Amikor váratlanul erősen ráütöttek a hátára, Nott akkorát ugrott, hogy majdnem kiesett a gamer-székből. Nyakára csúsztatta a fejhallgatót, és morcosan hátrafordult, hogy egy még morcosabb Arthittal nézzen farkasszemet.
- Nem felejtettem el! – előzte meg Nott a fejmosást.
- Nem is gondoltam – bólintott Arthit, továbbra is legjobb barátja vállát szorongatva. – De azt sem szerettem volna, ha, tudod, egészen véletlenül lekésed az indulást, és akkor már nem tehettél volna mást, itthon kellett volna maradnod.
- Nos, azt senki sem akarta volna, ugyebár – mormolta az épphogy tizennyolc éves Nott. Arthit leült a mellette álló székbe, és azzal a pillantással nézett rá, ami a legjobb barátok sajátja.
- Tudom, mennyire fontos lenne neked ez a verseny, de abból csaknem minden héten rendeznek egy újabbat. Végzős buli viszont csak egy van egész életünkben! – Arthit próbált minél lelkesebbnek tűnni, pedig Nott tudta, hogy ő is szívesebben maradna otthon. – Lesznek néhányan, akikkel talán most találkozunk utoljára.
- Remélem is! – horkantott Nott, és elnevették magukat.
Nott nem vallotta be barátjának az igazat. Persze valóban szeretett volna részt venni azon a gamer-versenyen, de nem a győzelem lett volna a lényeg… hanem, hogy találkozzon és együtt játsszon valakivel. Már hónapok óta küzdöttek egymás oldalán a legnagyobb összhangban, és ez az együttműködés ebben a versenyben csúcsosodott volna ki. Nott nem merte megírni neki, hogy a karaktere csak álldogálni fog egész végig, mert ő maga nem lesz ott a gép másik oldalán, hogy mozgassa. Nott nem akart belegondolni, mi lesz így a kapcsolatukkal… vagyis az együttműködésükkel, így inkább kijelentkezett, kikapcsolta a gépet, majd cuccait felkapva Arthit után kullogott.
Utolsó gimnazista évük bulija valóban tűrhetőnek ígérkezett, egyvalamit leszámítva; mivel csak tizenvalahányan voltak, nem lehetett övék az egész hotel és a hozzá tartozó strand, így osztozniuk kellett egy másik csapattal. Nott immár visszatért a megszokott csendes, nyugodt önmagához, és sikerült visszatérítenie Bright barátjukat, mielőtt az átrohant volna a másik csoporthoz, akik, Bright szavaival élve „elhappolták előlük az összes csinos lányt”.
- Nem csajozni jöttünk – emlékeztette Nott, és a kezébe nyomott egy sört.
- Nem csak csajozni jöttem – javította ki Bright, de azért megitta a sört.
Nott csaknem hajnalig türtőztetni tudta magát, és nem nézte meg a leveleit, nem-e kapott privát levelet a játékon belül. A sors azonban elé sodort egy gazdátlan laptopot, ami az egyik folyosói asztalon árválkodott, és még a játék is le volt rá töltve. Nott körülnézett, majd gyorsan bejelentkezett. Meglepetten állapította meg, hogy partnere sem volt fent már reggel óta, tehát ő sem vett részt a versenyen. Kapkodva írt neki egy bocsánatkérést, majd kijelentkezett, és elinalt épp, mielőtt a gép tulajdonosa visszatért volna.
Nott percekkel később privát levelet kapott. Semmi gond, nekem is el kellett utaznom,
habár sokkal szívesebben játszanék veled, mint hogy hallgassam a részeg gimis
haverjaim hortyogását.
Nott szíve hevesen megdobbant. Okos srác volt, szóval nem kellett sokat sakkoznia, hogy összerakja a képet. Visszafordult arra, ahol a laptopot hagyta, és igen; most egy srác ült a folyosón, ölében a géppel, és éppen játszott. Ahogy felpillantott, és tekintetük találkozott, megfagyott az idő. Teljesen véletlenül mindketten a valódi képüket állították be a játékhoz, habár nem látszott rajta a teljes arcuk, Nott mégis bárhol felismerte volna azt az arccsontot, és a hosszú, sötét hajat.
A neve Dear volt. Ő is végzős évét töltötte egy másik gimnáziumban. Azzal a csapattal jött, akik „elhappolták előlük az összes csinos lányt”, és ez szándékosan történt így. A két iskola folyton versenyzett egymással. Nott nem tudott erről. Dear nem akart részt venni benne. Mikor felkelt a nap, és a többi srác elkezdett mozgolódni a csukott ajtók mögött, Nott és Dear úgy érezte, mintha egy külön világban jártak volna. Feltápászkodtak, és kirázták tagjaikból a zsibbadtságot. Sután toporogtak, néha a másikra pillantottak.
- Azért folytathatjuk a közös játékot? – kérdezte Nott, mire Dear elmosolyodott.
- Hogyne. Mondjuk egy internet-kávézóban?
Nott nem akart hazamenni a kirándulásról, közben meg mindennél jobban vágyott az internet-kávézóba. Mivel előző éjjel semmit sem aludtak, Nott kávét akart; ami hirtelen előtte termett az asztalon, pont, ahogy szereti. Kábán mosolyogva nézett Dear távolodó alakja után, amíg Bright vonyítása vissza nem rángatta a valóságba.
Mire sorra került ebédnél, már elfogyott a húsgolyó, amit meg akart kóstolni. Alig ült le a barátai közé, mikor elé csúszott egy tányér, tele húsgolyóval. Dear figyelmességét most már senki sem tudta félreérteni; menthetetlenül beindult a szívatás az asztal körül. Nott füle égett, arcán széles mosoly ült, miközben Arthit a hátát lapogatta.
Utolsó estélyükön előkerült egy gitár, amin Dear előadott néhány csodálatos, szívbe markoló dalt. Mikor a két rivális csoport nagy egyetértésben elkezdett versenyt-inni, Nott megragadta a másik karját, magával húzta a part egy rejtett részébe, és megcsókolta. Beletúrt Dear selymes hajába, és még közelebb húzta magához. Dear átkarolta a derekát, miközben valahol felröppent néhány tűzijáték.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése