztos, hogy megismételném.
- Vele nem, vagy általánosságban fiúkkal? – kérdeztem, mire három barátom összepillantott.
- Még nem adtad fel, hogy valamelyikünket áttéríted? – tudakolta Tomi.
- Mi van? Szó sincs ilyesmiről! De a lehetőséget meg kell adni, nem?
- Hogy egy lánnyal csókolózzak? – morfondírozott Kati, és észre sem vette, hogy az asztalunkhoz érkező pincér kicsit megingott. Juci vihogott. – Fiatal vagyok, nem igaz? Majd meglátjuk, ha oda kerülök. De szerintem nem ez volt az, ami miatt ma követelted, hogy eljöjjek – nézett Jucira.
- Az nem elég indok, hogy hetek óta nem láttalak? Még csak azt sem mondhatom, hogy összefuthatunk a suliban, mert én nem oda járok, ahová ti. – Juci duzzogva összefonta a karját maga előtt.
- Na, az igazat mondjad – kérte Tomi, és helyet csinált a következő körnek. Juci piszkálgatta kicsit a körmét, majd drámaian sóhajtott.
- Oké, szóval, hamarosan itt a Mikulás. – Ahogy ezt kimondta, már éreztem is, hogy feltörnek bennem a régi emlékek. Mintha csak olvasott volna a gondolataimban, Juci rám nézett. – Beszéltél vele mostanában? – Lenyeltem a torkomban keletkezett gombócot.
- Persze, szoktunk beszélni.
- A kapcsolatotokról is? – firtatta Tomi.
- Arról nincs mit beszélni.
- Pont most akarod feladni, mikor végre egyetemista lett? – kérdezett tovább a srác.
- Nem tarthatom vissza, ha menni akar – vontam vállat. Kiürült a poharam, de nem volt kedvem a következőért nyúlni.
- Én nem egészen így hallottam. – Katira néztem, aki állta a pillantásomat. – Ő is a barátom, tudod.
- Ó? – nevettem fel gúnyosan. – Szóval elpanaszolta, mennyire rosszul bántam vele?
- Tudja, miért csináltad – mondta a lány. – Csak arra nem tud rájönni, miként értethetné meg veled, hogy ő egyáltalán nem ezt akarja. – Ellöktem magam elől a poharat.
- Hagynom kellene, hogy rám várjon? Sorra húzza ki magát a programok alól, míg a végén már sehová sem fogják hívni. Egyedül fog maradni, és ez az én hibám lesz. – Mivel már belekezdtem, folytattam: - Kinyílt számára a világ. Már nincs szüksége rám.
- Mi a francról beszélsz? – akarta tudni Tomi.
- Szerintem arról, hogy találkozott más melegekkel – tippelt Juci, a nagyvilági nő. – És ez a hülye így azt hiszi, azonnal dobni fogja.
- Miért ne tenné? – mormoltam. – Azok valószínűleg sokkal tapasztaltabbak nálam. – Az asztalt bámultam, így nem láthattam a másik három arcát.
- Mindig ilyen hülye volt, vagy ez valami újdonság? – kérdezte Tomi sóhajtva, aztán megéreztem a kezét a vállamon. – Viselkedett úgy valaha, amiből ezt a következtetést vontad le?
- Nem… de ami még elég volt egy kisebb városban, az már nem elég itt.
- Tehát Mikulás – tért vissza a témához Juci. Fellélegeztem, hogy ezúttal talán elengedik a dolgot. – El kellene utaznunk valahová. Persze semmi komoly.
- Ja, hát az ösztöndíjam így is elég csekély – bólintott Tomi.
- Arra gondoltam… - és itt mind a négyen elővettük a telefonunkat, hogy egyeztessünk egy hosszabb hétvégét. Vagyis a Mikulás-nappal induló hétvégét.
Másfél órával később feltettük a lányokat a villamosra, majd Tomival elindultunk a kollégium felé. Szerencsére mindkettőnket felvettek, és hogy még jobban alakuljon, szobatársak is lettünk. Gimnáziumban is jó barátok voltunk, mostanában viszont már-már testvéries lett a viszonyunk. Sosem felejtettem el neki – és a lányoknak sem -, hogy annak idején addig rugdostak, míg színt nem vallottam a választottamnak.
- Szerinted elhamarkodottan cselekedtem? – kérdeztem tőle, miközben szállingózni kezdett a hó körülöttünk.
- Azt tetted, amit helyesnek gondoltál.
- Ez nem válasz.
- Szerintem ne tőlem kérj párkapcsolati tanácsokat.
- Pedig még nyugdíjasként is hozzád fogok fordulni – löktem meg a vállát, de csak megrázta a fejét. – Juci nem tűnt mérgesnek, és te sem. Most épp minden rendben?
- Mikor hogy. Amihez épp kedve van.
- Ne mondd ezt. Juci szeret téged.
- Én is szeretem. De ez néha egyszerűen nem elég. – Teljesen átéreztem, amit mondott. – Bármennyi erőfeszítést is teszünk bele, valahol mindig félresiklik. Talán meg kellene maradnunk a barátságnál.
- Nem tudnád elviselni, ha valaki mással lenne – mutattam rá. – Már gimiben is alig bírtad.
- Ja, hát, majd túl leszek rajta. – Felnézett az égre, jóképű, férfiasodó profilját megvilágította a közeli lámpa fénye. – A mentális egészségünkre is gondolnom kell. – Aztán rám nézett, és elmosolyodott. – De nálatok ez nem téma, mert csak a te hülyeséged áll az utatokba. – Hirtelen elfordult, és témát váltott. – Jót fog tenni nekünk ez a kiruccanás. Mindenki átgondolhatja, hogyan tovább.
Pénteken valamivel egy után beszálltam Juci mellé az anyósülésre. A lány feltekerte a fűtést, hogy ne kelljen kabátban vezetnie. Tomi és Kati már elterpeszkedett hátul.
- Miért is én ülök elől? Nekem kell majd fizetni?
- Kati végig tanulni fog, Tomi meg zenét hallgat – közölte Juci, s valóban, a srác fülében már ott volt a füles, Katiéban szintúgy, csak ő a telefonja helyett a laptopját nyomkodta.
- Micsoda buli-gyilkosok.
- Ugye? – Juci besorolt a forgalomba.
- Kedves apádtól, hogy kölcsön adta a kocsit a hétvégére.
- Mostanában nagyon jó kislány voltam – vigyorgott Juci, majd hozzátette: - És persze Tomi megígérte, hogy mindenre ügyelni fog.
- Az úriember. A szüleid odáig lehetnek érte.
- Ja.
Közös megegyezéssel végül Szentendre mellett döntöttünk. Nem volt túl messze, és négyen össze tudtuk dobni a pénzt egy apartmanra, igaz, nem a belvárosban, de nem is ez volt a cél.
Első este grilleztünk a kis tornácon, ahová kivittünk csomó takarót és pokrócot. Kellő mennyiségű alkohol elfogyasztása után mindenki megfelelő hangulatba került ahhoz, hogy őszintén beszéljünk olyan dolgokról, amikről józanon nem mertünk.
Másnap persze ráment a délelőtt a regenerálódásra. Heverésztünk az ágyban, kapcsolgattuk a csatornákat, aztán sorban bevettük magunkat a fürdőszobába. Mikor utolsóként zuhanyozva beléptem az apró nappaliba, három barátom épp a cipőjét húzta.
- Elugrunk a boltba – mondta nyomban Juci. – Kell valami?
- Mi lesz a vacsora? – kérdeztem ásítva. – Bolognai?
- Nyamm, te készíted a legjobb bolognait! Akkor bevásárolunk hozzá. Majd jövünk! – Tudtam, hogy készülnek valamire, arra mégsem számítottam, hogy alig tíz perccel később nyílni fog a bejárati ajtó.
- Mit hagytatok itt? – A kanapén ültem, fel sem nézve a telefonomról. Órákkal korábban küldtem egy üzenetet, amire még nem kaptam választ, sőt… meg sem lett tekintve.
- Téged, úgy tűnik. – Kristóf hangjára felpattantam, a telefon pedig a párnák közé esett. – Azt hittem, mind itt lesznek.
- Elmentek a boltba. – Ami most már kezdett értelmet nyerni.
- Én sem tudtam róla – sietett megnyugtatni. Aztán elpirult. – Vagyis, persze azt tudtam, hogy te is itt leszel, de nem egyedül. – Mindenhová nézett, csak rám nem, ellenben én nem tudtam levenni róla a szemem. Nem találkoztunk már néhány hete, és mintha ez idő alatt tovább komolyodott volna. Fekete haja megnőtt, hátra kellett csapnia, hogy ne hulljon a szemébe. Bő, szintén fekete ruhái olyan testet takartak, amit behatóan megismertem, mégsem tudtam betelni vele.
- Hiányoztál – bukott ki belőlem. A beszélgetés a barátaimmal, a nyugalmas környezet, no meg az előző esti italozás hatására úgy éreztem, a korábbi aggodalmaim egyáltalán nem számítanak.
- Igazán? – húzta el a száját. – Csak így hirtelen? Azok után, amiket mondtál?
- Tuskó voltam.
- Igen.
- Csak szerettem volna, ha rajtam kívül is van életed. – Kristóf tekintete még jobban elfelhősödött.
- Van életem! Tanulok, sőt, plusz feladatokat is vállalok. De ha nem akarok elmenni minden este berúgni, akkor arra senki sem tud rávenni. Nem azért nem mentem, mert rád vártam. Megértettem, hogy nem foroghat egymás körül az egész életünk, de miért gondolod azt, hogy nem tudom meghozni a saját döntéseimet? Tudok racionális lenni az irántad érzett szerelmemtől függetlenül. – Leesett az állam.
- Te… szeretsz engem? – Kristóf ismét beletúrt a hajába, miközben fújt egyet.
- Persze, te hülye! Szerinted miért bumliztam le ide azon nyomban, mikor Kata szólt? – Eddig tartott az önuralmam.
Előkapartam a telefonom, elküldtem egy üzenetet, aztán felcipeltem magammal a pasimat a szobába.
- Nahát, mik vannak. Azt mondja: „Kristóf itt van. Ne siessetek vissza.” – Tomi ránézett a vele szemben ülő lányokra. Egy pubban voltak, és egyáltalán nem siettek vissza. – Hopp, jött még egy. „Őutána majd ti is megkapjátok a magatokét.”
- De nagy lett a szája! – kuncogott Juci. – Két év, és semmit sem változtak! Ha mi nem lennénk… - Mosolyogva felemelte a poharát. – A már-nem-is-annyira-titkos Mikulásokra! – És koccintottak.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése