Az utolsó előtti fejezet megérkezett!
Az utolsó fejezet egy hetet késik!
Amikor húsz perccel később Katie a szemét dörzsölgetve
megjelent a konyhában, ott találta mindkét apját, és Kay apukáját is. A kislány
szerette volna megkérdezni, mi történt az arcával, de Harry azonnali hatállyal
visszanavigálta a szobájába.
-
Miért nem mondod meg, ki tette ezt? –
érdeklődött Louis a másik sebeit fertőtlenítve. Mivel Katie szinte heti szinten
horzsolta fel valamiét, megtanulták otthon kezelni a kisebb sérüléseket.
-
Mert nem számít – mormolta a férfi, majd
felszisszent.
-
Bocs. Talán inkább kórházba kéne menned.
-
Talán – hagyta annyiban Zayn. Már rég megbánta,
hogy ehhez a két férfihoz jött, de semmiképpen sem akarta, hogy Niall tudomást
szerezzen a dologról. És ha már a férfi… - Igaz?
-
Mi?
-
Hogy Niall és Lottie… - Nem fejezte be a
mondatot, de az arca megrándult.
-
Szerintünk mese az egész, de ezt neked kéne
jobban tudnod. – A hangja nem csengett vádlón. – Te tényleg elhiszed, hogy
Niall ilyen hamar túllépett rajtad?
-
Nem történt köztünk semmi.
-
Egy lófaszt nem! – vágott hozzá Louis egy
gézdarabot. – Ha testileg nem is, lelkileg biztosan. Nem láttad, hogy nézett ki
Niall, amikor otthagytad a kórházban? Ja, persze, hogy nem láttad, mert kifelé
zúztál az ajtón. – A férfi nekitámaszkodott a pultnak, majd összefonta a
karját. – Teljesen összetört, mivel azt hitte, leráztad.
-
Én nem… nem akartam, hogy így érezze magát –
vallotta be Zayn.
-
Nem is értem, minek beszélek veled egyáltalán –
sóhajtott Louis drámaian. – Egyértelmű, hogy Niall százszor jobbat érdemel
nálad…
-
Igen.
-
… mert te nem vagy képes megbecsülni őt…
-
Igen.
-
… és talán csak a megmentésre szoruló régi
barátot látja benned. – Erre Zayn már nem bírt reagálni; a torka teljesen
elszorult. Még azt is jobban viselte volna, ha Louis egyszerűen szíven döfi. A
füle zúgásától alig hallotta a férfi következő szavait: - Akarod, hogy segítsek,
vagy továbbra is úgy fogsz itt ülni, mint egy rakás szerencsétlenség?
-
Miért segítenél nekem?
-
Nem neked – vetette ellen azonnal Louis. – Niall
megérdemli, hogy boldog legyen, és ha ehhez te kellesz… akkor ott leszel neki.
Megértetted?
-
Nem mintha dirigálhatnál nekem – mutatott rá
Zayn.
-
Nem mintha nem ugyanezt akarnád. – Egy teljes
percig farkasszemet néztek, aztán Zayn lehajtotta a fejét, amit a másik
beleegyezésnek vett. – Én is így gondoltam.
-
Van valamilyen terved?
-
Nekem mikor nincs valamilyen tervem? – kérdezett
vissza Louis vigyorogva. – Jól figyelj, mert csak egyszer fogom elmondani. Senki nem tud legyőzni.
Niall nagyon furcsa dolgot álmodott. Majdnem minden
pletykalap címoldalán az ő és Lottie képe virított. Még csak nem is volt
különösebben megbotránkoztató a kép – simán megölelték egymást egy étterem
előtt -, de mivel mindketten ki voltak öltözve és mosolyogtak, a kívülállók
máris leszűrték, hogy ők egy pár. Vagy legalábbis hogy kavarnak egymással. Az
álom azzal folytatódott, hogy Zayn majdnem felpofozta Lottie-t csak azért, mert
közel mert kerülni Niallhez, akinek ez mind annyira imponált, hogy a nyílt
utcán csókolta meg a másik férfit, bizonyítékául annak, kit is akar igazából.
A valóság ezzel szemben az volt, hogy másnapra már nem hogy
Zaynt, de senkit sem érdekelt Niall feltételezett kalandja, ugyanis nevezett
Mr. Malik sajtóközleményben jelezte a nagyérdeműnek, hogy nyilvános koncertet
ad aznap este kilenctől, és mellé megnevezte az egyik legnépszerűbb parkot,
mint helyszínt. Amikor Niall elolvasta a hírt a neten, pár pillanatra kihagyott
a szívverése, mert egészen biztos volt benne, hogy Louis ezen megint fel fogja
húzni magát. Pláne, ha Zayn a tőlük kölcsönzött dalokat is előadja. Niall semmi
különlegeset nem tervezett arra az estére, és még ha tervezett volna is, nincs
az a pénz, amiért kihagyta volna ezt a koncertet.
Délelőtt még próbált magyarázatokat találni. Hogy valaki egy
nagyobb összeget ajánlott fel Zaynnek a fellépésért cserébe? De ha nyilvános
lesz a rendezvény, akkor nem kell belépőt fizetni, tehát nem térül meg a
befektetés. Niall ezt az ötletet hamar elvetette, hiszen különben sem hitte,
hogy Zayn alamizsnát fogadna el. Eddig is el tudta tartani magukat, hát ezután
sem lesz probléma.
Valaki megfenyegette? Ez Niall szerint nem lett volna olyan
furcsa, tekintve, hogy Kay mintha valami ilyesmire célzott volna nem is olyan
régen. De mivel tudnák megfenyegetni? És miért kérnék azt, hogy énekeljen?
Semmi értelme nem lenne.
A harmadik, és egyben utolsó feltevése az volt, hogy Zayn
megint hátba akarja támadni őket. Úgy tett, mintha a festészeten kívül más nem
is érdekelné, mégpedig azért, hogy… de miért is? Egyik srác sem segített neki,
nem mutatták be menedzsereknek vagy lemezkiadóknak, nem adtak neki dalokat…
Niall elveszettebbnek érezte magát, mint valaha. Most már
bevallhatta magának, hogy azért csinált programot Lottie-val, hátha féltékennyé
teheti vele Zaynt. Nos, ez nem csak nem jött be, de a visszájára sült el. A
férfi másfél órával hamarabb indult el otthonról, bár nem tervezte, hogy a
legelső sorba fog ülni. Ahogy sejtette, a park bejárata előtt már hosszú sor
kígyózott annak ellenére, hogy nem kellett belépőt fizetni. Niall azon
töprengett, beálljon-e a rajongók mögé, vagy simán menjen előre, amikor
elkiáltották a nevét.
-
Mr. Horan! – A tömeg persze felbolydult, a férfi
pedig fogcsikorgatva vágott át rajtuk a kidobónak kinéző pasiig.
-
Ja, köszi, hogy felhívta rám a figyelmet.
-
Nincs mit – biccentett kimérten. – Bemehet,
uram. Rajta van a listán.
-
Miféle listán?
-
Azon, amelyik itt van nálam. – Niall mélyet
sóhajtott, és eltervezte, hogy nem fog vitatkozni ezzel az IQ-bajnokkal.
-
Remek, kösz. Bárhová ülhetek?
-
Hacsak nem szeretne állni. – A férfi erre már
nem is reagált.
Odabent – bár ez nem volt túl pontos, tekintve, hogy az
egész park nyitott volt – már zajlottak az előkészületek. Niall titkon
reménykedett benne, ha korán érkezik, még elcsípheti Zaynt próba közben. Morcosan
összeszorította a száját, mialatt lehuppant egy félreeső helyen. Maga sem hitte
el, mennyire rákattant a férfire ilyen rövid idő alatt. De nem tagadhatta, hogy
Zayn volt számára a tökéletes társ; megkomolyodott, mégis néha olyan gyerekesen
viselkedett, ahogy Kay sem tudott volna, aztán elképesztő volt a kézügyessége.
Niall remélte, hogy egy másfajta kézügyességét is letesztelheti.
-
Perverz – szűrte a fogai között, amit persze a
mellette elhaladó lányok pont meghallottak.
Az összes széket elfoglalták, mire eljött a kilenc óra, bár
Niall a maga részéről nem hitte, hogy Zayn pontosan fog kezdeni. Ezért lepődött
meg némileg, amikor kialudt az a kevéske fény, ami megvilágította a nézőteret,
majd a színpadon feltűnt egy nő. Jobban mondva nem egy nő, hanem Lottie Tomlinson. És ha Niall eddig értett volna
bármit is, hát abban a pillanatban teljesen elvesztette a fonalat.
A nő mosolyogva köszöntötte az egybegyűlteket, elsütött
néhány poént, aztán rátért mondandója lényegére.
-
De nyilván nem rám vagytok kíváncsiak, attól
függetlenül, hogy én vagyok a legszexisebb ebben a műsorban. – Nevetés harsant.
– Hölgyeim és uraim, színpadon az öt évvel ezelőtt köddé vált, de újból erőre
kapott Zayn Malik!
A sikongatások közepette Niall észre sem vette, hogy
visszatartotta a lélegzetét, pedig így volt. Csak akkor volt hajlandó
felsóhajtani, mikor Zayn kilépett a reflektorfénybe. És természetesen
észbontóan nézett ki. Csupa feketét viselt – fekete farmer, fekete póló,
fölötte kigombolt fekete ing -, és láttatni engedte a karjain lévő
tetoválásokat. A You and I
áthangszerelt változatával indított, és még mindig olyan telt hangja volt,
amibe Niall a maga részéről legszívesebben belefulladt volna. Egyszeriben már
nem is haragudott a férfire, amiért az nem kereste, és amiért nem kért abból,
amit ő, Niall Horan adni tudott neki. Ez végül is érthető volt, hiszen saját
magát is unalmasnak találta némileg.
Zayn nem iktatott be túl sok szünetet, nyilván még mindig
nem tudott mit kezdeni a tömeggel meg a rajongással. Pedig Niall látta már őt
olyanok között, akik elismerték a munkáját a galériában, de el kellett
ismernie, hogy az más szituáció volt. Ahogy meg tudta állapítani, Zayn kicsit
feszült volt. Ezt okozhatta a lámpaláz, vagy azok a bekiabálók, akiket nem
engedtek át a kapun. Niall kíváncsi lett volna, hogyan tudták kiszűrni azokat,
akik csak mocskolódni akartak.
Kis híján két óra múlva még mindig nem hangzott el egy Louis
által írt dal sem, amiért Niall meglehetősen hálás volt. Már kezdett
fészkelődni a széken, de nem akart lemaradni a nagy fináléról, amit Zayn nem
felejtett el húsz percenként megemlíteni.
-
Nagyon köszönöm mindenkinek, aki megjelent itt
ma este – állt meg a színpad közepén Zayn, mialatt egy technikus srác
beállította elé a mikrofonállványt. – Az utolsó dal nem az én szerzeményem, bár
nem hiszem, hogy ezzel bárkit is megleptem. – Elszórt kuncogás hallatszott. –
Viszont nagyra tartom az alkotókat, akik engedélyezték, hogy ezzel zárjam a
műsort. – A helyére illesztette a mikrofont, így a keze szabaddá vált. Olyan
intenzív tekintettel fürkészte a közönséget, mintha keresne valakit. – Azért
fontos nekem ez a dal, mert tökéletesen kifejezi az érzéseimet valaki iránt…
aki itt ül közöttetek. – A kisebb sokk leküzdése után többen forgolódni
kezdtek, Niall meg csak ült egyenesen, mint akit sóbálvány-átokkal sújtottak. –
Remélem, magára ismer majd, mert várni fogom a színpadon az utolsó akkord
elhalása után. – És belekezdett a Drag me
down-ba, ami Niall kedvenc dala volt az összes általuk előadott közül. De
ezt Zayn mégis honnan tudta?
A férfi azon kapta magát, hogy behunyja a szemét, és együtt
tátogja a dalt a másikkal. Átjárta a melegség meg még valami, amit nem tudott
megfogalmazni. Arra megpróbált nem gondolni, hogy ki lehet az a titokzatos
valaki, akinek a dal szól, mert összefacsarodott a szíve, amikor elképzelte
Zaynt valaki mással. Aztán kénytelen volt kinyitni a szemét, mert a férfi
kicsit másként fejezte be az éneklést, mint ahogy ők szokták. Állt a mikrofon
mögött, lehunyt szemmel, és azt motyogta a néma csöndbe:
-
All my life
you stood by me, When no one else was ever behind me. All these lights they
can’t blind me, with your love, nobody can drag me down. – A rajongók
persze felállva tapsoltak és újrázást követeltek, de Zayn csak állt ott makacsul,
aztán megszólalt: – Tudom, hogy itt vagy, Niall. Gyere ide hozzám.
Ezalatt a színpad mögött…
-
Hát, ezt nevezem – suttogta Liam vigyorogva,
aztán gyorsan visszahúzta a fejét, nehogy valaki meglássa.
-
Nem megmondtam? – Louis némileg önelégült volt,
de ezt senki nem rótta fel neki.
-
Még mindig nem hiszem el, hogy ezt egyedül
találtad ki – csóválta a fejét Liam. – Neked sose szoktak jó ötleteid lenni.
-
Már megbocsáss, de nekem csak király ötleteim
szoktak lenni.
-
Miért mentél bele végül? – érdeklődött Harry.
-
Ti nem láttátok, hogy viselkedett Zayn, miközben
a sebeit ápoltam. Mintha teljesen összetört volna. Tudtam, hogy kész lemondani
Niallről csak azért, mert közbejött egy kisebb gond.
-
Tehát végül is Zayn miatt volt? – sürgette Liam.
-
Részben – vallotta be Louis nagy nehezen -, de
elsősorban azért tettem, mert soha nem láttam Niallt boldogabbnak és
kiegyensúlyozottabbnak. Ráadásul a gyerek is oda-meg vissza van tőle.
-
Amit nem csodálunk – tette hozzá Harry.
-
Amit nem csodálunk. – Nézték pár pillanatig az
odakint zajló eseményeket, aztán Harry átkarolta és megcsókolta párját. Liam
somolyogva fordította el a tekintetét.
-
Annyira tudtam, hogy nem veszett ki belőled a
romantika – dünnyögte a fülébe.
-
Ebből az egy jó cselekedetből még ne vonj le
messzemenő következtetéseket.
-
Szerintem se – értett egyet Liam.
-
Te, Payno, ki is volt az, aki azt az eldugott
kis motelt ajánlotta neked meg a nejednek? – töprengett hangosan Louis. – Ja,
hát persze, hiszen én voltam! És mintha ott fogant volna az első gyereketek is.
-
Azért nehogy elszállj magadtól – mondta Liam,
közben pedig kedvtelve gondolt vissza arra a hétvégére. – Hálás is voltam neked
érte, nem?
-
Az voltál – bólintott Louis, aztán
elvigyorodott. – És mostantól kezdve Niall és Zayn is hálás lehet nekem.
-
Máris sajnálom szerencsétleneket – sóhajtotta
Liam, majd rutinosan elugrott Louis rúgásra emelt lába elől. – Lépjünk le,
mielőtt rajtakapnak.
-
Szívemből szóltál.
Hazaérve annyira kimerültek voltak, hogy erejük sem maradt
elképzelni, mit művelhet Zayn és Niall.
Velük ellentétben nekünk van hozzá erőnk…
5 megjegyzés :
Szia!
Tudom nem szoktál díjakat töltögetni, de úgy gondolom megérdemled! :) http://shortstories-1dbromance.blogspot.hu/p/dijak.html
És annyira sajnálom, hogy csak így eltűntem, de mentségemre szóljon elfelejtettem bekövetni a blogot. De most már követlek folyamatosan. Sajnos a Ziall párost nem szeretem, de a Sterek írásaid mind elolvastam, ami itt volt, és a Merengő-n is olvaslak egy ideje :) Tényleg ne haragudj! Stereket fogsz még ide írni :3
xxLorine W. (Katy C. or CoolGirls)
Szia!
Köszönöm az utolsó előtti részt, fáj a szívem, hogy már csak egy fejezet, de nagyon boldog vagyok, hogy megírtad ezt a fantasztikumot. Imádom, teljesen oda vagyok a gátlásos, és kishitű Niall-ért, szerelmes vagyok konkrétan. Ha leírás alapján varázsolni lehetne férfiakat a való életbe, biztosan Téged kérnélek meg, hogy írd le nekem az IGAZIT. Szeretem a karaktereidet, nagyon eltaláltak képesek a jellemfejlődésre. Nagyon kíváncsi vagyok, mit tartogatsz az utolsó részre, remélem lesz benne 18 karikás rész. *lecsapja a piszkos fantáziáját* Szóval nagyon várom. :)
Lorine: Köszönöm! :)
Mese: nagyon szívesen. :) Nem akartam nagyon elhúzni, de az a helyzet, hogy vannak még ötleteim, bár talán nem Ziall lesz a fő téma, ha nem bánod. Szeretem írni őket, mert így a magam módján önbizalmat adhatok a szöszinek (nem mintha nem lenne neki), és így megkaphatja a boldogságot. De biztosan te is hallottad, mik történtek mostanában a Tomlinson-Stlyes rezidencián, amik esetleg meg fognak ihletni. :)
Jaj, tényleg örülök, hogy megérintenek a leírások, fontos ez nekem nagyon. :) A fejezet csúszik egy hetet... de hamarosan úgyis megtudod, hogy miért. ;) Várlak vissza! :)
Te jó ég, mi történt a bongyoréknál? :) A hét totál kaotikus volt, és nem nagyon jutott időm semmire. Nagyon várom az újdonságot, bármit is írsz én olvasom, és előre borítékolhatom, hogy szeretni fogom. ;) Nagyon várom az új írásodat.
Nem tudom mennyire rajongsz az ilyen videókért, engem a gifek és a videók éltetnek néha, meg a kávé. Szóval íme a heti felfedezettem: https://www.youtube.com/watch?v=NI42QFXFesY Remélem tetszeni fog.
Ugye befejeződött a turné, és megkaptuk a tökéletes lezárást hozzá egy Larry ölelés keretében, a kép mára elárasztotta a netet. :) Megértem, nekem is alig van időm, és az a videó... OMG! Kell valami, amivel kihúzzuk péntekig, az új lemezig. :):)
Nem tudom, mikor fogom elkezdeni a következőt, de igyekszem, a kedvetekért! :)
Találkozunk... hamarosan. :)
Megjegyzés küldése