Íme a második rész, jelenleg ennyi van kész, a harmadik majd érkezik.:)
Semmi spoiler, mert a harmadik részt még nem láttam.
Köszönöm annak, aki véleményez.:)
Kora reggel volt, de Mike már
a harmadik kávéját fogyasztotta. Az éjszaka nagy részét átdolgozta, s úgy
határozott, perre viszi az ügyet. Ezt azonban nem dönthette el egyedül – talán
mégis meg kellett volna tartania az irodát? -, hanem Jessica elé kellett
járulnia engedélyért. Na, ehhez volt szüksége a három kávéra.
-
A cég mennyi
kártérítést ajánl? – kérdezte a nő.
-
500 ezer dollárt.
-
A hölgy ezt
kevesli?
-
Igazából az
érzelmi kár a nagyobb.
-
Megmondta neki,
hogy pervesztés esetén ettől az összegtől is elesik? – Mike nagyot nyelt.
-
Délelőtt
találkozom vele újra. Fel fogom világosítani.
-
Helyes. Van még
valami? – Mielőtt a srác felelhetett volna, Harvey lépett be az irodába kopogás
nélkül. Elegánsan ledobott az asztalra egy lapot, majd távozott is. Mike
eltöprengett azon, hogy ő lesz-e valaha is ilyen menő.
Alig húsz perccel később már
tekert is Ms. Adel lakása felé. Szerette volna megnyerni ezt az ügyet nem csak
Harvey, hanem maga miatt is. Tudni akarta, mennyit fejlődött már a férfi
mellett.
-
Szóval… ha
elveszítem a pert, még ennyit sem kapok? – kérdezte halkan Ms. Adel. Az
egyébként kiegyensúlyozott, magas nő szinte összegörnyedt a kanapén. Hosszú,
barna haját laza lófarokba fogta, sminket pedig nem viselt, így jóval többnek
nézett ki harmincnál. Mike látott róla képet, s tudta, hogy amúgy nagyon
fiatalos és szép.
-
Nézze, nem tudom
megígérni, hogy megnyerem a pert – kezdte a srác -, de mindent meg fogok tenni.
A legjobbtól tanultam.
-
Kitől? – nézett
rá a nő könnyes szemmel.
-
A neve Harvey
Specter. Ő a legjobb a szakmában, ezáltal szinte sosem vállal pro bono ügyet. –
Ms. Adel kifújta az orrát.
-
Megbízom Önben.
Menjünk bíróságra.
Mike a szelek szárnyán repült
vissza az irodába, menet közben lehámozta magáról a táskáját, majd pedig
levágódott egy székre az irattárban, s hozzáfogott a Wolf Company nevű cég
iratainak átnézéséhez. Közben se nem látott, se nem hallott, s még az sem tűnt
fel neki, amikor Donna belelesett a papírokba a háta mögül, aztán elment, hogy
informálja a dologról Harveyt.
-
Én legalább
megtudhatom, meddig fogod ezt folytatni?
-
Ameddig kedvem
tartja.
-
Harvey –
sóhajtott fel Donna. – A srác nagyon igyekszik.
-
Azt látom. Ezt az
ügyet csak én merném bíróságra vinni. – A férfi megcsóválta a fejét. – Semmit
nem tanult.
-
Most minden mást
elhomályosít nála a bizonyítási vágy. Mi van, ha emiatt veszti el a pert?
-
Nem az én hibám
lesz. – A nő megállt az asztala előtt, Harvey pedig többé-kevésbé türelmesen
nézett fel rá. – Neked nem lenne dolgod odakint?
-
Ismerlek, Harvey
– mondta Donna komolyan. – Egyetlen ok miatt nem bocsátasz meg neki. Meg akarod
védeni.
-
Ugyan mitől?
-
Magadtól. – A
férfi fújt egyet, s félrenézett. – Neked is feltűnt, mennyire rajong érted,
igaz? Úgy akarod megvédeni, hogy ellököd magadtól. Csak egy probléma van.
-
Majd’ megöl a
kíváncsiság.
-
Mike nem fogja
feladni. Ebbe jobb, ha beletörődsz.
-
Megint
összevesztetek? – jött be hozzá Jessica, miután Donna kivonult.
-
Szó sincs róla –
felelte Harvey szűkszavúan, s próbálta ellazítani az állkapcsát. Egyre
feszültebb volt. – Csak ellenőrizni jöttél, vagy akarsz is valamit?
-
Hogy halad az
ügy?
-
Jól. Ava
Hessington a tenyeremből eszik.
-
Gondolom, hiába
kérném, hogy maradj a megszabott keretek között – mondta a nő, s karba fonta a
kezét.
-
Rám bíztad az
ügyet, így tudtad, mit vállalsz, nem?
-
Tudtam – mormolta
Jessica kiismerhetetlen arccal, majd nagy kopogások kíséretében távozott.
Harvey felállt, s a kilátás
felé fordult. Nagyon szerette ezt az irodát, és nem volt ínyére, hogy meg kell
válnia tőle, de nem bírta már tovább ezt a légkört. Évek óta azért küzdött,
hogy a neve végre kikerüljön a falra, erre egy rohadt fúzió mindent tönkretett.
Hitt magában és abban, hogy egyedül is képes lesz irányítani egy irodát.
Lesimította az öltönyét,
aztán elindult, hogy keressen valakit, aki segíthet neki ebben az ügyben. A
lába automatikusan az irattár felé vezette, ahol még mindig ott ült Mike,
mélyen az iratokba hajolva. Harvey már-már megtört, s majdnem odament a
sráchoz, de Rachel megelőzte. A férfi bosszankodva fordult sarkon.
-
Mike?
-
Mmm…
-
Hallottam, milyen
ügyön dolgozol – kezdte Rachel. – Dolgoztam már párszor kordiszkriminációért
perelő emberekkel, szóval, ha segítségre lenne szükséged…
Mike letette a kezében
tartott lapot, s a lányra nézett.
-
Mi történt? –
kérdezte halkan.
-
Semmi.
-
Tegnap még azt
mondtad…
-
Beléd szerettem –
vágott közbe Rachel, majd idegesen szétnézett, nem hallotta-e őket valaki.
-
Rachel, én… -
Mike széttárta a karját. Nem vagyok beléd szerelmes. Vagy… nem beléd vagyok
szerelmes. – Tényleg kedveltelek. De meg kell értened, hogy sokat jelent nekem
ez az állás, és nem akarom elveszíteni. – A lány összefonta a karját, s a
padlót kezdte bámulni.
-
Az állás fontos
neked, vagy Harvey?
-
Mindkettő. –
Rachel a szemébe nézett.
-
Nem hiszek neked.
– Közelebb hajolt a sráchoz, fekete haja előre omlott, mint egy vízesés.
Mike pár napja még bármit
megadott volna azért, hogy végigsimíthasson rajta, de a Rachellel kapcsolatos
érzéseinek jelentős része elpárolgott. Talán ha Harvey rögtön megbocsátott
volna neki, ha nem mondta volna ki azokat a szavakat, akkor még mindig vak lenne.
Még mindig nem értené, miért akarja mindenáron kivívni Harvey megbecsülését és
szeretetét.
-
Harvey képes
lenne tönkre tenni téged, nem fogod fel? – folytatta Rachel. – Azzal tart
sakkban, hogy tudja a titkodat, és bármikor derékba törheti a karrieredet!
-
Soha nem tenné
meg – mondta Mike.
-
Naiv vagy – húzta
el a száját a nő.
-
Megbízom benne –
állt fel a srác. – Tudom, hogy nem élne vissza ezzel az információval, de ezek
szerint neked megfordult a fejedben, hogy feldobsz.
-
Mike! –
háborodott fel a lány. – Én soha…
-
Mit is éreztél,
mikor megláttad a nevem az irodán? – szólt közbe a srác. – Dühös lettél, és
ultimátumot adtál. Azt akartad, hogy felmondjak, pedig tudtad, mennyit jelent
nekem az, hogy itt lehetek. Harvey tisztában van vele, és nem akart kirúgatni.
– Mike összeszedte a holmiját. – Hiába támogattál mindig, mégis ő az, aki
jobban ismer.
4 megjegyzés :
szia! Tudom, hogy már régen, kb 2 éve írtad, de nem akarod folytani? vagy másikat írni a srácokkal?
Szia! Hú, szeretném én, csak sajnos már nem nézem a sorozatot, teljesen kiestem a fandomból. De még bármi lehetséges. :)
kár :( bár én még cska most találtam rá, és nagyon szimpatikusak, csak nem talátam róluk máshol ficet magyarul :(
Sajnos valóban nem alkotnak velük valami sokan. Próbáltam utánanézni pár rövidebb történetnek, amit régebben olvastam, de nem találom őket. :( Azért hátha rád mosolyog majd a szerencse. :)
Megjegyzés küldése