Mivel az előző foglalkozás alkalmával Agron nem jelent meg,
reméltem, hogy most tiszteletét teszi. Legnagyobb meglepetésemre azonban Nasir
volt az, aki lemondta az időpontot. Jobb szerettem, ha a pácienseim két-három
órával hamarabb szólnak, de Nasir hangja aggasztóan zaklatott volt a
telefonban. Pár perc töprengés után úgy határoztam, felkeresem Agront a
munkahelyén, mert Nasir szerint a férfi egész este ott lesz.
Épp nyitottam az ajtót, mikor megjelent előttem Agron.
-
Jó estét – mosolygott behízelgően.
-
Jó estét! Azt hittem, dolgoznia kell.
-
Ezt mondtam Nasirnak, hogy négyszemközt beszélhessek
magával.
-
Önök párterápiára jelentkeztek – emlékeztettem.
-
Így van. De múlt héten Nasir volt egyedül, így úgy
etikus, ha most én következem, nem igaz? – vigyorgott, s elment mellettem.
-
Nasir arra kért, a múlt heti beszélgetésünket tekintsem
semmisnek.
-
Ön terapeuta. Ami ebben a szobában elhangzik, azt
megjegyzi, hogy szükség esetén felhasználhassa. – Agron levette a zakóját,
ledobta a kanapé támlájára, majd hanyagul helyet foglalt. Én ellenben továbbra
sem mozdultam a nyitott ajtóból.
-
Ezt értsem úgy, hogy van valami, amiről beszélni
szeretne velem?
-
Máskülönben nem jöttem volna.
-
Azt tudom ajánlani, hogy vitassa meg ezt a dolgot a
párjával. Nem foglalkozhatom Önnel az ő háta mögött. Ez etikátlan.
-
Mennyit kér? – vette elő a tárcáját.
-
Ebben az ügyben nem a pénz számít, Agron – mondtam
nyugodtan, s becsuktam az ajtót. – Nasir megbízik Önben, s ezt maga
kihasználja.
-
Nem tudok beszélni, ha ő is itt van – vallotta be a
férfi a térdére támaszkodva. – Amikor meglátom, csak az jár a fejemben, milyen
szerencsés vagyok, hogy mellettem van. Aztán később folyton arra gondolok,
kivel találkozhat, mit csinálhat, amikor nem vagyunk együtt.
-
Féltékeny rá? – kérdeztem halkan, ahogy leültem.
-
Magát nem nyerte meg azonnal? – tudakolta szomorkás
mosollyal. – Nasir ilyen. Mindenkit levesz a lábáról, még ha ő ennek nincs is
mindig tudatában.
-
Önt ez zavarja?
-
Persze, hogy zavar. Az emberek akkor is képesek
flörtölni vele, ha ott állok mellette.
-
Nyilvánosságra hozták, hogy Önök egy pár?
-
Igen. Rólam már rég tudta mindenki, hogy a saját nememhez
vonzódom, így meg sem fordult a fejemben, hogy titkolózzam.
-
Ebből tehát nem adódott problémájuk? – dőltem hátra
kényelmesen.
-
Mint már említettem, a fanyalgók is megbékéltek – vont
vállat.
-
Nem egészen világos, hogy miért is akart velem
négyszemközt beszélni.
-
Tudom, mit mondott magának Nasir – kezdte komoran. –
Illetve tudom, maga mit hozott ki a szavaiból. – Hallgattam. – Nem mondhat
semmit, mi? – nevetett fel, s megjelent tökéletesen fehér fogsora. – Tudja,
Nasir előtt már volt egy komolyabb kapcsolatom. Akkor még egy másik cégnél
dolgoztam, és azt hittem, sosem leszek annál boldogabb. De minden jónak vége
szakad egyszer. – Lehajtotta a fejét. – Nasir felbukkanásáig egy roncs voltam,
de megpróbáltam a lehető legtöbbet kihozni magamból, már ami a munkát illeti.
Nasir a puszta létezésével rávilágított arra, hogy vannak a világon még jó
dolgok. – Felnevetett. – Persze kezdetben ki nem állhattam, de minden jó
kapcsolat így kezdődik, nem?
-
Kölcsönös utálaton alapult a kapcsolatuk? –
puhatolóztam.
-
Igen – bólintott vidáman. – A gyűlölet az egyik
legerősebb érzelem. Ezt már csak egy hajszál választja el a szerelemtől. Maga
nem érzett még ilyet? – nézett rám. – Hogy legszívesebben megfojtana valakit,
de közben az ágyában is szívesen látná?
-
A legtöbb páciensemmel kapcsolatban így érzek – mondtam
viccelődve, mire elnevette magát.
-
Bírom a humorát, de komolyan.
-
Mit vár tőlem? Nem tanácsolhatom azt, hogy zárja be
Nasirt egy ablaktalan szobába, és soha többé ne engedje ki.
-
Nem is rossz ötlet – mormolta.
-
Elmondta már neki az aggályait?
-
Ilyen nyíltan nem.
-
Ezért lenne célravezetőbb, ha mind a ketten részt
vennének a foglalkozáson, lehetőleg egyszerre. Mert így, ha csak nekem
számolnak be a problémáikról, nem igazán haladnak előre.
-
Oké, megígérem, hogy jövő héten mind a ketten itt
leszünk. Most viszont mondja már el, mit gondol. Kérem – tette hozzá egy vigyor
kíséretében.
Felelevenítettem azokat a dolgokat, amiket Nasir említett, s
megpróbáltam óvatosan megfogalmazni a mondandómat.
-
Eddig még csak egy alkalommal sikerült együtt látnom
magukat, de abból, ahogy egymással bántak, leszűrtem, jó pár dolgot. Szereti,
ha magáé az utolsó szó, nemde?
-
Általában így van, de csak azért, mert én vagyok a
domináns fél.
-
Tehát tudja magáról, hogy Ön a domináns fél? –
kérdeztem csodálkozva.
-
Hogyne – bólintott komolyan.
-
Nem gondolja, hogy ez a párjának gondot jelent?
-
Már miért jelentene? – tárta szét a karját. – Az elején
tisztáztuk a szerepeket, és semmi problémája nem volt vele. Hiszen én vagyok a vagyonosabb,
a magasabb beosztásban lévő, az én házamban élünk… - Jelentőségteljes pillantást vetettem rá, de ő csak ártatlanul visszapislogott. – Mi az?
-
Agron – kezdtem türelmesen. – Megkérdezhetem, mi
történt az előző kapcsolatával? – A férfi arca árnyékba borult.
-
Nem hiszem, hogy annak köze lenne a mostani életemhez.
-
Csak azt szeretném tudni, ugyan úgy viselkedett-e az
előző párjával, mint most Nasirral.
-
Hogy merészeli… - sziszegte, de aztán meglátta nyugodt
és nyílt tekintetemet, s nyomban megbékélt. – Az előző partneremmel nem voltak
ilyen gondjaink, mert mindketten dominánsak voltunk. Egyenrangúak.
-
Nasir azért nem egyenrangú Önnel, mert kevesebb
fizetést kap?
-
Nem csak azért – felelte vonakodva. – Nekem ilyen a
természetem, és kész. Ha egyszer valaki elkötelezte magát mellettem, az
maradjon is ott, és ne flörtöljön másokkal a szemem láttára!
-
Azt mondta, Nasir ennek nincs tudatában –
emlékeztettem.
-
Talán nem, de akkor is tudnia kellene, hogy engem ezzel
milyen kellemetlen helyzetbe hoz. – Hagytam, hogy magában füstölögjön még pár
pillanatig.
-
Tehát jövő héten meg fogja kérni Nasirt, hogy figyeljen
magára jobban?
-
Igen.
-
Mit gondol, ő mit fog kérni Öntől?
-
Mindent megadtam neki, amit csak tudtam, így nem lehet
semmi kívánni valója.
-
Említette, hogy a maga házában élnek – tértem át egy
másik kényes témára.
-
Így van.
-
Nasir fizet lakbért?
-
Dehogyis! – nevetett fel. – Éppen azért ajánlottam fel,
hogy költözzön hozzám, mert így félreteheti az egész fizetését.
-
Ez nagyon kedves, ugyan akkor nem hiszem, hogy Nasirnak
ez így megfelelne.
-
Miből gondolja? – kérdezte, majd gyanakodva felvonta a
szemöldökét. – Nasir mondta ezt magának? Tutira ő mondta.
-
Agron, figyeljen rám – dőltem előre. – Szeretném, ha
logikusan végiggondolná a helyzetet. Nasir egy felnőtt férfi, aki valószínűleg
világéletében önálló volt, most azonban kénytelen volt feladni a függetlenségét
a…
-
Az én kedvemért, mi? – szakított félbe indulatosan. –
Nehogy már ő legyen az áldozat! Mindent megadtam neki, amit egy ember csak
kívánhat, ő meg így hálálja meg?
-
Ez most nem Önről szól – mondtam keményen, mialatt a
férfi mellkasa le-föl hullámzott. – Ha szereti Nasirt, az ő érdekeit a sajátja
elé kell helyeznie. Pontosan úgy, ahogy ő tette azzal, hogy beköltözött
magához. – Agron végigsimított rövidre nyírt haján.
-
Nem értem ezt az egészet – vallotta be. – Már nem
szeret engem?
-
Ez fel sem merülhet magában, úgy hiszem. Azért kerestek
fel engem, mert javítani szeretnének a kapcsolatukon.
-
Igen.
-
Ez azt feltételezi, hogy a szerelem még ugyan úgy
megvan, mint korábban.
-
Remélem – mormolta.
-
Számíthatok arra, hogy együtt ülnek majd a kanapén egy
hét múlva?
-
Megígértem. – Felállt, s kifizette a terápia díját. –
Kösz, doki.
-
Még nem tettem semmit.
-
Óó, dehogynem – mosolygott rám. – Csak maga még nem
vette észre.
2 megjegyzés :
Kedves Valerin! Nagyon tetszik az oldalad, gratulálok az írásaidhoz. Az én személyes kedvencem Agron & Nasír párosa - nagyjából egy hete robbant Spartacus az életembe, azóta kissé megszállottá váltam, asszem.... Egy kis bíztatásra nincs kedved folytatni a Terápiát??? Please, please.... egy Nagron/ Malec/ Qhuay fan
Szia! Nagyon szépen köszönöm a véleményt, és örülök, hogy rátaláltál a sorozatra. Én magam csak a harmadik évadot néztem végig, de a két srác történetét az elejétől kísérem.:) Jelenleg nem sok ihletem van, de mivel nem szeretem félbehagyni az írásaimat, lassan nekiállok kiagyalni valamit. Addig is, lehet lökdösni nyugodtan.:) Köszönöm még egyszer, és kellemes olvasást.:)
Megjegyzés küldése