.jfif)
- Nocsak, nocsak, ki van itt!
- Sziasztok, Aaron vagyok.
- Nekünk aztán nem kell bemutatkoznod, többet halljuk a neved Jasper szájából, mint bárki másét. – Aaron elpirult, én pedig menet közben beleöklöztem Carl vállába. – Uh, hé! Erőszakot tettek rajtam.
- Örülj neki, más úgysem ér így hozzád!
- Gyerekek, moderáljátok magatokat, legalább a vendégünk kedvéért – mondta Spencer affektálva. Aaron törökülésben elhelyezkedett a fal mellett, de most visszaintett.
- Miattam ne fogjátok vissza magatokat. Látni akarom, hogy viselkedik Jasper másokkal.
- Áá! – Greg ördögien vigyorgott, aztán ő meg Carl elkaptak, és magukhoz szorítottak. Carl összenyomta az arcomat, hogy csücsörítsek. – Tudod, mi annyira imádjuk, de ő simán lecserélt minket rád!
- Engedj már el! Mindjárt elszakítod a ruhám…
- Úgyis mind láttuk már, mi van alatta… - Mikor végre elengedett, már égett az arcom, és Aaron is a padlót bámulta mereven. A barátaim persze ebből rögtön leszűrték a maguk következtetését, de Spencer beállította a zenét, így szerencsére abbahagyták a gyötrésemet.
Büszke voltam arra a képességemre, hogy amikor munkáról volt szó, minden mást sikerült kizárnom, és csak arra koncentráltam. Hiába ült tehát nem messze tőlem Aaron, én csak a táncra fókuszáltam és arra, hogy a közelgő turnén minden a lehető legtökéletesebb legyen.
Csatakosak voltunk az izzadtságtól, mikor végül úgy döntöttünk, aznapra befejezzük. Ekkor tértek vissza a külső ingerek, és csak ekkor engedtem meg magamnak, hogy Aaronra nézzek, de nagy bánatomra, ő nagyon elmélyedt a telefonja nyomkodásában. Mind a négyen kimerülten rogytunk le a padlóra, s mikor Aaron ezt észrevette, gyorsan csatlakozott hozzánk.
- Eszméletlenek voltatok! – Sugárzott az arca, mire Greg kihúzta magát. – Még sosem láttam ilyen felkészülést közelről. Carl, az a szaltó! Hű! Nézd! – Odafordította a telefonját, én pedig rájöttem, hogy felvett néhány pillanatot a gyakorlásból. Igazat kellett adnom neki, Carl valóban kitett magáért. – És Spencer, amikor egy lábon megpördültél, aztán úgy érkeztél a földre, mint Iron Man! – Persze erről is készült videó. –Gregnek nem volt semmilyen extra ugrása, így csak azt tudtam felvenni, ahogy szexin belekacsintott a tükörbe.
- Végre, valaki elismerte, hogy szexi a kacsintásom! Köszönöm! – Át akarta karolni a srácot, de gyorsan elütöttem a kezét.
- Nincs nyúlkálás. – Greg megrázogatta a kezét, mintha valóban fájt volna neki.
- És erről a nagy emberről nincs felvétel? – bökött felém Spencer.
- Igen, a pasidat nem akartad levideózni? – toldotta meg Carl, és amikor Aaron nem tiltakozott a megnevezés ellen, legszívesebben táncra perdültem volna.
- Nem, őt nem videóztam – felelte a szemembe nézve, nekem meg elakadt a lélegzetem. – Mert őt csak magamnak akarom.
Egy rövid időre otthagytam Aaront a srácokkal, hogy megkeressem Normant, és megbeszéljük a másnapi terveimet. A férfi a számítógépe előtt ült szemüvegben, és bólogatott, miközben beszéltem.
- Sejtettem, hogy ezt nem akarod reakció nélkül hagyni. Már elkezdtem írni egy közleményt, a tájékoztatód után még alakítok majd rajta.
- Szerinted a csapaton fog csattanni az ostor? Veszíteni fogunk a népszerűségünkből?
- Ez mindig benne van a pakliban, elvégre mindenkinek nem lehet megfelelni. Ha egy lány lenne a választottad, az sem tetszene egy bizonyos rétegnek, most viszont talán könnyebben bevonzhatjuk az LMBTQ közösséget. Voltak már ilyen irányú terveink. – Ebbe sosem mentünk bele mélyebben, de mind tisztában voltunk vele, hogy a fiúzenekarok tagjait gyakran összehozták egymással. Mi igyekeztünk nem kétértelműen viselkedni a színpadon, szimplán barátokként, kollégákként, így ez a dolog eddig minket nem érintett.
- Sosem titkoltam, hogy biszexuális vagyok, csak eddig nem merült fel.
- Nem kell magyarázkodnod, nekem legalábbis nem. A cég mögötted áll, ne aggódj.
- Mindent meg fogok tenni, hogy ez a lehető legkevésbé érintse a munkánkat. – Norman rám mosolygott a szemüvege fölött.
- Ha nem látnám, milyen komolyan gondolod, már rég véget vetettem volna ennek a románcnak. – Elhessegetett. – Menjetek haza. Holnap nagy nap lesz.
Miután a srácoktól is elbúcsúztunk, elindultunk a mélygarázsba a kocsimhoz. Aaron a telefonjára bámult, míg csaknem nekigyalogolt egy oszlopnak. Átkaroltam a derekát, és magamhoz húztam.
- Az egyik szomszédom szerint sok ismeretlen arc bukkant fel az épületünk előtt. – Beszívta az ajkát.
- Akkor menjünk hozzám. Telefonálni onnan is tudunk. – A srác szórakozottan bólintott, én pedig belecsókoltam a nyakába. Meglepett arca láttán elnevettem magam. – A pasidként jogom van hozzá, nem?
- Ó, öö, ki kellett volna őket javítanom?
- Késő, most már nincs visszaút!
*---*
Még nem ismertük egymást olyan régóta, hogy megforduljon a fejemben, vagyon milyen lehet Jasper lakása, mégis, ahogy beléptem, nyomban éreztem, hogy a hely pontosan olyan, mint ő. Vibráló, tele hangszerekkel, kottákkal, tele élettel. A hatalmas üvegablak a sötétedő városra nézett, és így, hogy az ötödik emeleten voltunk, a látvány lenyűgöző volt.
- Hűha – nyögtem elismerően. – Jól megy a zenészeknek, mi?
- Nem panaszkodom.
- Viszont keményen is dolgoztok mindezért. – Végigsimítottam a kanapé puha támláján, míg Jasper töltött magunknak egy-egy pohár vizet.
- Akarod rendbe szedni magad előtte? – A csípőmmel nekidőltem a konyhaszigetnek, és oldalra hajtottam a fejem.
- Kellene? Rosszul nézek ki?
- Nem így értettem. Én azért lecsapatom magam, ha nem gond. Megvársz a hívással?
- Ühüm. – Úgy tettem, mintha a vizet kortyolgatnám, de közben őt követtem, amint bement a hálóba. Még oldalra is léptem egy kicsit, hogy belássak az ajtón, és szégyentelenül nézhessem, ahogy lehúzza magáról az izzadt pólót. – Meleg van itt – motyogtam elfordulva. Az arcom már égett – elég gyorsan zavarba tudtam jönni, világos bőrömön pedig minden meglátszott -, úgyhogy elhúztam az üvegajtót, és kiléptem a teraszra.
Jasper itt talált rám, ahogy a korlátra támaszkodtam, és az odalent elsuhanó autókat néztem.
- Innen fentről minden aprónak tűnik – jegyeztem meg, és rámosolyogtam. Szerencsére felöltözött, és nem kísértett tovább azzal, hogy köpenyben, vagy ne adj’ Isten, félmeztelenül mutatkozik előttem.
- Szeretek kiülni ide – vallotta be. – Az egész napos zaj után jól esik egy kis csend. – Hátrasöpörte vizes haját az arcából. – Talán nem látszik rajtam, de én is ki szoktam merülni.
- Hát persze. – Elöntött a lelkifurdalás, de mielőtt bármit mondhattam volna, átkarolta a vállam, és puszit nyomott a hajamra.
- Örülök, hogy itt vagy – mormolta. Megszorítottam a kezét.
- Kedvellek – bukott ki belőlem. – Nem tudom, azért van-e, mert úgy flörtölsz, hogy annak nehéz ellenállni, vagy azért, mert biztonságban érzem magam melletted, de… nem bánom, hogy felvállaljuk magunkat. – Jasper felemelte a fejét, és boldog tekintete mindent elmondott, amit tudnom kellett. – Csak nem akarom, hogy a zenekar is megszenvedje ezt.
- Kemény gyerekek, ki fogják bírni. Különben sem árt, ha még több figyelem irányul ránk.
- A figyelem megterhelő is lehet.
- Tudom. – Végigsimított a fülemen, rajtam meg azonnal végigszaladt a borzongás. – Tudjuk majd kezelni. De most gyerünk, hívjuk fel anyudat!
Leültünk egymás mellé a kanapéra, Jasper pedig a térdemre tette meleg tenyerét.
- Kicsim! – köszönt anyu, mikor felvette. – Mi a helyzet a városban, most végeztél?
- Anyu! Mára nem volt sok minden betervezve… Jasperrel voltam, megengedték, hogy megnézzem a próbát.
- Jó estét, Mrs. McCall! – szólalt meg a srác.
-
Nahát,
szerbusz! Nagyon örülök, hogy van, aki odafigyel rá akkor is, amikor nincs vele
a családja.
- Ümm, Jasper holnap sajtótájékoztatót fog tartani.
-
Igazán?
- Igen. És, öö, rólam is szó lesz benne. Merthogy… együtt vagyunk. Mint egy pár. – Úgy remegett a kezem, hogy Jaspernek át kellett vennie a készüléket. Egy örökkévalóságnak tűnt az idő, amíg anyu újra megszólalt.
- Nos, mondhatnám, hogy meglepődtem… - A nevetését hallva összenéztünk Jasperrel. – Nem akartalak titeket zavarba hozni, de én már akkor tudtam, amikor itt jártatok nálunk. Ahogy egymásra néztetek, azt semmi mással nem lehetett magyarázni. – A kezembe temettem az arcom, Jasper pedig a nyakamra csúsztatta a tenyerét. Éreztem, hogy remeg a teste a néma nevetéstől.
- Lebuktattuk magunkat Ön előtt, nem igaz? - mondta Jasper. – Egy anyai szem mindent lát.
-
Gondolom,
ha nem akartad volna, hogy bárki rájöjjön, nem egy élő műsorban hívtad volna
randevúra.
- Anyuuu! – nyögtem fel, a nő pedig újra felnevetett.
-
Jól van,
rendben, nem fogom még egyszer felhozni! Holnap tehát hivatalosan is
bejelentitek.
- Igen – felelte Jasper. – Nem fogom engedni, hogy pletykákat terjesszenek a sajtóban Aaronról vagy a családjáról.
- Köszönöm, ezt nagyra értékelem. Kérlek, vigyázz a fiamra helyettem is! – Jasper lágy pillantásába beleremegtem. Kapkodva visszavettem a telefont.
- Anyu, most mennünk kell, még át kell beszélnünk Jasper csapatával a dolgokat.
-
Hát
persze, persze. Gyertek haza, amint tudtok.
- Szeretlek! Szia!
- Mire ez a siets…
A kérdése végét már a számba nyögte, ugyanis miután bontottam a hívást, és az asztalra dobtam a telefont, habozás nélkül megcsókoltam.
Percek teltek el, mire Jasper visszaszerezte maradék önuralmát, és a vállamnál fogva eltolt magától.
- Aaron… - Megérintette kipirult arcomat. – Mit csinálsz? El akarsz csábítani?
- Azt gondoltam, az már megtörtént. – Aprót nevetett, én pedig odahajoltam a nyakához, és végigsimítottam a bőrén az orrommal.
- Ha… tovább folytatod, nem tudom majd visszafogni magam.
- Nem is kell. – Megragadta a tarkóm, hogy újra a szemembe tudjon nézni.
- Biztos vagy benne? Még csak alig pár hete ismerjük egymást. Nem kell rohannunk sehová. – Beharaptam az alsó ajkam, és fölvezettem a kezem a lenge atlétája alatt. Mikor átsuhantam a mellbimbóján, Jasper szeme lezárult az élvezettől. – Aaron…
- Veled akarok lenni – suttogtam, és innen nem volt visszaút.
A ruhadarabok egymás után hulltak a padlóra. A lakás csendjét csak a forró csókok törték meg, miközben bebotladoztak a hálóba.
Sötétbarna haj terült szét a párnán. Két meztelen mellkas simult össze vágyakozva, testük azonnal megtalálta a közös ritmust. Ölük kereste a másikét, mígnem a súrlódás már elviselhetetlen volt.
- Kérlek…
A hasán fekve fogadta a másik csókjait, érintését a combjai között. Felnyögött, mikor előbb egy… aztán két ujj merült el a testében…
Ráhajolt a hátára, végigcsókolta a puha bőrt… közben beirányította magát oda, ahol őrülten lenni szeretett volna…
Ezúttal egyszerre nyögtek fel a gyönyörtől. Elképzelni sem tudta, hogy ez a másiknak is ennyire jó lehet, de félig lehunyt szemmel nézte, ahogy térdre emelkedett, és szinte rátolta magát a farkára. Megragadta a csípőjét, hogy egy pillanatra egy helyben tartsa, mert a forróság majdnem elvette az eszét.
Végigsimított a gerincén, a tarkóján, beletúrt a hajába, és hátra húzta a fejét egy csókra. Együtt kezdtek mozogni, minden egyes lökés közelebb vitte őket…
Még volt annyi lélekjelenléte, hogy kihúzza, és a selymes bőrre lövellte a magját. Elmosolyodott, mikor néhány másodperccel később a másik is követte.
A forgatási szünetben a telefonomon követtem a sajtótájékoztatót, miközben a második kávémat döntöttem magamba. Jasper háta mögött ott álltak a bandatársai és a cégük képviselői, velük szemben pedig tucatnyi újságíró és még több rajongó. Jasper nem viselt sminket, a haja is úgy nézett ki, mintha csak beletúrt volna – én túrtam bele, ami azt illeti -, és ruhatáram egyetlen fekete ingét viselte, mivel én általában világos színeket hordtam. Önkéntelenül megnyaltam az ajkam arra gondolva, hogy az a test, amit az ingem takart, hivatalosan is az enyém. Keresztbe tettem a lábam, hogy a farkam még véletlenül se önállósíthassa magát… de nehéz volt nem felidézni az előző estét. Főleg, hogy bizonytalan volt, mikor találkozunk újra.
- Nagyon köszönöm mindenkinek, aki megjelent ma – kezdte Jasper, én pedig közelebb hajoltam a képernyőhöz, hogy jobban halljam. – Szeretném tisztázni az esetleges félreértéseket, amik szárnyra kaptak az utóbbi napokban. – Egyszer sem nézett lefelé, helyette ide-oda vezette a fejét, hogy minél több ember tekintetét el tudja kapni. – Ezúton szeretném megerősíteni, hogy romantikus kapcsolatban állok a tehetséges színésszel, Aaron Cormackel. – Nem tudtam megállni, elvigyorodtam. Őrülten jól hangzott ez a mondat abból a szexi szájból. Jasper nem hagyta szóhoz jutni a tömeget, gyorsan folytatta: - Nagyon köszönöm minden rajongómnak az aggodalmat, igazán jól esik, hogy ennyire törődnek velem. – Rámosolygott valakire. – De meg kell kérjek mindenkit, hogy kezelje a magánéletemet annak, ami; magánügynek. Nem fogadok szívesen semmilyen, Aaron múltját célzó megjegyzést, és amennyiben még egyszer testi inzultusra kerülne sor, a hatóságokhoz fogok fordulni. Ismétlem, hálásan köszönöm és méltányolom az aggodalmat, de jelenleg boldog vagyok, és bízom benne, hogy a rajongóimnak ez számít igazán. Köszönöm mindenkinek! – Mosolyogva integetett, és nem tudomást véve a megannyi mikrofonról, visszaindult az épületbe.
A mellkasomat nyomó kő néhány napig még ott maradt, ahol volt; hiába voltam túl a nyilatkozaton, mindenki árgus szemekkel figyelte a megítélésünket a médiában, és Norman csak akkor mosolyodott el újra, mikor úgy tűnt, a legtöbb visszajelzés pozitív, vagy épp semleges. Az LMBTQ közösség persze tárt karokkal fogadott, de nem akartam ennyire gyorsan lépni. Felvállaltam ugyan magunkat mindkettőnk nevében, de tudtuk, hogy kell egy olyan hivatalos alkalom, ahol együtt jelenhetünk meg.
A turné kezdete vészesen közeledett; alig három napunk maradt a próbákra, utána pedig útnak indulunk, és egy hónapig nem is lesz lehetőségünk visszajönni vagy szünetet tartani. Ez persze örömmel töltött el minket – sokan voltak kíváncsiak ránk, az új lemez fantasztikus ütemben fogyott -, másrészt azonban Aaron és én különben is kevés időt tudtunk együtt tölteni, így a turné igencsak megnehezítette a románcunk kibontakozását.
Az egyik utolsó, hosszúra nyúlt nap után léptem be a lakásba, s nyomban megéreztem a felém szállingózó finom illatokat. A látvány sem volt utolsó; Aaron serénykedett a konyhában, aztán odalibbent hozzám, és szájon csókolt.
- Ez már a túlvilág?
- Remélem nem! Még nagyon sok e világi dolgot szeretnék veled művelni. – Elvette a táskám, és meglökött a fürdő irányába. – Moss kezet, mindjárt kész a vacsora. Használtam a kulcsot, amit adtál – mondta ki a nyilvánvalót, amikor visszaértem.
- Azért adtam. Részemről az is rendben lenne, ha beköltöznél. – Leültem a szinte sosem használt konyhaszigethez, és már előttem is termett néhány, étellel megpakolt tányér. – Bérled azt a lakást, nem?
- A stúdió bérli számomra. Laknak más színészek is abban az épületben, közel van a céghez. – Leült mellém, és hirtelen megcsapott egy ismerős illat. Odahajoltam, hogy közelebbről is mintát vehessek, majd elmosolyodtam.
- A samponomat használtad. – Imádtam figyelni, ahogy pirosság kúszott fel az arcán. – Nem bánom, de legközelebb várj meg vele! Szívesen lemosom a hátad.
- Inkább egyél!
Az első együtt töltött éjszakánk óta Aaron felugrott már hozzám néhányszor, de csak pár óra erejéig. Nem mintha nem lettünk volna beindulva egymásra – már csak attól felizgultam, ha eszembe jutott -, de olyan zsúfoltak voltak a napjaink, hogy néha csókolózás közben bealudtunk.
- Igazából azért jöttem, hogy ezt átadjam. – Vacsora után bepakoltuk az edényeket a mosogatógépbe, majd letelepedtünk a kanapéra, ahol Aaron az ölembe csúsztatott egy piros borítékot. – Valószínűleg későn szólok. – Összenevettünk.
- Ez most már ránk ragadt. – Kihúztam a vajszínű, vastag papírt, ami arról tájékoztatott, hogy én, Jasper Moore részt vehettem egy másnap este megrendezésre kerülő premier előtti vetítésen, mégpedig Aaron Cormac személyes meghívottjaként. – Befejeztétek a munkát? – kérdeztem izgatottan.
- Igen, épp időben. A hivatalos premier péntek este lesz, csütörtökön, vagyis holnap pedig bemutatják a stábnak és néhány kiválasztott sajtósnak. – Aaron maga alá húzta a lábait. – Tudom, hogy szombat hajnalban már a buszon kell lennetek, de remélem, ez az esemény még belefér. Megbeszéltem Normannal.
- Tényleg? – vigyorodtam el. – És mit mondtál neki?
- Hogy a partneremmel szeretnék megjelenni aznap este. – Elkaptam a tarkóját, és hevesen megcsókoltam. – Ez egy igen?
- Ez egy „akkor is ott leszek, ha a halálos ágyamból kell kimásznom”.
- Ilyet ne mondj! Nem lesz semmi bajod, ugye? – Amikor így tágra nyitotta a szemét, legszívesebben bekebeleztem volna, hogy mindig velem legyen.
- Amíg mellettem vagy, semmi baj nem érhet.
Másnap este tehát elegáns hacukába bújtam – a dresszkód fekete-fehér volt, ki hitte volna -, de nem hazudtoltam meg magam, és öltöny helyett fekete bőrkabátot vettem fel, alá pedig egy szintén fekete inget. A fodrásztól és a sminkestől ellesett trükkökkel igazítottam magamon valamennyit, és hát azt kell mondjam, vadítóan néztem ki. Előre is elnézést a főszereplőtől, óhatatlanul el fogom vonni róla a figyelmet. Kocsival érkeztem Aaron lakásához, és mivel nem várt az épület előtt, felcsöngettem.
- Miért hagyod résnyire nyitva az ajtót? – érdeklődtem már odafent. – Veszélyes.
- Tudtam, hogy te vagy az. Egy perc, és kész leszek.
- Még van időd, korán jöttem.
- Szolgáld ki magad a hűtőből. – Így is tettem, és meglepve tapasztaltam, hogy a polcokon sorakozott néhány üveggel a kedvenc mentes üdítőmből. Felpattintottam a dobozt, ittam egy kortyot, aztán megfordultam.
Olyan köhögő-roham jött rám, hogy az üdítő kifolyt az orromon. Gyorsan odakaptam a kezem a méltóságom megőrzése végett.
- Ennyire rossz? – kérdezte Aaron, én pedig újra ránéztem. Mintha sejtette volna, hogy feketében leszek, ő is azt viselt. Fekete nadrág, öltöny, alatta egy fekete ing, mélyen kigombolva, így láthattam a mellkasából egy darabot. Attól tartottam, ha megmozdul, elővillan a mellbimbója, és akkor aznap este nem megyünk sehova.
- Irtó szexi vagy – nyögtem aztán. Letettem az üdítőt, és odaléptem hozzá. Megigazítottam az öltönyt, összébb húztam az inget, és hátrasimítottam a fürtjeit. Ahogy találkozott a tekintetünk, élesen beszívtam a levegőt. – Kihúztad a szemed?
- Igen. Rajtad nagyon jól mutatott, gondoltam, kipróbálom. Milyen? – Beszívtam az ajkam.
- Legyen elég annyi, hogy szerintem ma nálam alszol.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése