A következő fejezet! :)
Stiles már két napja nem járt a házban, amin ez meg is
látszott. Derek már elszokott attól, hogy saját magára kelljen főznie, attól
meg még inkább, hogy a másik nélkül kelljen álomra hajtania a fejét. Pénteken
elhatározta, hogy megkeresi és hazarángatja, hogy meg tudják beszélni a
félreértést, de ahogy leparkolt a ház előtt, érezte, hogy valami nem stimmel.
Már majdnem az ajtónál járt, amikor lépteket hallott maga mögött.
-
Madárcsicsergős szép napot – vigyorgott rá
Jackson. – Beszélnünk kell.
-
Nekünk semmit sem kell tennünk. Tűnj innen. – A
másik férfi a szokásos gúnyos nevetéssel válaszolt.
-
Óó, szerintem meg nagyon is sok megbeszélni
valónk van. Kezdjük mindjárt a kislánnyal.
-
Mit akarsz tőle?
-
Az én lányom.
-
Az, hogy te szolgáltattad hozzá a spermát, még
nem jelenti azt, hogy az apja vagy.
-
Hű, nagyon beleástad magad a témába, mi? –
Jackson zsebre vágta a kezét. – Legyünk őszinték. Te egyáltalán nem akarod ezt
a gyereket.
-
Semmit sem tudsz rólam.
-
Nem? Hát kell ez neked? – bökött a házra. –
Babakocsi, családi autó, pelenkacsere, kialvatlanság? Nem szereted a
kötöttséget. Az rejtély, Stilinskit miért tartottad eddig magad mellett, de egy
gyerek… az teljesen más. Azt nem hagyhatod csak úgy ott, ha eleged van. És nem
is hagyhatod Stilinskire, aki… hát, valljuk be, csapnivaló apa lenne, már csak
a saját elcseszett családjából kiindulva is… - Jackson észrevette, hogy Derek
keze ökölbe szorult. – Gondold meg, most még leléphetsz. Az én lányom. Lydia is
úgy akarta volna, hogy rendes családban nevelkedjen, nem pedig… - Kacsintott
egyet. – További szép napot! Beszélgessünk máskor is! – azzal elillant.
Derek végül nem ment el megkeresni Stilest. Szüksége volt a
hétvégére, hogy tervet kovácsoljon, és hogy ahhoz tartsa is magát. A következő
hét közepére volt betervezte az újabb ellenőrzés, így előkereste a hibák
listáját, és tételesen végigment rajta. Minden oda nem illő dolgot eltüntetett,
még a magazinjait is a kukába vágta. Lánccal zárta el a pincét. Betette a
széfbe Stiles fegyverei mellé a sajátjait is. Kimosott, vasalt, kidobálta az
edényeket, a villákat és késeket. Mindenből olyat vett, ami még a megfelelőnél
is megfelelőbb. Így mikor Stiles hétfő délután hazaért, először azt hitte,
rossz lakásba nyitott be. Vagy Derek talán már el is adta egy másik családnak,
akik életrevalóbbak náluk.
Aztán viszont a farkas felbukkant a konyha
ajtajában, és mindketten megtorpantak.
-
Szia!
-
Szia – viszonozta Stiles, ahogy becsukta a
megszerelt ajtót. – Mi történt itt?
-
Kicsit rendbe szedtem.
-
Aha. Így nagyobb eséllyel fog elkelni. – Derek
nem ugrott a provokációra.
-
Csináltam vacsorát.
-
Remek.
-
Megbeszélhetnénk a szerdai ellenőrzést.
-
Mit kell azon megbeszélni? Ez már veszett ügy –
és eltűnt a hálóban.
Derek egészen szerdáig csak annyi időre látta a másikat, míg
az kirobogott az ajtón munkába menet, vagy épp hazatért, s azonnal bezárkózott
a vendégszobába. A farkas rá akarta vetni magát, és morogva követelni, hogy
térjen vissza hozzá, de belátta, hogy ezt ő baltázta el. Be kell bizonyítania
Stilesnak, hogy akarja a gyereket, hogy akarja a közös életüket.
Mielőtt Stiles reagálhatott volna a csengetésre, Derek már
ott is volt. A legelőnyösebb ruháit vette fel, megborotválkozott, és mosolyt
varázsolt az arcára. Az új ellenőr – egy középkorú, magas nő – először kicsit
kikerekedett szemmel bámult rá, Derek pedig jól hallotta, hogy szapora lett a
pulzusa.
Melegen betessékelte a házba, üdítővel kínálta, amit a hölgy pihegve
el is fogadott. Stiles is mosolyogva üdvözölte, válaszolgatott a kérdéseire, de
egyértelmű volt, hogy ezt a menetet most Derek nyerte. A farkas a karját
nyújtva vezette körbe a nőt, megmutogatott mindent, megrángatta a pince láncát,
még a hűtőszekrényt is kinyitotta. Stiles már-már le volt nyűgözve, de aztán a
nő helyet foglalt a kanapén, és végignézett rajtuk. Úgy tűnt, nem dolgozik
minden erejével ellenük, mégis föltett nekik egy kérdést, talán a világ egyik
legnehezebb kérdését.
-
Miért gondolják, hogy Önöknél lenne a legjobb
helyen a kislány? – Stiles előredőlt, és már készült előadni a jól begyakorolt
választ, mikor Derek összekulcsolta a kezeiket.
-
Nem vagyunk tökéletesek. Mint látja, mindketten
férfiak vagyunk, és a szerelmünk a világ 98%-ának szemében istenkáromlás. De mi
ugyanúgy tudunk szeretni, gyűlölni, ugyanúgy felkelünk reggel, ugyanúgy
elmegyünk dolgozni, és ugyanazokra a csodákra áhítozunk, mint a hetero párok. –
Derek megszorította Stiles kezét, mintha erőt kérne a folytatáshoz. – Sosem
gondoltam volna, hogy valaha rám találhat a szerelem, pláne nem egy hiperaktív férfi
személyében. De jobb dolog nem is történhetett volna velem, mint Stiles. Az
utolsó leheletemig védeni fogom a lányomat, elhajtom az udvarlóit harminc éves
koráig, de Stiles lesz az, akihez az apró-cseprő problémáival rohanni fog. Ő
lesz az, aki ölbe kapja, amikor ötöst hoz haza az iskolából. Ő lesz ott, amikor
sír az első szerelmi csalódása miatt. Stiles lesz a legfantasztikusabb apa, és
a kislány megérdemli, hogy mindenből a legjobbat kapja.
Sosem látta még Stilest sírni. Még akkor sem ejtett
könnyeket, mikor értesült Lydia haláláról, az ellenőr távozása után viszont
csak ült a kanapén, arcát a kezébe temetve, és rázkódó vállal zokogott. Na, nem
amolyan női sírás volt ez, hanem igazi férfias könnyhullatás. Derek átölelte és
magához szorította. Szavak nélkül is érezték, hogy ezek után tényleg minden
rendben lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése