Erre a szösszenetre aztán nem lesz mentségem, de nem futotta többre. Viszont hétvégén hozok majd egy másikat ezzel a párossal, ami felkerült az anonim-meme oldalra is.
Ha már anonim-meme... az anonim kalendáriumban minden nap ajánlanak történeteket, és hatodikán az enyémet is beválogatták! Egy A fiúk a klubból továbbírás volt, ha van kedvetek, lessétek meg! :)
Fekete tőr testvériség, Blay &Qhuinn semmiség
Ehhez pedig kellemes olvasást! :)
Qhuinn, a Fekete Tőr Testvériség frissen felavatott tagja
nagyot ásítva érkezett haza. Az őrjárat már napok óta nem okozott neki
izgalmat, így fölös energiáit máshol kellett levezetnie. Többet edzett, mint
korábban, rengeteget evett, és még annál is többet szexelt. Úgy tűnt, Blay
egyáltalán nem bánja a dolgot, mert addig egyetlenegyszer sem utasította
vissza. Qhuinn éledező vággyal indult felfelé a lépcsőn, mikor zajt hallott a
konyha felől. Ez még nem is lett volna annyira érdekes, bár elképzelhetetlennek
tűnt, hogy Fritz vagy valamelyik segédje elejtsen valamit. Így Qhuinn,
félretéve eredeti terveit, átvágott az ebédlőn, majd bedugta a fejét a konyhába
vezető ajtón. Először semmit nem látott a fehérségtől, ami beterítette a
helyiséget. Felmerült benne, hogy talán eltűnt a tető a fejük fölül, így
beesett a hó, de egyáltalán nem érzett hideget.
-
Hahó? Fritz? Minden oké?
-
Semmi sem oké! – Qhuinn abban a pillanatban már
be is nyomult a konyhába.
-
Blay? Mit művelsz?
-
Szerinted mégis mit? Balettozni tanulok?
-
Hát nagyon remélem, hogy nem. Borzalmasan állna
neked a tütü.
-
Fogd be. – Mivel Qhuinn tökéletesen ismerte
kedvesét, azt is tudta, hogy szinte soha sem káromkodik. Amikor mégis, akkor
nagyon nagy a baj.
-
Mi ez a porfelhő? – kérdezett tovább halkan és
nyugodtan, mintha csak egy felbőszült bikát próbálna megszelídíteni.
-
Liszt.
-
Ühüm.
-
Megpróbáltam összeütni valamit, amíg Fritz távol
van.
-
Értem. – Qhuinn addig tapogatózott előre, amíg
keze bele nem ütközött a konyhapultba. Nem messze tőle egy másik izmos sziluett
magasodott. – Mit akartál összeütni? – Blay mormogott valamit, így a srác még
közelebb óvakodott. – Mit?
-
Mézeskalácsot! – csattant fel Blay, majd
szusszantott. Qhuinn próbált uralkodni egy vigyoron.
-
Nekem akartad csinálni, nem igaz?
-
Ne legyél már ennyire eltelve magadtól!
-
Szóval igen.
-
Igen. És akkor? Úgyse sikerült. – Épp elfordult
volna, mikor Qhuinn elkapta a karját és könnyedén maga felé rántotta. Az ajkuk
keményen találkozott; Blay szája lisztes volt, a nyelve pedig édes, ahogy
mindig. Qhuinn erőszakosan áttolta a nyelvét a másik térfélre, mire Blay
felnyögött. – Qhuinn… bármikor ránk nyithatnak…
-
Nem fognak. – Mert nincs bezárva az ajtó, de ezt
a megjegyzést bölcsen megtartotta magának. Elvégre ha egy szakács válságba kerül, azt bizony orvosolni kell. De azonnal.
-
Hm, Blay, minden elismerésem! – bólogatott Beth
vigyorogva, mialatt az asztalon álló tálca felé nyúlkált. – Nagyon jól
sikerült.
-
Szerintem is – kontrázott Mary. – Olyan
különleges íze van, nem is tudom…
-
Adj egyet, majd én megmondom, mi van benne –
követelte Rhage, mire párja gyorsan a szájába nyomott egy süteményt. A harcos ízlelgette
pár másodpercig, aztán megrázta a fejét. - Fogalmam sincs, mi a titkos összetevő, de ez a
mézeskalács nagyon állat. Gratulálok, kölyök – vágta hátha a tűzvörös arcú szakácsot.
Qhuinn ugyancsak vigyorogva vett egy újabb sütit.
-
Mi a titkos összetevő? – érdeklődött halkan
Beth, aki szintén el akarta készíteni az édességet a királyának.
-
Hidd el – nyammogott Qhuinn önelégülten -,
egyáltalán nem akarod tudni.
4 megjegyzés :
Szia! Egyszerűen nem tudom abbahagyni a vigyorgást! Annyira örültem amikor megláttam a páros nevét! Ó és még hétvégére is jönnek a fiúk! Már alig várom! Mintha most bontanám a karácsonyi ajándékot! :) Köszönöm, hogy ilyen kis édes, boldog történetet hoztál, annyit szenvedtek mire összejöttek, hogy jó ezeket a kis boldog életképeket olvasni!
Szia! :) Többet szenvedtem ezzel, mint egy hosszabb novellával, de végül is megérte. :D Örülök, hogy tetszett, vasárnap hozom a következőt, remélem, az is kedvedre való lesz. ;) Hát, velük nem akarok kitolni, de most, hogy mondod, nem ártana néhány szomorú történetet is írnom, hogy egyensúlyba kerüljünk. :) Várlak vissza!
Már a gondolattól is fülig ér a szám! Vajon mi lehet a titkos alapanyag ?:D Szuper lett, köszönöm. Vic
Na, vajon mi? :D Köszönöm, örülök, hogy tetszett. :)
Megjegyzés küldése