Subscribe:

Labels

2017. február 5., vasárnap

Csak szünetet tartunk 2/2


Íme a történet második, és egyben utolsó része. Kellemes olvasást. :)




Alec lassan sétált le a lépcsőn, el a két fiú mellett, aztán csak nézte Magnust meghatározhatatlan ideig. Végül olyan szorosan ölelte magához, ami másnál a testi sértés határát feszegette volna, a boszorkánymester mégis imádta. Imádta újra a karjai között tartani a másikat, belélegezni az illatát, érezni erős és szapora szívverését. Magnus szerint még egy forró és szenvedélyes, de-jó-hogy-itt-vagy csók is belefért volna, de Alec gyanúsan pislogva arrébb lépett, és megköszörülte a torkát.

-          Hogy kerülsz ide?
-          Találtunk egy másik portált, amin átjöttem.
-          Bezárult?
-          Be. – Alec felsóhajtott.
-          Van valami ötleted, hogyan jussunk haza?
-          Jelenleg nincs. Eddig azzal foglalkoztam, hogy téged megtaláljalak. – Az árnyvadász halványan elmosolyodott. Stiles és Scott ezalatt mindent próbált megtenni, hogy láthatatlanná váljon, kevés sikerrel. – Még szerencse, hogy ezek a kedves fiatalemberek befogadtak. Rosszabbul is járhattál volna.
-          Az a helyzet, hogy mi némileg vonzzuk a gyanús eseteket – vonogatta a vállát Stiles. – Nem tehetünk róla, a természetfeletti mindig megtalál minket.
-          Scott egyébként alvilági – jegyezte meg Alec csevegve.
-          Tényleg? – pillantott Magnus az érintettre. – Mi vagy?
-          Vérfarkas.
-          Tiszta szívű, és alfa, ráadásul – tette hozzá Stiles segítőkészen.
-          Nem ölsz embereket?
-          Nem.
-          Hah, ezt Maia biztos örvendezve hallaná.
-          Malia? – kerekedett el Stiles szeme.
-          Nem, Maia – pontosított Alec. – A farkasok vezetője mifelénk. – Stiles megütögette az állát, de azért bólintott. – Képzeld, Magnus, a farkasokon kívül él még a városban egy banshee…
-          Felettébb érdekes – töprengett Magnus.
-          … és egy pokolkutya is! – Alec szeme ragyogott. – Vajon apád tud róla, hogy elrabolták az egyik házi kedvencét?
-          Ne fessük az ördögöt a falra, mert még megjelenik – mormolta Magnus, aztán csak úgy megszokásból intett az ujjával. Alecnek azonnal feltűnt a dolog, és együtt-érzőn rámosolygott.
-          Nekem sincs meg az erőm – mondta bánatosan. – Valószínűleg azért sikerült letepernie egy csapat mondénnak.
-          Így jár, aki beront egy lacrosse - mérkőzés kellős közepébe – csapta össze a kezét Stiles. – Nos, örülök, hogy ilyen szépen egymásra találtatok, de most meg kellene oldanunk az elszállásolás kérdését.
-          Itt nem maradhatunk?
-          Még egy darabig talán, de nem a mienk a ház. A tulaj elhúzott a fenébe, ki tudja, mikor kerül újra elő. – A Stiles hangjában megbújó szomorúság és lemondás nagyon is ismerős volt Magnusnak.

A boszorkánymester – mivel Alec sikeresen megkerült – végre koncentrálhatott a körülmények feltérképezésére, bár a képességei nélkül némileg nehezebb dolga lesz. Összekulcsolta tehát a kezeit a háta mögött, és elkezdte bejárni a házat. Minden helyiségen érződött az elhanyagoltság, de Magnus megpróbált a kosz és a mocsok alá hatolni, hátha kiderítheti, kik laktak ott korábban. A lépcsőfokok nyikorogtak alatta, ahogy felsétált az emeletre, benyitott egy-két szobába, majd visszatért a srácokhoz.

-          Nos? – érdeklődött Alec.
-          Azt hiszem, tudom kié a ház – közölte Magnus, mire Stiles és Scott összenézett.
-          Hát, az enyhén szólva is kizárt – mondta Scott.
-          Találkoztam vele ma, mikor majdnem elütött az úton.
-          Nincs a környéken, már mondtuk.
-          A fickó elég mogorva volt… szőrös… és alig lehetett kihúzni belőle pár szónál többet. – Erre már a srácok sem mondtak semmit. – De ami a legfontosabb, ugyanazt az aromát éreztem rajta, mint a házon… és mint rajtad – biccentett Stiles felé, aki erre azonnal és megjósolhatóan elpirult.
-          Mi… mi nem…
-          Mi éppen szünetet tartunk – közölte szinte nyugodtan az ajtóban álló alak. – Bármit is jelentsen ez.

-          Érdekes, te is valami ilyesmivel próbáltál megetetni engem – töprengett Magnus a síri csendben, a következő pillanatban azonban már be is indult a zengő veszekedés. Jobban mondva Stiles vöröslő fejjel nekiugrott az ajtóban álló alaknak.
-          Mégis mi a francot képzelsz magadról, hogy csak így beállítasz?
-          Tudtommal ez még az én házam.
-          És ez minket mégis mióta érdekel szerinted?
-          Ha tippelnem kellene, soha nem is érdekelt.
-          Eltaláltad! – Stiles karba fonta a kezét, és zihált. – Minek jöttél vissza? – A férfi nem felelt, helyette beljebb lépett kicsit.
-          Derek Hale vagyok, a tulaj.
-          És alkalmi fuvarozó – tette hozzá Magnus vigyorogva, majd körbetáncolta a férfit. Gyűrűs ujjai néha megérintették Derek vállát, oldalát, vagy a karját. – Magnus Bane, boszorkánymester.
-          És foglalt – sziszegte Alec.
-          Szünetet tartunk, te magad mondtad – vágott vissza a férfi.
-          Egyáltalán mit jelent az, hogy szünet? – kérdezte Derek. – Valakivel vagy együtt vagyok, vagy nem. Nekem nem kellenek köztes megoldások.
-          Csak el kell döntenem, mihez akarok kezdeni az életemmel, nem? – csattant fel Stiles, Alec pedig bólogatott. – Azért elég komoly dolgokat kell megfontolnom… ha veled maradok, jönnél utánam az egyetemre?
-          Hát persze – sóhajtott fel Derek, mire Stiles eltátotta a száját. – Szerinted merre jártam az utóbbi időben? Vettem egy lakást az egyetemedhez legközelebb, hogy ott tudj lakni, ha akarsz. Velem.
-          Minden elismerésem, Mr. Hale – bólintott Magnus némileg elérzékenyülve. – Talán nekem is fel kellett volna ajánlanom az összeköltözést?
-          Gyakorlatilag így is nálad laktam, amikor… - Alec elharapta a mondatot, a másik férfi mégis pontosan tudta, mire célzott, és összeszorult a szíve.
-          Emiatt… miatta van? Miatta nem akarsz már engem?
-          Magnus… hagyjuk ezt most. Nem ezért vagyunk itt.
-          Talán mégis – vetette fel a boszorkánymester, aztán a másik párosra nézett. – Nem találod különösnek, hogy éppen most kerültünk el egy olyan helyre, ahol akad egy szintén szakító félben lévő páros?
-          Nem vagyunk szakító félben, csak szünetet tartottunk! – szólt közbe Stiles, mire Derek megeresztett egy kedélyes vigyort, és nem hívta fel a srác figyelmét a múlt időre. – Egyébként meg van abban valami, amit Magnus mond.
-          Köszönöm! – intett felé az érintett.
-          Már elég régen elfogadtuk, hogy ebben a városban bármi megtörténhet. Jöhetnek farkasok, hogy megharaphassák a legjobb barátomat, jöhetnek alfák csapatostól, jöhetnek halottnak hitt rokonok, jöhetnek gonosz szellemek, amik megszállnak, jöhetnek őrült orvosok, jöhetnek vadászok, és a végén mégis mi vagyunk azok, akik győztesen kerülnek ki ebből az egészből. – Scott és Derek úgy nézett a srácra, mintha megbabonázta volna őket. – Szóval nem, számomra cseppet sem meglepő, hogy egy boszorkánymester, és egy angyali harcos csöppent ide hozzánk, mert az elég egyértelmű, hogy segítségre van szükségetek.
-          Tényleg egészen olyan, mint Simon – dünnyögte Magnus csak úgy magának, de esze ágában sem volt vitatkozni a sráccal. A lelke mélyén még hálás is volt azért az elromlott portálért, mert így Alec és ő végre rákényszerülnek, hogy átbeszéljék a jövőjüket.
-          Azt javaslom, menjünk valami kellemesebb helyre – szólalt meg Derek.
-          Van konkrét ötleted is? – érdeklődött Stiles. Még mindig volt benne némi sértettség, de valószínűleg sokat nyomott nála a latban, hogy a másik férfi vita nélkül kész volt megbeszélni a továbbiakat, ráadásul mindezt két teljesen idegen ember közreműködésével.

Így hát Stiles hazavitte az ezért roppantul hálásnak tűnő Scottot, aztán követte Derek kocsiját a férfi belvárosi lakásához. Akkor járt ott utoljára, mikor Derek eltűnt, de amint belépett, azonnal a kellemes emlékek tolultak felszínre a szívében. Minden fájdalmasan ismerős volt, kezdve az elnyűtt kanapéval, az asztallal, amit most kivételesen nem borítottak térképek és tervrajzok, valamint a kanyargós lépcső, ami a hálóba vezetett. Derek időközben helyet mutatott a két másik férfinak a kanapén, ő maga pedig hozott maguknak egy-egy széket a konyhapulttól. Stiles majdnem rá sem ismert; nem sok pillanatot tudott felidézni, amikor a farkas ilyen gondoskodó lett volna olyanokkal, akiket nem is ismert.

-          Ez most olyan lesz, mint egy párterápia? – kérdezte, hogy oldani próbálja a saját gyomrában érzett feszültséget, mialatt lezuttyant az egyik székre, és összefonta a karját a mellkasán.
-          Nem árt megpróbálnunk beszélni a problémáinkról, hátha ez a kulcs mindenhez – érvelt Magnus felnőttesen, amiből Derek is rájöhetett, hogy jóval idősebb, mint amennyinek kinéz. – Elvégre te magad mondtad, hogy minden szituációból győztesen kerültök ki… akkor lássuk, nekünk is tudtok-e segíteni. – Szétterítette maga körül a kabátját, majd kényelmesen előrenyújtotta a lábait. Stiles észrevette, hogy Alec visszafogottan ugyan, de minden mozdulatát követte. Tudta, hogy ez a két férfi szerelmes egymásba – véleménye szerint csak az nem láthatta volna, aki vak, vagy aki teljesen hülye -, mégis érezte abból, ahogy nem néztek közvetlenül egymásra… ahogy elhúzódtak a véletlen érintések elől, hogy valami nagy törés keletkezhetett a kapcsolatukban, ahonnan nem tudtak újra felépítkezni. Talán eddig csak sodródtak az árral, meg sem próbálták megbeszélni a helyzetet… ez azonban ebben az új világban elkerülhetetlennek tűnt.

-          Mivel négyünk közül én vagyok az egyetlen, aki járt már korábban agyturkásznál, így az lenne a célravezető, ha én lennék a pszichodoki – mondta Stiles némileg idegesen, de érdekes módon azonnal rábólintottak a javaslatára. Mintha nem egy tinédzser lett volna, hanem valaki olyan, aki számít, és akinek adnak a szavára. Stiles még ennyi év után sem hitte el azonnal, hogy ér valamit, hiába próbálta Derek bebizonyítani neki. Most azonban Magnus és Alec segítségével ez is változhat. – Melyikőtök akarja kezdeni a mesedélutánt?
-          A rangidős, nem? – mosolyodott el Magnus, aztán oldalra kapta a fejét, mikor Alec puhán megérintette a karját. Látszott, hogy nem először csinálta. – Akkor kezd csak te.
-          Kösz. Elvégre én kértem szünetet tőled, nem? – somolygott Alec is, és ez a mosoly teljesen megváltoztatta az arcát. Stilesnak emlékeztetnie kellett magát, hogy a srác nem lehet sokkal idősebb nála, mégis áradt belőle a felsőbbrendűség, a tudás és a nyugalom. Aztán a srác hátradőlt, a teste elernyedt, mintha tudatosan lazította volna el magát az előtte álló feladat előtt. – Magnus az első szerelmem – kezdett bele Alec. – Előtte semmi más nem éltetett, csak az, hogy biztonságban tudjam a szeretteimet, hogy elvégezzem a munkámat, hogy megvédjem az embereket. Persze tudtam, hogy egy napon majd feleségül veszek egy másik árnyvadász lányt, egymás oldalán harcolunk, aztán jöhetnek a gyerekek. Ezt mind Magnus is pontosan tudja, és nem akart rám erőltetni semmit. Nekem tökéletesen megfelelt az, hogy együtt vagyunk, hogy alkalomadtán egymás oldalán küzdünk, és lassan a családom is elfogadta őt, mint választottamat. Aztán történt valami… - A srác nyelt egyet, és az egyik tetoválását kezdte piszkálni. – Lett egy babánk. Egy boszorkánymester baba, akinek kék volt a bőre. – Alec a haja takarásából a vele szemben ülő férfiakra pillantott, de nem látszott megdöbbenés vagy megrökönyödés az arcukon. – Minden boszorkánymesternek van egy különleges tulajdonsága, ami megkülönbözteti a hétköznapi emberektől, és a fajtársaitól is. Magnus legjobb barátjának szintén kék a bőre, egy másik barátjának szarvai… voltak, Magnusnak meg a szeme…
-          Tudtam! – kiáltott fel ekkor Stiles hadonászva. – Tudtam, hogy van valami a szemeddel, haver! – Magnus erre válaszul csak ártatlanul rápislogott, mire a srác felnevetett. – Bocs, folytasd!
-          Szóval hozzánk került a baba… és meg akartuk tartani. – Magnus nem tudott segíteni magán, megszólalt:
-          Igazából te akartad megtartani.
-          Miért, te talán nem?
-          Nekem mindegy volt, Alec. Nem terveztem ennyire előre, csak veled akartam lenni. Elég volt elviselnem a családodat, aztán hirtelen ott találtam őket a lakosztályomban, körülvettek téged meg a gyereket… és mintha eldöntöttétek volna a fejem felett, hogy nálunk marad a baba.
-          Ezt most azért mondod, mert engem jobban szeretett?
-          Nem. Boldog voltam, hogy ennyire ragaszkodik hozzád, mert úgy véltem, ez jót tesz neked azután, hogy az öcséd… - Magnus megrázta a fejét. – Utána persze megszoktam a gondolatot, és megszerettem a kölyköt.
-          Mégsem sajnáltad, amikor…
-          Hogyne sajnáltam volna! – vágta rá a boszorkánymester, aztán folytatta: - A babáért végül eljöttek a szülei. Kiderült, hogy félreértés történt, és hazavitték magukkal. – Néhány pillanatig mindannyian hallgattak, mintha meggyászolták volna a kisfiú elvesztését.

-          Rettentően hiányzott – folytatta Alec halkan. – Nem is gondoltam, hogy ennyire hozzátartozott már a mindennapjaimhoz a róla való gondoskodás, a vele való játék… és mikor elvesztettem, úgy éreztem, kiszakították valamelyik létfontosságú szervemet. – Oldalra bámult, hogy ne kelljen egyikük szemébe sem néznie. – Alig bírtam megmaradni Magnus közelében, mert arra emlékeztetett, ami már nem lehet újra az enyém.
-          Nem is gondoltam, hogy ilyen hülyeségek is megfordultak abban a szép kis fejedben – jegyezte meg a boszorkánymester. – Miért ne lehetne újra gyerekünk? Persze nem lenne ugyanaz… de mindketten megtapasztaltuk, milyen érzés, amikor egy tehetetlen csecsemő van ránk bízva…
-          És te ezt nem akarod még egyszer – szúrta közbe Alec.
-          Tévedsz – közölte Magnus, mire a srác rápillantott. – Akarok gyereket. De azt akarom, hogy tényleg a mienk legyen. A tied és az enyém. Érted? – Alec előbb összeráncolta a homlokát, majd kicsit beharapta az ajkát. – Biológiailag is a mienk – tette hozzá a férfi magyarázatként, amit már Alec is kénytelen volt helyesen értelmezni.
-          De… ez… mi nem eshetünk teherbe.
-          Tisztában vagyok vele. De Brooklyn fő boszorkánymestere vagyok, majdcsak kitalálok valamit. – Erre Alec olyan tekintetet vetett rá, ami azt sugallta: „Ha nem lenne itt mellettünk ez a két idióta, most az öledbe vetném magam, és kifulladásig csókolnálak.” Az üzenet olyan világos és szenvedélyes volt, hogy még Stiles és Derek is köhécselni kezdett zavarában. Alec végül mélyet sóhajtott, és keresztbe fektette a lábát a másikon.
-          Rég nem jutott már eszembe, tulajdonképpen miért is szerettem beléd.
-          Az ellenállhatatlan külsőm nem elég? – érdeklődött Magnus némileg nyugodtabban.
-          Azt mindenki láthatja – hűtötte le Alec. – De az igazi valódat csak kevés embernek mutatod meg… és örülök, hogy én köztük lehetek.
-          Csak óvatosan a nyállal! – A fiatalabb férfi erre megeresztett felé egy kedélyes vigyort, ami Magnus szívéig hatolt. – Az a lényeg, hogy ha máskor is ilyen gondolatid támadnának, azonnal beszéld meg velem! Bármi is lesz ezután… egyvalamiben teljesen biztos vagyok.
-          Mi lenne az?
-          Hogy te vagy életem szerelme – felelte Magnus őszintén. – És nem csak ezé az életemé… az összes életem eltörpül a mostani mellett, mert veled lehetek. Nem akarom elveszteni ezt csak azért, mert valamiben nem értünk egyet… vagy azt hiszed, hogy nem értünk egyet. – Alec megint elkezdte volna szuggerálni az egyik tetoválást a karján, de Magnus elkapta a kezét, összefűzte az ujjaikat, aztán a srác tekintetét is sikerült fogva tartania. – Tudom, hogy ez még mindig elég új neked. Hidd el, nekem is. Veled minden nap valami újat tanulok, és szeretném, ha ez még nagyon sokáig így lenne. De ezt nem akarhatom egyedül.
-          Persze, hogy én is akarom! – mondta Alec. – Sosem akartam, hogy ez legyen belőle… de be kellett volna vallanom neked, mennyire fáj… hagynom kellett volna, hogy együtt gyászoljunk.
-          Igen, de ezt még megtehetjük ezután is – biztatta Magnus, Alec pedig viszonozta a kézszorítást.

-          Hát, ez elég könnyen ment! – szólalt meg Stiles rekedten, aztán megtörölte az orrát. – Szóval egymás mellett szoktatok harcolni?
-          Ritkán van rá lehetőségünk, az árnyvadászok nemigen keverednek alvilágiakkal – mondta Magnus könnyedén, mert már rég megtanulta lerázni magáról azoknak a sértéseit, akik egy fikarcnyit sem számítottak neki. – Habár most, hogy Simon is felemelkedett…
-          Folyton róla fecsegtek – mutatott rá Stiles. – Kivételes ember lehet.
-          Kivételes ember volt, most pedig kivételes nephilim – mondta Alec Magnus meglepetésére és örömére. Összemosolyogtak. – Némileg a mi hibánkból a vámpírok patkányt csináltak belőle, magukkal vitték, és átváltoztatták.
-          Simon egy vámpír? – kerekedett el Stiles szeme.
-          Már nem – sóhajtott Alec. – Ez kissé bonyolult.
-          Vámpír volt, aztán mivel többször is árnyvadászokból ivott, a vére olyan különleges lett, hogy képes volt nappal is közlekedni… ezért elnevezték Napjárónak – nosztalgiázott Magnus. – Aztán, nos, úgy alakult, hogy mindent feláldozott… hogy nekünk jó legyen. Most pedig ő is árnyvadász lett. – A boszorkánymester somolyogva nézett Stiles szemébe. – Szóval, ha jól vettem ki a barátod jelzéseiből, te is megtapasztaltál már egyet-s, mást mondénságod ellenére, nem igaz?
-          De még mennyire – szólalt meg Derek azonnal, mielőtt Stiles egyáltalán felfoghatta volna a kérdést. – Kezdjük azzal, hogy majdnem vérfarkas lett ő maga is.
-          És miért nem lett? – kérdezte Magnus érdeklődve.
-          Mert nemet mondtam – vont vállat Stiles. Magnus és Alec lopott pillantást váltott.
-          Aztán megszállta egy gonosz szellem… kölcsönvette a testét.
-          Az neked nagy kihívást jelenthetett, Derek! – vigyorgott Magnus gúnyosan, mire kapott egy félig-meddig fenyegető morgást.
-          Végül… hm – Derek elbizonytalanodott.
-          Na, mondd csak el nekik, hogy spanoltam egy kicsit a Szellemlovasokkal is! – nevetgélt Stiles, majd összerezzent, mikor Alec szinte felpattant a székről.
-          Micsoda? A Lovasokkal voltál? Mikor? Mennyi ideig? Nem találkoztál egy Mark nevű fiúval?
-          Nem igazán – csóválta a fejét a srác. – Az én meglátásom szerint a Lovasok mind öreg csávók voltak, bevarrt szájjal, ocsmány öltözetben, és egyáltalán nem rajongtak értem, annyit mondhatok.
-          És hogy jutottál ki? Másnak is sikerülhet? – Stiles megnyalta az ajkát, és jól észrevehetően elpirult.
-          Derek mentett meg. A változatosság kedvéért. – Derek szerénykedve vállat vont. – Akkor ti is ismeritek őket? A Lovasokat?
-          Futólag – biccentett Magnus. – De azt hiszem, a ti világotok Lovasai mégsem egészen olyanok, mint a mieink. Az viszont felettébb érdekes, hogy Derek mentett meg, erről szeretnék bővebben is hallani!
-          A Lovasok elintézték, hogy a városban senki se emlékezzen rá, amikor elvitték – felelte Derek. – Azzal azonban nem számoltak, hogy a városon kívül is élnek olyanok, akik ismerték és… szerették őt. A nagybátyám, Peter jutott ki előbb. Ő is farkas, tehát nem halt bele az útba, de súlyosan megégett. Őhozzá érkeztem vissza a városba, aztán a kórházi ágya mellett állva arra lettem figyelmes, hogy folyamatosan egy nevet ismételget. Stiles. Stiles.
-          Kicsit féltékeny lettél, mi? – kacsintott rá Magnus.
-          Próbáltam beszélni erről Stiles barátaival… de egyikük sem emlékezett rá. Szóval egyszerűen utána mentem, és visszahoztam. – A beálló csöndben szinte tapintani lehetett a feszültséget, aztán végre Dereknek is leesett, hogy mennyire hasonló a két szituáció. – Gondoljátok, hogy ez lehet a kulcs?
-          Nos, eddig mindent úgy csináltam, ahogy te – kezdte Magnus. – Alec után jöttem, hogy megpróbáljam hazavinni. – Aztán eltöprengett. – Habár Raphael figyelmeztetett, hogy ne vegyem biztosra a sikert…
-          Raphael? – kérdezett közbe Alec.
-          Igen, ő súgta meg, hogy az árnyvadászok találtak egy kaput.
-          És a vámpír ezt mégis honnan tudta meg? – fonta karba a kezét a srác, Magnus pedig ráébredt, hogy nagy hibát követett el.
-          Elég nagy a füle, biztos meghallotta, ahogy a családod áttrappolt a városon – legyintett a boszorkánymester, hiszen Alec biztosan nem nézné jó szemmel, ha kiderülne, hogy a húga egy vámpír miatt lett felültetve. Magnus különben sem volt biztos semmiben. Attól, hogy Raphael láthatóan fülig szerelmes volt, még semmi garancia nem volt rá, hogy az érzéseit Simon is viszonozza. Különben is, Isabelle meseszép és okos nő volt, ki merészelné elhagyni? Habár Magnust büszkeséggel töltötte volna el, ha egy újabb árnyvadász – alvilági egyesülésnek lehet tanúja. Megdörgölte a szemét, majd próbált az előtte álló feladatra koncentrálni. – Tehát, eddig minden klappol. Már csak azt kellene kiderítenünk, nem bukkant-e fel a közelben egy újabb portál.
-          Átfésülhetnénk az erdőt – vetette fel Stiles habozva -, de nem hinném, hogy hatékonyak tudnánk lenni.
-          Kérjünk segítséget – mondta Derek, ami valószínűleg elég meglepő kijelentés lehetett, mert Stiles fura grimaszt vágott.
-          Na, ja, biztosan mindenki kezét-lábát törve igyekezne segíteni nekünk!
-          Elég sok barátod van, nem?
-          Mondhatni.
-          Ott van a falka…
-          … Scott falkája – egészítette ki Stiles.
-          Igen, de te is aktívan részese vagy, nem hiszem, hogy visszautasítanának. Aztán ott vannak azok az új kölykök… Liam, Mason?
-          Aha – bólogatott Stiles. – Hát, még talán őket is bevonhatom. Meg esetleg Theo…
-          Az ki van zárva – morogta azonnal és megfellebbezhetetlenül Derek.
-          Most miért? Ő is farkas, esetleg…
-          Azt mondtam, nem. – Magnus és Alec gyors pillantással tudatta egymással a véleményét, majd a boszorkánymester kedélyesen felnevetett.

-          Én a magam részéről szívesen megismerném ezt a Theo nevű illetőt!
-          Még csak az kéne – szólt közbe Alec. – Te, akinél a kenyér mindkét oldala vajas… nyilván egy vérfarkasra sem mondanál nemet. Kivéve, ha nagyon nyáladzik. Nagyon nyáladzik?
-          Sajnos nem – sóhajtott Stiles. – Általában ő az, aki kiváltja a nyáladzást másokból. – Alec azonnal el is döntötte, hogy nem kedveli Theot különösebben. – Rendben, akkor Theo kilőve, a többieket pedig megpróbálom összeterelni az erdőbe… egy óra múlva? És akkor lesz még elég sok időnk a keresésre. – Mikor mindenki rábólintott az ajánlatra, Stiles felpattant, előkapta a mobilját, és már pucolt is kifelé a loftból.
-          Stiles! – szólt utána hirtelen Alec, mire a srác visszapördült. – Köszönjük! Remek árnyvadász lehetne belőled. – Stiles sosem volt túlzottan jó a dicséretek fogadásában, így most is csak elpirulva biccentett, majd távozott.

-          Rendes gyerek – jelentette ki Magnus, mialatt körbesétált a lakásban. – Gondolom, elég nehezen adta meg magát az érzéseinek. – Derek csak hümmögött. – De a végén rájössz, hogy megéri értük küzdeni, mert csak ők lehetnek a tökéletes társaid egy életre. – A farkas kérdőn felvonta a szemöldökét Alec felé, de a srác csak somolyogva vállat vont. – És köztetek mi okozta a feszültséget? Nem hiszem, hogy csak a továbbtanulás.
-          Főként ez – ismerte be Derek. – Elvégre Stiles elköltözik. Nem is értem, hogy juthatott eszébe, hogy esetleg nem követem bárhová. – Megrázta a fejét. – Ő tudja a legjobban, hogy engem már semmi sem köt ehhez a városhoz.
-          A barátai és a családja elfogadtak téged? – érdeklődött Alec.
-          Nagyjából. De a legtöbb ember véleménye különben sem érdekel.
-          Szívemből szóltál – motyogta Magnus.
-          Az apja elég sokáig nem hitte el, hogy valóban a fiát akarom, de végül kénytelen volt beletörődni.
-          Tisztában van azzal, mi vagy?
-          Igen. Az öreg a városi seriff, mindennel tisztában van.
-          Fura, hogy beavattatok ennyi mondént a dolgaitokba – töprengett Alec. Derek tekintete felizzott.
-          Ezeknek a mondénoknak köszönhetjük, hogy egyáltalán életben vagyunk – mondta mély hangon, aztán előredőlve a térdére támaszkodott. – Eleinte persze tartottunk tőle, hogy mi lesz, ha kitudódik… de aztán rájöttünk, hogy hosszú távon az a biztonságosabb, ha néhány embert beavatunk. Stiles kezdettől fogva benne van a sűrűjében, mégsem fordult meg a fejében egy percig sem, hogy esetleg átváltozik.
-          És te ennek örülsz – mondta Magnus.
-          Igen. Örülök annak, hogy más, mint én, és hogy nem is akar megváltozni. Imádom, hogy olyan törékeny… persze ezt neki sosem vallanám be. Korábban még a családom tagjairól is nehezemre esett gondoskodnom… őt viszont szinte gondolkodás nélkül megvédtem akkor is, amikor még alig ismertem.
-          Érdekes – mormolta Magnus, miközben Alecre pillantott. – Valószínűleg több közös van bennünk, mint elsőre gondoltuk.

A következő fél óra halk beszélgetéssel és várakozással telt. Magnus szívesen varázsolt volna maguknak némi élelmet és innivalót, de persze erről most szó sem lehetett. Aztán Stiles végül lihegve visszatért hozzájuk, és feltartott hüvelykujjal mutatta, hogy minden rendben, így rövid téblábolás után el is indultak az erdőbe. Magnus és Alec persze sejtette, hogy Stiles elég komoly barátai társasággal rendelkezik, mégsem számítottak arra, hogy mindenki arcán komoly eltökéltséget fognak látni. Scott volt az első, aki rájuk mosolygott.

-          Fegyverekre is szükség lesz? – érdeklődött egy idősebb férfi, aki rendőrségi egyenruhát viselt. Magnus sejtése szerint ő lehetett Stiles apja.
-          Nem, csupán egy kéken ragyogó átjárót keresünk, semmi egyebet – tudatta a társasággal Stiles úgy, mintha ezerszer csináltak volna ilyet, s valóban egészen összeszokott társaságnak tűntek, főleg Scott, Stiles, meg egy hosszú, vörös hajú lány, akik szorosan egymás mellett álltak. – Apa, szerintem te maradj itt, és fordíts vissza bárkit, aki erre kószálna, rendben?
-          Rendben.
-          Ezt a taktikát meg kell tanulnom! – motyogta félig hangosan Alec, mire Magnus rávigyorgott.
-          Nem hinném, hogy a te apád bárkire is hallgatna saját magán kívül.
-          Sokat fejlődött mostanában.
-          Ha te mondod… - Stiles útmutatását követve csatlakoztak két sráchoz, így négyen alkothattak egy csapatot. – Sziasztok! Csak nem Liam és Mason?
-          Tudja a nevemet! – lelkendezett a fekete srác irtó aranyosan, elkerekedett szemmel. – Hallottad, Liam? Tudja a nevünket!
-          Örülök, hogy ennyivel boldoggá tehettelek!
-          Te csak ne tedd őt boldoggá semmivel – haladt el mellettük egy srác vészjósló tekintettel, amiből Magnus azonnal értett is.

Mivel a srácok behatóan ismerték az erdőt, Magnus és Alec sem kóborolhatott összevissza, bár szerettek volna kettesben is beszélgetni egy keveset. Mintha Liam és Mason megérezte volna kimondatlan vágyukat, kicsit előrébb haladtak, és minden fellelhető ágat megropogtattak a cipőik alatt. Alec azonnal elkapta Magnus kabátjának gallérját, magával húzta egy terebélyes fa mögé, és hevesen megcsókolta. A boszorkánymester belesimult a másik érintésébe, csukott szeme előtt tűzijáték pattogott. Még ennyi év után sem volt képes megszokni azokat az érzéseket, amiket Alec váltott ki belőle.
-          Hiányoztál – suttogta Alec, mire Magnus ránézett. – Tudom, hogy én kértem szünetet… de ez legalább rádöbbentett arra, hogy soha többé nem akarok huzamosabb időt nélküled tölteni.
-          Ezt bizony örömmel hallom, Alexander. – A srác megborzongott a név hallatán, ami a kezdeti időszakukra emlékeztette.
-          Szerinted hazajutunk?
-          Hát úgy biztosan nem, ha egy fához dőlve smaciztok – jegyezte meg nem minden elégtétel nélkül Stiles, aki nem messze ácsorgott tőlük. Aztán olyat mondott, ami meglódította Magnus és Alec szívverését is. – Azt hiszem, megtaláltuk.

Stiles szó szerint utat vágott maguknak a bámészkodó tömegen keresztül. Magnus már messziről megismerte a jellegzetes kék ragyogást, de csak akkor mert megkönnyebbülten felsóhajtani, mikor megállt közvetlenül előtte. A másik oldalon jelenleg semmit sem látott, de ez nem ijesztette meg különösebben.
-          Ő itt Deaton – mutatott Scott egy férfira, aki szakmai érdeklődéssel szemlélte mind a kaput, mind a két idegent.
-          Nagyon örülök – bólintott Magnus. – Szóval maga is… varázsló?
-          Nem használnék magamra ilyen nagy szavakat… de olyasféle vagyok, igen. – Elmosolyodott. – Úgy gondolom, azt hittétek, a saját problémáitok miatt kerültetek ide, de meggyőződésem, hogy szinte ugyanannyi jót tettetek ezen az oldalon is, ha nem többet.
-          Mi is így gondoljuk – mosolyodott el Alec, majd rákacsintott Stilesra. – És nagyon köszönjük, hogy nem utasítottak el minket.
-          Beacon Hills nem arról híres, hogy elutasítja azokat, akiknek segítségre van szüksége – szólalt meg a seriff, mire Deaton bólintott.
-          Mondanám, hogy szívesen látunk titeket máskor is, de…
-          Csak abban az esetben, ha mi határozhatjuk meg az érkezés időpontját és helyét – tette hozzá Magnus. – Szívesen jönnénk máskor is, igaz, Alec?
-          De még mennyire. Mit szóltál egy ballagáshoz? – kérdezte érdeklődve, amire Magnus azonnal rábólintott.

A következő pillanatban a tömeg hátrébb húzódott – Magnus egészen biztos volt benne, hogy ehhez a vörös hajú lánynak és Scottnak is köze volt -, így ott állt egymással szemben Stiles és Derek, valamint Magnus és Alec. Különbözőbbek nem is lehettek volna, már ami a külsőségeket illeti, mégis mind a négyen érezték, hogy valami összeköti őket. Mintha a szívüktől indult volna egy láthatatlan fonal, örök emlékeztetőjéül annak, hogy azon a napon komoly dolgok történtek. Egyikük sem bánta, hogy így alakult, mert kiderült számukra, hogy szeretik a párjukat… és nem akarják elveszíteni azt a kapcsolatot, amiért megdolgoztak. Magnus megölelte Stilest, összeütötte az öklét Derekével, majd megvárta, míg Alec is megejtette az elbúcsúzást. Tudta, hogy ha az univerzum is úgy akarja, nem most látják egymást utoljára.

-          Ez a búcsú nem örökre szól – ígérte a srácoknak. – Fogjátok fel úgy, hogy…

-          Csak szünetet tartunk – suttogták egyszerre, mielőtt Magnus és Alec, kéz a kézben átlépett volna a portálon.

2 megjegyzés :

Lili Kovács írta...

Áááaáahhhhh! IMÁDTAAAAAAMMMMM😍😍😍😍😍❤💙💛💚💚❤💙💛💜💚❤💙💛💚💚

☁☁☁☁☁☁☁
☁🎀🎀☁🎀🎀☁
🎀🎀🎀🎀🎀🎀🎀
🎀🎀🎀🎀🎀🎀🎀
🎀🎀🎀🎀🎀🎀🎀
☁🎀🎀🎀🎀🎀☁
☁☁🎀🎀🎀☁☁
☁☁☁🎀☁☁☁
☁☁☁☁☁☁☁
NAGYON JÓ VOOOOLT
🍸💗💗🍸💗💗🍸
💗💗💗💗😍😍😍
💗💗💗💗😍💗😍
🍸💗💗💗😍💗😍
🍸🍸💗💗😍😍😍
🍸🍸🍸💗🍸🍸🍸
🍸💜💜🍸💜💜🍸
💜💜💜💜💜💜💜
💜🌹💜🌹💜💜💜
🍸🌹💜🌹💜💜🍸
🍸🌹💜🌹💜🍸🍸
🍸🍸🌹💜🍸🍸🍸

Valerin írta...

Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! :) *-*

Megjegyzés küldése