Amikor Louis először meghallotta a zajokat, még alig múlt hajnali hat. Fejére húzta a takarót, és visszaaludt. Amikor másodjára ránézett az órára, még mindig csak fél nyolcra járt, de a csörömpölés annyira felerősödött, hogy képtelen volt tovább pihenni. Pedig karácsony volt, az Isten szerelmére! Ledobta magáról a takarót, beletúrt amúgy is kócos hajába, majd nagy dirrel-dúrral lecsörtetett a lépcsőn. Megengedhettek volna maguknak egy jóval nagyobb házat is, ők mégis pont azt szerették benne, hogy olyan otthonos. Mondjuk, amikor elfogyott a meleg víz, mert valaki órákig áztatta magát, hát, az kevésbé volt kellemes, de túllendültek rajta. Louis nagyot ásítva leért az előszobába, majd balra fordult, elsétált a nappali mellett, be a konyhába, minden zaj forrásának helyére.
- Ez ám a fogadtatás! – vigyorodott el párja hátsójára nézve; egyedül ez látszott belőle, úgy behajolt az egyik alsó szekrénybe. – Mit csinálsz?
- Szerintem ez a szekrény nem volt takarítva azóta, hogy beköltöztünk – válaszolta Harry, ahogy előbukkant. Haját egy olyan kendővel kötötte hátra, amit régen nagyon szeretett, arcát pedig egy maszkkal takarta el, amit felegyenesedve most le is vett. Louis felnevetett.
- Ne mondd, hogy ennyire rossz a helyzet! Akkor minek jár hozzánk takarítónő heti egyszer? – Harry a mosogatóhoz lépett, hogy leöblítse a rongyot, amit használt. Louis kihasználta az alkalmat, átkarolta a derekát, és a nyakába csókolt. – Jó reggelt! Boldog karácsonyt!
- Boldog karácsonyt! – Harry megfordult az ölelésében, és váltottak egy gyors, szeretetteljes csókot.
- Szóval, mit művelsz? Azt reméltem, folytatjuk a karácsonyi hagyományt, és ágyban maradunk délig. – Mielőtt Harry felelhetett volna, a biztonsági rendszer jelezte, hogy valaki áll a kapu előtt. Louis felvonta a szemöldökét, és követte párját az ajtó mellé szerelt képernyőhöz. Három autó látszott a felvételen, az első sofőrje kihajolt, hogy elérje a mikrofont.
-
Halló, Mr.
Styles!
- Helló, jó reggelt! Maguk aztán pontosak!
- Karácsony van, nincs idő a késlekedésre! – Harry kinyitotta nekik a kaput, az autók pedig begurultak a ház elé kialakított parkolókig. Mikor észrevette, hogy Louis karba font kézzel ácsorog mellette, Harry sóhajtott.
- Meghozták a karácsonyi vacsorát.
- Reggel nyolckor?
- Ebéd is lehet belőle…
- Hazz, mi folyik itt? Nem emlékszem, hogy partit terveztünk volna mára.
- Partit nem is… - Harry integetett az embereknek, akik mintha pontosan tudták volna, mit hová kell vinniük. A fiatalember nekidőlt a visszazárt ajtónak, levette a kendőt a fejéről, és összerázta ismét hosszúra nőtt haját. Louis nem tudott ellenállni, két oldalról tenyerébe fogta kedvese arcát, és összetámasztotta a homlokukat. Ennyi év után is annyira szerette, hogy néha megijedt az érzéstől.
- Valamit nem mondasz el. Valószínűleg valami olyasmit, amiről azt gondolod, fel fog zaklatni. – Louis elhúzta a fejét, hogy Harry szemébe tudjon nézni. – Bellával van valami? – Harry ráemelte gyönyörű tekintetét.
- Megkérdezte, elhozhatja-e bemutatni a barátját, én pedig igent mondtam.
Louis szeretett volna megsértődni; duzzogva visszavonulni a hálószobába, és csönddel büntetni a másikat. Mikor megtudták, hogy kislányuk lesz, megbeszélték, hogy semmilyen döntést nem hoznak meg a másik beleegyezése nélkül, különös tekintettel a majdani fiúkra, akik körbe fogják zsongani a lányukat. Elég hamar nyilvánvalóvá vált, hogy kettejük közül Louis a védelmezőbb apa, így általában ő kényszerült a rossz-zsaru szerepébe; amikor nem engedte el a lányukat tizenöt évesen egy buliba; amikor nem engedte, hogy sminket viseljen az iskolában; amikor sokkal később lett okos telefonja, mint bárki másnak a korosztályából. Harry nagyrészt el tudta simítani ezeket a dolgokat; a veszekedés után bezárkózott a lányukkal a szobájába, és hamarosan a könnyek felszáradtak. Louis nem tudta, párjának milyen mágikus képessége van, de másnapra a kislány mindig megenyhült Louis irányába. Ez volt az első alkalom, hogy Louis kimaradt valamiből, és ettől úgy érezte, valamit végérvényesen elveszített; valószínűleg éppen a kislányát, aki már rég nem volt olyan kicsi.
Így hát sértődés helyett segített, amiben Harry kérte; asztalt terített, bútorokat mozgatott, mintha legalábbis egy egész hadsereget várnának, nem pedig egy nyikhaj srácot, aki szemet mert vetni a lányukra. Louis kénytelen volt néhányszor magára parancsolni, hogy lélegezzen, és ne írja le a srácot már jó előre.
A lányuk egész délelőtt nem került elő. A szobája előtt elhaladva Louis halk zenét hallott, máskor izgatott sutyorgást és nevetést. A lánya nevetése elég volt ahhoz, hogy ne akarjon a falba öklözni minden pillanatban. Végül egy óra körül Harry benavigálta magukat a hálószobába, és becsukta az ajtót. Louis már-már reménykedni kezdett, de párja vetkőzés helyett öltöztetni akarta. Amíg Louis elhevert az ágyon, Harry sorra vette a gardróbban felaggatott ruháit. Louis tudta, mikor kezdett megformálódni a fejében az összkép, mert onnantól lassabbá vált a vállfák surrogásának hangja. Továbbra is becsukva tartotta a szemét, mialatt Harry leült mellé az ágyra. Szeretettel kisöpörte a haját az arcából, majd megcsókolta előbb a homlokát, az arcát, borostás állát, végül a szájára szorította a száját. Louis még akkor is viszonylag mozdulatlanul feküdt, mikor kedvese felhúzta a pólóját, és végigcsókolta a mellkasát. Minden egyes tetoválásnál elidőzött, aztán mély lélegzetet vett.
- Köszönöm – suttogta a bőrébe. Louis fölemelte a kezét, és simogatni kezdte Harry haját.
- Még ne köszönj semmit. Meglátjuk, tudom-e türtőztetni magam a srác előtt.
- Bella kedvéért – kérte Harry, Louis pedig beleegyezett.
- Bella kedvéért.
Pontban két órakor megszólalt a csengő. Harry a konyhában volt, Louis a zeneszobában, Bella mégis előbb ért az ajtóhoz, pedig ő az emeletről rohant le. Harry korábban belépett hozzá, hogy megnézze és jóváhagyja a ruháját, ami Louis megelégedésére is szolgált; Bella egy fehér ruhát viselt, fölötte pedig egy szintén fehér pulóvert, amiben csaknem úgy nézett ki, mint egy hópehely. Louis tudta, hogy egyszer el fog jönni ez a nap, és nem akart olyan apa lenni, aki a lánya boldogságának útjában áll; ha azonban az ösztöne azt fogja súgni, a sráccal valami nincs rendben, azt nem fogja véka alá rejteni.
Első pillantásra minden rendben lévőnek tűnt. Craig megfelelően volt felöltözve – sehol egy tépett farmer -, megtisztelve ezzel Bella apukáit. A hajára sem kent túl sok zselét, és Louis tudta, hogy Harry értékeli a márkás inget, amit viselt, no meg az italt is, amit ajándékba hozott. Bella berángatta a srácot a nappaliba, ahol elfoglalták a kanapét, így Louis és Harry az egymás mellett álló fotelokba kényszerült.
Louis tényleg nem tudott belekötni semmibe; ő annak idején sokkal rosszabb választásnak bizonyult, Harry és a családja mégis elfogadta. Tudta, hogy nem a külső a lényeg, így lelkesen szállt be a beszélgetésbe, hogy minél jobban megismerjék a srácot.
- Egyke vagyok. - Szóval el van kényeztetve – gondolta Louis.
- Szeretem a focit, csatár vagyok. – Szóval szereti előtérbe tolni magát.
- A tanulás nem az én világom. – Ki hitte volna.
- Énekelek egy bandában. – Szóval mindennek róla kell szólnia. – A szüleim szerint valamikor maguk is egész híresek voltak – folytatta zavartalanul, Bella hiába karmolászta a karját, amibe egész végig kapaszkodott.
- Igen, mondhatjuk, hogy egész híresek voltunk – mosolygott Harry, aki még akkor is borzasztóan népszerű volt, rendszeresen turnézott és minden évben kiadott egy új lemezt. Louis vette a bátorságot, és helyette is megsértődött a múlt időn. – De azok az idők elmúltak, most a család a legfontosabb. Hogyan ismerkedtetek meg Bellával?
- Ó, tudja, rajongóm – vigyorgott Craig, s megpaskolta a lány lábát. Louis összehúzta a szemét, és ivott egy korty sört.
- Bella nagyszerű abban, hogy támogassa mások álmait – bólintott Harry. – De sajnos hajlamos a sajátjait háttérbe szorítani. – A férfi ezt csalinak szánta, de Craig nem harapott rá. Louis látta, hogy nagyon gondolkodik valamin, és volt is egy sejtése, hogy min. Elejét véve a dolognak felpattant.
- Éhen halok, nézzük meg, mi vár minket a terített asztalon.
Az ellátás természetesen kifogástalan volt; Harry rendelt mindenből, amit ők maguk szerettek, és kideríthette, Craig mit eszik, mert a srác azonnal rávetette magát valamire, amit Louis fel sem ismert. Bella végig fogpaszta-reklámba illően mosolygott, Louis pedig nem tudta, hogyan vethetne véget ennek az egésznek gyorsan és fájdalommentesen. Ilyenkor is rettentően hiányolta az anyját.
Végül maga Craig döntött úgy, hogy távozik, miután rájött, hogy Bella szülei nem fogják felkarolni őt, és bejuttatni egy jó nevű menedzserhez. Amint a srác mögött becsukódott a kapu, Louis mély sóhajjal levetette magát ugyanabba a fotelbe, amiben végighallgatta Craig süketelését. Bella is belépett a nappaliba, arcán a makacsság grimaszával, amit valószínűleg Harrytől lesett el. Louis meg sem tudta számolni, élete során hányszor vesztett csatát egy ilyen arckifejezés ellen, most azonban nem állt szándékában engedni.
- Kicsim… - kezdte, de Bella sóhaja megállította.
- Apa, tényleg nem tudnátok…
- Nem is tudnánk, és nem is akarunk.
- Még csak meg sem fontoltad! – Mielőtt a lány drámaian felrohanhatott volna a szobájába, Louis megszólalt.
- Meghallgatod esetleg az én véleményemet is? Vagy egyszerűen eldöntötted, hogy gonosz vagyok, és azért nem támogatom a srácot, mert rosszat akarok neked? – Bella erre visszafordult, és karba fonta a kezét. – Tettem valaha bármi olyat, amiből azt szűrted le, hogy ki akarod tolni veled?
- Nem.
- Megtiltottam bármit úgy, hogy nem indokoltam meg kellően a döntésem?
- Nem.
- Szerintem Craig nem hozzád való – folytatta Louis -, és ezt nem csak a szavai, hanem te is bebizonyítottad. – Bella felvonta a szemöldökét.
- Most rejtélyes próbálsz lenni? – Louis a kanapé felé bökött.
- Egymás mellett ültetek, végig fogtad a karját, de a testbeszédetek egészen mást mondott. Ő uralni akart téged, ezért paskolta meg a lábadat olyan leereszkedően. És hiába kapaszkodtál belé, a felsőtested pont a másik irányba mozdult. Ahogy a lábaid is. – Bella lassan leereszkedett a kanapéra. – Ismerem a jeleket, rengeteget tanulmányoztam őket, mikor apuddal nem akartunk lebukni a nagyközönség előtt. – Mintha csak meghallotta volna, Harry is csatlakozott hozzájuk, és Louis legnagyobb meglepetésére az ölében helyezkedett el. Még ennyi év után is pehelykönnyűnek érezte, és boldog volt, hogy végre kvázi nyilvánosan is kinyilváníthatják az érzelmeiket.
- Apu! – Bella úgy tett, mintha eltakarná a szemét. – Muszáj ezt pont most?
- Miért ne?
- Éppen most készülök megmondani a pasimnak, hogy vége. – Louis érezte, hogy kedvese belemosolyog a nyakába.
- Remélem annyira azért nincs összetörve a szíved, hogy ne tudnál ajtót nyitni – mondta Louis csaknem ugyanabban a pillanatban, amikor kopogtak. Bella szeme elkerekedett. – Áthívtam Josht.
- Josht? Mégis miért? – De a villanásnyi örömöt, ami átfutott az arcán, az apja elől nem tudta elrejteni.
- Kedvelem Josht – közölte Louis.
- Tényleg? – Bella nem törődött a kopogtatással. – De nem annyira jók a jegyei.
- Éppen megfelelőek – vélte Harry.
- Vannak tetoválásai.
- Nem vagyunk ellene a tetoválásoknak – nevetett fel Louis.
- És nem játszik semmilyen hangszeren. Énekelni sem tud. – Harry, megsajnálva szerencsétlen, az ajtó előtt ácsorgó Josht, felállt.
- Majd én kinyitom! Te pedig mondd el neki gyorsan és világosan! – Azzal otthagyta őket. Louis átült a lányuk mellé, és két tenyerébe fogta a kezét. Néha, mikor Bella szemébe nézett, vagy az arcát tanulmányozta, látni vélte benne saját magukat, jóllehet biológiailag nem volt közük egymáshoz.
- Néhány szülő valószínűleg odáig lett volna Craig-től; jóképű, márkás ruhái vannak, a szülei jómódúak, jók a jegyei, sportol, zenél. Nem hiheted azt, hogy számunkra ez a tökéletes srác ismérve. Nekünk az számít, hogy amikor rád néz, akkor arra gondoljon, te vagy a világ közepe. És amikor te ránézel, akkor lásd és érezd, hogy bármit megtenne érted. – Végigsimított Bella arcán, letörölve a kósza könnycseppeket. – Még fiatal vagy, nem kell életre szóló döntéseket hoznod. De nem akarom, hogy amiatt, mert azt hiszed, szívességet teszel nekünk, egy olyan sráccal legyél, aki mellett nem érzed kényelmesen magad. – Hallották, hogy Harry és Josh évődik valamin. – Ez a gyerek… nem tökéletes. És pont ezért kell mellé valaki olyan, mint te. – Bella a karjába omlott, Louis pedig magához szorította, és a fülébe suttogott. – Figyeld meg, hogy néz rád! És akkor tudni fogod.
Mire Harry és Josh belépett, Louis már ismét a fotelben üldögélt a sörével, amit ki is érdemelt.
- Mr. Tom! – Josh, ez a magas, sovány, cseppet sem kigyúrt, tetoválásokat és piercinget viselő srác szélesen mosolygott rá, ahogy férfiasan összeölelkeztek. Bella és Josh néhány hónappal azelőtt közös feladatot kapott az iskolában, amin hol Joshnál, hol náluk dolgoztak. Harry és Louis rögtön megkedvelte a szókimondó, humoros fiút, főleg természetesen azért, ahogy – valószínűleg tudat alatt, de - Bellával bánt. – Nagyon köszönöm, hogy átjöhettem!
- Érezd magad otthon, már mondtam.
- Ne ajánlgassa annyit, mert egyszer még elfogadom. – Josh tekintete végre oda tévedt, ahová vágyott. – Na, Bella baba, miért vágsz ilyen képet? Azt hittem, a pasiddal leszel.
- Már nem a pasim – mondta Bella, mire Louis a söre mögé rejtette a mosolyát.
- Ja, hát, majd túl leszel rajta. – Josh leheveredett a kanapéra, a karját átvetette a karfán, de nem ért hozzá Bellához. – Nem hozzád való.
- Ismered? – kérdezte Harry.
- Láttam már néhányszor – felelte Josh. – Ő olyan, tudják… - És esetlenül vállat vont.
- Igen – bólintott Louis, ahogy elkapta a fiú tekintetét. – Tudjuk. – Harry ösztökélése nélkül is tudta, mi a teendő most; ismét fölállt, intett a fiatalok felé, majd kisétáltak a nappaliból.
- Felkerült a Netflixre a Sweet home harmadik évada – hallották Josht. – Megnézzük?
A folyosón állva Harry nekidőlt párjának, Louis pedig átkarolta.
- Nagyszerű apa vagy – suttogta Harry.
- Mindketten azok vagyunk. – Megindult felfelé. – Most pedig irány a hálószoba! Ki akarom végre bontani az ajándékomat! – Harry pedig nevetve követte.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése