Feketén-fehéren 2. fejezet

A történet folytatódik... vajon Zero megkapja azt a szerepet, amit Jude szerint az ég is neki teremtett?

Jude észre sem vette, hogy felhajtotta az italát, így gyorsan kért egy másikat.

-          Szóval – kezdte Lucas közelebb hajolva hozzá -, Zero tényleg annyira jó?

-          Még egy reklámban sem láttad?

-          Nem nézek tévét.

-          De a filmiparban dolgozol.

-          A mozit imádom. Főleg a régi, fekete-fehér filmeket – közölte kacsintva.

-          Akkor nyilván alig várod a munkát.

-          Igen… remek emberekkel lesz lehetőségem együtt dolgozni – és olyan jelentőségteljesen mosolygott rá, hogy Matthew zavarában köhécselni kezdett.

Oscar és Zero hamarosan visszatért. A rendező elégedetten vigyorogva látott neki a vacsorájának, Zero arcáról azonban semmit sem lehetett leolvasni.

-          Nos – dőlt hátra végül a rendező. – Bizonyára sejtitek, de azért megerősítem. Zero lesz Adam.

-          Jó döntés – bólintott Matthew.

-          Bizony – toldotta meg Lucas. – A nők és a kosárrajongók csak úgy tódulnak majd a moziba. – Jude felvonta a szemöldökét, és látta, hogy Zero is összehúzott szemmel méregeti a másik férfit.

-          Köszönjük a lehetőséget – mondta végül, majd felállva mindenkivel kezet rázott. – Még a héten üljünk össze a szerződés ügyében.

-          Ebben majd Lucas segít neked – biztosította Oscar, aztán ismét megveregette Zero vállát. – Találkozunk hamarosan, fiam.

Az étterem előtt búcsúztak el, majd, mielőtt mindenki elindulhatott volna a kocsija felé, Lucas egy cetlit csúsztatott Jude tenyerébe.

-          Ez egész jól ment – nyugtázta Jude a mobilját nyomkodva. Máris felvezette a teendői közé az újabb tárgyalást. – Bármivel is győzted meg, roppant hatásos volt. – Aztán somolyogva Zeróra nézett. – Ezek szerint mégis elolvastad a szövegkönyvet…

-          Sosem mondtam azt, hogy nem – felelte a férfi, majd óvatosan megtapogatta az arcát, újra felhívva ezzel Jude figyelmét a sérüléseire.

-          Haza tudsz vezetni egyedül?

-          Tudnék… ha itt lenne a kocsim. – Jude már nyitotta a száját, hogy feltegye az ajkára toluló kérdéseket… de aztán Zero szemébe nézett.

Jude még a legelején, munkába állása napján megfogadta, hogy nem fogja olyanról faggatni a másikat, ami nem tartozik rá. Nem mintha nem lett volna kíváncsi, vagy nem szeretett volna törődni Zeróval. Jobban akarta, mint bármi mást a világon, de elegen voltak már mellette, akik folyton beleszóltak az életébe… ő nem akart egy lenni közülük. Ő az a valaki akart lenni, akinek Zero magától mond el mindent. Így hát nyelt egyet, és az autója felé intett.

-          Akkor szállj be. – Elfordult, így esélye sem volt elcsípni a Zero arcán átsuhanó érzelmeket.

-          Fel fogod hívni? – bukott ki a száján, mialatt Jude besorolt az esti forgalomba.

-          Mármint kit? – Jude somolyogva maga elé engedett egy családi autót vezető nőt, akinek viszont ez fel sem tűnt; tovább ordított a hátsó ülésen bömbölő gyereknek.

-          Azt a barna fickót. A rendezőasszisztenst.

-          Nos, muszáj lesz, máskülönben nem lesz szerződésed.

-          Én a privát számáról beszélek. – Zero erőteljesen összepréselte a száját, hátha ezzel megakadályozhatja, hogy további ostoba szavak szökjenek ki rajta. Mégis mi ütött belé? Ennyire magával ragadták azok az érzelmek, amiket az Oscarral folytatott beszélgetés közben engedett a felszínre törni?

-          Szóval láttad? – Jude a fejét csóválta. – Nem tudom, talán arra gondol, hogy rajtam keresztül vezet az út hozzád.

-          Nekem úgy tűnt, rólam tudomást sem vesz.

-          Akkor ezek szerint bejött a taktikája, nem?

-          Szerintem nem taktikázott – vélte Zero. – Meg akar ismerni téged, amiért nem lehet hibáztatni. – Jude nem tudta hová tenni a másik hangulatát, de esze ágában sem volt firtatni. Inkább csendben örült annak, hogy végre beszélgetnek.

-          Nos, addig biztos nem hívom fel, amíg el nem kezdődik a forgatás. Rengeteg dolgunk lesz, pláne, ha Thomas is minél hamarabb meg akarja csinálni azokat a reklámokat… nem vagyok biztos benne, hogy nem terhelünk túl.

-          Addig kell dolgoznom, amíg vannak megrendelések – mutatott rá Zero. Hátradőlt az ülésen, a szemét lehunyta, kezeit a combján nyugtatta. Jude alig hallotta a következő szavait: - Én nem bánom, ha leterhelsz.

Jude rohamtempóban dolgozott az ügyön. Addig nem volt hajlandó megnyugodni, amíg Zero zsebében nem volt a filmszerződés. Mivel a forgatás kezdetéig még volt egy hónap, a férfi azt javasolta, szuszakoljanak bele egy reklámot.

Az már korábban is kiderült, hogy Zerónak remekül áll a piros kosarasmez, most azonban még a korábbinál is több statiszta csatlakozott hozzá. Egy komplett meccset kellett előadniuk, szurkolókkal és pompomlányokkal, majd a végén Zero jóképű arcával a kamerában, amint arról biztosít mindenkit, hogy ez az izzadtsággátló megállíthatatlanná tesz. A rendező le volt nyűgözve, a lányok nem kevésbé. Azonnal köré rajzottak, ahogy a férfi lesétált a pályáról. Jude szokásos helyéről, az árnyékból figyelte a nevetgélésüket, aztán sóhajtott, és távozott; nem volt már ott semmi keresnivalója.

Odakint, a sötétedő eget bámulva az ujjai mintegy véletlenül a zsebében lapuló névjegykártya köré fonódtak. Aztán már tárcsázta is a számot, és már meg is beszélte Lucassal, hogy péntek este beugranak valahová egy italra.

A hét fennmaradó részében békén hagyta Zerót, elvégre neki is járt egy kis pihenés. Ő maga többször értekezett telefonon Oscarral és Matthew-val, utóbbi rendkívül izgatott volt a küszöbön álló kezdés miatt.

A randi Lucassal jobban alakult, mint remélte. Az alacsonyabb férfi okos volt és vicces, a mosoly szinte sosem hervadt le az ajkáról. Munkáról egyáltalán nem beszéltek, volt helyette minden más; politika, sport, borok, ételek, filmek. Jude már-már kezdett feloldódni és elhitte, hogy ez valami jónak a kezdete lehet, amikor árnyék vetült az asztalukra. Jude először azt hitte, nem jól lát, de Lucas lelkesedése meggyőzte, hogy ilyesmiről szó sincs.

-          Zero, nahát, micsoda meglepetés! – A férfi szája sarka felfelé rándult, ami nála egyet jelentett egy üdvözlő mosollyal.

-          Igazából annyira nem az… vagy Jude nem mondta neked? Fontos tárgyalást kellene eszközölnünk az egyik szerződésemmel kapcsolatban. – A hangsúly alapján Lucas azonnal elértette, melyik szerződésről is lehet szó.

-          Hát akkor nem is zavarok tovább – állt fel. – Elvégre a munka az első, nem igaz? – Jude feszengve rámosolygott. – Hamarosan találkozunk, uraim.

Miután távozott, Zero átvette a helyét az asztalnál, Jude pedig próbálta kitalálni, milyen hangot üssön meg a továbbiakban.

-          Fogalmam sincs, mi ütött beléd, de nagyon remélem, jó okod volt erre az egészre. – Zero nem zavartatva magát hátradőlt.

-          A múltkor úgy tűnt, nem akarsz találkozni vele. Gondoltam, megmentelek egy kínos helyzettől.

-          Micsoda? Miféle kínos helyzettől? Jól éreztük magunkat, amíg fel nem bukkantál.

-          Ezt nem kétlem. De ne kelts benne hiú reményeket.

-          Most már tényleg elvesztettem a fonalat – vallotta be a menedzser némileg ingerülten. – Soha, egyetlen alkalommal sem szóltam bele a magánéletedbe, pedig csináltál meredek dolgokat. Hogy van merszed ahhoz, hogy megmond, kit kedvelhetek? Azt hiszed, ilyen jól ismersz?

Jude le akarta zárni ezt az egész hülye vitát, így a számláért nyúlt, de Zero a kezére tette a kezét. Jude azonnal elhúzódott, viszont nem tudta elleplezni a borzongását. Zero hirtelen olyan arckifejezéssel nézett rá, mint soha korábban: gyengéden és törődőn.

-          Ismerlek, Jude. Éppen ezért tudom, hogy soha nem fogsz összejönni Lucassal, vagy bárki mással… mert belém vagy szerelmes.

Nos, Zero még mindig tudott meglepetést okozni, nem igaz? Jude agyát annyira elöntötte a düh és a megaláztatás, hogy csak ködös emlékei maradtak. Elmarta a számlát, és sietve elhagyta a helyszínt, de hogy közben hány embert döntött fel, az rejtély marad. Zero utána kiáltott valamit, de Jude csak arra tudott gondolni, hogy lehetett a másik ennyire kegyetlen. Ez teljesen elütött a személyiségétől, így Jude egyáltalán nem tudta mire vélni a viselkedését.

A hétvége megmentette attól, hogy bárkivel is találkoznia kelljen. A mobilja ugyan szünet nélkül rezgett, de úgy gondolta, ő is megérdemel némi kikapcsolódást. Hétfőn aztán már kénytelen volt átkozni magát.

-          Ezt nem akarom elhinni – mondta, ahogy a kétoldalas cikket bámulta. – Mióta nyilatkozol a sajtónak a jóváhagyásom nélkül?

-          Nem voltál elérhető. Improvizálnom kellett.

-          Ezek szigorúan titkos információk voltak! – csattant fel Jude. – Elolvastad te egyáltalán a szerződést, mielőtt aláírtad? Ezért kurvára meg fognak büntetni! – A férfi végigsimított az arcán, aztán ismét az asztal túlsó felén ülőre nézett. – Kiszámíthatatlanul viselkedsz, Zero. Ez Oscarnak nem fog tetszeni.

-          Nem értem, miért akkora probléma ez – mondta a férfi. – Csak morzsákat juttattam nekik. Látod, hogy alig van szöveg? A fotóimmal próbálták elleplezni, hogy semmit sem tudnak. Az egyik képen te is rajta vagy – mutatott rá, de Jude-ot nem hatotta meg a békülési kísérlet.

-          A tényen nem változtat. Megkerültél engem, és semmibe vetted a munkám. – Jude nem volt hajlandó elismerni, hogy úgy viselkedik, mint egy duzzogó szerető. – Nem vagyok biztos benne, hogy tudom ezt így folytatni.

Zero most először látszott igazán megrendültnek. Megnyalta az ajkát, lehunyta a szemét egy pillanatra, aztán újra Jude-ra nézett. A menedzser enyhe sajgást érzett a szívében.

-          Sajnálom. Nem gondoltam így bele. Csak jó sajtót akartam magunknak… magamnak – korrigált gyorsan, és olyan elveszetten nézett rá, hogy Jude megsemmisült. – Mit szeretnél, mit tegyek? – kérdezte aztán.

-          Teheted azt, amit eddig – vont vállat Jude, de már nem nézett rá. – A héten lesz még egy napod a kosarasokkal, aztán teljesen átadhatod magad a filmnek. Oscar szeretné, ha már egy héttel korábban berendezkednél a helyszínen. Addig várják a listát az igényeidről.

-          Miféle igényeimről? – szólt közbe Zero. Rátette egyik lábát a másikra, karját keresztbe fonta.

-          Tudod, olyasmi, amit eddig is leadtunk, de itt nincsenek ésszerű korlátok. Kérhetsz bármilyen hülyeséget, megkapod. Te vagy a sztár – tette még hozzá, habár Zerónak ezek a felvágós szavak semmit sem jelentettek. – Gondolkodj rajta, és írd le. Közösen majd átnézzük. Vagy – korrigált gyorsan – add oda közvetlenül Oscarnak. – Jude igyekezett profihoz méltón viselkedni, de valószínűleg csúfos kudarcot vallott. Még mindig sértettnek érezte magát, amit muszáj volt Zero tudomására hoznia. Mivel a másik férfi még mindig nem mozdult, Jude ránézett. – Ennyi volt. – A férfi elpirult.

-          Bocsánat, talán zavarlak? Mert meg sem fordult a fejemben. Tisztában vagyok vele, mennyire elfoglalt vagy. Mi sem mutatja ezt jobban, mint, hogy nincs időd arra az ügyfeledre sem, aki a legtöbb pénzt hozza neked. – Azzal fölállt, és döngő léptekkel távozott.

Rendben, most már mindketten dühösek voltak a másikra, ami egyes embereket talán lebénított volna, őket azonban csak még hatékonyabbá tette. Zero a megbeszéltek helyett két reklámot forgatott le, és hajlandó volt gatyára vetkőzni. Jude szívesen kihagyta volna az élményt, de menedzserként végig kellett szenvednie, ahogy ügyfele aranyló, és tökéletesen kidolgozott mellkassal grasszál fel-alá. És ha ez még nem lett volna elég, mintha Zero kifejezetten arra játszott volna, hogy megnehezítse számára a dolgokat. A szünetekben odasétált hozzá, megkérdezte, tetszik-e neki, amit lát, javaslatokat kért, mit csináljon másként… Jude-ot az őrületbe kergette. Amint lehetett, le is lépett, és Lucassal enyhítette az átélt traumát. A férfi hamar elfeledtette vele a nap fáradalmait, és Jude igazán feloldódott a társaságában. Mégis meglepődött némileg, amikor Lucas a parkolóban hozzá lépett, és megcsókolta. Jude-nak kissé le kellett hajolnia, de egyáltalán nem bánta. Melegség áradt szét a mellkasában, és az érzés lassan a szívét is célba vette. Megbeszéltek egy találkozót a következő hétvégére, aztán elbúcsúztak. Ahogy beült a volán mögé, Jude az ajkába harapott. Régóta nem volt része romantikus kapcsolatban, és Lucas olyan férfi volt, akivel szerette volna megpróbálni.

-          Hűha! – Jude szókincse igencsak lekorlátozódott, amint megérkezett a forgatás helyszínére. A beléptetési procedúra jó húsz percet vett igénybe, pedig Oscar felvetette őt a listára.

Csak a meghatározott parkolóba állhatott, csak egy ott dolgozó társaságában mozoghatott, és jól látható helyen kellett hordania a plasztikkártyáját, amit a grasszáló őrök bármikor elkérhettek.

-          Néhány hét, és már nem lesz szükséged ilyesmire – nyugtatta meg Lucas, ahogy a díszletek között sétáltak. – Hamar megjegyzik majd a neved és az arcod, és, hogy Zeróhoz tartozol. – Jude nem törődött a szívébe hasító fájdalommal. – Zero ma érkezik, igaz?

-          Igen, hamarosan itt kell lennie. Tudod, merre van a lakókocsija?

-          Azt hiszem, azt mindenki tudja, aki itt dolgozik – vigyorgott rá Lucas, majd kikísérte őt az épületből a lakókocsipark felé. – Ez a nyugalom semmi ahhoz képest, ami délutánra várható… - Hirtelen elhallgatott, ahogy Jude behúzta egy konténer mögé, és megcsókolta. Lucas boldogan simult a karjaiba; kezét végigvezette a másik izmos mellkasán, át a combján, végül megállapodott feszes fenekén. Jude érezte, hogy elpirul, miközben vágy gyúlt a testében.

Az érzés még azután is kitartott, ahogy megtalálták a Zero számára fenntartott buszt, ami csaknem nagyobb volt, mint Jude lakása, és természetesen mindent tökéletesen elrendeztek benne.

-          Remélem minden itt van, amit Zero kért – szólalt meg Lucas.

-          Igen, hogyne – mosolygott Jude, és esze ágában sem volt közölni, hogy végül ő állította össze a férfi listáját.

Pár perccel később egy autó dübörgésére lettek figyelmesek, így kisétáltak a busz elé.

Zero arcán tökéletesen látszott, hová kívánja a sofőrt meg a kocsit is, ami elfuvarozta ide. Pillantása végigsiklott a buszon, ami az elkövetkezőkben az otthona lesz, majd összeszűkült a tekintete, amint a másik két férfira nézett.

-          Isten hozott, Mr. Taylor – lépett akcióba Lucas azonnal. – Hogy utaztál?

-          Pompásan. Habár a kint tömörülő rajongók majdnem betörték az ablakot…

-          És ez még csak a kezdet – mondta Lucas. – Épp ezért szerettük volna elkerülni, hogy napi kétszer át kelljen kelned a bejáraton. Oscar szerdán érkezik, addig lesz időd berendezkedni. Ha bármire szükséged van, szólj nekem bátran.

-          Aha, hát, majd megoldom valahogy, de azért kösz – felelte Zero, amint meg bírt szólalni. – Vagy majd Jude elintézi – tette hozzá provokatívan, mire Lucas csak mosolyogva bólintott, és félreérthetetlen pillantást vetett a menedzserre.

-          Akkor jövő héten – kacsintott rá Jude-ra, Zero felé pedig tisztelgett, mielőtt magukra hagyta volna őket.

Persze nem voltak egészen kettesben, hiszen ott volt egy rakás ember, akik épp Zero cuccait hordták befelé a buszba.

-          Elfelejtettem elküldeni a listát – jegyezte meg Zero. Jude úgy nézett rá, mintha hirtelen el is felejtette volna, hogy ő is ott van.

-          Elintéztem.

-          Tényleg? Kösz.

-          Erre valók a menedzserek – vont vállat, fintort váltva ki Zeróból.

-          Azért leellenőrizném.

-          Csak tessék. Nekem úgyis mennem kell.

-          Mikor… szerdáig nincs jelenésem?

-          Nincs. Élvezd ki az utolsó napokat. Ki is mehetsz, természetesen – kacsintott, aztán ő is távozott.

Zero megköszönte a stábnak a segítséget, majd magára zárta az ajtót. A helyet az ízlésének megfelelően rendezték be. Sehol egy felesleges virág, váza vagy magazin. A zuhanyzóban a kedvenc szappana és hajsamponja, és neki nem jutott volna eszébe az extra puha törölköző, de Jude-nak igen. A hűtőben szénsavmentes ásványvíz, és némi egészséges rágcsa. Az ágyra nézve Zero szíve a gyomrába süllyedt. Pontosan tudta, mit várnak tőle a forgatás megkezdése előtt… közben… és után is. Hiába kötötték ki, hogy tilos elcsábítania a statisztákat, a kisegítőket, vagy a kollégáit, éppen az ellenkezőjére számítottak. Elvégre Zero eddig is ezt csinálta, és a produkciói csak sikeresebbek lettek tőle. De amit senki sem tudott, és amiért elvállalta a szerepet az volt, hogy végre meg akarta mutatni, ki is ő valójában.