Terápia - Agron

Mivel az előző foglalkozás alkalmával Agron nem jelent meg, reméltem, hogy most tiszteletét teszi. Legnagyobb meglepetésemre azonban Nasir volt az, aki lemondta az időpontot. Jobb szerettem, ha a pácienseim két-három órával hamarabb szólnak, de Nasir hangja aggasztóan zaklatott volt a telefonban. Pár perc töprengés után úgy határoztam, felkeresem Agront a munkahelyén, mert Nasir szerint a férfi egész este ott lesz.

Épp nyitottam az ajtót, mikor megjelent előttem Agron.

-         Jó estét – mosolygott behízelgően.

-         Jó estét! Azt hittem, dolgoznia kell.

-         Ezt mondtam Nasirnak, hogy négyszemközt beszélhessek magával.

-         Önök párterápiára jelentkeztek – emlékeztettem.

-         Így van. De múlt héten Nasir volt egyedül, így úgy etikus, ha most én következem, nem igaz? – vigyorgott, s elment mellettem.

-         Nasir arra kért, a múlt heti beszélgetésünket tekintsem semmisnek.

-         Ön terapeuta. Ami ebben a szobában elhangzik, azt megjegyzi, hogy szükség esetén felhasználhassa. – Agron levette a zakóját, ledobta a kanapé támlájára, majd hanyagul helyet foglalt. Én ellenben továbbra sem mozdultam a nyitott ajtóból.

-         Ezt értsem úgy, hogy van valami, amiről beszélni szeretne velem?

-         Máskülönben nem jöttem volna.

-         Azt tudom ajánlani, hogy vitassa meg ezt a dolgot a párjával. Nem foglalkozhatom Önnel az ő háta mögött. Ez etikátlan.

-         Mennyit kér? – vette elő a tárcáját.

-         Ebben az ügyben nem a pénz számít, Agron – mondtam nyugodtan, s becsuktam az ajtót. – Nasir megbízik Önben, s ezt maga kihasználja.

-         Nem tudok beszélni, ha ő is itt van – vallotta be a férfi a térdére támaszkodva. – Amikor meglátom, csak az jár a fejemben, milyen szerencsés vagyok, hogy mellettem van. Aztán később folyton arra gondolok, kivel találkozhat, mit csinálhat, amikor nem vagyunk együtt.

-         Féltékeny rá? – kérdeztem halkan, ahogy leültem.

-         Magát nem nyerte meg azonnal? – tudakolta szomorkás mosollyal. – Nasir ilyen. Mindenkit levesz a lábáról, még ha ő ennek nincs is mindig tudatában.

-         Önt ez zavarja?

-         Persze, hogy zavar. Az emberek akkor is képesek flörtölni vele, ha ott állok mellette.

-         Nyilvánosságra hozták, hogy Önök egy pár?

-         Igen. Rólam már rég tudta mindenki, hogy a saját nememhez vonzódom, így meg sem fordult a fejemben, hogy titkolózzam.

-         Ebből tehát nem adódott problémájuk? – dőltem hátra kényelmesen.

-         Mint már említettem, a fanyalgók is megbékéltek – vont vállat.

-         Nem egészen világos, hogy miért is akart velem négyszemközt beszélni.

-         Tudom, mit mondott magának Nasir – kezdte komoran. – Illetve tudom, maga mit hozott ki a szavaiból. – Hallgattam. – Nem mondhat semmit, mi? – nevetett fel, s megjelent tökéletesen fehér fogsora. – Tudja, Nasir előtt már volt egy komolyabb kapcsolatom. Akkor még egy másik cégnél dolgoztam, és azt hittem, sosem leszek annál boldogabb. De minden jónak vége szakad egyszer. – Lehajtotta a fejét. – Nasir felbukkanásáig egy roncs voltam, de megpróbáltam a lehető legtöbbet kihozni magamból, már ami a munkát illeti. Nasir a puszta létezésével rávilágított arra, hogy vannak a világon még jó dolgok. – Felnevetett. – Persze kezdetben ki nem állhattam, de minden jó kapcsolat így kezdődik, nem?

-         Kölcsönös utálaton alapult a kapcsolatuk? – puhatolóztam.

-         Igen – bólintott vidáman. – A gyűlölet az egyik legerősebb érzelem. Ezt már csak egy hajszál választja el a szerelemtől. Maga nem érzett még ilyet? – nézett rám. – Hogy legszívesebben megfojtana valakit, de közben az ágyában is szívesen látná?

-         A legtöbb páciensemmel kapcsolatban így érzek – mondtam viccelődve, mire elnevette magát.

-         Bírom a humorát, de komolyan.

-         Mit vár tőlem? Nem tanácsolhatom azt, hogy zárja be Nasirt egy ablaktalan szobába, és soha többé ne engedje ki.

-         Nem is rossz ötlet – mormolta.

-         Elmondta már neki az aggályait?

-         Ilyen nyíltan nem.

-         Ezért lenne célravezetőbb, ha mind a ketten részt vennének a foglalkozáson, lehetőleg egyszerre. Mert így, ha csak nekem számolnak be a problémáikról, nem igazán haladnak előre.

-         Oké, megígérem, hogy jövő héten mind a ketten itt leszünk. Most viszont mondja már el, mit gondol. Kérem – tette hozzá egy vigyor kíséretében.

Felelevenítettem azokat a dolgokat, amiket Nasir említett, s megpróbáltam óvatosan megfogalmazni a mondandómat.

-         Eddig még csak egy alkalommal sikerült együtt látnom magukat, de abból, ahogy egymással bántak, leszűrtem, jó pár dolgot. Szereti, ha magáé az utolsó szó, nemde?

-         Általában így van, de csak azért, mert én vagyok a domináns fél.

-         Tehát tudja magáról, hogy Ön a domináns fél? – kérdeztem csodálkozva.

-         Hogyne – bólintott komolyan.

-         Nem gondolja, hogy ez a párjának gondot jelent?

-         Már miért jelentene? – tárta szét a karját. – Az elején tisztáztuk a szerepeket, és semmi problémája nem volt vele. Hiszen én vagyok a vagyonosabb, a magasabb beosztásban lévő, az én házamban élünk… - Jelentőségteljes pillantást vetettem rá, de ő csak ártatlanul visszapislogott. – Mi az?

-         Agron – kezdtem türelmesen. – Megkérdezhetem, mi történt az előző kapcsolatával? – A férfi arca árnyékba borult.

-         Nem hiszem, hogy annak köze lenne a mostani életemhez.

-         Csak azt szeretném tudni, ugyan úgy viselkedett-e az előző párjával, mint most Nasirral.

-         Hogy merészeli… - sziszegte, de aztán meglátta nyugodt és nyílt tekintetemet, s nyomban megbékélt. – Az előző partneremmel nem voltak ilyen gondjaink, mert mindketten dominánsak voltunk. Egyenrangúak.

-         Nasir azért nem egyenrangú Önnel, mert kevesebb fizetést kap?

-         Nem csak azért – felelte vonakodva. – Nekem ilyen a természetem, és kész. Ha egyszer valaki elkötelezte magát mellettem, az maradjon is ott, és ne flörtöljön másokkal a szemem láttára!

-         Azt mondta, Nasir ennek nincs tudatában – emlékeztettem.

-         Talán nem, de akkor is tudnia kellene, hogy engem ezzel milyen kellemetlen helyzetbe hoz. – Hagytam, hogy magában füstölögjön még pár pillanatig.

-         Tehát jövő héten meg fogja kérni Nasirt, hogy figyeljen magára jobban?

-         Igen.

-         Mit gondol, ő mit fog kérni Öntől?

-         Mindent megadtam neki, amit csak tudtam, így nem lehet semmi kívánni valója.

-         Említette, hogy a maga házában élnek – tértem át egy másik kényes témára.

-         Így van.

-         Nasir fizet lakbért?

-         Dehogyis! – nevetett fel. – Éppen azért ajánlottam fel, hogy költözzön hozzám, mert így félreteheti az egész fizetését.

-         Ez nagyon kedves, ugyan akkor nem hiszem, hogy Nasirnak ez így megfelelne.

-         Miből gondolja? – kérdezte, majd gyanakodva felvonta a szemöldökét. – Nasir mondta ezt magának? Tutira ő mondta.

-         Agron, figyeljen rám – dőltem előre. – Szeretném, ha logikusan végiggondolná a helyzetet. Nasir egy felnőtt férfi, aki valószínűleg világéletében önálló volt, most azonban kénytelen volt feladni a függetlenségét a…

-         Az én kedvemért, mi? – szakított félbe indulatosan. – Nehogy már ő legyen az áldozat! Mindent megadtam neki, amit egy ember csak kívánhat, ő meg így hálálja meg?

-         Ez most nem Önről szól – mondtam keményen, mialatt a férfi mellkasa le-föl hullámzott. – Ha szereti Nasirt, az ő érdekeit a sajátja elé kell helyeznie. Pontosan úgy, ahogy ő tette azzal, hogy beköltözött magához. – Agron végigsimított rövidre nyírt haján.

-         Nem értem ezt az egészet – vallotta be. – Már nem szeret engem?

-         Ez fel sem merülhet magában, úgy hiszem. Azért kerestek fel engem, mert javítani szeretnének a kapcsolatukon.

-         Igen.

-         Ez azt feltételezi, hogy a szerelem még ugyan úgy megvan, mint korábban.

-         Remélem – mormolta.

-         Számíthatok arra, hogy együtt ülnek majd a kanapén egy hét múlva?

-         Megígértem. – Felállt, s kifizette a terápia díját. – Kösz, doki.

-         Még nem tettem semmit.

-         Óó, dehogynem – mosolygott rám. – Csak maga még nem vette észre.