The truth untold 4. fejezet

 

A negyedik fejezet megérkezett! :)

Pénteken, a karácsonyi műsor kezdetén Jeong egy széken ült a színpad mögötti folyosón. Nem volt túl sok fellépő, de igyekezett senkit sem akadályozni. Volt három napja, hogy hozzászokjon, nem fog táncolni, a hagyományos módon legalábbis nem, de a srácok javaslatára, hogy ettől függetlenül álljon színpadra, nem tudott nemet mondani. Mosolyogva nézte, ahogy Tae és Yoon-gi egymást lökdösve közeledik.

-        Hihetetlen, de egy csepp piára sem számíthatunk ezen a bulin – közölte Tae felháborodva.

-        Tehát kénytelenek leszünk tiszteletünket tenni a nagybátyádnál – kacsintgatott Yoon-gi. – Nála jobb pultossal még nem találkoztam.

-        Minden pultosra ezt mondod, aki hajlandó kiszolgálni.

-        És nincsenek sokan, szóval megérdemlik a dicséretet. – A két srác ekkor hirtelen előrebukott, majdnem átesve Jeong lábán.

-        Helló, hölgyeim – vigyorgott Ho-seok. – Mindenki felkészült? Ez lesz a beavatásotok, gyerekek.

-        Léptünk már fel színpadon! – jelezte Yoon-gi, mire Ho-seok felvonta a szemöldökét.

-        Az oviban? – A srácok pirulása jelezte a sikeres találatot. Jeong elvigyorodott. – Nos, ez dicséretes, de most már velünk nyomultok, és ez már a nagyok pályája. Nem mintha fényezni akarnám magam… - igazgatta meg az inge gallérját.

-        Csak nem Ho-seok fényezi magát éppen? – hallatszott Jimin kérdése, és a srác csatlakozott is hozzájuk, mögötte Nam-joon lépkedett. Amikor Jeong így együtt látta őket, valami homályos emlék tört rá. Mintha valamit tudnia kellene, de az a valami folyton kicsúszna a kezéből.

-        Visszavonom a szavaimat, ha a nézők az előadás után nem fognak állva tapsolni – ígérte Ho-seok. – Mikor jövünk?

-        És hol van Jin? – toldotta meg Tae. Jimin féloldalas mosolyra húzta a száját.

-        Ó, hát ő már a színpadon van. – Segített Jeong-nak felállni. – Amondó vagyok, menjünk, és nézzük meg. – Aztán egyenesen Jeong szemébe nézett. – Ezt az előadást tuti nem akarjátok kihagyni.

A terem tele volt, Jimin mégis az első sorhoz vezette őket, ahol hat hely volt kihagyva számunkra. Jeong azonnal Jint kereste, de a színpadon még a konferansz állt, meg egy fekete zongora.

-        Ez az előadás nem szerepelt az eredeti programban, de nem mondhattunk nemet egy végzős kérésére, pláne, ha ennyien ismerik. Jöjjön tehát Kim Seok-jin!

Jeong már a tapsviharból megállapította, hogy tényleg sokan ismerik a srácot. Vagy csak hallottak az eltiltásáról, és izgalmasnak találták, hogy jár közöttük egy rosszfiú? Jeong-nak eszébe jutott, hogy Jin azt ígérte, elmondja neki, miért hiányzott a suliból, de Jeong-ot nem érdekelte. És most? Talán változna a srácról alkotott véleménye? Kevésbé tartaná okosnak, viccesnek, kitartónak, gondoskodónak? És vonzónak?

-        Jól vagy? – hajolt hozzá Jimin. Amennyire távol álltak egymástól az elején, ez a néhány hét annál jobban összehozta őket.

-        Igen. Köszönöm.

-        Csak élvezd a műsort!

Jeong éppen akkor fordult a színpad felé, mikor Jin a zongorához sétált. Gyönyörű, sötétkék öltönyt viselt fehér inggel, haja belőve, szeme feketével kihúzva. Jeong szíve gyorsabb dobogásra váltott; sokkal szebbnek látta a srácot, mint a legelső napon, valószínűleg azért, mert azóta személyesen is megismerte.

Nem remélte, hogy valaha is lesz szerencséje hallani énekelni Jint, és tessék… ahogy a srác belekezdett a dalba, mintha az egész terem visszatartotta volna a lélegzetét.

Jeong nem tudta szavakba önteni az érzéseit. Egyszerre volt melege és rázta a hideg. Egyszer Jinhez rohant volna, hogy aztán elbujdosson.

Mikor néhány napja arra kérte Jint, randizzon vele, a srác néhány pillanatig csak nézett rá. Aztán lágyan megérintette Jeong ajkát, akinek azonnal lángra lobbant a teste.

-        Ha tudsz várni a fellépésig – mondta halkan -, akkor megkapod a választ.

És Jeong tudta, hogy ez az. Ez a dal Jin válasza. Még mindig akarlak.

Jeong most először örült annak, hogy nem kell táncolnia, Jin előadása után ugyanis mozdulni sem tudott. A nézők ovációja közepette osontak ki az oldalsó ajtón, s jutottak vissza a színpad mögé.

-        Uh – ugrált Tae. – Ez nem volt gyenge.

-        Kellő megalapozása volt a produkciónknak – értett egyet Ho-seok. – Ti tudtátok, hogy ilyen jó hangja van?

-        A művészetire fog felvételizni – mutatott rá Nam-joon.

-        Persze, de én azt hittem, csak az ujjai miatt. – Erre mind értetlenül néztek rá.

-        Az ujjai miatt? – kérdezett vissza Jimin.

-        Ja. Művészujjai vannak. Vékonyak, kecsesek, tökéletesek. – Csend. – Biztos nem csak nekem tűnt fel. – Mikor Ho-seok tekintete végigjárt az arcokon, Jeong gyorsan lehajtotta a fejét.

Égett az arca. Eddig is sokkal többet gondolt Jin ujjaira, mint illendő lett volna, de most már azt is elképzelte, hogyan játszana a srác a testén, mintha egy hangszer lenne.

-        Sok sikert, srácok! – mosolygott rájuk a konferansz, ahogy elhaladt mellettük a színpadra menet, hogy bejelentse őket. – Fantasztikus voltál! – tette hozzá Jinre nézve, majd megérintette a karját. Jeong szeme összeszűkült, ahogy mindig, mikor random emberek csak úgy hozzáértek Jinhez. Persze meg tudta érteni őket… legszívesebben mégis levágta volna a kezüket egytől-egyig.

-        Köszönöm – reagált Jin visszafogottan, majd felragyogott az arca, amint a csapatra nézett. – Mindenki készen áll? És ül?

-        Készebbek nem is lehetnénk! – vágta rá Ho-seok, aztán előre nyújtotta a kezét. – Ugyan én csak bekönyörögtem magam, de életem egyik legjobb bulija volt veletek nyomulni.

-        A számból vetted ki a szót, pedig azokat nem adom könnyen – csatlakozott Yoon-gi, keze Ho-seok kezén landolt.

-        Kösz, hogy megtanítottátok, mi mindenre használhatom a testem – vigyorgott Tae.

-        Nem vagytok borzalmasan tehetségtelenek – mondta Jimin. – Élmény volt a közös munka.

-        Sosem voltak igazi barátaim – vallotta be Nam-joon. – De megismertelek titeket, és már tudom, mi hiányzott eddig az életemből. – A megilletődött, szeretetteljes csendet követően Jin mélyet sóhajtott, majd kinyújtotta a kezét. Persze mind nyomban lecsekkolták, helytállóak voltak-e Ho-seok szavai.

-        Köszönöm. – Jeong szíve a torkába ugrott, mikor rájött, hogy Jin a könnyeivel küzd. – Visszajöttem, ti pedig hezitálás nélkül befogadtatok. Azt kaptam tőletek, amire sosem számítottam. – Rájuk nézett. – Egy családot.

Mielőtt mind elsírták volna magukat, Jeong gyorsan rácsapta Jin kezére a sajátját.

-        Vért, verejtéket és majdnem csontot áldoztam értetek. Csapassuk!

Jeong igazság szerint nem számított túl sok jóra a nézőktől; nem mindenki vágyott arra, hogy táncoló pasikat nézzen. Azonban amint a dal elkezdődött, nagyon sokan tapsolni kezdtek, vagy felpattantak a helyükről. Jeong vigyorogva szlalomozott a székével; emiatt ő volt az egyetlen, aki fejmikrofont kapott. Élvezte, hogy nem magányosan áll – ül – a színpadon, és arra jutott, talán a továbbiakban sem kellene erről lemondania.

Jó fél órával később sikerült úgy-ahogy összeszedniük magukat. Szóba sem jöhetett, hogy ott maradnak a suliban, ahol még koccintani sem tudnak rendesen, így végigvidámkodták az utat a törzshelyükig. A bár tömve volt, de hogy, hogy nem, Jeong nagybátyja fenntartotta nekik a legelszeparáltabb asztalt.

-        Nem gondoltam volna, hogy ilyen helyekre jártok – tekergette a fejét Nam-joon.

-        Kérlek, ez egy nagyon is tisztességes intézmény! – csapott az asztalra Tae.

-        Nem úgy értette – kelt gyorsan a védelmére Jimin. – Csak nem hittük, hogy a gyakorlás mellett még erre is van időtök.

-        Nem engedhetjük meg magunknak, hogy szomjan haljunk – mondta Yoon-gi.

-        Mindenki a szokásosat kéri? - kérdezte Jin, aki eddig az asztal mellett strázsált.

-        Naná!

-        Kösz!

-        Ti bízzátok ránk magatokat! – biccentett Jimin, Ho-seok és Nam-joon felé, majd megragadta Jeong székét, és maga előtt tolva őt a pulthoz sétált.

-        Bátyám – köszöntötte Jin a pultost.

-        Szerbusztok – mosolygott rájuk. – Minden rendben ment?

-        Még annál is jobban. Imádtak minket.

-        Ebben egy percig sem kételkedtem. Mit kértek?

Mialatt Jin rendelt, Jeong elfogódottan ült a székében, és nézte a srácot. Lázadó külseje miatt nem gondolta volna róla, hogy van türelme így elcsevegni, vagy, hogy rajtuk kívül másokkal is tud, hajlandó kedves lenni. Jeong tanúja volt annak, hogy hajtotta el Jin azokat, akik nem érdekelték, hogy sújtotta őket azzal a pillantással, amitől nyomban felszívódtak.

Arra ocsúdott, hogy Jin leült az egyik székre, így majdnem egy magasságba kerültek.

-        Hogy vagy? – Jeong megállta, hogy felcsattanjon.

-        Jól.

-        Nem a fizikai állapotodra céloztam. Jól érezted magad velünk a színpadon?

-        Nem úgy tűnt?

-        Tőled akartam hallani. – Találkozott a tekintetük, és mivel a Jinében kihívást látott, Jeong azt mondta:

-        Minden percét imádtam. Habár a szívem nem volt egészen jelen, mert valaki az előadásával kivájta, és magával vitte. – Jin homloka ráncba szaladt.

-        Nem akartam… meglepetésnek szántam.

-        Az volt. Ha nem zúgott beléd a fél suli, ne álljak fel innen többé.

-        Ezzel ne viccelj! – kérte a srác komoran. – Még gyakorolnod kell velem.

-        Már nem lesz túl sok szerepem – gördült előre-hátra a székével. – Lenyúltál a lelked mélyére, és megtaláltad azt a laza srácot, akire szükséged van. Csak a finomhangolás maradt hátra. – Jeong összerezzent, ahogy Jin elkapta a karfát, aztán magához húzta a széket, így egyik lába Jeong lába közé ékelődött. Perzselő tekintettel hajolt a srác füléhez.

-        Azt akarod, hogy kimondjam? Legyen. Szükségem van rád. Nem csak a táncban. Mindenben.

Jeong-nak ezek után természetesen szüksége volt némi italra. Nem elég, hogy fel volt spannolva a fellépés miatt, most még Jin is rátett egy lapáttal a hihetetlen vallomásával. A srác mindennél jobban szerette volna lehúzni magához és megízlelni az ajkait, de ekkora közönséget azért nem akart hozzá. Így csak jelentőségteljesen a szemébe nézett, az ölébe vette az italokkal megrakott tálcát, és hagyta, hogy Jin visszagurítsa a társasághoz.

Nem kellett hozzá sok idő, hogy feloldódjanak a gátlások; Jimin folyamatosan Nam-joon fülébe suttogott vihogva, amit az osztályelnök vöröslő arccal, remegve tűrt. Yoon-gi és Ho-seok próbálta bevezetni Tae-t a csajozás rejtelmeibe, minek érdekében fura grimaszokkal szórakoztatták a pultnál ülő lányokat. Szerencsére Jeong-ot a sérülése miatt senki sem zargatta, így kényelmesen elfekhetett a székében az italát szopogatva.

Amikor felvetették, hogy osztályt kellene ugrania, ráadásul rögtön kettőt, biztos volt benne, hogy utálni fogja, hogy őt is utálni fogják, és meg sem próbálják majd befogadni. Ehelyett amint letette a fenekét az asztalához, Tae és Yoon-gi azonnal mellette termett, és azóta sem tágítottak. Nam-joon is mindent megtett, hogy könnyedén felzárkózzon, és egyáltalán, senki sem viselkedett vele lekezelően. Jeong tanult, benne volt a hülyeségekben, közben magányos estéin a felvételi anyagán dolgozott. Nem érezte, hogy bárki is hiányozna pillanatnyilag az életéből egészen addig, amíg Jin vissza nem tért közéjük. Hozta magával Ho-seokot és Jimint, és mintha a kirakós utolsó darabja is a helyére került volna… mert ők egy csapat, az összhang és a dinamika olyan természetes volt köztük, mintha mindig is ismerték volna egymást.

Ahogy Jeong végignézett a társaságon, felbugyogott valami a mellkasában. Boldog volt és elégedett, hogy ezekkel a srácokkal lehet. Mikor egy karcsú kéz megkereste az övét, rájött, hogy mindezeken felül még őszintén, szívből szerelmes is. Nem tudta, képes lenne-e mindezt feláldozni.

Nem meglepő módon, mire eljött az indulás ideje, szinte egyikük sem tudott megállni a lábán, amin Jeong nem tudott eleget kárörvendeni.

-        Igazán vihetnél egy darabon! – esdekelt Tae, de Jeong lesodorta az öléből.

-        Törted volna el te is a lábad, aztán most ülhetnél kényelmesen – vihogott a srác, majd tett néhány kört az utcán. Kicsit imbolygott az elfogyasztott alkoholtól, néha úgy érezte, mintha repülne.

-        Óvatosan! – szólt rá Jin, az egyik józan egyén a társaságból. Persze Nam-joon volt a másik, aki Jimint a hátán cipelve nézelődött taxi után.

-        Szükségetek van segítségre? – lépett hozzájuk Jeong nagybátyja.

-        Tudna taxit hívni?

-        Már úton van egy. Jeong nem lakik messze, őt én is haza tudom vinni.

-        Már így is sokat tett értünk, ne fáradjon – mondta Jin. – Vigyázok rá.

-        Azt nem kétlem.

Jin segített betuszkolni barátait a taxiba, majd nézte, ahogy Nam-joon kimerülten a hajába túr.

-        Ha tudod, milyen problémásak vagyunk, erőltetted volna a közös munkát?

-        Mindenki problémás némileg – reagált az elnök. – És sosem éreztem még ilyen jól magam. – Találkozott a tekintetük. – Nem biztos, hogy tudod, de… én tudom, miért tiltottak ki. – Jin teste nyomban megfeszült, és önkéntelenül is a boldogan dudorászó Jeong-ra villant a tekintete. Amikor néhány hónapja felajánlotta, hogy a felkészítésért cserébe megosztja vele az igazságot, még nem érdekelte, mit gondol majd róla utána a srác. Most azonban…

-        Nem tudhatja meg – motyogta halkan, mire Nam-joon felsóhajtott.

-        Tőlem nem tudja meg. Ahogy egyikük sem. De ha valóban olyan fontosak neked, mint gondolom, akkor te magad mondod el nekik.

Jeong végigbohóckodta az utat. Folyamatosan énekelt, megpróbált táncmozdulatokat imitálni a székével, de Jin minduntalan visszakormányozta a járdára. Kezdett igazán hideg lenni, Jin pedig nem szerette volna, ha betegen kell tölteniük a jól megérdemelt téli szünetet.

Megfeszült a keze a fogantyún, mikor arra gondolt, hány napig nem láthatja majd a másikat, de talán így volt a legjobb. Elragadtatta magát azzal a vallomással, de látva, hogy Jeong is ugyanígy érez, nem tarthatta tovább elzárva. A legelső pillanattól vonzódott hozzá, a szívét viszont csak később kezdte ostromolni. Mára Jin teljesen belehabarodott, minden pillanatban vele akart lenni, de súlyos teherként nehezedett rá az eltiltás. Még a tanárok sem szerették volna, ha a diákok megtudnák, mit tett Jin, és most már ő maga is egyetértett velük. De Nam-joonnak igaza volt… ha Jin valóban mély érzéseket táplált Jeong iránt, a srácnak joga volt ismerni minden részletet, hogy annak fényében dönthessen.

Jeongék házában még égett a villany. Jin valószínűsítette, hogy a szülők nem lesznek túl boldogok, látva kapatos fiukat, de Jin szívesen magára vállalta a haragjukat.

Jeong köntöst viselő anyja nyitott ajtót.

-        Szerencsére az apja éjszakás – mondta, és hajlandó volt szemet hunyni a történtek fölött, ha Jin felviszi a fiát az emeleti szobájába.

Jeong már csendben volt, feje lehanyatlott, de ahogy megérezte a karokat maga körül, kinyílt a szeme.

Nem volt biztos benne, nem álmodik-e; Jin gyönyörű, fáradt arca ott lebegett fölötte, miközben karjaival a mellkasához szorította. Jeong nem tudta megállni, a nyakába temette az arcát. Fölmentek a lépcsőn, be a szobába, majd Jin ügyetlenkedve felhajtotta a takarót, hogy letehesse Jeongot, a srác viszont átkarolta a nyakát, és meglepő erővel rántotta magára.

Jin szíve a fülében lüktetett, ahogy gyorsan megtámasztotta magát a jobb lábával és a kezeivel.

-        Ne hagyj itt – suttogta Jeong, tekintete ragyogott. – Azt mondtad, szükséged van rám. Akkor ne hagyj itt!

Még csak gyerek, ráadásul részeg is. Jin tessék-lássék próbált magára parancsolni, hogy húzódjon el, menjen szépen haza, és vegyen egy hideg zuhanyt, de legyünk őszinték, nem volt egy angyal. Talán egyetlen férfi sem tudna ellenállni, ha az, akit mindennél jobban akar, ott feküdne előtte kitárulkozva. Persze jobban tisztelte Jeongot annál, mint hogy lerohanja; aztán meg szerette volna, ha a srác mindenre emlékszik.

De azért egy harapást mégis engedélyezett magának a tortából.

Hagyta, hogy Jeong lehúzza a fejét, de a szája helyett a nyakába csókolt bele. Nyelve sós, izzadt bőrt érintett, de nem volt kellemetlen, sőt; ahogy Jeong kezei a vállára majd a hátára kúsztak, minden erejét össze kellett szednie, hogy ne tapassza össze a csípőjüket. Forróság volt mindenütt, amitől Jin elszédült.

-        Jin… - lehelte Jeong, szeme szorosan lehunyva, mialatt ide-oda vonaglott alatta, és mikor mélyről jövő, elégedett sóhaj hagyta el az ajkát, Jin végre rájött, mi történt. A másik a farmer érdes anyagát, és az ő lábát használta örömszerzésre.

Jin égő arccal húzta le Jeongról a nadrágot, majd alig figyelve oda gyorsan megtisztította egy zsebkendővel. Így is kellemetlenül ragadni fog, mikor magához tér, de Jin jelenleg ennyit mert tenni. Betakarta az elszenderült srácot, majd kisimított egy izzadt tincset az arcából. Ha nem tudta volna biztosan, mit érez iránta, nyilvánvaló lett volna abból, hogy nem akarta egyéjszakás kalanddá degradálni.

Lefelé menet mélyet sóhajtott. Az este végső soron jól sült el, mégis azt kívánta, bár ne éledt volna fel a lelkiismerete. Közeledett a pillanat, amikor majd színt kell vallania, és ez valószínűleg ugyanaz a pillanat lesz, amikor el kell búcsúznia az odafent alvó, kielégült Jeongtól.

A csillagok leragyogtak rá, ahogy lassan hazafelé botorkált. Fel kellett tennie magának a kérdést, milyen ember is ő valójában; mivel úgy tűnt, nem lehet egyszerre boldog és őszinte, kénytelen lesz választani.