Az utolsó nyár 1. fejezet

Drága olvasóim, ismét egy történelmi eseménynek lehettek tanúi! Megérkezett az One direction/5 second of summer történetem első fejezete, remélem élvezni fogjátok! ;)
Apró, icike-picike változtatás: az egyik tagot kiírtam a 5SOS-ből! :D

Niall Horan a hátán feküdt a város egyetlen parkjában, és a fölötte elsuhanó felhőket bámulta. Az öltönyétől már rég megszabadult, és jelenleg az sem érdekelte, ha a fehér inge foltos lesz. Mert végre túl volt rajta. Végre megcsinálta. Végzett az érettségivel, így már csak az maradt hátra, hogy felvegyék álmai egyetemére, és elhagyhassa ezt az álmos kisvárost, ahol soha nem történt vele semmi érdekes, és soha nem találkozott senki olyannal, aki komolyan felkeltette volna az érdeklődését. És még ha lett is volna ilyen személy… a kisvárosi pletykafészkek egész biztosan összesúgtak volna a hátuk mögött. Azóta vágyott egy nagyvárosba, ahol elvegyülhet, és önmagához hasonló szerzetekkel ismerkedhet, mióta rájött, hogy a férfiakhoz vonzódik. Merengéséből egy fölé hajoló alak szakította ki… aztán hirtelen köpködni kezdett, mikor megannyi fűszál landolt az arcán.

-          Hé, Nialler!

-          Liam, meg vagy veszve?!

-          Nos, azt hiszem nem, bár papírom nincs róla. – Összeborzolta a szőke srác haját, aki méltatlankodva ütötte arrébb a kezét. – Hogy ment?

-          Siker. És nálad?

-          Nálam is! – dobta le Niall mellé a cuccait, majd saját magát is. – Sose hittem, hogy egyszer ezen is túl leszünk!

-          Ugyan. Ha Louis meg tudta csinálni…

-          Ez igaz – bólintott Liam, és ő is a felhőket kezdte bámulni. – És hogyan tovább? Még mindig ugyanarra az egyetemre vágysz?

-          Igen.

-          De nyárra azért még itt maradsz, ugye?

-          Hát, azt hiszem. Miért? – Liam sunyin vigyorogva előhúzott egy papírlapot a táskájából, majd a másik kezébe nyomta. – Mi ez?

-          Tudsz olvasni, nem? – Niall átfutotta a papírra írtakat, aztán felvonta a szemöldökét.

-          Ez egy felhívás?

-          Ja. A helyi rádió amolyan tehetségkutatót szervez… nyár végén lesz az élő show, ahová a három legjobb juthat csak be. Előtte be kell küldeni egy demót, amit a rádió két és fél hónapon keresztül minden nap lejátszik a rádióban. Az a három versenyző juthat be az élő műsorba, aki a legtöbb szavazatot kapja. – Liam mérhetetlenül izgatott volt. – Na, mit gondolsz?

-          Miről mit gondolok? Be akarsz nevezni?

-          Naná!

-          Nem is tudtam, hogy énekelsz.

-          Ez most mellékes. Az a kérdés, hogy benne vagy? – Niall szeme kikerekedett.

-          Mi van? Velem akarsz nevezni? Nem hallottál énekelni az év utolsó énekóráján? Felelnem kellett a kettesért!

-          Az a fickó egyáltalán nem ért hozzá – vélte Liam, majd közelebb hajolt a másikhoz. – Én pontosan tudom, mit kell énekelned ahhoz, hogy fantasztikus legyél. És együtt fogjuk csinálni.

-          Mit fogtok ti együtt csinálni? – érkezett meg nagy lendülettel Harry. Göndör haja csak úgy lobogott mögötte, magára vonva a közelben lebzselők pillantásait. – Mindenki átment?

-          Aha.

-          Szuper! – A srác elővett egy kendőnek tűnő holmit a táskájából, és elkezdte módszeresen hátrakötözni fürtjeit. – Szóval, mit fogtok együtt csinálni?

-          Zenélni fogunk! – felelte Liam, mielőtt Niall tiltakozhatott volna. – Egy pozíció még betöltésre vár, Harry! – A másik srác hümmögött egy sort.

-          Csak mi hárman?

-          És Louis. – Harry megrezzent.

-          Hogy jön ő ide?

-         Vele beszéltem meg először. Zseniális dalszerző, és már van tapasztalata ebben a témában. Pontosan ő az, akire szükségünk van ahhoz, hogy a demónk ütős legyen.

-          Nevezni akarsz arra a versenyre?

-          Pontosan. – Niall és Harry gyors pillantást váltott, mire Liam magyarázkodni kezdett: - Úgy gondoltam, mivel hamarosan úgyis elhúzzuk innen a csíkot… csinálhatnánk valamit közösen. Valami olyat, ami nagyot szól. Amiről emlékezni fognak ránk az emberek.

-          Vannak néhányan, akik így is emlékezni fognak rátok – jósolta Louis, aki valahogy ott termett mellettük. Nekidőlt az egyik közeli fának, és rágyújtott egy cigire. Összességében véve ő volt az egyik legmenőbb srác, akit Niall valaha látott. Szerencsére sosem vonzódott hozzá, mert tudta, hogy úgysem lenne esélye nála. Lopva Harry felé pillantott, és a sejtése beigazolódott; göndör hajú barátja nem tudta eldönteni, hogy folyamatosan Louis-t bámulja, vagy inkább oda se nézzen. – Szóval, pontosan mi is a terv?

-          Roppant egyszerű – fontoskodott Liam. – Szépen leülünk, írunk egy dalt, összedobjuk hozzá a zenét, és mehet a menet.

-          Igen, ez eddig szép és jó – bólogatott Niall, majd törökülésbe rendezte magát. – De, először is, hol fogunk gyakorolni?

-          Van egy használaton kívüli garázs nem messze innen – felelte Louis szinte azonnal.

-          Másodszor, hogy fogjuk elkészíteni a demót?

-          Azt is megoldjuk – vont vállat Louis, majd ledobta a cigit, rálépett, hogy eloltsa, aztán eltette a csikket a zsebébe.

-          Látjátok, pontosan ezért fordultam hozzá – vigyorgott Liam önelégülten. – Tehát, benne vagytok?

-          Van más választásunk? – érdeklődött Harry drámaian sóhajtva, majd Liam tenyerébe csapott.

-          Nialler? – A szőke hajú srác beharapta az ajkát, aztán elvigyorodott.

-          Ez nem is lehet kérdés!

És így alakult meg a One direction.

-          Mintha azt mondtad volna, hogy használaton kívüli.

-          Mert az is. – Liam felvont szemöldökkel bámult továbbra is a velük szemben felsorakozott srácokra, akiknek pontosan ugyanaz volt a céljuk, mint nekik; használni a garázst.

-          Szevasz, haver – pacsizott le mosolyogva Niall a másik csapat egyik tagjával.

-          Mi a helyzet? – érdeklődött Ashton is mosolyogva, és feljebb tolta az orrán a szemüvegét.

-          Beneveztünk erre a rádiós versenyre.

-          Mi is! – ugrándozott Ashton, aztán hirtelen abba is hagyta, mikor elkapta Luke helytelenítő pillantását. Niall a maga részéről mindent megtett, hogy ne is nézzen nevezett Luke irányába. Anélkül is pontosan tudta, mennyire jól néz ki. A teste szinte észrevétlenül mozdult volna a másik felé, annyira vonzotta a közelsége, de Niall az elmúlt fél évben már megtanulta leplezni az érzéseit. Abban mondjuk kételkedett, hogy mennyire volt benne sikeres, de legalább nem olvadt a srác lába elé minden egyes alkalommal, amikor találkoztak, és már ezt is komoly eredményként könyvelte el magában.

-          Már ne is haragudj, de mi voltunk itt előbb – fonta karba a kezét Luke, és mereven Louis szeme közé nézett. Mivel Lou volt közöttük a rangidős, valamint mégiscsak ő javasolta a helyet, így a többiek némán megállapodtak abban, hogy intézze csak ő ezt az ügyet.

-          És megvan már a dalotok, amivel indultok? – érdeklődött Niall kedvesem, mindenféle hátsó szándék nélkül.

-          Nehogy válaszolj neki! – dörrent rá Luke mogorván, pedig Ashton még ki sem nyitotta a száját. – Ők az ellenfeleink, és rohadtul semmi közük hozzá, mivel indulunk és mivel nem.

-          Mégis mióta mondhatod meg nekünk, hogy kivel állhatunk szóba? – kérdezte Calum, aki eddig csendesen meghúzódott a háttérben. Alapjában véve, akárhányszor csak Niall találkozott a bandával, Calum mindig csendesen meghúzódott a háttérben, mintha méltóságán alulinak tartaná, hogy szóba elegyedjen velük. Niall persze tudta, hogy valószínűleg Calum a legokosabb a csapatban; neki van a legmagasabb IQ-ja, jelesre írta meg az összes dolgozatát, és ha igazak a hírek, dicsérettel érettségizett. És az sem mellékes, hogy nagyon tehetséges, még Louis szerint is, aki pedig nagyon megválogatja, kinek juttat dicséretet.

-          Jól van, emberek – emelte föl a kezét békítőleg Liam. Hiába zavarta őt is az, hogy egyszerre érkeztek a helyre, mégis elég hamar képes volt lenyugtatni magát ahhoz, hogy előállhasson egy épkézláb tervvel. – Nyilván egyikünk sem akar éjt nappallá téve gyakorolni, így azt javaslom, járjunk ide felváltva. Ma délelőtt… ma délelőtt maradhattok ti…

-          Mi van? – pördült meg Louis. – Mégis miért legyen övék az elsőbbség?

-          Nos, mondjuk azért, mert, velünk ellentétben, ők hangszereket is hoztak magukkal? – mutatott rá Harry, mire Luke tekintete felé villant. Niall azonnal felfigyelt a mozdulatra. – Mi azt terveztük, hogy megnézzük a helyet, aztán megyünk is, ők viszont nyilvánvalóan már próbálnának.

-          Remek következtetés, bongyorka – kacsintott rá Luke. – Akkor mi csapatjuk délelőtt, ti meg jöhettek minden délután. Így megfelel? – nézett végig a társaságon. Mikor a közelébe ért a tekintete, Niall gyorsan a cipőjét kezdte bámulni. Jó ég, rohadtul szánalmas volt. – Remek. Akkor császtok.

-          Szeva – intett Ashton, majd fogta a felszerelés ráeső részét, és követte társait a garázsba.

Louis füstölgött még magában néhány percig, aztán mélyet sóhajtott, és elővette a farzsebéből a cigis dobozát.

-          A barátnőidet nem zavarja az állandó bagószagod? – bukott ki a kérdés Harry száján. Louis előbb meggyújtotta a szálat, szívott belőle egy mélyet, aztán ránézett a srácra.

-          Nem tudnak róla nyilatkozni, mert általában a szám közelébe sem szoktak kerülni – felelte, aztán, hogy ne legyen kérdéses, mire is utalt, körözött egyet a csípőjével. Niall majdnem felvihogott erre a nyilvánvaló felhívásra, de inkább moderálta magát.

-          Szóval akkor beülünk valahová, hogy ötleteljünk a dalokról? – vetette fel Liam, az örök konfliktuskerülő, amire mindannyian rábólintottak, így alig húsz perc múlva már Harryék nappalijában tömörültek össze a dohányzóasztal fölött, mellettük két doboz pizza és megannyi üdítő. Harry anyja mosolyogva figyelte őket a konyhából, majd mikor látta fia kérlelő tekintetét, feltartotta a kezeit, és az emeletre távozott.

-          Bírom a muterodat – adott hangot elismerésének Liam. – Hozzátok bármikor jöhetünk, sose rak ki minket.

-          Volt ideje hozzászokni a hülyeségeitekhez az évek alatt – somolygott Harry, aztán ügyesen elhajolt a repülő párna elől, amit Liam dobott felé. – Most játszunk, vagy dalt írunk?

-          Természetesen játszunk, és dalt írunk – bólogatott Niall, aztán Louis irányába nézett, aki érdeklődve vizsgálgatta a nappali berendezését, különös tekintettel a polcokon és a falakon sorakozó képekre, melyek többsége Harryt ábrázolta. – Lou, van valami ötleted?

-          Nekem mikor nincs? – kacsintott rájuk somolyogva, aztán előhúzott a zsebéből egy összetekert vázlatfüzetet. Niall el sem tudta képzelni, hogy fért az el a zsebében, és ő hogy nem vette észre. A srác ledobta a füzetet az asztalra. – Van benne pár kezdetleges szöveg. Nézzétek át, és válasszátok ki, melyiket fejlesszük tovább.

-          Hát, ez így nagyon kényelmes – grimaszolt Harry.

-          Én csak elkezdtem, de együtt fogjuk befejezni, ha emiatt aggódsz, bongyorka. – Harry idegesen kapta felé a fejét.

-          Hadd nézzem – kapta fel a füzetet Liam, Niall pedig közelebb húzódott hozzá, hogy együtt olvashassanak. – Hm, nem.  – Lapozott. – Nem. – Lapozott. – Na, ez egész érdekes.

-          Ezt nézd – mutatott Niall a következő oldalra, és a töredékes szövegtől azonnal gyorsabban kezdett verni a szíve. – A csajok el fognak olvadni tőle.

-          És az miért számít? – érdeklődött Liam összevont szemöldökkel.

-          Miért, szerinted ki fog szavazni egy fiúzenekarra, ha nem a csajok?

-          Igazad van. Uraim, úgy tűnik, megvan a nyertes. – Harry és Louis egyszerre hajolt közelebb, de míg az idősebb srác ezt somolyogva nyugtázta, addig a göndör hajú grimaszolva odébb húzódott. – Mit szóltok?

-          Igen, lehet belőle valami – értett egyet Harry, Niall véleménye szerint viszont odáig meg vissza volt a szövegért, de mivel Louis volt a szerző, ezt sosem vallotta volna be.

Egész délután a szövegen dolgoztak, hol felváltva, hol egyszerre, míg végül Harry anyja meg nem jelent, és közölte velük, hogy ideje hazamenni, elvégre a szüleik még nem is értesültek arról, hogy ment az érettségi. Niall magára kapta az öltönykabátját, odakint ugyanis jelentősen esett a hőmérséklet. Hármasban indultak el a kivilágított utcán, aztán mégis más-más irányba kanyarodtak el. Niall fejét természetesen előbb leordították otthon, amiért még csak egy üzenetet sem volt hajlandó küldeni az eredményeivel, aztán pedig addig ölelgették boldogan, míg a srác feje össze nem nyomódott. Niall a későbbiekben felvánszorgott a szobájába, ledobálta magáról a ruháit, majd bebújt a takaró alá, és csak bámulta a plafont. Miközben magához nyúlt, arról álmodott, hogy valaki más teszi ezt vele. Nem is sejtette, ez milyen hamar be fog következni.