Subscribe:

Labels

2023. április 30., vasárnap

#86 BL sorozat értékelő (My School President)

 


Ezt bizony kár lett volna kihagyni.

My School President

Vigyázat, spoiler!

Először is hálás köszönet barátnőmnek, aki biztatott, hogy adjak egy esélyt a sorozatnak. Akkora esélyt adtam, hogy a végén már talán előrébb jártam a részekkel, mint ő!

Nem sok új volt a nap alatt, viszont komolyan mondom, nem lehetett nem szeretni ezt a sorozatot. Annyira nosztalgikus hangulatom támadt tőle! És még az sem akasztott ki, hogy a srácok gimnazisták, mert annyira aranyosan adagolták a történteket, hogy mindez nem számított. Vagyis számított, de rendesen a helyén kezeltük ezt a gimnáziumi első szerelmet. Valamiért újra a 2gether meg a TharnType univerzumában éreztem magam, ami részemről nagy-nagy bók.

A történet kezdetén megismerjük hőseinket, egyikük Gun, a zeneklub tagja barátaival...


... a másik srác pedig az osztálytársa, Tinn.


Valamiért ők ketten nem sokat beszéltek egymással a négy év alatt, most viszont utolsó évesek, és talán egyben ez az utolsó esélyük is... valamire.

Az év első napján az új igazgatónő erős szankciókat vezet be az iskolai klubokkal kapcsolatban. Amelyik nem növeli az iskola hírnevét, az beszüntetésre kerül az iskolaelnök által. Az új iskolaelnök pedig nem más, mint... Tinn, az igazgatónő fia!


Gun és a barátai természetesen nagyon megijednek, mert tudják, hogy az igazgatónő pikkel rájuk a nem éppen fényes magaviseletük miatt. Az új iskolaelnök azonban ad minden klubnak egy hetet, hogy bizonyítsák létjogosultságukat. Csakhogy sajnos abban az egy hétben egyetlen egy zenei versenyt tartanak, ez pedig egy népzenei verseny. Gun és a srácok egészen az utolsó pillanatig küzdenek, hogy máshogy hívják fel magukra a figyelmet, de a Sors* csak odatereli őket a népzenei versenyre.

Amit meg is nyernek.




Az első részben még meghagytak minket - meg a zenei klubot - abban a hitben, hogy Tinn is ellenük van, a második résztől azonban minden világos lett, és számomra itt vált nagyon hasonlóvá a 2gether szériához.

Mert Tinn igazából már két éve bele van zúgva Gunba. Eddig két, hamvába holt kísérletet tett arra, hogy közelebb kerüljön hozzá, de könyörgöm, négy év alatt szót sem váltottak az osztályban. Most tehát, kihasználva az utolsó évet, és engedve az anyja nyomásának, Tinn elvállalta az iskolaelnök pozícióját - persze Gun is indult ellene a klub védelmében, de senkinek esélye sem lehetett. Mert Tinn-nek megvolt a maga indoka, amiért küzdött. Tudta, hogy az anyja be akarja záratni a zenei klubot - ezért elnök lett, és bevezette az egy hetes próbaidőt. *Ő volt az, aki rátalált a népzenei fesztiválra, és addig rugdosta a csapatot, míg részt nem vettek rajta. Felajánlotta az anyjának, hogy majd ő elnököl helyette ugyanezen a versenyen. Persze túl átlátszó lett volna, ha ő is Gun csapatára szavaz. A klub először nem nyert... DE! Szintén Tinn volt az, aki sugallta a zsűrinek, hogy idén a közönség is szavazhasson, ő pedig kiosztott több tucat nyakláncot, hogy szavazzanak Gun csapatára. Az anyjának tehát úgy tűnhetett, Tinn a klub ellen szavazott... de igazából végig értük küzdött.









Tinn itt mesélte el a barátjának, mikor zúgott bele Gun-ba.

És még nem jött el a vége. Az anyja elkobozta a klub hangszereit, hogy fedezhesse a károkat, amiket a klub okozott - a népzenei versenyen, amit ugye "csalással" nyertek meg. Tinn egy idegen bőrébe bújva kezdett el csevegni Gun-nal, és hát ezek oltári vicces jelenetek voltak. Tinn nem egyszer majdnem lebukott, de a zenészek annyira sötétek voltak, hogy nem látták még azt sem, ami ott volt az orruk előtt. Tinn tanácsait követve összevadásszák a hangszereket, így ismét nincs akadálya annak, hogy gyakoroljanak, és készüljenek arra a nagy, Hot Wave versenyre, amit a klub mindig meg akar nyerni.

Az utolsó néhány hangszerért egész éjszaka zenélniük kell, és Gun hangja már-már tropára megy, de egyszer csak felpattan a színpadra Tinn, és megmenti őket. Tinn ezen az estén akarta felfedni az érzelmeit, de ekkor tudomást szerzett a zenészklub szabályáról; a tagok addig nem randizhatnak, amíg meg nem nyerik a Hot Wave-et!








Említettem már, Tinn anyja, az igazgatónő mennyiszer igyekezett keresztbe tenni a klubnak? Nem csak a szabályok, vagy a büntetések miatt. Most, amikor a klub bizonyított, önerőből - khm - szereztek hangszereket, és elkezdenének gyakorolni a nagy versenyre, az igazgatónő nem hajlandó aláírni a jelentkezési lapot. Hacsak... a klub tagjai át nem mennek minden tárgyból a közelgő vizsgákon!

Természetesen ismét belép a képbe Tinn, valamint legjobb barátja, és személyes kedvenc karakterem, Thiu. Thiu már az elejétől tudja, hogy Tinn bele van zúgva Gun-ba, és minden erejével igyekezett segíteni neki. Most, amikor kiderül, hogy Gun-nak a legnehezebb a felfogása a csapatból, Thiu leválasztja róluk a többieket, hogy Tinn egyedül Gun-t korrepetálhassa. Egy hetet el is töltenek Thiu bátyjának lakásában, hogy megfelelően felkészüljenek. Tinn persze csomót képzeleg a fejében mindenféle romantikus jelenetről, amiből persze semmi sem jön össze...





Tinn azt kérte, nézzenek egymás szemébe... Gun hamar zavarba jött. *-*



Tornaórán (?) táncolniuk kellett, ami Tinnek az érzelmei miatt külön kihívást jelentett.


Végül minden vizsgán átmentek, így az igazgatónő nem tudott felhozni egyéb kifogást, aláírta a jelentkezésüket.





De hoppá, mintha Gun kezdett volna másként viselkedni... mintha máshogy vette volna a levegőt azóta a bizonyos este óta, mikor egymás szemébe néztek.

Történik egy kis kavarodás viszont a klub körül, amire ki kell térnem, hogy értelmes legyen az értékelés, és mert szerintem fontos momentum volt a karakterek szempontjából.

Gun odafigyelve vezette a csapatot, szerettek viszont lazulni, és ez néha bizony a gyakorlás rovására ment. Új osztálytársat kaptak viszont Sound személyében, aki egy híres... nem tudom, énekes (?), és valamiért Tinn ellensége. Gun és a barátai nyomban megkérik, hogy csatlakozzon hozzájuk, de a beképzelt srác kineveti őket. Ezután Tinn is tesz egy kísérletet - és meg sem kell szólalnia, Sound azonnal közli, hogy csatlakozik a klubhoz, mert tudja, hogy Tinn mennyire ellenük van. Az iskolai pletykagépezet most is remekül működött. 




Sound tehát csatlakozott, de teljesen más volt a módszere, mint a többieknek, és ez súrlódásokhoz vezetett, olyannyira, hogy Gun végül kilépett a klubból. Úgy vélte, Sound jobb énekes és vezető nála, és ha be tudja juttatni a csapatot a versenyre, akkor ő távozik. Rettentő felnőttes és átgondolt lépés volt ez, büszke voltam rá. Ennek köszönhetően pedig ő és Tinn több időt tudtak együtt tölteni, megismerték egymást. Tinn segített Gun családi éttermében, mikor a srác édesanyja gyengélkedett, aztán Gun segített be az iskolatanácsnak valami kollektív rendezvényen, ahol a klubokat mutatták be. Ezután kerültek még közelebb egymáshoz.







Flirty mood on :P




A csapat azonban addig könyörgött, míg Gun visszatért az élre, de remélhetőleg megemberelik majd magukat, és többet gyakorolnak.




:D Kaptunk néhány ehhez hasonlóan érdekes jelenetet is.







Gun csak kihúzta Tinnből, hogy ki az, akit kedvel, és ezzel egyetértettem. Nem lett volna hihető, ha tovább húzzák egymás agyát, teljesen nyilvánvaló kezdett lenni, Tinn kiért van oda. Ezután azt hittem, Gun majd adja a hülyét, mint aki nem érti, Tinn kit kedvel a klubból. Szerencsére nem ez történt, de Gun előbb visszautasította Tinnt a klubszabály miatt.

Komoly és szívet tépő jelenetek is akadnak azért. Egyik alkalommal Gun elment valami iskolai válogatóra, hátha bekerülhet, de kiesett, mert túl fiatalnak tartották. Teljesen reális az ilyesmi, és habár rosszul esett a srácnak, Tinn ott volt mellette.





Vagy, amikor Gun megnyílt Tinn előtt az apukája halálával kapcsolatban, amit nagyon nehezen viselt. Azért akar zenész lenni, mert az apukájának is ez volt az álma, sőt, az anyukája is szépen énekel, ezért támogatja őt mindenben.




A többi komoly témáról majd később.

De ha azt hittük, a srácok helyzete könnyebb lesz némileg, tévedtünk. A klubszabály miatt egyikük sem akarja átlépni azt a bizonyos határt, de Tinn azért kijön a sodrából, mikor Gun majdnem megcsókolja őt a barátaik előtt - egy forgatás kedvéért, persze.








Kezdtem látni Gun-on is az érzelmeket, illetve el is mondta, hogy a titkolózás számára is ugyanolyan nehéz. Akad közben egy átmeneti probléma, ami szintén a klubszabállyal kapcsolatos. Az egyik tag, Yo szeretne barátnőt, beszélgetett is egy lánnyal, a neten viszont nem a saját, hanem Tinn fotóját adta meg, így a lány az iskolában Tinnek vitt egy kis ajándékot. Ezt meglátta Gun, felhúzta magát, de tisztázták a félreértést, és még arra is volt lehetőségük, hogy páros randira menjenek. Tinnek úgy kellett tennie, mintha ő lenne Yo, míg végül a nap végén Yo színt vallott, és kapott egy pofont a hazugságáért. De nem lennének igazi barátok, ha nem segítenének rajta, így nyomnak egy szerenádot a lánynak a háza előtt. És persze a csapat megszavazza, hogy Yo-nak lehet barátnője - ez is totál reális volt, mert valaki szerint a szerelem csak gátló tényező a zenészek számára, de nem bírták nézni, hogy Yo ilyen szomorú.



Egy iskolai darab, ahol Gun Júlia, Tinn pedig Rómeó. Ezt vajon ki intézte el? Hát a kedvenc karakterem, Thiu. *-*





Gun arca(i)!! *-*




Jól láttam, itt Gun benne lett volna...?
De Tinn nem csókolta meg, hiszen még nem nyerték meg a versenyt.

A klub átjutott az elődöntőn, DE ha azt gondoljátok, innen jön majd a könnyebb rész, tévedtek. És szerintem azt is tudjátok, mi következik most.

Bizony. Utazás a tengerpartra! Emiatt is nagyon hasonlított nekem a 2gether második évadára, mert a srácok itt is elutaztak felkészülni, amit a klub korábbi vezetője tartott nekik. 




Komolyan, azt hittem, hülyeség lesz, de tényleg fontos dolgokat tanított nekik; a tánccal például azt, hogyan legyenek összhangban, Sound és Gun pedig azt a feladatot kapta, hogy írjanak egy-egy szerelmes dalt. Hát, a srácok nemigen remekeltek!




Vajon miért lehet ez? Gimnazisták, ráadásul zenészek, tucatnyi romantikus dalt énekeltek már, de eddig egyiknek sem tudták átérezni a szavait igazán. Most, amikor maguknak kell dalt írniuk, le kell nyúlniuk a lelkük legmélyére, és a saját tapasztalataikból táplálkozni, nem másokat másolni. Ez Gun-nak is nehéz, pedig ő és Tinn már hellyel-közel megvallották érzelmeiket, Sound azonban még csak most fedezi fel érzéseit egy másik klubtag, Win felé.


Az áll-cirógatás az új kedvencem. *-*





Sound az első, akinek Gunn beszél a kapcsolatukról, és megmutatja, hogy hiába különbözőek, mégis sikerült egymásra találniuk. Ez elég erőt ad Sound-nak ahhoz, hogy írjon egy őszinte dalt, és közeledni kezdjen Win-hez.





Számomra Sound ment át a legnagyobb változáson. Amikor az osztályba került, nagyképű volt és beképzelt, aztán csatlakozott a klubhoz, ahol szintén megpróbálta a saját képére formálni a dolgokat. Végül befogadták, barátai lettek, sőt, a szerelem is rátalált, és egy kedves srác vált belőle.



*-*


Természetesen végül Gun is összehozza a saját dalát, a saját érzelmeit felhasználva.



A srácok tehát érzelmileg megerősödve térnek vissza, és belevetik magukat a felkészülésbe... sajnos azonban jön itt két komoly probléma is.

Gun anyukája eddig is gyengélkedett néha, most azonban kiderül, hogy nagyon beteg, és sürgősen meg kell műteni. A műtét természetesen épp aznap van, amikor Gun fellépése, így majdnem kihagyja... de végül a színpadon állva tudja meg, hogy a műtét sikeres volt, az anyukájával minden rendben lesz.







Tinn volt az, aki bevitte Gun anyukáját a kórházba, és ott volt, mikor kiderült a betegsége. A nő arra kérte, ne mondja el Gun-nak, Tinn pedig habozva bár, de így tett, tehát amikor Gun megtudta, hogy eltitkolták előle, mérges lett a srácra.

Gun anyja azonban elmondott mindent a fiának. Hogy Tinn volt az, aki végig mellette volt és támogatta. Miatta lett elnök, miatta segített a klubnak, miatta nyerték meg anno a népzenei fesztivált.






Egyetértek! *-*



Amikor Gun a versenyre készült, nem találkoztak egy hétig talán, utána viszont Gun felbukkant Tinnél, hogy játssza a cukit. Már az iskolában is merészebb lett a kölyök!









WTF??


A versenyt... elvesztették. Mindenki rettentően csalódott volt, érződött a feszültség a barátok között, és csak az volt a kérdés, mikor robban. Gun próbált vidámnak tűnni, örülni annak, hogy az anyukája felépült, közben viszont azt érezte, hogy nem elég jó, pedig mindent beleadott, mindent megtett. 


A másik dolog, ami a verseny mellett a fejük fölött lebegett, az a továbbtanulás kérdése, és én imádtam ezt a szálat. Mindenkit behívott a tanácsadó, hogy elbeszélgessenek, és mivel zenélt korábban, igyekezett lebeszélni őket erről a pályáról. Persze ettől is maguk alá kerültek, és elkezdtek azon gondolkodni, mégis azt a biztos pályát választják, amit a szüleik jelöltek ki számukra. Az egyiknek át kellett volna vennie a családi vállalkozást, Tinnt orvosnak szánják, de igazából nem találta még meg az okát, miért is akar orvos lenni. Ez mondjuk megoldódott, mikor Gun anyukája rosszul lett; Tinn segíteni szeretne azokon, akiket szeret.

Ez olyan feszültséghez vezet, ami egy elvonuláson éri utol őket. Azért mennek el, mert azt gondolják, valamit rosszul csináltak az előző imádkozásnál, de a hegyre felfelé menet kitör a vulkán. Csúnya szavakat vágnak egymás fejéhez, a másikat hibáztatják a bukásért, és a végén Win az, aki keményen Gun-nak áll, hogy miatta vesztettek. Gun pedig magára vállalja, elvégre ő volt a vezető.




Borzasztó volt nézni és hallgatni, megszakadt értük a szívem. Mindenáron hibáztatni akartak valakit, hogy értelmet nyerjen a bukás, mert hiszen mindent beleadtak, akkor mi történt? De ezt el kell engedniük, ezen már nem tudnak változtatni. Komolyan azt hittem, ez a barátságuk végét jelentheti, de a gimnazisták nagyon rugalmasak, megbocsátottak egymásnak.


Hazaérve aztán újra felmerül a klubszabály. Tinn ugye úgy tudta, a csapatnak nyernie kell ahhoz, hogy randizhassanak, kiderül azonban, hogy Gun ilyet nem mondott... csak azt, hogy túl kell lenniük a versenyen. Így sem adja azonban könnyen magát.












Most pedig, hogy ezeket a gondokat elhárítottuk, és mernénk egy kicsit boldogok lenni, térjünk is át a felvállalásra! Azon belül is főleg az igazgatónőre, Tinn anyjára.


A nő nem hülye; elkezd sejteni valamit, mikor meglátja a nevet Tinn telefonján. Sokáig tépelődik, de az utolsó pillanatban nem mer rákérdezni erre a fiánál. Nagyon szépnek találtam, ahogy a szülők beszélgettek arról, jól nevelték-e a fiukat, és ahogy az apa megnyugtatta a feleségét, és ahogy Tinn anyja is elfogadta, hogy a fia bárkit szerethet, attól még fantasztikus ember. A nő szeretete később még erősebben megmutatkozik.



Gyönyörű *-*

Ismét forgatnak valami klipet, de ezúttal Tinnek egy lánnyal kell játszania, pedig Thiu megpróbálta elérni, hogy BL legyen. A forgatás után Tinn és Gun romantikázik még egy kicsit - Gun a forgatás alatt végig nagyon féltékeny volt, hiszen neki kellett volna a lány helyében lennie -, és némileg merészebbnek mutatkozik, aminek meglesz a következménye.





Mert szinte soha, de soha nem a srácok döntik el, mikor vállalják fel magukat, hanem mások kényszerítik őket lépésre. Természetesen napvilágot lát a kép, amin együtt vannak, és ezzel bizony foglalkozni kell.

Tinn nem merte még elmondani az anyjának, hogy járnak, ezzel egy időben viszont Gun megtette. Az ő anyja persze nem lepődött meg rajta.

Először a klubot láthattuk, ahogy Win megmutatta nekik a képet a telefonján, és Gun nem is tagadta a dolgot. Sound persze tudta, aki elmondta Winnek, és a többieknek is volt egy halvány sejtése; mert hát miért segített volna nekik ennyit az iskolaelnök?

Tinn szénája sajnos már nem áll ennyire jól. Az egyik tanácstag, Jorn nagyot csalódik benne, főleg azért, mert visszaélt a hatalmával elnökként - ezzel minimálisan egyet is értettem. Tinn is vállalná tehát magukat, de Gun megelőzi, és kiírja a poszt alá, hogy csak forgattak, nem történt semmi. Így próbálja megvédeni Tinnt az anyja haragjától. Kedves tőle, de Tinn nem hagyja magát, és végül a második ölelkezős kép után nem tagadnak tovább. Az iskola nagy része egyre-másra használja a #myschoolpresident kifejezést. 






LOL, majd meglátjuk. :P


De ó, pont az a tanár szólal fel végül, akitől a legkevésbé várnánk.

Említettem már azt a tanárt, aki zenész volt korábban, és most azon gúnyolódik, hogy bu... meleg zenészek, stb., és ezt pont hallja Tinn meg Gun is. Gun nagyon felbőszül, elrohan a gyűlésterembe - ahol éppen ott van Jord is, és pakol valami ajtó mögött -, Tinn utánamegy, vigasztalja, de a tanár is megjelenik, hogy magyarázkodjon. Undorító a viselkedése, mondja nekik, hogy ne bu... nem tudom használni ezt a szót, szóval hogy ne játsszák ezt, meg hogy Tinn gondoljon az anyjára, az igazgatónőre, rá milyen fényt fog ez vetni? Egy pillanattal azelőtt, hogy Tinn behúzna neki egyet, Jord megteszi helyette.

Mehetnek is mind az igazgatóhoz, ahol a tanár próbálja a sértett félnek beállítani magát, aztán, mikor nem talál értő fülekre, lekurvázza a nőt. Én ezen a ponton rúgtam volna ki a pi..ba.



Igazgatóként Jordot felfüggesztette, de anyaként kikelt a fia védelmében. Nálam ez a nő már a TharnType szériában bizonyított Tharn anyjaként, de itt is jól hozta a karaktert.

Also love the father, too.

Tényleg az új kedvencem az áll-cirógatás. *-*



Egyik kedvenc jelenetem; még az elején a tagoknak jól kellett viselkedniük, mert csak így maradhattak bent éjszakára az iskolában gyakorolni. Azt hiszem, Por vitt alapanyagokat a főzéshez, és az egyik szaké volt, vagyis alkohol, amit Gun úgy tüntetett el, hogy megitta. Édes volt full részegen, szegény Tinn nem tudta, most mi van. :D

A srácok köszönetet mondtak kedvenc karakteremnek a sikeres felkészítésért. *-*







Nálam átmentek a vizsgán.


Kiemelnék még néhány cuki momentumot:

Tinn elmesélte a barátjának, hogy anno, két évvel korábban, a születésnapján a szülei nem tudtak vele lenni. Bement hát egy tejbárba, ahol kapott ajándékba egy fagylaltot, sőt, egy dalt is. Itt tetszett meg neki Gun.



Említettem már, hogy Thiu volt a kedvenc szereplőm? Nem csak azért, mert támogató barátja volt Tinnek az elejétől - nélküle nem jöttek volna össze, rengeteg lehetőséget teremtett nekik -, de még a Bad Buddyra is hivatkozott egyik alkalommal! Elrabolta a szívem!



Nagyon szerettem a komoly témákat, amikkel operált a sorozat; továbbtanulás, zenei karrier, a szülők és a barátok reakciója, az első szerelem - mert mind tudták, hogy még ha nem is maradnak együtt örökké, az első, gimnáziumi szerelem meghatározó lesz az életükben.

Gun változása, észelmeinek felszínre törése nagyon szép volt. Talán valahol mélyen tudatában volt annak, hogy Tinn kedveli, de sok-sok küzdelem kellett ahhoz, hogy végül eljussanak egymás oldalára.








Bónuszként, a srácok is jól működtek együtt - a fő, és a mellékpáros is.

Összegezvén: ajánlom!




0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése