Subscribe:

Labels

2015. március 29., vasárnap

The violin teacher


Sterek rövidke.

Hatalmas taps nekem, amiért sikerült kipréselnem magamból. :)




-          Jó napot.
-          Üdv.
Csend.
-          Öö, megtudhatom, mi járatban?
-          Stiles miatt jöttem.
-          Ezt nem egészen értem.
-          Én vagyok az új hegedűtanár. Stiles nem szólt önnek, hogy jövök?
-          Nem – sziszegte Stilinski seriff, miközben elfordult. – De ez pontosan rá vall.

Stiles Stilinski közben visszalopakodott a szobájába. A terve eddig pompásan alakult. Sikerült találnia egy kóbor tanárt ebben az elcseszett városban, aki ráadásul férfi, és mogorva. Az apja biztos nem fogja hagyni, hogy tőle vegyen leckéket, és akkor majd rábólint, hogy Stiles átjárjon a szomszédos városba órákat venni, egy bizonyos Lydia Martintól. Igen, a terv zseniális volt, és egy buktatóval sem rendelkezett.

-          Ki van itt? – sétált le végül a lépcsőn, adva a tudatlant.
-          Az új tanárod – felelte az apja.
-          Óó, nahát, el is felejtettem szólni…
-          Vettem észre.
-          … de hát te magad mondtad, hogy túl költséges lenne, ha máshol…
-          Igen, emlékszem – vágott közbe a seriff, majd a válla fölött hátrapillantott a nappaliban ácsorgó férfira. Magas volt és izmos, fekete holmikat viselt, és jelenleg el sem tudta képzelni róla, hogy azokkal a mancsokkal képes akár egy hangot is kicsikarni bármilyen hangszerből. – Előbb látni szeretném a referenciáit.
-          Csak nyugodtan – biccentett Stiles előzékenyen, majd elvigyorodott, mikor az apja elfordult.

Mint kiderült, Derek Hale remek referenciákkal rendelkezett, tanított New Yorkban és Los Angelesben, meg pár közeli kisvárosban. Stiles itt még nem gondolta, hogy bármi gond adódhat – Derek bosszús arccal válaszolgatott a seriff kérdéseire, akin látszott, hogy inkább az elhajtásán, mint az alkalmazásán töpreng -, mikor aztán rátértek az anyagikra, megváltozott a helyzet.

-          Mennyi? – kérdezett vissza Stilinski seriff, mert biztos volt benne, hogy rosszul értette.
-          Egy dollár óránként – válaszolta újra Derek, amitől még Stiles álla is leesett.
-          Nem akarok kötözködni, de a legolcsóbb tanár is tíz dollártól…
-          Igen, tisztában vagyok vele – hárított a férfi. – Én viszont nem a pénzért csinálom, hanem élvezetből. – Ja, és mi mást élvezhetsz még – futott át Stiles agyán a gondolat, amit azonnal kitörölt az apja következő mondata:
-          Nagyszerű, akkor fel van véve!
-          Mi? – kiáltotta el magát. – Akarom mondani… biztos vagy benne?
-          Hogyne – veregette meg az elképedt fiú vállát, majd felállt. – Nos, a nappaliban nyugodtan gyakorolhattok, nekem úgyis vissza kell mennem dolgozni. Derek, nagyon örültem.
-          Én is, uram.

Az ajtó csukódását követően csend telepedett a házra.
-          Nem így tervezted, mi? – szólalt meg Derek.
-          Mi van? – csattant fel Stiles. Még mindig nem tudta elhinni, hogy a dolgok így félresiklottak.
-          Semmi. Hozd a hangszered, és kezdjük el.
Stiles fölfelé menet erőteljesen belerúgott a lépcsőbe, aztán meg fél lábon ugrálva elküldte a francba Derek Hale-t.

Ez utóbbi tevékenység Stiles napirendjébe is bekerült. Mikor kifundálta, hogy megtanul hegedülni, csak azért tette, hogy becserkészhesse a csinos lányt, aki tanította volna, ehelyett most vért izzadt minden délután a házuk nappalijában, egy örökké durcás férfi társaságában.

-          Ne szorítsd annyira. Még a végén kettétöröd! Csak finoman.
-          Ha ennél lazábban fogom, kiesik a kezemből.
-          Pedig már számtalanszor megmutattam. – Azzal Derek a srác háta mögé lépett, és igazgatni kezdte a kezeit a hangszeren.

Számtalanszor csinálta már ezt az egy hónapja tartó képzés során, Stiles azonban addig a napig csak bosszússágot érzett. Most azonban, ahogy Derek izmos mellkasa a hátához simult… ahogy megérezte a bőre illatát és melegét… olyan képek torlódtak a szeme elé, amik kibillentették az egyensúlyából.
-          Oké, most már vágom – mondta gyorsan, és előrébb lépett, hogy kikerüljön Derek személyes teréből. – Most már menni fog.
-          Akkor halljuk!

Stiles mindent beleadott… volna. Derek ugyanis ezerszer figyelmeztette, hogy a görcsösséggel csak ront a játékán, így hát ez alkalommal ellazította a vállát, körzött egyet a fejével, majd játszani kezdett.

Derek a sarokból figyelte tanítványát, hogy még véletlenül se zavarja. Végre, oly’ sok kudarc után a srác kezdte megérteni a lényeget, és úgy játszott, ahogy az elvárható volt tőle. A férfi tekintete végigfutott a karcsú kezeken, a hullámzó mellkason, a csípőn, a lábakon… aztán behunyta a szemét, és csak élvezte a muzsikát. Stiles zenéje átjárta minden sejtjét, és felocsúdva azt vette észre, hogy a farka is éledezni kezdett.

-          Rendben – szólt közbe rekedten. – Rendben, ez már jobb volt.
-          Viccelsz? Sose voltam még jobb! – vigyorgott rá Stiles, ami már túl sok volt Dereknek.
-          Igen, gratulálok. Találkozunk hétfőn.
-          Aha, jó. Kösz mindent.
-          Ez a dolgom. – És már ott sem volt.

Egyikük sem hitte volna, hogy ez megtörténik. Mert hát milyen sablon már az, hogy a tanítvány belezúg a mesterbe? Na, nem mintha Stiles belezúgott volna Derekbe… mert nem. Csupán minden egyes nap alig várta a találkozást, és igyekezett elkápráztatni a férfit, aki egyre többször nézett rá úgy, mintha tényleg tehetségesnek tartaná.

És Derek sem tervezte, hogy megront egy gyereket. Persze Stiles technikailag már nem volt az, mégsem akarta kihasználni a tanár-diák viszonyt. De egyre csak az járt a fejében az ágyában fekve és a sötétbe bámulva, hogy milyen érzés lenne, ha kivételesen nem a hegedűt tartaná a karjai között, hanem valami sokkal puhábbat, készségesebbet és értékesebbet…

Stiles is gondolt erre. Illetve megesett, hogy semmi másra nem gondolt. Lydia és a csábítás már rég feledésbe merült; jelenleg csak az a tudat tartotta életben, hogy van valaki az apján kívül, aki törődik vele, aki már nem kötelességből kérdezi meg, hogy van, aki jóképű, és akinek hihetetlen izmai vannak, és…

-          Azt hiszem, végeztünk. – Stiles arcáról lehervadt a mosoly. Már négy hónapja találkoztak rendszeresen, és a srác rengeteget fejlődött, de akkor sem hitte volna, hogy máris…
-          Úgy… úgy gondolod, most már magamtól is boldogulok?
-          Mindenképpen – bólintott Derek, és összefonta a karját a mellkasán. – Sosem láttam még senkit, aki a kezdeti nehézségek ellenére ennyire gyorsan belejött volna a játékba.
-          Aha, igen – nyelt egyet a srác. – Remek tanárom volt.
-          Csak tettem, amiért apád fizetett – mormolta, mire Stiles megrándult. – Úgy értem…
-          Persze, tudom. Nos, apám odaadta a csekket, igaz?
-          Igen.
-          Akkor… kösz. Mindent.
-          Szívesen. Sok sikert.

Stiles minden jó szándéka ellenére végignézte az ablakból, ahogy Derek beszáll a kocsijába, és elhajt. Nem akart nyálas lenni, de úgy érezte, a férfi az ő lényének egy részét is magával vitte.

Egy héttel később, mikor Stiles már úgy-ahogy kezdte elfogadni a tényt, hogy Derek elhagyta a várost, és már nem nézegetett jobbra-balra kényszeresen, nos, akkor a férfi felbukkant a házuk előtt. A srác épp hazaért a suliból, de mikor felismerte a kocsijának támaszkodó Dereket, majdnem nekihajtott egy postaládának.

-          Szia – mosolygott rá a férfi.
-          Szia. Mit csinálsz itt?
-          Hozzád jöttem. Baj?
-          Nem, csak… - Stiles az ingével babrált. Ezerszer elképzelte ezt a jelenetet, most viszont meg sem tudott mukkanni. – És…?
-          Gondoltam, elvinnélek egy koncertre.
-          Hegedű? – tippelt a srác.
-          Az is lesz benne. És utána vacsorázhatnánk.
-          Minden tanítványodnál felbukkansz egy héttel később, és randira hívod őket?
-          Nem. Te vagy az első. – Derek szemei elsötétültek. – És ha rajtam múlik, az utolsó is.

Stiles nem tudott segíteni rajta, levegő után kapott. Aztán, hogy tompítsa ezt a lányos viselkedést, ledobta a táskáját, és közel lépett Derekhez. Szinte az autónak passzírozta, de úgy tűnt, a férfit ez a legkevésbé sem zavarja.
-          És mit tervezel vacsora utánra?
-          Az rajtad múlik – suttogta Derek, ahogy lejjebb hajolt. Stiles megérezte az illatát.
-          Van egy ötletem – mosolygott a srác. – Szerintem tetszeni fog neked.


És mint kérőbb kiderült, nem tévedett, hiszen Derek Hale úgy gondolta, elérte pályája csúcsát, mikor szeretkezés után az ágyban fekve meghallgatta Stiles hegedűkoncertjét. Stiles pedig rájött, hogy az eredeti terve, miszerint elcsábít egy hegedűoktatót, maximálisan bevált. Erről persze a seriffnek nem kellett tudnia.

2 megjegyzés :

Megjegyzés küldése