Jude Kinkade alig akarta elhinni, hogy ez az ő élete. A munkájával minden a legnagyobb rendben volt, sőt, egyre többen keresték fel személyesen azzal, hogy őt akarják menedzserüknek. Jude tudta, hogy keményen megdolgozott a sikerért, de azzal is tisztában volt, hogy Zero nélkül ez nem sikerült volna.
És ha már Zero… mióta Gideon elfogadta őt, mióta adott egy esélyt titkos kapcsolatuknak, Jude már a magánéletére sem panaszkodhatott. Hetente néhány reggel amellett a férfi mellett ébredhetett, akibe azóta szerelmes volt, hogy először meglátta, és akit csak csodálni tudott a kitartásáért.
Zero előző este nem aludt nála, mert korán kellett beérnie az edzésre. Jude átesett a reggeli rutinján, majd ő is elindult az irodája felé. A szép időt látva úgy döntött, a kocsiját otthon hagyja, és sétálva tette meg azt a pár sarkot. Menet közben csipogás jelezte, hogy hangüzenetet kapott, így gyorsan rányomott, hogy lehallgassa.
Jude!
Zero hangja azonnal mosolyt csalt az arcára.
Ma reggel nem volt
edzésem.
Jude összevonta a szemöldökét. De akkor miért…
Azért mondtam ezt,
mert át kellett gondolnom néhány dolgot, és melletted nem igazán tudok
gondolkodni. Maximum a farkammal. – Szomorkás nevetés. – Valószínűleg fel sem
fogod, mennyire szeretlek, mert nem az a fajta ember vagyok, aki kimutatja az
érzelmeit. De a francba, szeretlek! Annyira szeretlek, hogy úgy érzem, saját
magamnak már nem is jut hely. – Mély sóhaj. – Mikor megcsókoltál a kocsi hátsó
ülésén, teljesen leblokkoltam. Már akkor is szerettelek, de sosem akartam…
sosem hittem, hogy ennyire átalakul a kapcsolatunk. Hagyhattam volna, hogy
találj egy rendes férfit, de egyszerűen képtelen voltam rá. Nem engedhettem,
hogy eltávolodj tőlem. Így hát… megadtam neked, amire vágytál, de amit én nem
akartam teljes szívemből.
Jude hirtelen észrevette, hogy lefagyott az utca közepén. Mintha vízben gázolna, keresett egy félreeső padot, és lerogyott rá, miközben a telefont továbbra is a füléhez szorította.
Szeretlek, talán
mindig is szeretni foglak. De a kapcsolatokban nem hiszek. Isten a tanúm,
mindent megpróbáltam. Jó pofát vágtam hozzá, de belül egyre csak sorvadok. Nem
tudom ezt tovább csinálni. Sem veled, sem magammal.
Jude nem tudta, nevessen-e vagy sírjon. Ezt hívják úgy, hogy túl szép, hogy igaz legyen?
A délelőtt jó része homályba veszett számára. Robotpilóta üzemmódban tette a dolgát, de panasz nem érkezett, így legalább emiatt nem kellett aggódnia. Később aztán úgy érezte, összeszedte magát annyira, hogy személyes találkozót kérjen Zerótól, de erre nem volt szükség; a férfi az épület előtt várta, ott, ahol millió évvel ezelőtt szerelmet vallottak egymásnak.
- Én csak azt nem értem – kezdte Jude tompán -, hogy miért csináltad. – Zero elkínzott arca a saját érzései tükörképe volt.
- Nem tudtam, hogyan tarthatnálak magam mellett.
- A menedzsered vagyok, nem hagyhatlak el.
- Azt hittem, ha szeretők leszünk, ha eljátszom, hogy ez én vagyok, akkor könnyebben fog menni. De nem ment. – Zero egy pillanatra lehunyta a szemét. – Nem hazudtam, mikor azt mondtam, szeretlek. De a kizárólagosság nem való nekem. Nem tudok a párodként viselkedni, és nem tudom megígérni, hogy ezt valaha is akarni fogom. – Jude azt hitte, ezek a szavak majd újra összeroppantják a szívét, de semmi mást nem érzett, csak fáradtságot.
- Ezek voltak… életem legszebb napjai. – Szavai nyomán Zero az arcát kezdte dörgölni a kezével. – Köszönöm, hogy megmutattad, milyen lenne… így legalább nem úgy halok meg, hogy csak álmodozom róla.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése