Niall Horan arcképe

Drága rendszeres olvasóm, Mes kérésére íme egy Ziall történet.

Remélem, tetszeni fog, és nem csalódsz bennem! :)

Újabb szokványos nap köszöntött a St. Mary Középiskola tanulóira, akik visszafogott lelkesedéssel vándoroltak végig a folyosón.

Niall Horan, aki köztudottan maga volt a pontosság, már az első órához szükséges könyveket szedte ki a szekrényéből, miközben fogadta diáktársai köszöntését.

-         Úgy unom már ezt az egészet – sóhajtott drámaian Liam Payne, mialatt a szekrénye ajtajára szerelt tükörben ellenőrizte a séróját. – Nagyon szívesen elhúznám innen a belemet.

-         És mit szólna ehhez Sophia? – érdeklődött Niall.

-         Természetesen őt is vinném magammal.

-         Sophie egyetemre akar menni, nem? – kapcsolódott be a beszélgetésbe Harry Styles. A srác úgy tett, mintha a mobilját nyomkodná gyűrűkkel teleaggatott ujjaival, de Niall látta, hogy gyakran a bejárat felé pillant.

-         Felőlem aztán mehet, csak nekem ne kelljen – mondta Liam, s hogy szavainak nyomatékot adjon, bevágta a szekrényajtót. – Na, francia lesz, ugye?

-         Szerintem matekot akartál mondani – kacarászott Niall. Egy olyan fiú nevetése volt ez, aki tisztában van az adottságaival, ismeri a korlátait, és mégis optimistán tekint a jövőbe. Egyszerűen úgy érezte, semmi baj nem érheti. Ez a boldogság azonban olyan vékony volt, mint a tavat fedő jég februárban. – De Harry még vár valakit.

-         Én? Dehogyis – hárított azonnal az érintett, a következő pillanatban azonban nagyot kellett nyelnie.

-         Lassan ideje lenne leszólítanod – vélte Liam. – Így sose tudja meg, mennyire odavagy érte. Csá, Tomlinson! – rikkantotta aztán, mire több dolog is történt egyszerre.

Harry elsápadt, közben kísérletet tett arra, hogy göndör fürtjeivel eltakarja az arcát, sikertelenül; a folyosón átmasírozó Louis Tomlinson megjutalmazta őket egy lesújtó – és szexi – pillantással, végezetül pedig Niall tekintete találkozott Zayn Malikéval. De nem kell ebből messzemenő következtetéseket levonni. Hiszen semmi sem történt. Bár a résztvevők később azt állították, itt kezdődött minden.

*-*

Az, hogy Zayn Malik a napot büntetésben zárta, egyáltalán nem számított újdonságnak. A tanárok annyiszor állították már ki a nevére a rózsaszín cetlit, hogy rendszeresítettek a srác számára egy külön jegyzettömböt. Az volt az igazság, hogy nem szívesen voltak vele szigorúak; a srác ugyan az órák nagy részében rajzolt, de mindig tudott felelni a neki feltett kérdésre. A probléma inkább a házi feladataival volt – vagyis lett volna, ha elkészíti őket. De ő helyette azzal érvelt, hogy a tanárok úgysem értékelnék a nézeteit.

-         Ezt mégis mire alapozod? – kérdezte merészen Mr. Angol Irodalom.

-         Arra – kezdte Zayn olyan hangon, amitől a legtöbb nőnemű egyednek keresztbe kellett tennie a lábát -, hogy nem értene egyet velem, és elégtelent adna. Akkor már inkább megkímélem magam a fáradtságtól, és meg sem írom.

-         Nem győztél meg, szóval tegyünk egy próbát. Felelj szóban az esszékérdésre itt és most, és eltekintek az elégtelentől. – Zayn a halálraítéltek sóhajával dőlt hátra. – Anna Karenina. Kezdheted.

-         A legtöbb csökött agyú nyilván azzal érvelt, hogy a nő boldogtalan volt, bocsássuk meg neki azt a félrelépést, hiszen a férje milyen csúnyán bánt vele, brühühü. Ha megírtam volna az esszét, a következő frappáns mondattal indítottam volna: Anna Karenina egy ribanc volt. – A terem azonnal felbolydult, Mr. Irodalom azonban tovább bámulta Zaynt. – Elkötelezte magát valaki mellett, akinek gyereket is szült. A nő a szerencsétlen? Nézzük a helyzetet csak egy pillanatig a gyerek szemszögéből! Az apja munkamániás, az anyja meg nem szereti. Szóval én azt tanácsoltam volna a mi szegény Annánknak, hogy lője főbe magát már az elején.

-         És ezt miért is nem lehetett leírni?

-         Mert véletlenül odakanyarintottam volna, hogy a maga felesége ugyanolyan ribanc. Mivel a szomszédjukkal kefél.

Zaynnel ellentétben Niall általában lelkiismeretesen elkészítette a házikat, mivel ha nem teszi és panasz érkezik rá, az apja elkobozza a gitárját, ami a legfontosabb dolog volt az életében. Többek között azért lett olyan népszerű, mert bármilyen bulit fel tudott dobni a pengetésével és a lágy hangjával.

Aznap délután próbája volt a tornateremben, így mindenhová magával cipelte a hangszert. Még arra is rá lehetett venni, hogy szünetben adjon elő egy-két számot. Mikor gitárral az ölében ült, sérthetetlennek érezte magát, pedig nem volt az, s ez a következő pillanatban be is bizonyosodott.

Éppen szépen visszaült a helyére, miután a gitárt elhelyezte a sarokban, mikor elzúgott mellette egy focilabda. Jason Moran, az osztály ügyeletes barma már ugrott is, hogy elkapja, azonban elég szerencsétlenül érkezett az egyik sarokba, amit egy reccsenő hang jelzett. Ezután a teremre természetellenes csend telepedett, aztán Harry és Liam már ugrott is, hogy felmérjék a károkat, bár egy percig sem izgatta őket Jason állapota. Niall fejében továbbra is a borzasztó reccsenés játszódott le újra és újra, amíg észre nem vette a mellette elhaladó Jasont.

-         Hé! – pattant fel. – Ki fogod fizetni!

-         Egy faszt fogom. Minek hurcolod magaddal?

-         Te meg minek ugrálsz a labda után? Mindenki tudja, hogy úgyse lesz belőled focista! – A másik srác képe olyan vörös lett, mint a főtt rák.

-         Ezt vond vissza!

-         Különben mi lesz? Eltöröd a gitárom?

-         Eltöröm a gerinced!

Jason megindult, Niall azonban kecsesen félreugrott, aztán nekitámogatta a másikat a falnak. Az ismételt – Naill fülének kedvesebb – reccsenést a megjelenő tanár kiabálása kísérte.

Így esett, hogy mikor Zayn felnézett a munkájából, Niallt pillantotta meg a terem ajtajában. A felügyelő is legalább annyira meglepődött, mint Zayn, hogy ott látja a szőkét, a srácnak azonban nem volt kedve magyarázatba bocsátkozni, egyszerűen levágta magát az egyik leghátsó padba.

Ahogy az már lenni szokott, fél órával később a tanár eltávozott kávézni – Zayn tudta, hogy közben az igazgató titkárnőjét fűzi -, így a két jelenlévőnek alkalma nyílt volna beszélgetni. Volna. Zayn az ajkát harapdálva satírozott tovább, közben meg fúrta az oldalát a kíváncsiság.

-         Mit rajzolsz? – Niall érdeklődő hangjától némileg összerezzent. – Megzavartalak?

-         Nem. Egy mangát rajzolok.

-         Király. Képregény lesz?

-         Talán – vont vállat dobogó szívvel. Még soha senki nem kérdezte meg ezt tőle. Végül vette a bátorságot, és megszólalt. – Miért vagy itt? – Hallotta a másik sóhaját.

-         Összetörtem egy barom orrát, aki összetörte a gitárom.

-         Te?

-         Technikailag a fal, de én adtam meg a kezdőlökést. És most se gitár, se próba, se fellépés.

-         Hm – kommentálta Zayn.

-         Miért ilyen pöcs a legtöbb ember? – merengett hangosan Niall. – Persze ne legyen mindenki kisangyal, de… Amúgy te miért vagy itt? – A másik vállat vont.

-         Lassan több időt töltök itt, mint az órákon.

-         Na, de mégis.

-         Semmi közöd hozzá – sziszegte mogorván, amivel a legtöbb embert elijesztette. Nem úgy Niallt.

-         Én is elmondtam – mutatott rá, majd becsusszant a Zayn melletti padba. – Nos?

-         Megmondtam az egyik tanáromnak, hogy a neje egy ribanc, aki megcsalja. Érhetetlen módon ez nem igazán tetszett neki. Vagy csak azon akadt ki, hogy csúnyán beszéltem az óráján. – Zayn arra számított, hogy szavai a szőkét is megbotránkoztatják majd, de Niall csak bólintott.

-         Te nem igazán szereted a szabályokat, mi? – kérdezte halkan.

-         A szabályok arra valók, hogy megszegjük őket – felelte, aztán némileg ingerülten folytatta: – Különben sem lehet mindenki olyan jó kisfiú, mint te.

-         Nem vagyok jó.

-         Ugyan, Horan! – horkant fel Zayn. Maga sem értette, de ki akarta hozni a sodrából a másikat. Látni akarta az igazi arcát. – Megpróbálsz mindenkinek a kedvében járni, magaddal meg szart se törődsz.

-         Arra nem gondolsz, hogy nekem ez így jó? – kérdezett vissza Niall. – Bár azt hiszem, hiába magyaráznám a nagy társaság és a jó baráti viszony fontosságát egy olyan antiszociális személynek, mint amilyen te vagy, Malik. – Azzal ráborult az asztalára, és aludni próbált. Zayn elégedetten vigyorogva fordult vissza a mangájához, fejben viszont már egy egészen más rajzot tervezgetett.

A felügyelő a három órás elzárás utolsó perceire tért vissza. Megbizonyosodott róla, hogy a két srác semmi büntetendőt nem követett el, aztán elengedte őket. Niall úgy nyargalt el, hogy hátra sem nézett, amit Zayn csendes beletörődéssel fogadott, végtére is nem lettek BFF-ek pár óra alatt. Vállára kapta a táskáját, majd ismét átgondolta, milyen rajzot fog elkezdeni aznap este, a fáradtsággal nem törődve.

Niall már nem volt olyan nyugodt és laza, mint Zayn; mint kiderült, az igazgató beszámolt a srác viselt dolgairól, így az apja az ajtóban várt rá. Niall némán tűrte a leszidást, közben pedig felötlött benne, milyen jó volna birtokolni Zayn szókimondását legalább egy napra. Elmosolyodott, amit az apja úgy értelmezett, hogy nem bánta meg eléggé a tettét, így jelezte, hogy engedélyez az iskolának még egy hét elzárást.

-         Akkor talán megtanulod végre, mit lehet, és mit nem.

-         Rendben – bólintott Niall. Oda a gitárja, a helye az iskolai zenekarban, őt mégis csak Zayn sötét szeme foglalkoztatta. Meg a kérdés, hogy vajon a srác is ott lesz-e a másnapi elzáráson.

Természetesen ott volt, bár egy szót sem váltottak az első órában. Niall megpróbált a házijára koncentrálni, de Zayn bőrkabátba bújtatott háta mintha gúnyolódott volna vele, amiért ilyesmivel foglalkozik. Niall hirtelen késztetést érzett, hogy felborítsa a padokat, obszcén dolgokat rajzoljon a táblára, aztán a tombolás lezárásaként esetleg kidobhatna egy széket az ablakon. Helyette nagyot sóhajtva hátradőlt, majd nekidobta a tollát a másik srác hátának.

-         Unatkozol? – hangzott a kérdés.

-         Ma milyen szörnyűséget követtél el?

-         Nem kell nekik sok ahhoz, hogy bezárjanak.

-         Most melyik tanár feleségét kurváztad le? – érdeklődött, és a vidám hang meglepte Zaynt, de titkon örült is neki, hogy megint beszélnek.

-         Ribanc volt, nem kurva.

-         Megint?

-         A múltkor.

-         És most?

-         Elgáncsoltam valakit.

-         Hát, ez nem tűnik komoly dolognak. – Zayn fújt egyet.

-         Elgáncsoltam, mire lezúgott a lépcsőn, és eltört a bokája. – Niall elismerően füttyentett, ami valamiért jólesett a másiknak.

-         Én hogyhogy nem hallottam erről?

-         Mert éppen ebédeltél – szaladt ki a srác száján, amit persze nyomban megbánt, mert pár pillanatnyi csend után a szőke megszólalt.

-         Várj csak! Nem Jason öccséről van szó? Alattunk jár egyel, de máris úgy néz ki, mint egy megtermett barna medve. Még a szőr is stimmel. – Szünet. – Mit ártott neked?

-         Semmi közöd hozzá – morgott Zayn a szokásos hangnemben, habár tudta, hogy Niallt ezzel nem rázza le. A srác csodával határos módon mégsem erőltette a dolgot, aztán távozáskor szalutált is felé, amitől Zayn gyomra fura dolgokat kezdett produkálni.

A felügyelő szépen megkérte, hogy a héten többször már ne kerüljön a szeme elé. A srác bólogatva azon agyalt, vajon mivel kellene másnap kihúznia a gyufát a tanároknál.

*-*

Zayn hete a következőképpen telt: éjszaka dolgozott, mint egy megszállott; az órákon nyitott szemmel aludt, hogy aztán délután Niall-lel beszélgethessen. Rengeteget megtudott a srácról azon túl, hogy szeret gitározni, és egyre inkább azon a véleményen volt, hogy a külsőségek ellenére igenis sok közös van bennük. Ebben a korai szakaszban eszébe sem jutott, hogy nem kéne minden nap beszólnia valakinek, hiszen egyszerűen megszólíthatná a srácot az ebédlőben, vagy bárhol másutt. Az a három óra csak az övék volt, Zayn pedig valamilyen megmagyarázhatatlan okból rettegett a péntektől, amikor az egész véget ér.

Zayn azon a bizonyos pénteken a rajzot is magával vitte a terembe, ahol szándékában állt befejezni azt. A tanár széke üres volt, Niall viszont már ott tartózkodott, és az egyik ablakon kihajolva bagózott.

-         Mit csinálsz? – nyögte ki nagy nehezen.

-         Cigizek.

-         Miért? Sose szoktál.

-         Hát most szokok – vont vállat, mire Zayn rájött, hogy ő maga egész héten egy szálat sem szívott, annyira lefoglalta a rajzolás.

-         Dobd el.

-         Majd biztos te fogod megmondani – nevetett Niall, majd szívott egy újabb slukkot. Zayn testében vegyes érzések kavarogtak. Egyrészről furcsán erotikusnak találta a másik srác mozdulatait, másrészről viszont látta, hogy a szőkét undorítja a dolog, mégis tovább csinálta, mintha muszáj lenne. – Amúgy – fordult el végül az ablaktól. – Tudom, miért buktattad el azt a srácot.

-         Milyen srácot?

-         Jason öccsét. – Zayn ledobta a mappáját az asztalra. – A srác meg akart keresni engem a bátyja miatt.

-         És?

-         Azért tetted, hogy erre ne legyen lehetősége – mondta Niall, ahogy közelebb sétált a másikhoz. Zayn úgy emlékezett, hogy a szőke srác szeme világoskék, most mégis sötéten villant, akár a sajátja. – Így volt?

-         Nem – hazudta azonnal, Niall pedig felnevetett.

-         Pont erre a válaszra számítottam. – Azzal beszüntette a kettejük közti távolságot, és megcsókolta Zaynt.

Niall tisztában volt vele, hogy egy osztályteremben vannak, ahová bárki beléphet, de nem érdekelte. Le kellett támadnia Zaynt, ahogy korábban meg rá kellett gyújtania – úgy érezte, fogva tartja valami, amitől csak így szabadulhat. De az egész csak rosszabb lett, mert Zayn úgy viszonozta a csókot, mintha ő is erre várt volna, és onnantól egyáltalán nem akarta abbahagyni. Belemarkolt Zayn fekete tincseibe, aki közben könnyedén felültette őt az egyik padra, és a csókot továbbra sem megszakítva feltűrte a pólóját.

Niall jólesően felnyögött, az érzés pedig fokozódott, mikor alul is összesimultak. Olyan szenvedélyesen falták egymást, hogy Niall fémes ízt érzett a szájában, aztán véletlenül lelökte Zayn mappáját a földre. Onnan lentről a saját töprengő arcképe bámult vissza rá.

Szerette volna megkérdezni a másiktól, hogy mit jelentsen mindez, Zayn szemébe nézve azonban nem jött ki hang a torkán. Azt sejtette, hogy Zayn magányos, és abban a pillanatban beismerte magának, hogy a sok haver ellenére ő maga is az. Néha fárasztó volt adnia a mosolygós srácot, Zayn mellett azonban önmaga lehetett. Az az önmaga, akit eddig mélyen elnyomott magában.

-         Jó ez a kép – mondta végül.

-         Jó volt az alany – mosolyodott el Zayn, mire az egész arca átalakult. Niall nem tudta megállni, ismét odahajolt, és megcsókolta.

A rajz aztán darabokra tépve egy kukában végezte, Niall szeme újra világoskéken ragyogott, Zayn képéről pedig le sem lehetett törölni a vigyort, ahogy kettesben hazafelé tartottak.

-         Ki mesélt Jason öccséről?

-         Louis kotyogta el Harrynek – felelte Niall. – Járnak. – Zayn hümmögött egy sort. – Lerajzolsz majd megint?

-         Nagyon sokszor le akarlak még rajzolni – állította a másik, mire a szőke arca felragyogott. – A valóságot viszont úgysem tudja majd visszaadni, ebben biztos vagyok.