Nőnapra

Mivel eléggé frusztráló napokon vagyok túl, úgy gondoltam, én is és ti is megérdemeltek valami cukiságot ezen az ünnepen. Egy kis semmiség, de nagyon élveztem írni. Fogadjátok sok szeretettel! :):)

-          Itt meg mégis mi folyik?

Arthit enyhén elszörnyedve nézett végig az étkezőn teljes hosszába. Szeme többször is megtette az utat, hogy megkísérelje befogadni a látványt, de csúfos kudarcot vallott.

-          Barátom, nem vagy valami jó az ünnepek fejben tartásában, igaz-e? – vigyorgott rá Bright, és megpiszkált egy, a feje fölött lógó virágdíszt. – Holnap lesz nőnap, haver!

-          Ó, Uram – sóhajtott Arthit, mialatt leült. – Komolyan? És akkor mi van? Persze tiszteljük a nőket, de a Valentin-napi dekorációk helye még ki sem hűlt!

-          Pontosan az imént mondtam a díszítésért felelős… uraknak – kezdte Nott, és a hangsúlyából pontosan kiderült, kikre is célzott -, hogy meg kellett volna tartaniuk azokat a dekorációkat, kis átalakítással tökéletesek lettek volna.

-          Szörnyűek vagytok! – háborgott Bright. – Tényleg képesek lennétek ilyesmin spórolni? A hölgyek megérdemelnek ennyit, de még többet is akár!

-          De még mennyire – csámcsogott Prem. – És én meg is fogom nekik adni ma este, de úgy rendesen. – Arthit a fejét csóválta, miközben Nott helyette is meglegyintette barátjuk fejét.

-          Milyen kár, hogy ebből az alkalomból nem tudsz kizsarolni magadnak ajándékot az alsósoktól – mutatott rá Nott, mire Bright vállat vont.

-          Nem is terveztem ilyesmit. – Mivel ez túlságosan is visszafogott válasz volt, Arthit és Nott gyanakodva összepillantott.

-          Bright – kezdte Arthit közelebb hajolva -, van valakid? – A válasz erre csak a süket csend volt, de nekik ennyi is elégnek bizonyult, mert lelkes hujjogatásba kezdtek.

-          Csss! – intette le őket a srác, fülig pirulva. Újabb szokatlan dolog, elvégre Bright sosem szokott zavarba jönni. – Muszáj világgá kürtölnötök a magánéletem?

-          Te talán nem ezt tetted a mienkkel? – vágott vissza Arthit.

-          Már megbocsáss, totál visszafogott voltam!

-          Tehát akkor megelégszel azzal, ha én is hasonlóan leszek visszafogott ebben a kérdésben? – Bright csücsörített.

-          Jó, rendben, talán kicsit bezsongtam… de nem minden nap vállalod fel magad, ember! És hogy egy olyan dögös pasit sikerült leakasztanod, mint Kongpob!

-          Azt hittem, neked Aim jön be – piszkálódott Prem.

-          Maradjunk annyiban, hogy nem lehet őket összehasonlítani.

Arthit napi szinten hálát adott az égnek, hogy Kongpob mellette van, de csak akkor tudatosult benne, hogy a virágvásárlással többé nemigen lesz gondja. Habár a következő Valentin-napra ismételten nagy durranást tervezett, de addig még rengeteg ideje volt.

Mivel neki ehhez az ünnephez nem sok köze volt, így készséggel vállalta, hogy Bright kísérője lesz délután, amikor a srác kiválasztja az ajándékot titokzatos imádottjának. Előbb kissé céltalanul kóboroltak a plázában, szinte az összes útjukba kerülő boltba betértek, de Bright még csak meg sem kísérelt döntést hozni. Arthit mutogatott neki macikat, szíveket, csokit, virágot, de a srác mindre a fejét rázta, elmondása szerint valami olyat akart, amit senki mástól nem fog kapni ezen a napon.

-          Azért nem kéne elérhetetlen célokat kitűznöd magad elé! – aztán ravaszul hozzátette: - Ha elmondanád, ki a lány… talán ismerem, és tudnék segíteni a választásban. – Minden jel arra mutatott, hogy Bright hamarosan megtörik a nyomás alatt, a következő pillanatban azonban felcsillant a tekintete.

-          Oda nézz! – Arthit azonnal engedelmeskedett abban a reményben, hogy barátja végre meglátott valamit, ami kedvére való… de ahogy a mutatott irányba bámult, csak egy magas, sötét hajú, elegáns, nagyon helyes, és nagyon ismerős srácot látott, aki a virágcsokrok között válogatott. – Az nem a te pasid véletlenül?

-          De – sziszegte Arthit, teljesen elfeledkezve azon fogadalmáról, hogy sosem fogja nyilvánosan a pasijaként emlegetni Kongpobot.

-          Mit keres itt? Talán neked akar virágot venni? – nevetett fel Bright, aztán gyorsan el is hallgatott, mikor meglátta Arthit elsötétülő arcát. – Na, asszem már tudom is, mit akarok venni. Menjünk!

Amíg Bright fizetett, Arthit vetett még egy lopott pillantást Kongpob irányába. A srác éppen két csokrot tartott a kezében, és ide-oda forgatta őket, nyilván, hogy eldöntse, melyik a szebb.

Otthon, a szobája magányában Arthit fel-alá járkált, és próbálta kisakkozni, mi is lehet Kongpob terve. Nem volt túl valószínű, hogy neki vette volna a virágot, elvégre eléggé egyértelműen mindketten férfiak voltak, és ez nem olyan egyetemes ünnep volt, mint a Valentin-nap, ahol ugye a szerelmet és a szeretetet kellett ünnepelni, mindegy, hogy két férfi, két nő, vagy férfi és nő között állt is fent a dolog. Node a nőnap… a nevéből adódóan a nőket ünnepelték. Arthit szerint Kongpob volt az egyik legértelmesebb diák az egész egyetemen, így nyilván meg sem fordult a fejében ilyesmi. A másik lehetőség viszont szintén nem volt túl előnyös; Kongpob talán valaki másnak, egy lánynak vette a virágot. Arthit szíve erre engedély nélkül úgy elfacsarodott, hogy a srác kénytelen volt elterülni az ágyán. Személy szerint úgy érezte, minden tőle telhetőt megtett ezért a kapcsolatért. Felvállalta magukat, ott volt a Valentin-nap, eljártak ide-oda, és még egymás kezét is megfogták… a baráti társasága rögtön befogadta a másik srácot, és soha, egyetlen szóval sem utaltak rá, hogy ez egy nem kívánatos szerelem, és magától értetődően hagytak fel az ilyen irányú viccelődéssel, Arthitnak még csak kérnie sem kellett rá őket. Kongpob volt az, aki legelőször kinyilvánította az érzelmeit, ő volt az, aki nem tágított addig, amíg Arthit is teljesen bele nem zúgott… illetve, khm, meg nem kedvelte annyira a srácot, hogy hajlandó legyen mindenkivel szembeszállni érte. És akkor erre most Kongpob valaki másnak… egy lánynak vesz virágot? Arthit nem álltatta magát azzal, hogy talán az anyjának, vagy valamelyik nőismerősnek szánja, mert Kongpob ezt a vásárlást nem hagyta volna az utolsó pillanatra.

Arthit enyhén összerezzent, mikor megszólalt a mobilja a zsebében.

-          Igen?

-          Merre vagy? – érdeklődött Nott. – Sikerült a vásárlás?

-          Aha.

-          Bright elmesélte, mi történt.

-          Nem kételkedtem a lepcses szájú vénasszonyban.

-          Akarsz róla beszélni?

-          Mégis miről kellene? Kongpob virágot vett egy lánynak. Nem nagy ügy. – Nott hallgatott. – Szerinted kinek szánja?

-          Szerintem erre tudod a választ. Ha valóban Kongpob vette.

-          Ezt hogy érted? – ült fel Arthit azonnal.

-          Csak úgy, hogy hajlamos vagy elhamarkodott következtetéseket levonni.

-          Kongpob ott állt a virágosnál, két csokorral a kezében. Szerinted ezt mégis hogy lehetne másképpen értelmezni? – Nott felsóhajtott, mintha a világ összes gondja az ő izmos vállát nyomná.

-          Nem vagyok szakértő a kapcsolatok terén, de úgy tudom, van egy nagyon fontos eleme.

-          Mégpedig?

-          Mégpedig a kommunikáció. Ha kételyeid vannak, menj, és kérdezd meg róluk a pasidat. Mindannyian pontosan tudjuk, hogy Kongpob sosem szokott hazudni vagy ködösíteni. Pláne nem előtted. – Néhány pillanatig csend volt. – Vetted az adást?

-          Vettem. – Aztán sóhajtva folytatta: - Kösz, hogy a barátom vagy.

-          Szívesen, bár nem könnyű feladat.

-          Nem akarsz valamit nőnapra? – érdeklődött Arthit somolyogva.

-          Elmehetsz te a francba! – azzal letette.

Arthit nemigen állhatta a bizonytalanságot, ha Kongpobról volt szó, így fogta magát, és nyomban átsétált a srác szobájához. Aztán nagyokat kellett nyelnie, mikor a másik igen lenge öltözetben, és még vizes hajjal beengedte.

-          Szia! Azt hittem, ma már nem találkozunk – mondta Kongpob, de látszott az arcán, hogy nagyon örül a változásnak. Megdörzsölte a fejét a vállára borított törölközővel, Arthit meg csak nagy nehezen tudta visszafogni magát, hogy ne bámulja a kissé átnedvesedett póló alatt hullámzó izmokat. – Valami baj van?

-          Nem, csak… kérdeznem kell valamit.

-          Rendben.

-          Bright és én ma a plázában jártunk.

-          Én is voltam ott! – ragyogott Kongpob. – Hogyhogy nem futottunk össze?

-          Nagyon el voltál foglalva a virágok válogatásával – felelte Arthit komoran, majd összefont karral a falra tűzött parafatáblát kezdte bűvölni. – Ki a szerencsés hölgy?

-          May – felelte Kongpob minden kertelés nélkül. Arthit néha azt kívánta, bár hazudna inkább.

-          Értem.

-          Megmondtam Emnek még múlt héten, hogy igyekezzen, mert a végére már alig maradnak majd szép csokrok, de persze nem hallgatott rám – folytatta Kongpob. – Azért remélem May meg lesz vele elégedve, Em a fél vagyonát arra a csokorra áldozta.

-          Em? – fordult meg Arthit, és majdnem beleütközött a másik srácba. – Úgy érted, Aim vette a csokrot?

-          Hát persze – mosolygott Kongpob, de egyáltalán nem leereszkedően. – Természetesen mind tiszteljük és szeretjük a barátai társaságuk hölgytagjait, de úgy gondoltunk, villogjon most egy kicsit Em, szegénynek nem sok jó jutott az utóbbi időben. – Arthit nyelt párat, mielőtt meg tudott volna szólalni.

-          Nagyon rendes srác vagy, Kongpob.

-          Köszönöm, P’Arthit. – A srác mosolya tele volt melegséggel és szeretettel. – Ugye nem gondoltad, hogy én veszem a virágot valakinek?

-          Én? Dehogy gondoltam.

-          Neked egészen mást szándékoztam adni.

-          Csakugyan? De én nem vagyok nő – mutatott rá Arthit.

-          Pontosan tudom – mosolygott Kongpob, majd minden előzetes figyelmeztetés vagy engedélykérés nélkül közelebb lépett a másikhoz, és összeérintette az ajkaikat. Arthit szíve a fülében dörömbölt.

-          És… mit kapok? – próbálta visszaterelni a beszélgetést az eredeti mederbe, mire Kongpob az asztal felé biccentett. Arthit odanézett, és a mellkasát elöntötte a boldogság az epres ital meg a jegeskávé láttán. – Mindig tudod, mire van szükségem.

-          Szerintem te is pontosan tudod, hogy nekem mire van szükségem – mondta Kongpob, és a székre dobta a törülközőjét.

-          Igen? Mi volna az?

-          Te volnál az – fogta kezébe az arcát. – Rád van szükségem, P’Arthit. – A senior pislogott párat, aztán megnedvesítette az ajkát.

-          Már… én már a tied vagyok.

-          Kivéve, ha virágot veszek neked.

-          Kivéve, ha virágot veszel nekem.