Íme a hetedik fejezet! :)
Isabelle persze nem ordított, nem csapkodott és nem fakadt
sírva – mint a legtöbb lány tette volna. Egy darabig csak ült némán, miután
végighallgatta Simon mondandóját, aztán felállt és felöltözött.
-
Rendben – mondta végül. – Rendben.
-
Mi van rendben?
-
Most már belátom, mekkora idióta vagy. – Ezt
egyáltalán nem olyan kedveskedve közölte, mint régen. – Miután annyi mindenen
keresztülmentünk, miután annyit küzdöttünk, te most csak szépen elsétálsz. –
Isabelle komoran nézett rá. – Legyen, ahogy akarod. De egy valamit jól jegyezz
meg. Most utoljára néztél engem hülyének.
Simon a következő néhány napban ismét megtapasztalhatta,
milyen okos, erős és független is Isabelle. A lány nem híresztelte el a
szakítást, és nem is távolodott el Simontól úgy, mintha a srác leprás lenne.
Sokat voltak kénytelenek együtt dolgozni, de a lány mindezen felülemelkedett. A
srác némi megkönnyebbülést érzett, amiért senki sem esett neki látványosan
azért, mert összetörte Isabelle szívét, ugyanakkor szomorú is volt, mert ezzel
valami fontos véget ért.
Simon számára persze a nehéz döntések sorozata még nem ért
véget; nem sokkal azután, hogy Isabelle-lel beszélt, felkereste Raphaelt a
búvóhelyén. A vámpír boldognak tűnt – már amennyire az lehetett egy halott,
ugye -, és Simon már előre tartott attól, amit mondani készült.
-
Isabelle és köztem vége – kezdte lassan. – Már
jó ideje nem olyan volt a kapcsolatunk, mint az elején. Mindketten
megváltoztunk. – Leült az ágyra, és a kezét kezdte bámulni. – Viszont… időre
van szükségem ahhoz, hogy kiderítsem, mit akarok. Kedvellek, de… nem ugorhatok
bele veled valamibe, amíg nem jutottam dűlőre magammal.
Várni akart néhány pillanatot, míg Raphaelre nem emeli a
tekintetét, de a vámpír szinte azonnal rajta termett; ledöntötte az ágyra, keze
a nyakán, miközben az arcába sziszegett.
-
Miféle elcseszett játékot űzöl, árnyvadász?
Tisztában vagy vele, hogy egy veszélyes ragadozóval szórakozol? – Simon nyelt
egyet; Raphael közelsége máris megtette a hatását, mert lassan, de biztosan
keményedni kezdett.
-
Tudom, hogy ez nem fair veled szemben…
-
Valóban? Tudod? Akkor elmondanád, mégis miért
csinálod? – Raphael éles körme közben Simon bőrébe nyomódott, ahonnan lassú
vérpatak indult meg lefelé a nyakán.
Raphael gyilkos indulatát hirtelen mindent elsöprő éhség
vette át. Nagyot nyelt, és megpróbált eltávolodni tőle, de Simon nem hagyta.
Érezte, mennyire remeg a másik, és szándékában állt segíteni rajta.
-
Vedd el! – mondta neki. Raphael tekintete
elsötétült, fogai előbújtak üregükből.
-
Nem kell az alamizsnád…
-
Ez nem az, tudod jól. – Megragadta a másik
tarkóját. – Vedd el!
És Raphael elvette. Kiéhezetten vetette rá magát, mégis
meglepően gyengéden nyalta végig a nyakát, hogy aztán fogát a legpuhább részbe
mélyessze.
Simon abban a pillanatban bele sem gondolt abba, milyen
következménnyel jár az, ha egy vámpír angyali vért kap, de igazából nem is
érdekelte. Csak az volt a lényeg, ahogy Raphael végigfeküdt rajta; ahogy a
nyakát harapta; ahogy a derekát markolta. Elkerülhetetlen volt, hogy mindennek
ne felizgulás legyen a vége, tehát következésképpen az ivás elképesztő szexbe
torkollt. Simon még azt sem bánta, hogy Raphael kicsit erőszakosan vette
birtokba a testét, de el kellett fogadniuk; mindkettőjüknek arra volt szüksége,
hogy kiűzze magából a feszültséget.
Az orgazmus pillanatában Simon – nem tudta segíteni magán –
elképzelte, hogy minden napja így zárulhatna; nappal árnyvadászként az életét
kockáztatná az ártatlanokért, este pedig megtérne vámpír szeretője karjaiba.
Nem lett volna ellenére a gondolat… mégsem akart semmit elkapkodni.
Mintha Raphael megérezte volna hangulatingadozását, élesen
elhúzódott tőle, és azonnal öltözni kezdett.
-
Raph…
-
Hagyd! – szólt közbe a vámpír, de hangja inkább
lemondó volt, mint ellenséges. – Azt szerettem volna, ha azt teszed, amit
akarsz. A döntésedet pedig tiszteletben tartom.
Simon nem hitte el, hogy ilyen megértő emberekkel –
vámpírokkal – van körülvéve; mindketten megértették és elfogadták őt, pedig
fogalmuk sem lehetett róla, mit is akart a srác. Nyilván azért, mert még Simon
sem tisztázta önmagával ezt a kérdést.
A következő néhány hónapban Simon a munkájára és az edzésre
koncentrált; csak aludni járt a szobájába, egyébként az udvaron vagy az
edzőteremben sanyargatta magát. Clary szerint ennek meg is volt az eredménye;
az izmai növekedésnek indultak, a combja keményebb lett, így szinte az egész
ruhatárát le kellett cserélnie. Clary és Isabelle szívesen elkísérte volna
vásárolni, Simon mégis Alec-et vitte magával.
-
Most már meg kellene magyaráznod – mutatott rá a
srác, miután magukhoz vettek egy adag ruhát, és becélozták az egyik próbafülkét.
-
Tetszik a stílusod – vont vállat Simon.
-
Nekem nincs stílusom. A halálomig ugyanazokat a
ruhákat hordtam volna, ha nincs Magnus.
-
Pontosan. Magnust egyértelműen nem hozhattam, az
túl nagy falat lett volna nekem. A tanítványaként biztos ragadt valami rád is.
Simon épp egy tapadós fekete nadrágot, és egy zöld inget
nézegetett magán, mikor a függöny túloldalán Alec megköszörülte a torkát.
-
Kinek akarod kicsinosítani magad?
-
Magamnak.
-
Aha. – Szünet. – Fontolgattam, hogy kivájom a
szíved azért, amit Izzyvel tettél… de beláttam, hogy az nagy hülyeség lenne.
Túl sok vérrel járna, márpedig az angyalok vérét bűn pazarolni. És Magnus
szíjat hasított volna a hátamból – tette még hozzá. Simon nagyot sóhajtva
lépett ki a fülkéből. Alec végignézett rajta, és bólintott. – Ez jól áll.
-
Kösz. Szóval már nem akarsz kinyírni?
-
Nem.
-
Isabelle sokkal jobbat érdemel nálam… Sosem
leszek képes teljes értékű árnyvadászként viselkedni, és sosem fogom elfogadni
a szabályokat teljes mértékben. – Alec összefonta a karját.
-
Felesküdtél a Kódexre.
-
Valóban. – A másik tanulmányozta őt néhány
pillanatig, majd mintha döntésre jutott volna, biccentett egyet.
-
Próbáld a bordó inget! Lehengerlő leszel.
Simon és Alec végül jobban mulatott, mint azt gondolták vagy
akár elismerték volna. Simon magabiztosan járt az új ruháiban, és csaknem
minden pénteket Magnuséknál töltött Max-re vigyázva, amíg a szülők
romantikáztak valahol.
Alec is nyitottabb lett a másik felé, ami abban csúcsosodott
ki, hogy egyik nap a tornateremben odalépett Simon mellé, és megkérte, hogy
segítsen javítani a kézitusás hatékonyságán. Mindketten tisztában voltak vele,
hogy Jace-t kellett volna megkérnie, de a srác éppen Clary-vel volt elfoglalva,
így Simon örömmel segédkezett neki.
Simon már tényleg kezdte elhinni, hogy az egész család elfogadta,
és mostantól vált vállnak vetve harcolhatnak majd, aztán Alec egyszer csak
felrúgta a hallgatólagos megállapodást, és Magnusszal közös lakásukba
csődítette a farkasok és vámpírok vezetőit… vagyis Maiát és Raphaelt.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése