Angyal. Ja, mégsem.

Szintén Anonim-memés történet, amire kifejezetten büszke vagyok!

Az alapkérés az volt, hogy Peter legyen Stiles őrangyala. Lett is. Fogjuk rá.

Stiles Stilinski telefonja pontban hétkor kelt életre, hamarosan pedig betöltötte a teret egy Adam Lambert dal.

Anyám, most komolyan? Ennél egyértelműbb nem lehetne?

A srác lenémította a telefont, kidörgölte az álmot a szeméből – közben akkorát ásított, hogy majdnem kiugrott az állkapcsa -, majd elhagyva az ágy melegét, a fürdőbe csoszogott.

Mázli, hogy nem vagy meztelen. Nem tudom, kibírnám-e hányás nélkül.

A seriff már elindult dolgozni, így Stiles megtehette, hogy áztatja magát kicsit a zuhany alatt, aztán komótosan fogat mosson, és csak utána kezdje el keresgélni az aznapi gönceit.

Szinte tudtam, hogy mindig azt kapod magadra, amit épp találsz.

Stiles háta libabőrös lett. Félig felvett pólóval a nyakában fordult meg, aztán felsóhajtott, mikor megértette, hogy csak a szobába beáramló kellemes levegőt érezte a bőrén.

Aha, nyugtasd csak ezzel magad, kölyök.

A fiú elpepecselt még egy sort a táskájával, a cipőjével, a telefonjával, aztán végre valahára elhagyta a házat. Az egyik sarokban várakozó Peter Hale ránézett az órára.

7:40. Szuper. A felkeléstől számítva alig negyven percébe került, hogy elfogadható állapotba hozza magát. Te jó ég, komolyan ezt kell ezentúl elviselnem?

Igen – suttogta egy hang a fejében -, hacsak nem akarsz Pokolra jutni. Sok kedves ismerősöd csak arra vár, hogy végre csatlakozz hozzájuk.

Peter figyelmen kívül hagyta a – nem létező – tudatalattija figyelmeztetését, és inkább Stiles nyomába szegődött. Merte remélni, hogy a reggeli szertartásnál izgalmasabb dolgok fognak várni rá.

Természetesen elszámította magát. Stiles meg a haverjai élete olyan unalmas volt, mint a pocsolyában álló víz. Peter korábban azt hitte, mivel Scott tiszta alfa, meg minden, néha maguktól is belekeverednek olyan dolgokba, amikbe nem kéne. Most azonban, mikor itt volt Kira, meg Malia, a két srác biztos visszafogottabb lett. Akkor váltak némileg érdekessé a dolgok, mikor edzés után Stiles a kocsijához indult, ahol a barátnője várakozott. Peter kissé lemaradva suhant mögötte.

-          Mit csinálsz még itt? – kérdezte Stiles.

Mintha nem lenne egyértelmű, te gyengeelméjű.

-          Rád vártam – felelte a lány.

Bingó. Folytasd, aranyom.

-          Találkozhattunk volna nálunk is – mormolta a srác, de nem ment közelebb az autójához. Peter odasuhant mellé, hogy lássa az arcát.

Jó ég, te komolyan félsz ettől a csajtól? Még rosszabb vagy, mint gondoltam.

-          Kezd elegem lenni belőle, hogy csak nálatok tudunk találkozni – fonta karba a kezét a lány. Peter már jóval korábban megállapította, hogy nagyon vonzó. – Miért bujkálunk? – Peter elégedetten állapította meg, hogy a kölyöknek arcizma sem rezdült, a szívverése viszont felgyorsult.

Enyje, egy farkas ezt gond nélkül kiszagolja. Minek tanultad meg a pókerarcot, ha a pokerszív már túl nehéz volt?

-          Nem tudom, miről beszélsz. A suliban is együtt vagyunk…

-          Mint haverok – vágott a szavába Malia. – Azt reméltem, ennél több lesz köztünk azok után, hogy…

-          Nem vagyok biztos benne. – Most Stiles volt az, aki a másikba fojtotta a szót.

-          Miben?

-          Nem vagyok biztos benne, hogy akarom ezt. – Csend lett.

Tinidráma. És én még azt hittem, hogy számíthatok némi izgalomra.

Peter elfordult, hogy vessen még egy pillantást a kiürült parkolóra. Mire újra bekapcsolódott a beszélgetésbe, azt kellett látnia, hogy Malia körmei előbukkantak, és valószínűleg a fogaira sem kellett már sokat várni.

A francba, kölyök, hogy tudtad ezt is így elcseszni?

-          Malia, sajnálom…

-          Fogd be!

-          Mi nem illünk össze…

-          Ezt nem te fogod megmondani nekem!

-          Valaki más majd boldoggá tesz… tudod, milyen hiperaktív tudok lenni. Mindig felidegesítenélek, aminek az lenne a vége, hogy…

Na, mégis mi? Csak nem az, hogy átváltozik?

Malia olyan gyorsan mozdult, hogy Stiles észre sem vette, és Peter is csak az új képességeinek köszönhetően tudott időben reagálni. Igazából olyan érzése volt, mintha dróton rángatnák, hogy vesse magát Malia és a srác közé. Fogalma sem volt róla, hogy ez hogy segíthet, de azért odébbsuhant, a farkas pedig hihetetlen módon beleütközött. A kis közjáték elég időt adott Stilesnak arra, hogy kámforrá váljon.

Peter maga sem hitte el, hogy megvédte a kölyköt. Persze Malia biztosan nem tett volna benne nagy kárt – egy két ujj még nem a világ -, de már a puszta tény is, hogy azonnal cselekedett… kicsit megijesztette a férfit.

A farkaslány hamarosan eltűnt a városból, amit mindenki nagyon sajnált…

Ja, ja, persze, ugorhatnánk?

… Stiles viszont mintha némileg megkönnyebbült volna. Peter a srác legjobb barátja helyében már rég rákérdezett volna, hogy mi baja van, de McCall túlságosan el volt merülve a barátnője szájában ahhoz, hogy bármi más feltűnjön neki.

Pár hét múlva beköszöntött a nyár, valamint a nyári szünet. Peter örült, hogy nem kell visszatérnie a suliba Stiles oldalán, és abban reménykedett, hogy nap nem csak az utcákat fogja felforrósítani, hanem a hangulatot is.

Bár, ha jobban belegondolt, nem kellene újabb lehetőséget adnia a világegyetemnek arra, hogy kicsesszen a kölyökkel. Annyi apró balesettől mentette már meg, hogy megszámolni sem tudta, és aztán mi lesz, ha vízbe fullad? Talán szájból-szájba lélegeztesse?

-          Mindent bepakoltál?

-          Igen, apa.

Gondold meg! Térden állva esedezem, hogy gondold meg!

-          Meddig is maradsz?

-          Csak pár napig.

Pár nap alatt háromszor kinyírnak, nem érted?!

-          Hívsz, amint megérkeztél?

-          Persze, de nem lesz semmi baj.

Ahogy téged ismerlek, erre sosincs semmi garancia.

Peter fintorogva nézte, ahogy a seriff megölelte a fiát, aztán Stiles egy megpakolt sporttáskát cipelve kiballagott a kocsijához. Sajnos kénytelen volt bevarázsolni magát az anyósülésre, hiszen pár méternél távolabb sosem lehetett a kölyöktől – már próbálta.

Ahogy a férfi előre sejtette, Stiles, Scott, Kira és Lydia eltervezték, hogy leruccannak pár napra a tengerpartra, hogy felkészüljenek a következő évükre.

Az én véleményemet persze senki se kérdezte.

-          Nyughass már – csattant fel Stiles, mire Peter felvonta a szemöldökét.

Parancsolsz?

De a srác csak a magnóval szerencsétlenkedett. De annyira, hogy majdnem átsodródtak az ellenkező sávba. De hát mire való egy őrangyal, ugye, ha nem erre?

Peter utálta, hogy mindig igaza van, de nem tehetett róla, ennyire jó volt. Amint Stiles belépett a vízbe, érezte, hogy ennek nem lesz jó vége. A kölyköt a barátai meg sem próbálták visszatartani…

Mert mégis mit tudnak ők arról, hogy Stiles sosem fürdik, mert fél lemerülni a víz alá attól tartva, hogy nem bír a felszínre törni? Hogy nem lesz senki, aki erősen megragadná a vállát, és visszarántaná az életbe? Ezeket csak én tudom és csakis azért, mert egy rohadt angyal vagyok, akinek szabad bejárása van a fejébe akár akarja, akár nem.

Miközben ezen agyalt, Stiles egyre beljebb került a vízbe. Peterben felmerült, hogy ez valami bátorságpróba akar lenni.

De hát könyörgöm, mégis kinek akar bizonyítani? Gyere már ki onnan, az isten verje meg, oda nem tudlak követni! Nem tudlak megvédeni!

Abban a pillanatban Peter érezte, hogy valaki átrohant rajta… aztán futott tovább a víz felé két erős lábán, érezte a talpa alatt a forró homokot, a víz simogatását a térdén, aztán az arcán, amikor alábukott. Látta a kezeit, amint csapkodtak, hogy közelebb jussanak a sráchoz, aki már majdnem elsüllyedt.

-          Stiles!

Ez nem az én hangom.

-          Stiles, gyerünk!

És nem az én kezem, meg a lábam.

-          Térj magadhoz, minden rendben lesz!

És nem is az én hevesen dobogó szívem.

Stiles a mesterséges lélegeztetésnek hála vizet köpködve magához tért a strandon fekve. Mikor kinyitotta a szemét, egy fölé hajoló férfit pillantott meg.

-          Hale…

Igen.

-          Igen – felelte Derek. Kisimította a vizes hajat a srác arcából. – Jól vagy?

-          Igen, én… - Köhögött, majd megint felpillantott. Meg mert volna esküdni rá, hogy valaki más is volt ott a férfival… vagy a férfiban? – Kösz, hogy… tudod – és a víz felé intett.

-          Nincs mit.

Ez a dolgom. Ez az én kibaszott dolgom.

Azzal Peter Hale méltatlankodó morgások közepette elcsattogott, hogy lerázza a nedvességet újonnan előbukkant szárnyairól.