Másnaposok

Még ezer meg egy éve, az Anonim-meme oldalra írt történetem.

Fogadjátok szeretettel! :)

Habár sok újdonság nem lesz benne, az egyszer biztos. :D

Valami rezgett közvetlenül a feje mellett, aztán hirtelen a semmiből óbégatni kezdett egy nő, aki valami bajt emlegetett. Stiles csak nagy sokára jött rá, hogy Jennifer Hudson az, de hiába volt a nőnek olyan szép hangja, a srác abban a pillanatban a pokolba kívánta.

-          Miasz? – horkantott fel Isaac, aztán meg is mozdult. Stiles felemelte a fejét, hogy felmérhesse a környezetét, de olyan mértékű fejfájása volt, hogy inkább elhalasztott minden mozgást.

-          Hol vagyunk? – kérdezte Jackson. Stiles még mindig nem fogta fel, mit is keres ott a srác tulajdonképpen.

-          Nyugi – nyögte ki, majd megnedvesítette kiszáradt ajkait. A szájában megkeseredett az előző este elfogyasztott alkohol. – Nyugi.

-          Ne nyugizz, inkább vedd már fel azt a rohadt telefont, mert szétmegy a fejem! – morogta Jackson, a fejére szorított kézzel. Stiles vetett felé egy rendreutasító pillantást, aztán addig kapálózott, míg el nem érte a telefont. Egyébként az autójában ültek mindannyian, ő maga a kormányra dőlve. Már nem csak a feje, hanem a mellkasa is fájt.

-          Halló?

-          Halló?! – rikácsolta magából kikelve a telefon, mire a srác eltartotta magától a készüléket. – Mi az, hogy „halló”? Hol a francban vagytok? Pár óra múlva kezdődik a szertartás! – Stiles megdörgölte a homlokát, hátha úgy hamarabb visszatérnek az agyába az infók. – Stiles!

-          Igen! – ugrott meg a srác, és kihúzta magát. – Nyugi, csak kicsit elhúzódott a legénybúcsú, de minden oké.

-          Nem minden oké – motyogta közbe Isaac, de Kira szerencsére nem hallotta meg.

-          Ha nem vagytok itt két órán belül, kitekerem a nyakatokat! Megértetted?

-          Meg – nyelt egyet Stiles. – Ott leszünk, ne… aggódj – lehelte a pittyegés közepette. Kinyomta a hívást, mialatt nagyot ásított. – Na, akkor keressünk valami helyet, ahol kajálhatunk, aztán…

-          Stiles – szólalt meg Isaac. – Mondom, hogy baj van.

-          Mi? Miért? Ja, persze, nem tudjuk, hol vagyunk. – Rákönyökölt a kormányra, bár a mellkasa veszettül tiltakozott. – Hát, nem ismerős a környék.

-          Stilinski, volnál szíves hátra fordulni?! – kiáltotta Jackson, a másik pedig duzzogva engedelmeskedett.

-          Mi van? – Isaac kétségbeesetten mutogatott.

-          Nem látod?

-          Mit kéne?

-          Nem hiányzik neked valaki? – sóhajtott Jackson, mintha egy hülyéhez beszélne.

Stiles már nyitotta a száját, hogy tovább adja az értetlent, amikor…

-          Uramisten! Hol van Scott?!

Mint kiderült, ez lett az óra kérdése. Amint Stiles magához tért az újabb sokkból, azonnal beindította a motort, hátramenetbe kapcsolt, és elindult az úton, ami mellett addig parkoltak. A másik kettő közben próbált visszaemlékezni, merre jártak az este folyamán.

-          Ez teljesen olyan, mint a Másnaposok – jegyezte meg Isaac, aki időközben felvidult.

-          Ja – értett egyet Jackson. – Vajon melyikünk vett el egy sztriptíztáncosnőt? – Senki nem válaszolt. – Hát, én nem lehetek a szerencsés, mivel nős vagyok.

-          Ez nem zárja ki a dolgot – vélte Isaac.

-          Hagyjátok abba! – sziszegte Stiles, akinek egyre erősödött a fejfájása. És volt egy olyan halvány sejtése, hogy a kérdésre ő meg tudná adni a választ.

Alig tíz perc múlva befordultak egy benzinkút/motel-kettős parkolójába, Stiles pedig azonnal kipattant a kocsiból. Hálát adott az égnek, amiért nem látott parókiát vagy olyan épületet, ahol emberek szoktak egybekelni. Az már több lenne a soknál. Berontott a motel ajtaján, nyomában a másik kettővel. Le sem kellett nyomnia a csengőt, a zajos bevonulásuk nem maradt észrevétlen.

-          Hé, helló, uraim! – köszöntötte őket mosolyogva egy pocakos, alacsony férfi, miközben előbukkant a hátsó helyiségből. Stiles torka összeszorult.

-          Ismer minket? – érdeklődött Isaac.

-          Hát persze! Kivettek egy szobát, és előre fizettek.

-          Nem hagytunk itt valamit véletlenül? – kérdezte Jackson, aztán feltartotta a kezeit, mikor Stiles rámordult.

-          Dehogynem – bólogatott a férfi. – Megkértek, hogy vigyázzak rá, és vigyek neki reggelit, ha felébredt. Kissé heves volt, mikor magához tért – tette hozzá kuncogva.

-          Szuper. Adja a szobakulcsot – nyújtotta a kezét Stiles.

-          De vigyázzanak, harap – kiáltotta még utánuk, de a srác meg sem hallotta. Kettesével szedte a lépcsőfokokat a harmadik emeletig, aztán a folyosó közepén végre megtalálta a keresett szobát.

-          Várj! – kapta el a kezét Isaac. – Mi van, ha nem Scott az?

-          Mit hülyéskedsz? Szerinted ki más lenne?

-          Mondjuk egy pucér… - kezdte volna Jackson.

-          Na jó, itt most álljatok le – toppantott Stiles. – Alig másfél óránk maradt, hogy visszajuttassunk a vőlegényt az esküvőjére, szóval lennétek szívesek együttműködni?

-          Nem akartok bejönni?- érdeklődött odabentről egy hang. Stiles további töprengés nélkül tárta ki az ajtót, aztán nagyon gyorsan majdnem vissza is csukta.

-          Hát, erre nem számítottam – vigyorgott Jackson, majd átlépte a küszöböt, félretolva a döbbent Stilest. – Te ki vagy?

-          Nem mindegy az neked? – vágott vissza az ágyon fekvő férfi. Borostás volt, kicsit nyúzott, fekete haja kócos, szeme ellenségesen villant Jackson felé. Meztelen volt. Ja, és a végtagjai ki voltak kötözve az ágyhoz. Mikor Stiles is közelebb lépett, a férfi izmai ellazultak, a szeme kivilágosodott. – Stiles. Elengednél?

-          Én… ezt én tettem veled? – kérdezte a srác halkan, mialatt elgémberedett ujjakkal elkezdte kioldozni a köteleket. Mivel alig boldogult, Isaac is odasompolygott segíteni. Jackson maradt csak tisztes távolságban, és rágyújtott egy cigire.

-          Beleegyeztem, ha emiatt aggódsz – felelte a férfi. Olyan intenzív tekintettel fürkészte a srácot, hogy annak kezdett melege lenni. Amint szabad lett, a férfi magára húzta a takarót, és a másik két srácra nézett. – Magunkra hagynátok?

-          Hah! – kacagott Jackson. – Még kiderül, hogy nem is kurva vagy, hanem értelmiségi?

-          Húzás kifelé! – dörrent rá Stiles, a srác pedig vállat vont, de tette, amire kérte. Isaac megeresztett a férfi felé egy mosolyt, aztán betette maga után az ajtót.

Abban a pillanatban, hogy kettesben maradtak, Stilest megrohanta a férfi… meg az emlékek.

Scott kezdett rosszul lenni a sok piától, ezért letértek az útról, és megálltak a motelnél. A srác azonnal berohant a mosdóba, Jackson a kocsinak támaszkodva pöfékelni kezdett, Isaac meg ülve maradt, és felhívta a barátnőjét egy kis bájcsevejre. Stiles zsebre vágta a kezeit, és eltávolodott tőlük. Az este eddig jól alakult, bár a félelem még mindig ott motoszkált benne, hogy elveszíti a legjobb barátját. Gyerekkoruk óta elválaszthatatlanok voltak, most viszont Scott megnősül, családot alapít… neki meg mi marad?

-          Hé, kapd el! – rikkantotta Jackson, Stiles pedig megpördült, és még idejében nyújtotta ki a kezét egy levegőben repülő valamiért.

-          Mi ez?

-          Müzli szelet, hogy éhen ne haljál, te szerencsétlen – válaszolta Jackson, aki szintén akkor bontogatott egy másik csomagot. A kaja említésére Isaac is előbukkant, sőt, Scott is, aki köszönettel elfogadott egyet, kavargó gyomrának biztos jót fog tenni.

Még meg sem ették az egészet, amikor egy fekete Toyota fékezett le mellettük, kavicsot és port verve fel. Köhécseltek egy sort, így észre sem vették, mikor termett ott a sofőr. Stiles köpni-nyelni nem tudott.

-          Üdv – morogta az idegen. – Nincs tüze valamelyikőtöknek?

-          Nincs – vágta rá Jackson kapásból. – Kérdezd meg bent.

-          Nyilván – hagyta annyiban a férfi. Vetett egy pillantást Stiles arcára, megrándult az ajka, majd már ott is hagyta őket.

És Stiles, a józan, a megfontolt, a totál heteroszexuális, aki még pornót sem nézett soha, aki odáig volt a legelső gyerekkori szerelméért, azon kapta magát, hogy eldobja a müzli csomagolását, és a férfi után ered.

-          Hová mész? – kérdezte Scott.

-          Mindjárt jövök.

-          Ez nem válasz – horkant fel Jackson, majd az ajtó rácsapódott a hangjára.

Az idegen éppen egy szobát kért, de Stiles gyorsan beállt elé.

-          Írja csak az én nevemre – kérte. – Stiles Stilinski.

-          Érdekes név – jegyezte meg a pocakos fickó, aztán pénz cserélt gazdát, és a két férfi már el is indult felfelé.

Érdekes módon az idegen egy percig sem tiltakozott, amikor Stiles nekilökte az ajtónak, és keményen megcsókolta. Hevesen viszonzott mindent, a kezei pedig átfogták a srác derekát. Mikor Stiles levegőért kapkodva elszakadt tőle, úgy érezte, kiszalad alóla a lába. Szédülni kezdett, de ezt csak a másik férfi rá gyakorolt hatásának tudta be. Hátrahajtotta a fejét, mikor az idegen végigcsókolta a nyakát, végül megharapta az egyik érzékeny résznél.

-          Hogy hívnak? – érdeklődött, mialatt lecibálta róla a bőrkabátot és a pólót.

-          Derek.

-          Mm…

-          Gyere ide – kérte a férfi, aztán lefeküdt a padlóra, Stiles pedig fölé térdelt. Addig a pillanatig bele sem gondolt, hogy is fog ez menni, a feje még mindig kótyagos volt. – Stiles. – Belenézett Derek vörösen izzó szemébe, és már nem is érdekelték a hogyanok meg a miértek.

Lehajolt egy újabb csókért, mialatt elkapta a férfi karjait, és a feje fölé szorította őket. Derek sóhajtott, miközben végigcsókolta a nyakát, egyre lejjebb haladva a mellkasán, a hasán, az öle irányába. Amint lekerült róluk a farmer, és lehunyt szemmel összeölelkeztek, Stilesban felmerült, hogy a barátai odalent várják. Derek szája a merevedésén azonban tett róla, hogy az agya totálisan kiürüljön.

A jelenkori Stiles közel sem érezte annyira jól magát, mint az emlékeiben élő énje. Lenézett az ágy szélén ücsörgő Derekre, akiben volt annyi jó érzés, hogy magára vegye a nadrágját. Stiles arra még mindig nem emlékezett, mikor kötözte ki. És minek.

-          Nos? – szólalt meg Derek az alvástól még rekedt hangon. A srácon végigbizsergett a vágy.

-          Nos mi?

-          Akarsz még valamit?

-          Te akarsz? – Derek elnyomott egy vigyort.

-          Elég sietősen hagytál itt. Még aludtam.

-          Jaa, nem igazán emlékszem. Arra, hogy… mi volt utána.

-          Sejtettem – bólintott Derek. – Nem úgy tűnt, mintha megismertél volna, mikor bejöttél.

-          Nem mintha olyan sok időt szántunk volna ismerkedésre – vágott vissza Stiles, és örömmel látta, hogy a férfi tekintete elfelhősödött. – De bepótolhatjuk.

-          Igen? – egyenesedett ki Derek, feltárva elképesztő izmait. A srác nyelt egyet.

-          Igen. De most mennem kell. Meg kell keresnem a haveromat. – Derek a homlokát ráncolta.

-          Az a barna hajú, kissé imbolygó srác, akinek tetoválás van a karján?

-          Ő az! Láttad?

-          Itt van a szomszéd szobában. – Stiles persze nem hitt neki. – Van egy átvezető ajtó. – A srác a mutatott irányba nézett, majd minden észérv ellenére odament, és benyomta az ajtót. És láss csodát, ott hortyogott az ágy közepén a vőlegény, aki hamarosan halott ember lesz a barátaival egyetemben. – Vidd a kocsimat – ajánlotta Derek. – Gyorsabb. – Stiles beharapta az ajkát. Még a testében rezonáltak az érzések, amiket ez az idegen váltott ki belőle néhány érintéssel. Félt, ha most itt hagyja, soha többé nem lesz bátorsága megkeresni. Így hát visszaadta a kulcsot. Derek szeme szomorúan megvillant.

-          Na, segíts kicipelni ezt a hülyét a kocsidhoz. Ja, és te vezetsz.

-          Micsoda?

-          Mondom, te vezetsz. Nem vagyok olyan állapotban, hogy sérülés nélkül eljuttassam magunkat a helyszínre. És még át is kell öltöznöm. – Derek magára kapta a ruháit, majd engedelmesen megfogta Scott lábait, és lemanőverezték a srácot az udvarra.

-          Mi a franc?! – kiáltotta Jackson, Isaac viszont rögtön mozdult, és kinyitotta a kocsiajtót. Stiles nyomban megrázta a fejét.

-          Én, Scott és Derek a másikkal megyünk. Tudtok követni?

-          Nem, túl gyors a gondolatmeneted – gúnyolódott Jackson. – Miért is jön velünk ez a farkaskoma? – Derek felkapta a fejét, és szabályszerűen rámorgott a srácra.

-          Derek velünk jön, és pont. Ja – lépett a másik elé, miután betették a még mindig alvó Scottot az ülésre. – Mostantól befogod a pofád, és jól viselkedsz, vagy elmondom Kirának, Lydiának, és minden létező embernek, aki felnéz rád, hogy füves müzlit adtál a vőlegénynek. Megértettük egymást? – Jackson vett egy mély levegőt, de azért bólintott. – Helyes. Isaac, te vezetsz. És úgy vigyázz rá, mintha a sajátod lenne!

-          Naná – mosolygott Isaac, aki örült, hogy feladatot kapott. Derek töprengve nézte Stilest, ahogy eligazgatta barátját a hátsó ülésen, aztán váratlanul elkapta a srác karját, és magához húzta.

-          Nem lesz ebből baj? – Stiles elvigyorodott, a férfi szíve erre hevesen megdobbant.

-          Ugyan. Ennél rosszabbul már úgyse állhat a szénánk.

Mikor Derek Hale és Stiles Stilinski kéz a kézben besétált az esküvőre, többen elájultak, köztük, szégyen, nem szégyen, a seriff is. És még csak a felét sem tudták a történetnek.