Büntetést kérünk!

Kedveseim! Talán már utáltok és a pokolba kívántok, amiért újabb és újabb párosokkal örvendeztetlek meg titeket, de... ez van. :D A mai alkotás főszereplői a Takumi Kun sorozat sztárjai, amit nagyon ajánlok megnézésre, és hamarosan cikk is kerül fel róla a blogra. ;)

Szerintem a sorozat előzetes ismerete nélkül is olvasható, habár találhatóak benne visszautalások, amik nyilván érthetőbbek és élvezetesebbek, ha ismeritek magát a sorozatot.

A történet a sorozat után játszódik, amikor a párosok évekkel később újra összefutnak.

Fogadjátok szeretettel ezt a kis semmiséget, hátha kedvet kaptok utána magához a sorozathoz is! :):)

New York. A Nagy Alma. Ahol sosem áll meg az élet, és ahol mindenki megtalálhatja a maga számítását. Gii is pontosan ebben a reményben költözött oda jó nyolc évvel azelőtt, és nem kellett csalódnia. Na persze ha valakinek olyan családi háttere van, mint neki, annak jóformán az ölébe hullik a siker. Gii sosem akart kivételezett lenni, de ha már így alakult, akkor mindent megtett annak érdekében, hogy senkinek se okozzon csalódást. Legfőképpen magának nem.

Aktatáskával a kezében igyekezett az apja cége felé – ami jó ideje már az ő cége volt -, mosolyogva intett a biztonsági őrnek, aztán megcélozta az éppen bezárulni készülő liftet.

-          Tartsa! – kiáltotta el magát hirtelen. A legelső pillanatban nem történt semmi, aztán a legutolsó másodpercben felbukkant egy karcsú kéz, és megállította az ajtót.

Gii nagy lendülettel vetődött be a liftbe, majd összetámasztotta a kezeit, és meghajolt.

-          Köszönöm!

-          Ez már a negyedik – jegyezte meg a másik, mire Gii hitetlenkedve kapta fel a fejét.

-          Misu?

-          Mm. Még mindig jókor vagyok jó helyen, nem gondolod?

-          De, igen. Jó látni téged.

-          Igazán? – húzta széles, gunyoros vigyorra a száját Misu.

-          Igen. Olyan hihetetlen?

-          Utáltuk egymást, Saki.

-          Szerintem ezt csak te hívtad utálatnak. – Misu tekintete megvillant. – De különben is nem mindegy, mi történt a múltban? Talán régen ellenségek voltunk, de nem látom be, most miért ne lehetnénk barátok. – A másik férfi összehúzta a szemét, mire Gii fölemelte a kezeit. – Rendben, akkor jó ismerősök? Mit szólnál egy vacsorához?

-          Remélem, nem akarsz felszedni, mert elég durva visszautasításban lenne részed. – Gii felnevetett, szemüvegén megcsillant a lámpa fénye.

-          Ettől nem kell tartanod, Misu. Különben is, ha jól gondolom, te is foglalt vagy. – Mielőtt a férfi bármit szólhatott volna, Gii folytatta: - Te hová is mész egyébként?

-          Gondoltam, belógok a mosdóba, hátha senki nem vesz észre – felelte Misu épp, mikor a lift megállt a nyolcadikon.

-          Mutassam az utat? – lépett ki Gii mosolyogva a folyosóra. Misu abban a pillanatban nagyon szerette volna utálni a fickót.

-          Igazság szerint a könyvelési részleg hívott be.

-          Igen, már emlékszem, hogy van ott valami probléma – bólogatott Gii jó főnökhöz méltóan. – Ha végeztél, ugorj be hozzám, és megbeszéljük a vacsorát.

-          Miből gondolod, hogy akarok veled meg az aktuális szeretőddel vacsorázni?

-          Nos, szeretnél ott lenni, mikor közlöm Takumival, hogy az aktuális szeretőmnek nevezted? – Misu megpróbált nem elcsodálkozni, de Gii-t nem tudta átverni. – Sejtettem. Akkor később látlak.

-          Még mindig imád parancsolgatni – sziszegte Misu, mielőtt berobbant volna a könyvelési részlegbe.

Percek alatt átvette az irányítást a dolgok felett, és még egy megszeppent gyakornokot is kipenderített a székéből, hogy ő maga ülhessen a helyére. Feltűrte az inge ujját, majd munkához látott.

Gii zsebre vágott kézzel bámult kifelé az ablakon, ajkán nosztalgikus mosoly játszott. Az utóbbi egy évben gyakrabban gondolt az iskolai időkre, mint illett volna, de nem tagadhatta, hogy akkor változott meg az élete végérvényesen. Persze az sosem volt kérdéses, hogy az apja nyomdokaiba fog lépni, de azt gondolta, minden terhet egymaga lesz kénytelen cipelni. Ebben az egy dologban szerencsére tévedett.

Erősen kételkedett benne, hogy Misu felbukkan, elvégre sosem szerette, ha valaki megmondta neki, mit csináljon, így Gii kellemesen csalódott, mikor a munkaebédjéről visszatérve a férfit az irodájában találta. Fel sem állt a székből, csak bámulta tovább a szemközti falon lógó festményt.

-          Ezt hol szerezted?

-          Egy aukción Japánban. – Gii a széke támlájára terítette az öltönyét, majd ő maga is helyet foglalt. – Nagy mázlim volt, hogy a tudomásomra jutott, így is majdnem lecsúsztam róla. – A férfi arca ragyogott a tulajdonosi büszkeségtől. – Hogy tetszik?

-          Tudod, ki festette?

-          Persze, hogy tudom. Szerinted miért akartam annyira megszerezni? – Gii is a képre nézett. – Ez az első munkája, nem igaz?

-          Én is úgy tudom – ismerte el Misu habozva. A magabiztossága némileg megingott; álmában sem gondolta volna, hogy pont ősi ellensége irodájában fogja viszontlátni ezt a festményt. – És tetszik is, vagy csak jó befektetésnek tűnt? – Gii nem vette magára a nyilvánvaló szúrást, helyette karba fonta a kezét.

-          Mióta megvettem, folyamatosan próbálok rájönni a jelentésére, de aztán arra jutottam, mindenkinek magának kell eldöntenie, mit lát benne. Engem a régi időkre emlékeztet – vallotta be a férfi, ahogy Misura pillantott. A másiknak persze esze ágában sem volt reagálni erre a megjegyzésre.

-          Mikor és hol?

-          Tessék?

-          Ne játsszuk azt, hogy te nem érted, én meg elmondom újra, mert jól tudod, hogy nem szokásom ismételni magam.

-          Igen, a jó szokások nem változnak – mosolygott Gii szeretettel. Sosem felejtette el azokat az alkalmakat, amikor Misu – akarata ellenére – segített neki. – Mit szólnál a péntek estéhez? Hétvégén gondolom, te sem tervezel dolgozni.

-          Akkor dolgozom, amikor szükség van rám. De most hétvégén éppen szabad vagyok.

-          Remek. Nem fogod megbánni, hogy időt szakítasz ránk. – Misu mormogott valamit, majd átvette a felé nyújtott cetlit. – Akkor mondjuk pénteken hétkor?

-          Még meg kell beszélnem az aktuális szeretőmmel – felelte Misu, és próbált nem elmosolyodni, mikor Gii felnevetett.

-          Rendben, tegyél úgy. Mi mindenesetre várni fogunk titeket.

-          Nem fogod kitalálni, kivel találkoztam ma a cégnél – kezdte Gii aznap este. Már túl voltak a vacsorán, előtte pedig azon a szertartáson, amikor is Takumi a hazaérkező Gii karjaiba vetette magát.

-          Inkább meg sem próbálom kitalálni.

-          Misuval. – Takumi arca felragyogott, majd felmutatta három ujját. – Időközben már négy. Megtartotta nekem a liftet.

-          És hogyan tervezed leróni a tartozásod?

-          Meghívtam őket péntekre vacsorára.

-          Köszönöm, hogy előbb velem is megbeszélted.

-          Nem akartam ígéret nélkül elengedni, mert tudtam, hogy akkor többé színét sem látom. – Letette a szemüvegét az asztalra, aztán magához húzta a másikat. Takumi lehunyta a szemét, és jólesően megborzongott.

-          Szerinted együtt van még Shingyoji-kunnal?

-          Sajnos nem tudom, de őszintén reménykedem benne. – Belemosolygott Takumi nyakába. – Elég érdekesen reagált a festményre.

-          Miért, leszakította a falról?

-          Azt éppen nem, de nem sok választotta el tőle.

-          Gii, ezt lehet úgy értelmezni, hogy Misu-kun még mindig érzéseket táplál Shingyoji-kun iránt?

-          Miért kell neked ilyeneket kérdezned tőlem?

-          Mert te mindenre tudod a választ.

-          Nem mindenre van válasz, Takumi.

-          Látod, te még ezt is tudod. – A férfi felállt a kanapéról, hiába próbálta Gii tartóztatni. – Össze kell állítani a menüt. És Julie-nak is szólnom kell, hogy nagytakarítás lesz.

-          És velem mik a terveid?

-          Te úgyis csak a vacsora előtt pár perccel fogsz beesni – legyintett Takumi.

-          Szívesen segítek, elvégre én hívtam meg őket.

-          Ne butáskodj, az itthoni dolgok rám tartoznak, így beszéltük meg.

-          Nem, úgy beszéltük meg, hogy az csinálja, aki ráér.

-          És jelen pillanatban én érek rá, Gii. – Takumi a keze közé fogta a másik arcát, majd megcsókolta őt. Ritka dolog volt, hogy a fiatalabb férfi kezdeményezzen, ezért Gii minden ilyen alkalmat ünnepként élt meg magában. – Persze meg is hálálhatod, ha akarod.

-          Mm, mire gondol pontosan a művészúr? – Takumi erre olyan ártatlanul mosolyodott el, ami megdobogtatta Gii szívét. – Kanapé vagy ágy? Melyik legyen? – A férfi úgy hitte, tudja a választ a kérdésre, de Takumi még ennyi év után is képes volt meglepni őt.

-          Mondjuk… legyen mindkettő.

Másnap, amint Gii elhagyta a lakást, Takumi azonnal rávetette magát a telefonra. Örült, hogy végre van valami elfoglaltsága az állandó gyakorláson kívül, így egy percig sem haragudott Gii-re, amiért a megkérdezése nélkül hívott vendégeket.

A mai napig úgy gondolta, hogy Misu-kun a lelke mélyén egy nagyon jó ember, amit gúnyolódással és távolságtartással igyekszik leplezni. Bízott benne, hogy Misu-kun partnere még mindig Shingyoji-kun, nagyon szerette volna látni a srácot és gratulálni neki a sikereihez. Somolyogva gondolt arra, hogy amint évekkel ezelőtt beindult a karrierje, azonnal felvette a kapcsolatot a sráccal, és megkérte, hogy tervezze meg a plakátjait, szórólapjait és a programfüzeteit. Shingyoji-kun akkoriban még csak próbálgatta a szárnyait, és rá akarta venni Takumit, hogy keressen egy profit erre a munkára, de Takumi ragaszkodott hozzá, és milyen jól tette. Mivel régebbről ismerték egymást, Shingyoji-kun pontosan tudta, milyen stílus illik az ifjú művészhez. Még Gii is lelkendezve csodálta a kész műveket, de Takumi soha nem mondta el neki, hogy kivel is dolgoztatott. Azóta sem cserélte le azokat a plakátokat, habár a menedzsere sosem felejtette el megemlíteni ezt a túrnék indulása előtt.

Még akkor is a telefonon lógott, mikor Gii délben hazaugrott ebédelni és inget cserélni – Takumi úgy látta, mintha rúzsfolt lett volna rajta.

-          Mi történt? – akarta tudni azonnal.

-          Az egyik ügyfelem felesége kicsit többet ivott a kelleténél – magyarázta a férfi, mialatt magára kapott egy tiszta inget. Takumi csak azért nem bámulta meg a testét, mert jelenleg eléggé ideges volt.

A megismerkedésük óta világos volt előtte, hogy Gii után mennyien ácsingóznak, hiába bizonyította be neki a férfi ezerszer, hogy még mindig őt szereti. De ez még nem jelentette azt, hogy Takumi nem volt féltékeny.

-          Mi az, cica? – lépett elé Gii. – Mit forgatsz már megint abban a csinos kis fejedben?

-          A holnapi menüt próbálom összeállítani.

-          Hm, én azt hiszem, tudom, mi lesz a desszert.

-          Fagyira gondoltam.

-          Én meg rád – közölte Gii, és már le is teperte a másikat az ágyra.

-          Gii… erre most nincs időnk.

-          Ebédszünetem van, én pedig épp ebédelek. – És hogy szavainak nyomatékot adjon, beleharapott a férfi vállába.

-          Eh… Gii…

Takumi sosem tiltakozott sokáig, mert Gii-nek lehetetlennek tűnt ellenállni. Nem mintha valamikor is megbánta volna a gyengeségét.

-          Mondtam már, hogy szeretlek? – kérdezte Gii öltözés közben. Ismét inget kellett cserélnie, mivel összegyűrték az előzőt.

-          Ma? Vagy ebben az órában? – érdeklődött Takumi a takaró alól. Gii szívesen visszabújt volna mellé. – Csak kétszer mondtad.

-          Megbocsáthatatlan hiba, sajnálom – lopott még egy utolsó csókot. – Szeretlek, Takumi.

-          Szeretlek, Gii.

Másnap este Takumi meglepetten konstatálta, hogy Gii tényleg hamarabb elszabadult a munkából, hogy segíthessen neki teríteni, és elvégezni az utolsó simításokat a vacsorán. Gii fehér nadrágot és fehér inget viselt, Takumi pedig fekete holmikat kapott magára.

-          Misu még a végén rád fog mozdulni – jegyezte meg Gii, mialatt a másik a tükör előtt forgolódott. – Odavolt érted.

-          Aha, mint érted Sagara-senpai? – vigyorgott rá Takumi a tükrön keresztül.

-          Te mégis mikor lettél ilyen pimasz?

-          Hm, lássuk csak, úgy a harmadik-negyedik évfordulónk környékén. De olyan ügyesen felvezettem, hogy észre sem vetted.

-          Ez igaz – bólintott rá Gii. – De ez csak azért történhetett, mert ennyire megbízol bennem, és elengeded magad a jelenlétemben, nem igaz? – Takumi mosolyogva bújt oda a férfihoz, Gii pedig a fejére támasztotta az állát.

-          Igaz. Benned bízom a legjobban a világon, Gii.

-          Mindig vigyázni fogok rád.

Meghitt pillanatukat a csengő berregése szakította félbe. Gii megigazította a szemüvegét.

-          Nos, akkor csapjunk bele.

Gii egyáltalán nem akart úgy tenni, mintha ő lenne a ház egyedüli ura, így társára hagyta az ajtónyitást. Valószínűleg ez is egy volt a végtelen számú jó döntése közül, ugyanis a következő pillanatban Takumi berántotta szegény Shingyoji-t, és egy heves ölelésbe zárta. Nem mintha Shingyoji nagyon tiltakozott volna, sőt. Gii és Misu a háttérből figyelte a nagyjelenetet.

-          Úgy viselkedtek, mint a kislányok – jegyezte meg Misu, és Gii arca nyomban elkomorult arra gondolva, hogy esetleg megsértette Shingyoji-t, de a srác oda sem figyelt rájuk. Vagy megtanulta ügyesen elengedni a füle mellett párja beszólásait.

-          Úgy örülök, hogy itt vagy! – lelkendezett Takumi. – Illetve itt vagytok!

-          Ugyan, rám egyáltalán nem kell ügyelni, foglalkozzatok csak egymással.

-          Arata-san! – Shingyoji továbbra is mosolyogva ejtette ki a férfi nevét, de mindenki kiérezte belőle a rendreutasítást. Gii szeme elkerekedett a szemüveg mögött, csodálkozását pedig csak tovább növelte, hogy Misu engedelmesen befogta a száját. Már majdnem elsütött egy poént a férfi kárára, de akkor elkapta Takumi tekintetét, és inkább lemondott róla. Helyette intett Misunak, hogy kövesse a nappaliba, ahol már várta őket az üdvözlő ital.

-          Szóval így néz ki egy menő cégvezető lakása. Lehet, hogy nem is olyan rossz dolog cégvezetőnek lenni – merengett el Misu a kilátásban gyönyörködve, aztán folytatta: – Hayamának van ízlése.

-          Hé!

-          Köszönöm! – hajolt meg boldogan az érintett. – Nem kevés munkám van benne.

-          És nem kevés pénz, gondolom – tette hozzá Misu.

-          Amit megkeresünk, azt arra költjük, amire akarjuk, te talán nem? – érdeklődött Gii, aki időközben helyet foglalt a kanapén, és keresztbe tette a lábát.

-          Én nem büszkélkedhetek ilyen csillogó-villogó élettérrel.

-          Mert körülötted halmokban állnak a papírok, és sosem takarítasz el magad után – szúrta közbe Shingyoji, és átvette a felé nyújtott italt Takumitól.

-          A férfiak nem takarítanak – felelte Misu önérzetesen, mire a másik három elnevette magát. – Mi van?

-          Eh, majd megtanulod – legyintett Gii.

-          Nem kell leereszkedőnek lenni – morogta Misu. – Nem vagytok sokkal régebb óta együtt, mint mi. – Gii felvonta a szemöldökét, mégis Shingyoji volt az, aki megszólalt.

-          Attól függ, honnan számítod a kapcsolatunk kezdetét, Arata-san.

-          Onnantól számítom, amikor felvállaltuk. Vagy máshonnan kellene szerinted? – Úgy tűnt, Misu kezd kijönni a béketűrésből, ami nem lehetett ritka eset, mert Shingyoji azonnal cselekedett is. A férfi mellé lépett, és a karjára simította a tenyerét. Közben egész közelről felnézett rá, és mosolygott. Misu testtartása pár pillanat múlva ellazult, szemét félig lehunyta, és közelebb mozdult a másikhoz. Takumi gyors, félig értetlen, félig boldog tekintetet vetett a kanapén ücsörgő párja irányába, mintha csak azt kérdezné: Mit szólsz ehhez? Gii erre alig észrevehetően megbiccentette a poharát, ami annyit jelentett: Fantasztikus változás, minden elismerésem.

-          Isteniek az illatok! – mondta Shingyoji. – Köszönjük a meghívást!

-          Régi barátokat mindig szívesen látunk.

-          Igazán? Ezek szerint Sagara-senpai már járt nálatok? – vigyorodott el Misu nem titkolt kárörvendő szándékkal, de Takumi következő szavai le is törölték a mosolyt az arcáról.

-          Igen, ő volt az egyik első vendégünk. Sagara-senpai olyan kedves! Még virágot is hozott. És persze nem felejtett el rólad érdeklődni, Misu-kun – tette hozzá. – Persze semmit nem tudtunk neki mondani, elvégre a suli befejezése után elvesztettétek egymást Gii-vel. – Rámosolygott a párjára. – Az volt életünk egyik legfontosabb időszaka, így igyekszünk ápolni az ott szerzett barátságokat.

-          Akaine-nal például heti szinten összeülök, hogy megigyunk valamit – folytatta Gii, és helyet mutatott Shingyoji-nak. – Nem akarsz csatlakozni, Misu?

-          Még ez az este sem ért véget, és már egy következőre hívnál? – érdeklődött a férfi. – Hát ennyire hiányoztam?

-          Láttam, milyen szépen megoldottad a könyvelési gondjainkat – mondta inkább Gii. – Nem érdekelne egy teljes munkaidős állás nálam?

-          Úgy nézek én ki, mint aki szeret más alatt dolgozni? – biccentette oldalra a fejét Misu, mire Takumi majdnem elejtette a kezében tartott levesestálat. Végül sikeresen letette az asztal közepére, de közben lángolt az arca. Gii megérintette a hátát, de tekintetét nem vette le Misuról.

-          Ez az információ még releváns is lett volna, ha az ágyamba hívtalak volna, de én éppen munkát ajánlottam.

-          Ahol te lennél a főnököm.

-          Igen.

-          Eddig sem volt főnököm, és ezután sem lesz. – Shingyoji erre érdekes grimaszt vágott, amit egyedül Takumi vett észre, így jobbnak látta elterelni a témát.

-          Az asztalnál nincs munka! Szedjetek bátran, ki ne hűljön!

A vacsora meglepő módon atrocitások és hangos szavak elhangzása nélkül zajlott le. Mindannyian dicsérték az ételt, Takumi pedig ragyogott a büszkeségtől. Később áttelepedtek a nappaliba, de Takumi hamarosan magával hívta Shingyoji-t a hálószobába, mondván, mutatni akar neki valamit. Misu bizalmatlanul követte őket a tekintetével.

-          Félsz, hogy lecsapja a kezedről? – kérdezte Gii csendesen.

-          Nem. Shingyoji szeret engem.

-          És te is szereted őt? – Misu ránézett.

-          Vallomásokat akarsz kicsikarni belőlem, Saki?

-          Dehogy, meg sem fordulna a fejemben ilyesmi. – Csendben voltak egy ideig, majd Misu halkan és kapkodva megszólalt.

-          Soha senkit nem szerettem még úgy, mint őt. – Gii nem nézett rá, nem szerette volna, ha a másik bezárkózik. – És ettől mindig megijedek.

-          Miért? Shingyoji soha nem bántana téged.

-          Akarattal biztos nem. De ne mondd, hogy nem vetted észre, milyen hatalma van felettem. – Gii óvatosan válogatta meg a szavakat.

-          Megváltoztál, de a jó irányba. Egy kapcsolatban elkerülhetetlen, hogy ne csiszolódjunk, hogy ne alakuljunk át egy kicsit. És te semmi olyat nem vesztettél, ami fontos lett volna, megnyerted viszont Shingyoji szívét. Habár ő már akkor is odavolt érted, mikor még görény voltál. Nem kérdezted még tőle, hogy szeretett beléd? – Misu kortyolt egyet az italából, ajkán halvány mosoly játszott.

-          Többször is felhoztam már a témát, de sosem adott egyértelmű választ. Valahogy mindig arra lyukadunk ki, hogy már a legelső pillanatban belém esett. Persze akkor még nem tudta nevén nevezni ezt az érzést.

-          A legelső pillanatban? Az mikor volt?

-          Amikor az írásbeli felvételin leejtette a tollát, én meg felvettem. Aztán később bevallotta, hogy véletlenül meglátta egy másik srác lapját, de nem írta be a válaszokat.

-          És?

-          És nem értette, miért nem árultam be.

-          És miért nem? – faggatózott Gii. Misu vállat vont.

-          Talán… talán azt akartam, hogy felvegyék. – Gii arcára már majdnem felkúszott egy vigyor, de még időben leállította magát. – Sokat gondolkodtam már erről. Mindig azt hittem, hogy én aztán sosem esem majd szerelembe, vagy ha mégis, akkor azt majd észreveszem, és még idejében kikerülöm a taposóaknákat.

-          De benézted.

-          De benéztem. És Shingyoji győzött.

-          Úgy érzed, vesztettél? – Misu erre végre a szemébe nézett.

-          Nem. Sosem nyertem még ennél nagyobb csatát.

-          Ezt egyszerűen nem hiszem el! – csapta össze a tenyerét Takumi, amint végre kettesben maradtak. – Hihetetlen, amit véghezvittél! Szinte rá sem lehet ismerni!

-          Nem volt szándékos – vont vállat Shingyoji őszintén. – Kezdetben persze még minden úgy volt, ahogy ő akarta, de aztán… elkezdtek özönleni hozzám a megrendelések. Már nem tudtunk annyi időt együtt tölteni, és már nem tudtam odahaza várni minden egyes este. Kiállításokra hívtak, sorra vették a képeimet, és felfogadtam egy menedzsert is. Na, az már nem tetszett neki.

-          Miért nem tetszett neki? – Takumi feltelepedett az ágyra, és magához ölelt egy párnát. Gii párnáját, ami azt illeti.

-          Iko, a menedzserem gyönyörű nő. És valamilyen érthetetlen oknál fogva vonzódott hozzám.

-          Miért lenne ez érthetetlen? – érdeklődött a másik. – Jól nézel ki, és tehetséges is vagy, Shingyoji-kun! Mindig lebecsülöd magad.

-          Igen – hagyta rá a srác.

-          És rád mozdult?

-          Igen. Semmi probléma nem lett volna belőle, ha kettesben történik a dolog. Szépen tisztázom vele, hogy nem érdekelnek a nők, és kész. Pechjére azonban… a lakásunkon történt, és Arata-san is ott volt.

-          Eh! – kerekedett el Takumi szeme. – Nagy balhé volt?

-          El sem tudod képzelni. – Shingyoji megcsodálta a falon lógó reprodukciót. – Arata-san volt már dühös rám korábban is, de ehhez foghatót még nem tapasztaltam.

-          De hát te nem tehettél semmiről, miért rád volt dühös?

-          Mert akkor először nem hagytam magam, és visszaszóltam neki.

-          Jézusom! – Takuminál jobb hallgatóságot kívánni sem lehetett volna.

-          Ki akarta dobni Ikót a lakásból, de nem engedtem. Megmondtam a nőnek, hogy nagyon hízelgő a figyelme, de a másik nemmel szimpatizálok. Konkrétan azzal a hülyével ott, aki a sarokban ácsorog, és mérgező nyilakat lövöldöz a tekintetével.

-          Micsoda? – nevetett fel a férfi. – Komolyan lehülyézted Misu-kunt? Úgy, hogy ő is hallotta?

-          Magam sem tudom, honnan vettem hozzá a bátorságot. De kikísértem a nőt, aztán megálltam Arata-san előtt. – Takumi előre dőlt, hogy még jobban halljon. – Megmondtam neki, hogy mindennél jobban szeretem, de ha tovább folytatja ezt a viselkedést… akkor elhagyom. – A másik férfi eltátotta a száját, de nem szólt közbe. – Persze azzal érvelt, hogy a szabályok szerint nem hagyhatom el a gazdámat, és hogy mindenben engedelmeskednem kell neki. Erre azt mondtam, hogy szívesen engedelmeskedem, de nem minden körülmények között. Most már van saját keresetem, sőt, jobb hónapokban többet is keresek nála, tehát nekem is jogom van a saját véleményhez, és a saját cselekedetekhez.

-          Fellázadtál – suttogta Takumi tiszteletteljesen.

-          Valahogy úgy. Tényleg elfogadtam az alárendelt szerepemet, az elején legalábbis. Utána viszont már egyenlő fél szerettem volna lenni. Szerinted rosszul cselekedtem?

-          Azt nyilván te sem vonod kétségbe, hogy a saját kapcsolatainkban valamilyen szinten mindketten alárendeltek vagyunk.

-          Igen, de te egészen másképp vagy alárendelt. Ha egyáltalán az vagy. – Takumi elmosolyodott.

-          Meg kellett dolgozunk a mostani helyünkért, de szerintem remek munkát végeztünk. Komolyan embert próbáló feladatot vállaltál magadra, de Misu-kun jobb ember lett melletted. És ez egyedül a te érdemed.

-          De tényleg muszáj?

-          Igen, tényleg.

-          Mások ezért fizetni szoktak nekem, tudod.

-          Cserébe felfrissítem neked a szórólapjaidat – ajánlotta Shingyoji, amire Takumi természetesen nem mondhatott nemet.

-          Egy pillanat – emelte fel az ujját Gii, amint elhalt az utolsó hegedűszó is. – Azt akarod mondani, hogy Shingyoji csinálta azt a munkát?

-          Igen – felelte Shingyoji mosolyogva. – Hogy tetszett?

-          Imádtam, fantasztikusak. Tehetséges vagy, Shingyoji. – Gii a másik vendégük felé pillantott. – Eh? Te nem akarsz hozzátenni valamit? – Misu erre fölemelte a tekintetét, és egyenesen Shingyoji szemébe nézett.

-          Büszke vagyok rád. De attól a titkolózásért még büntetésben részesülsz, amint hazaértünk. – Takumi már nyitotta a száját, hogy megmagyarázza a helyzetet, de Gii a karjára tette a kezét. Mindketten látták, hogy Shingyoji megborzongott, de korántsem a félelemtől. Takumi elpirult.

-          Gii, én is eltitkoltam előled, hogy Shingyoji-kunnal dolgoztam.

-          Így igaz – bólintott, aztán a szeme sarkából rápillantott. – Micsoda? Csak nem büntetést szeretnél te is?

Naná, hogy szeretett volna büntetést. Elvégre hiába álltak ki magukért bizonyos helyzetekben… azért Takumi és Shingyoji a lelke mélyén továbbra is uke maradt.