Tényleg nem gondoltam,
hogy ennyire meg fog nyerni magának ez a sorozat.
Reloved
Vigyázat, spoiler és +18!
Mert a kiinduló szituáció olyan erőltetettnek tűnt; hősünk,
Akin valamiért szó nélkül elhagyta akkori kedvesét,
Thant. Azóta mindketten dolgoznak, gyereket nevelnek, s pont nevezett gyerekek miatt találkoznak újra, hiszen Nene és Mawin ugyanabba az iskolába kezdenek járni.
Az egyik, amit imádtam ebben a sorozatban, az Than kitartása volt. Amint ismét megpillantotta Akint, le sem vette róla a szemét. Folyamatosan a nyomában volt - még a szomszédja is lett! -, és mivel a sors is támogatta őt, még a munkahelyük is egy épületben volt. Akin valami grafikusi munkát végzett, Than pedig ott nyitotta meg az új edzőtermét a kollégájával.
A másik, amit imádtam, a visszaemlékezések voltak. Míg Akin a jelenben fagyosan viselkedett, addig láthattuk őket a megismerkedésüktől kezdve, és annyira szerettem az akkori Akin gyengéd tekintetét! Kiderült, hogy Akin három-négy évvel idősebb a másiknál, s így Than még nem múlt el 18, mikor ismerkedni kezdtek. IMÁDTAM, hogy Akin nem tett semmit vele csak a születésnapja után! De akkor Than menten letámadta, és ez volt az egyik kedvenc erotikus jelenetem.
Úgy találkoztak, hogy Akint eltalálta egy kosárlabda.
Az hamar egyértelmű lett, hogy Nene csak Than unokahúga, Mawin viszont továbbra is apának szólította Akint. Ezt nem hittem el! És mivel írtam már hasonló történetet, a következő volt a tippem: Akin valamiért azt hitte, Mawin Than fia, de magára vállalta a nevelését anélkül, hogy elmondta volna Thannak.
Következő kedvenc erotikus jelenetem, amikor Akin amolyan "Titanic"-szerűen lerajzolta a meztelen Thant, aztán pedig... volt egy kis kézimunka. Itt Than reakciói annyira hihetőek voltak, nem tudtam levenni róla a szemem.
Amíg a jelenben nyűglődtünk, addig ezekkel a finom jelenetekkel jól el lehetett szórakozni.
Node, folytassuk a történetet. Akin és Than tehát egy épületben dolgozik, és az is hamar egyértelmű lesz, hogy Than barátja odavan érte - még egy fontos információt is eltitkol a srác elől, pedig így Than sokkal hamarabb tudta lépni Akin felé!
Aki Than malmára hajtja a vizet, az nem más, mint Akin jelenlegi munkaadója, Khun Don. Olyan gyerekeket akar az új termékéhez, akik még nem vettek részt fotózáson korábban, s mit ad Isten, épp meglátja a folyosón a cuki Nene-t. A kislány egyébként tényleg erre született, annyira aranyos! Szóval Akinon a sor, hogy megkérje Thant, segítsenek neki. És Than naná, hogy belemegy, hiszen bármit megtenne a másikért...
Annyira cuki volt, ahogy megfogta a kezét!
És ahogy azt mondta, menjenek el együtt a gyerekeikért!
A fotózáson végül Mawin is részt vett, de sajnos megsérült, s erről Akinnak eszébe jutott egy fájdalmas jelenet. Amikor az iskolában Than kosarazott, Akin felvette a telefonját, mire egy lány közölte, hogy terhes.
Szóval, Akin jogosan hihette azt, hogy Than megcsalta, elvégre tényleg az ő telefonja volt - én hittem olyat is, hogy valakiével össze lett keverve, de sajnos nem. Néhány visszaemlékezésből azt is láthattuk, hogy voltak "jelei" annak, hogy Than kicsapongó volt, és sajnos Akin barátai is erről próbálták meggyőzni a srácot.
Én nézőként azonban egészen mást tapasztaltam. Akin kapott egy fotót, amin Than meztelenül feküdt az ágyban egy másik srác mellett, az éjjeliszekrényen óvszer. Hát komolyan, nem is kell ellenség, ha ilyen barátok vannak! Mert ezt a jeleneten Than egyik barátja rendezte meg így, az persze nem látszott a képen, hogy további két srác fekszik a padlón! Én azt láttam, hogy Than odavolt a másikért, és soha, de soha nem csalta volna meg. A felnőtt Than is folyton ezt mondogatta - hogy nem tudja, mit tett, de még mindig szereti Akint, és sosem volt mással. Akin sajnos ezt nem tudta elhinni a telefonos incidens miatt.
Nene után Than is beáll a kamerák elé, de itt is rendesen kihasználja azt, hogy Akinnak szüksége van rá a munkájához; Akinnak kell bekennie őt olajjal, sőt, Than még egy csókot is lop tőle.
De hiába Than minden igyekezete, Akin nem hajlandó felnyitni a sebeket, nem hajlandó újrakezdeni. Itt már azért kezdett zavaró lenni, hogy Akin nem mondta el neki az igazat! Mawin továbbra is apának szólította, Akin pedig meghagyta Thant ebben a hitben.
Zuhanyzós jelenet a múltban, nyamm! *-*
Akin azt hazudja, hogy már nem érez semmit, és itt lehetne az a pont, ahol Than feladja. Kedves kollégája is erre próbálja rávenni... de Than kitart! Minden addiginál nyíltabban kezdi el ostromolni, és a közös programok, nevetések lassan Akin szívét is meglágyítják.
Akin elfogadta a csokrot és azt, hogy Than újra udvaroljon neki.
Mielőtt továbbmennénk, fel kell hoznom a mellékpárost is eddig a pillanatig.
Ők nem más, mint Akin jelenlegi munkaadója, Khun Don, valamint a felkért fotós, Pond. Nem is különbözhetnének jobban, de már az első pillanatban megvan köztük a szikra. Mikor Pond nem tudja fizetni a lakbért, beköltözik a másik férfihoz, s ettől kezdve kezdik jobban megismerni egymást. Én azt sem bántam, amikor csak szex volt köztük, mert huh, perzselt a képernyő!
Már őt látja mindenhol! :D
Don egy precíz, élére vasalt ember, aki eddig a munkájának szentelte magát. Talán tetszett neki ez a kaland a már-már csavargónak tűnő Ponddal, aki laza, és csak a mának él. A lakás falai között talán nem tűntek fel a különbségek, amikor azonban randizni próbálnak, előjönnek a kényes helyzetek. Don gazdag, ehhez mérten pedig elegáns éttermekben szeret enni, elegánsan felöltözve. Pond nem ilyen. És úgy tűnik, mintha Don szégyellné őt, mintha az árnyékban akarná tartani. Valamennyire érthető, hiszen a munkájuk is megsínylené ezt; sokan azt gondolnák, nem a fotós képességei, hanem egyéb miatt választja Pondot a munkára.
Néhány csúnya vita után végül hajlandóak küzdeni egymásért, Pond pedig fancy vacsorával várja haza a másikat.
Csakhogy Don balesetet szenved, és nem ér haza.
Erre egyáltalán nem számítottam. Az még talán "rendben" lett volna, ha Don megsebesül, mert így is rájöttek volna, hogy mennyire fontosak egymásnak, és nem civakodtak volna a társadalmi különbségeken. De hogy ilyen drasztikus fordulat történt, az szíven ütött.
Sem Akin, sem Than nem tudta, hogy a két férfi együtt volt, de ez az eset őket is rádöbbentette, milyen rövid az élet. Akin tehát úgy döntött, mégiscsak feltépi a régi sebeket.
Elvitte Thant Mayához, Mawin anyjához. De ha azt hitte, azok majd felismerik egymást, csalódnia kellett.
És ez volt az a pont, ahol majdnem dobtam egy hátast. Than és Maya nem ismerte egymást - amikor Akin és Maya beszélgetett, SOHA nem hangzott el annak a neve, aki Mawin apja. Ebből is sejtettem, hogy az nem lehetett Than... de akkor mi volt a telefonhívással? Hát az... hogy Thannak volt egy bátyja, Sun, Nene apja. Sun is fotós volt, akárcsak Pond, így ismerkedett meg Mayával. És habár Sunnak már volt barátnője, azért Mayát is elcsábította, ráadásul a saját öccse telefonjáról hívta fel!!! Maya pedig ezt a számot hívta, amikor megtudta, hogy terhes. Majdnem eldobtam az agyam dühömben!


Mawin és Nene azért állnak korban olyan közel egymáshoz, mert mindkettő Sun gyereke, s közel ugyanakkor volt együtt mindkét nővel. Ha ez a fickó még élne, agyba-főbe vertem volna! Hogy lehetett valaki ilyen szemétláda?? Barátnője volt, akit megcsalt, és még képes volt ellopni az öccse telefonját, hogy arról bonyolítsa a hívást! Nem csak a két nővel és a két gyerekkel cseszett ki, hanem tönkretette Than és Akin kapcsolatát is!
Oké, Akin is megbeszélhette volna vele rögtön, amit megtudott, nem kellett volna szó nélkül lelépnie. De Than düh helyett igazából megkönnyebbült, hogy újra tudják kezdeni. S íme, az első jelenbeli erotikus epizód!
S Nenének lett egy bátyja, a nagyszülőknek meg még egy unokája.
A legkomolyabb probléma szerencsére megoldódott, van itt még azonban más is. Akin szüleivel nem volt minden rendben, szóval el kellett utaznia, Thannak pedig valószínűleg be kell zárnia az edzőtermét. Így érkeztünk el az utolsó részhez!
Az utolsó részt is egy visszaemlékezéssel kezdtük, ahol komolyan könnybe lábadt a szemem. Végig imádtam Than személyiségét, hogy nem félt vállalni az érzéseit, és már a kapcsolatuk kezdetén komoly ígéretet tett Akinnak, hogy ha felnő, gondoskodni fog róla, és egy gyűrűszerűséget is adott neki. Ahogy előlépett nyakkendőben, zakóban, karjában rózsákkal, az valami gyönyörű volt.
Sajnos ismét kénytelenek voltak elválni egymástól. Akin elutazott az anyja betegsége miatt, Than pedig bezárta a második edzőtermét, de legalább nagyobb energiát tudnak fektetni a még meglévőbe. Akin visszatérése után pedig természetesen összeházasodtak, és ezt most egyáltalán nem éreztem elsietettnek. Örültem a boldogságuknak, de azt szomorú volt nézni, hogy sajnos Pond nem volt ilyen szerencsés...
Nagyon szerettem együtt ezt a két srácot, szerintem rendkívül jó volt a kémiájuk, a múltbeli részeket pedig egyenesen imádtam. Pozitív meglepetés volt számomra, mindenképp ajánlom!
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése