Subscribe:

Labels

2018. június 10., vasárnap

Wicked game 7. fejezet


Íme a hetedik fejezet! :)



Isabelle persze nem ordított, nem csapkodott és nem fakadt sírva – mint a legtöbb lány tette volna. Egy darabig csak ült némán, miután végighallgatta Simon mondandóját, aztán felállt és felöltözött.

-          Rendben – mondta végül. – Rendben.
-          Mi van rendben?
-          Most már belátom, mekkora idióta vagy. – Ezt egyáltalán nem olyan kedveskedve közölte, mint régen. – Miután annyi mindenen keresztülmentünk, miután annyit küzdöttünk, te most csak szépen elsétálsz. – Isabelle komoran nézett rá. – Legyen, ahogy akarod. De egy valamit jól jegyezz meg. Most utoljára néztél engem hülyének.

Simon a következő néhány napban ismét megtapasztalhatta, milyen okos, erős és független is Isabelle. A lány nem híresztelte el a szakítást, és nem is távolodott el Simontól úgy, mintha a srác leprás lenne. Sokat voltak kénytelenek együtt dolgozni, de a lány mindezen felülemelkedett. A srác némi megkönnyebbülést érzett, amiért senki sem esett neki látványosan azért, mert összetörte Isabelle szívét, ugyanakkor szomorú is volt, mert ezzel valami fontos véget ért.

Simon számára persze a nehéz döntések sorozata még nem ért véget; nem sokkal azután, hogy Isabelle-lel beszélt, felkereste Raphaelt a búvóhelyén. A vámpír boldognak tűnt – már amennyire az lehetett egy halott, ugye -, és Simon már előre tartott attól, amit mondani készült.

-          Isabelle és köztem vége – kezdte lassan. – Már jó ideje nem olyan volt a kapcsolatunk, mint az elején. Mindketten megváltoztunk. – Leült az ágyra, és a kezét kezdte bámulni. – Viszont… időre van szükségem ahhoz, hogy kiderítsem, mit akarok. Kedvellek, de… nem ugorhatok bele veled valamibe, amíg nem jutottam dűlőre magammal.

Várni akart néhány pillanatot, míg Raphaelre nem emeli a tekintetét, de a vámpír szinte azonnal rajta termett; ledöntötte az ágyra, keze a nyakán, miközben az arcába sziszegett.
-          Miféle elcseszett játékot űzöl, árnyvadász? Tisztában vagy vele, hogy egy veszélyes ragadozóval szórakozol? – Simon nyelt egyet; Raphael közelsége máris megtette a hatását, mert lassan, de biztosan keményedni kezdett.
-          Tudom, hogy ez nem fair veled szemben…
-          Valóban? Tudod? Akkor elmondanád, mégis miért csinálod? – Raphael éles körme közben Simon bőrébe nyomódott, ahonnan lassú vérpatak indult meg lefelé a nyakán.

Raphael gyilkos indulatát hirtelen mindent elsöprő éhség vette át. Nagyot nyelt, és megpróbált eltávolodni tőle, de Simon nem hagyta. Érezte, mennyire remeg a másik, és szándékában állt segíteni rajta.
-          Vedd el! – mondta neki. Raphael tekintete elsötétült, fogai előbújtak üregükből.
-          Nem kell az alamizsnád…
-          Ez nem az, tudod jól. – Megragadta a másik tarkóját. – Vedd el!

És Raphael elvette. Kiéhezetten vetette rá magát, mégis meglepően gyengéden nyalta végig a nyakát, hogy aztán fogát a legpuhább részbe mélyessze.

Simon abban a pillanatban bele sem gondolt abba, milyen következménnyel jár az, ha egy vámpír angyali vért kap, de igazából nem is érdekelte. Csak az volt a lényeg, ahogy Raphael végigfeküdt rajta; ahogy a nyakát harapta; ahogy a derekát markolta. Elkerülhetetlen volt, hogy mindennek ne felizgulás legyen a vége, tehát következésképpen az ivás elképesztő szexbe torkollt. Simon még azt sem bánta, hogy Raphael kicsit erőszakosan vette birtokba a testét, de el kellett fogadniuk; mindkettőjüknek arra volt szüksége, hogy kiűzze magából a feszültséget.

Az orgazmus pillanatában Simon – nem tudta segíteni magán – elképzelte, hogy minden napja így zárulhatna; nappal árnyvadászként az életét kockáztatná az ártatlanokért, este pedig megtérne vámpír szeretője karjaiba. Nem lett volna ellenére a gondolat… mégsem akart semmit elkapkodni.

Mintha Raphael megérezte volna hangulatingadozását, élesen elhúzódott tőle, és azonnal öltözni kezdett.
-          Raph…
-          Hagyd! – szólt közbe a vámpír, de hangja inkább lemondó volt, mint ellenséges. – Azt szerettem volna, ha azt teszed, amit akarsz. A döntésedet pedig tiszteletben tartom.

Simon nem hitte el, hogy ilyen megértő emberekkel – vámpírokkal – van körülvéve; mindketten megértették és elfogadták őt, pedig fogalmuk sem lehetett róla, mit is akart a srác. Nyilván azért, mert még Simon sem tisztázta önmagával ezt a kérdést.

A következő néhány hónapban Simon a munkájára és az edzésre koncentrált; csak aludni járt a szobájába, egyébként az udvaron vagy az edzőteremben sanyargatta magát. Clary szerint ennek meg is volt az eredménye; az izmai növekedésnek indultak, a combja keményebb lett, így szinte az egész ruhatárát le kellett cserélnie. Clary és Isabelle szívesen elkísérte volna vásárolni, Simon mégis Alec-et vitte magával.

-          Most már meg kellene magyaráznod – mutatott rá a srác, miután magukhoz vettek egy adag ruhát, és becélozták az egyik próbafülkét.
-          Tetszik a stílusod – vont vállat Simon.
-          Nekem nincs stílusom. A halálomig ugyanazokat a ruhákat hordtam volna, ha nincs Magnus.
-          Pontosan. Magnust egyértelműen nem hozhattam, az túl nagy falat lett volna nekem. A tanítványaként biztos ragadt valami rád is.

Simon épp egy tapadós fekete nadrágot, és egy zöld inget nézegetett magán, mikor a függöny túloldalán Alec megköszörülte a torkát.
-          Kinek akarod kicsinosítani magad?
-          Magamnak.
-          Aha. – Szünet. – Fontolgattam, hogy kivájom a szíved azért, amit Izzyvel tettél… de beláttam, hogy az nagy hülyeség lenne. Túl sok vérrel járna, márpedig az angyalok vérét bűn pazarolni. És Magnus szíjat hasított volna a hátamból – tette még hozzá. Simon nagyot sóhajtva lépett ki a fülkéből. Alec végignézett rajta, és bólintott. – Ez jól áll.
-          Kösz. Szóval már nem akarsz kinyírni?
-          Nem.
-          Isabelle sokkal jobbat érdemel nálam… Sosem leszek képes teljes értékű árnyvadászként viselkedni, és sosem fogom elfogadni a szabályokat teljes mértékben. – Alec összefonta a karját.
-          Felesküdtél a Kódexre.
-          Valóban. – A másik tanulmányozta őt néhány pillanatig, majd mintha döntésre jutott volna, biccentett egyet.
-          Próbáld a bordó inget! Lehengerlő leszel.

Simon és Alec végül jobban mulatott, mint azt gondolták vagy akár elismerték volna. Simon magabiztosan járt az új ruháiban, és csaknem minden pénteket Magnuséknál töltött Max-re vigyázva, amíg a szülők romantikáztak valahol.

Alec is nyitottabb lett a másik felé, ami abban csúcsosodott ki, hogy egyik nap a tornateremben odalépett Simon mellé, és megkérte, hogy segítsen javítani a kézitusás hatékonyságán. Mindketten tisztában voltak vele, hogy Jace-t kellett volna megkérnie, de a srác éppen Clary-vel volt elfoglalva, így Simon örömmel segédkezett neki.

Simon már tényleg kezdte elhinni, hogy az egész család elfogadta, és mostantól vált vállnak vetve harcolhatnak majd, aztán Alec egyszer csak felrúgta a hallgatólagos megállapodást, és Magnusszal közös lakásukba csődítette a farkasok és vámpírok vezetőit… vagyis Maiát és Raphaelt.

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése