Subscribe:

Labels

2013. október 7., hétfő

Semmi gond


Harry Potter; Remus&Sirius
Angst. Sajnálom.




Hajnali kettő volt, de Remus Lupin még csak futólag sem gondolhatott arra, hogy lefekszik. Rengeteg munkája volt – illetve a sajátját már megcsinálta, de a kollégája is rásózta a magáét.

Aki még mindig nem tért vissza, gondolta a férfi szomorúan. Megdörzsölte fáradt szemét, aztán maga elé húzott egy újabb pergament. Pontosan tíz perc múlva kaparászást hallott az ajtó felől, lakótársa nyilván nem találta meg a kulcslyukat elsőre. Végül csak sikerült bejutnia.

Sirius Black még mindig jóképű volt. Göndör, fekete haja úgy vonzotta a kíváncsi ujjakat, mint kényelmes ágy a megfáradt utast.
-         Sajnálom, Holdsáp – motyogta Sirius. – Elszaladt az idő.
-         Semmi gond – vont vállat Remus hanyagul.

Szívesen emlékeztette volna a másikat arra, hogy már nem az iskolában vannak, ahol mindig ő, Lupin írta meg a társai háziját. Ez maga volt a valóság, a kemény és rideg valóság, ahol, ha nem teljesítesz, kirúgnak. Persze Siriusnak hiába magyarázná, mi az a nélkülözés. Ő, mint a Black család sarja sosem szenvedett hiányt semmiben. Csak azért vállalt munkát, hogy ne maradjon ki a buliból. Közben megdugott minden nőt, aki szépen mosolygott rá, s mintha ilyenkor elfelejtette volna, hogy elvileg kapcsolatban él. Mégpedig Remussal.

-         Hadd segítsek! – botorkált az asztalhoz Sirius, s majdnem feldöntött egy gyertyát.
-         Már nem sok van hátra.
-         Ne haragudj – bújt hozzá Black. – Nem akarlak bántani.
-         Semmi baj.
-         De igenis van! – csattant fel a másik. – Jobbat érdemelsz. Én… holnap elköltözöm. Ígérem.

-         Jó – hagyta annyiban Lupin, mert már megtanulta, hogy Sirius részeg ígéreteivel nem kell törődni. Pedig egy ilyen ígéret indította el őket ezen az úton, mikor első szeretkezésük után Sirius azt súgta a fülébe: Nem lesz semmi baj.

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése