Úgy lüktetett a fejem, mintha egy bölénycsorda trappolt volna odabent. Hányingerem volt, kiszáradtam, rázott a hideg, és még a tollamat sem találtam. Richard átcsúsztatott egyet az asztalon, én pedig aprót biccentettem felé. Bármilyen hirtelen mozdulat azzal fenyegetett, hogy kidobom a taccsot. A következő pillanatban belibbent Tory, és elkezdődött a vizsga.
A nap végére úgy éreztem magam, mint egy mosott rongy. Hiába küldtem élelmet a gyomromba, az továbbra sem akart megnyugodni, ráadásul még elő kellett állnom az előző napi feladat megoldásával. Tory úgy mosolygott, mintha a bukásomat várná, de már ez sem érdekelt. Csak túl akartam lenni rajta, és hazamenni végre.
- Ezt tényleg te csináltad?
- Igen.
- Nem segített senki?
- Nem. – Láttam rajta, hogy nem hisz nekem, de nem tehetett semmit. Ismét elmosolyodott, ezúttal erőltetetten.
- Nos, rendben van. Hátfőn megkapjátok a kiértékeléseteket. De addig is, ne igyatok előre a medve bőrére! – Kirázott a hideg; vajon direkt fogalmazott így? Tudott valamit az előző estéről?
- El sem hiszem, hogy vége! – sóhajtott Dom. – Még vissza kell mennünk dolgozni?
- Szerintem ne fárasszuk magunkat – felelte Conrad, ami szokatlan volt tőle. – Valakire itt nagyon ráférne a pihenés. – Felvont szemöldökkel pillantott rám. – Minden oké? Mintha nem egészen lennél magadnál.
- Ja, csak… sokáig foglalkoztam ezzel a… - A számítógép felé lendítettem a kezem, amiről rögtön eszembe jutott Paul jóképű arca, ahogy felém közeledett a bárban. Beszélnem kellett vele. – Nekem még el kell intéznem valamit, de ti menjetek csak.
- Jól leszel? – firtatta Richard.
- Persze, minden oké. Később beszélünk.
A folyosón végighaladva itt is-ott is megállítottak kérdésekkel; végeztem-e már a tréninggel, mikor térünk végre vissza a feladatainkhoz, mikor megyek velük inni. Mosolyogtam és bólogattam, de fejben már az informatikusok területén jártam. Nagyjából sejtettem, merre lehet Paul irodája, persze azt nem tudhattam biztosra, bent van-e még egyáltalán, vagy ő is hamarabb kezdte meg a hétvégét, mint a barátaim. Az egyik ajtón épp kilépett egy alacsony, szemüveges srác, akit láttam legutóbb az étkezdében is.
- Helló, Garrett, ugye? – A srác ijedten felpillantott, mire feltartottam a kezem. – Nick vagyok a HR-ről.
- Tudom. – Feljebb tolta a szemüvegét. – Mi a helyzet?
- Pault keresem.
- Nincs itt.
- Már hazament? – Végigmért, majd beszívta az ajkát.
- Felment a tetőre.
- Értem, kösz! – Fordultam volna, de még utánam szólt.
- Csak ne szórakozz vele, oké?
- Nem fogok. – Igazából úgy éreztem, inkább ő szórakozik velem.
A tetőteraszon székek hevertek össze-vissza, no meg jó sok kuka a bagósok részére. Egy magányos alak támaszkodott a korlátnak, és fújta a füstöt a sötétedő ég felé. Az ajtó csukódására rám pillantott, és nyomban kiegyenesedett.
- Ez gyorsan ment – sóhajtotta csak úgy magának.
- Bujkálsz előlem?
- Csak nyerni akartam még egy kis időt.
- Mire? – Odaálltam mellé, és keresztbe fontam a karom. Pulóver volt rajta, a kapucnit a fejébe húzta, így alig láttam az arcát. – Hogy előállj valami kifogással a tegnap estéről? – Nem felelt. – Majdnem lekéstem a vizsgát.
- Ahogy én is. – Felmordultam, mire megadóan bólintott. – Rendben, ezt sajnálom.
- Miféle ezt?
- Sajnálom az időzítést, de azt nem, hogy megtettem. – Sötét, intenzív pillantása szinte égetett, ami újra eszembe juttatta az estét. Megnyaltam az ajkam, Paul pedig nem tudta elrejteni, hogy követte a mozdulatot. – Már régóta tetszel. – Hökkenten meredtem rá. – Láttalak néha a távolból, de szerencsétlenségemre, neked sosem volt szükséged az IT-re ahhoz, hogy végezni tudd a munkád. – Beleszívott a cigarettába, a parázs egy villanásra megvilágította feszült arcát. – Hallottam pletykákat arról, hogy meleg vagy, de arról fogalmam sem volt, hogy ismerkedhetnék meg veled normálisan.
- Nos, nem is tudom, hallottál már olyasmiről, hogy beszélgetés? – A vallomása után kellemes melegség áradt szét a mellkasomban.
- És mikor kellett volna beszélgetést kezdeményeznem? Egyszerűen mindig volt veled valaki. – Erre bólintottam. – Én nem vagyok egy társasági ember. Rendszerint nem is beszélek… vagy iszok túl sokat – tette hozzá, mire felnevettem. – Ez a tréning egy valóra vált álom volt számomra.
- Megfigyelhetted, mennyire más vagyok, mint ahogy elképzeltél? – Paul rám nézett.
- Miért mondod ezt? – Vállat vontam, és elfordulva rátámaszkodtam a korlátra.
- Persze kedvesnek tartom magam, de… vannak rossz tulajdonságaim. – Paul csak néhány másodperces csend után szólalt meg.
- Ne kezdj el kételkedni magadban azért, amit Ms. Fay művelt. – Összedörzsöltem a tenyerem, de nem feleltem. – Egész héten figyeltelek titeket. Te nem tettél ellene semmit, ő mégis minden alkalmat megragadott, hogy megalázzon. Ez egyáltalán nem volt profi vagy méltányos, még a múltatok tekintetében sem. És ezt a vezetőségnek is megmondtam. – Erre már kénytelen voltam odakapni a fejem.
- Elmondtad a fejeseknek? – Paul bólintott, miközben elnyomta a csikket a kuka szélén. – Mikor?
- Ma, a vizsgák után. – A srác arca enyhe dühbe torzult. – Elmondtam, hogy Ms. Fay átlépett egy határt, és hogy nem tartom elég kompetensnek ahhoz, hogy a jövőben is velünk dolgozzon. – Nem tudtam megállni, elvigyorodtam.
- És? Mit reagáltak?
- Megköszönték, és azt mondták, komolyan fogják venni. Megvárják a kiértékelés eredményét, aztán hétfőn elbeszélgetnek vele. – Nevetve csapkodtam a korlátot.
- Nem hiszem el, hogy ezt tetted.
- Nem csak veled viselkedett részrehajlóan, hanem velem is. Mivel látta, hogy én nem tartozom a bandátokba, megpróbálta elérni, hogy én is szabotáljalak. – Ahogy rám nézett, attól a szívem dobogása kétszeres sebességre kapcsolt. – Nem tudhatta, hogy beléd vagyok zúgva.
- Paul! – sóhajtottam lágyan. – Ha ilyeneket mondasz, nem ígérem, hogy vissza tudom fogni magam. – Tekintetem végigjártattam az arcán, amit nem rejtett a kapucni; a mellkasán, a karjain, le a lábán. – Jelenleg annyit tudok, hogy irtó vonzónak talállak. – Most ő szívta be élesen a levegőt. – Az is kiderült, hogy szeretsz ugratni engem, de ezt el tudom viselni, sőt. Viszont szeretnélek jobban megismerni. – Közelebb léptem, lehúztam a fejéről a kapucnit, és két kezemmel megtámasztottam a nyakát. Éreztem a pulzusa gyors lüktetését, éreztem meleg leheletét az arcomon. – Akarsz randizni velem? – Gyorsan folytattam: - Jól gondold meg! Sosem titkoltam a cégnél, hogy a férfiakat szeretem, szóval nem kizárt, hogy néhányszor tisztességtelenül fogok veled viselkedni a falak között. És nem fog érdekelni, ki mit gondol. – Megcirógattam az arcát, majd hüvelykujjam lecsúszott csábítóan telt alsó ajkára. – Nos? – Fekete tekintete az enyémbe fúródott.
- Megtehetsz velem bármit… bárhol.
Egy mordulással megszüntettem az utolsó centiket, és végre megcsókoltam. Más volt ez a csók, mint előző este; akkor részegek voltunk, csak félig tudatában a tetteinknek, most azonban éreztem mindent: Paul kemény testét, ahogy az enyémnek nyomódott, erős kezeit, amik belemartak a hátamba, puha száját és nyelvét, amivel szétfeszítette a számat. A srácnak voltak rejtett képességei, nekem pedig szándékomban állt mindet felfedezni.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése