-
Egészen biztos vagy te ebben?
-
Olvastad a válaszát, nem?
-
De… viszont, ahogy mondtad, amikor elmentél
hozzá, csukott ajtót találtál.
-
Otthon volt, csak… hát, ő egy híresség. Nem
nyithat ajtót akárkinek!
-
És akkor szerinted miért nyitna ajtót éppen
nekem? – Az öccse rávigyorgott.
-
Mert te nem vagy akárki!
Mivel sosem tudott ellenállni az öccse könyörgő tekintetének,
másnap délelőtt ott találta magát egy ajtó előtt, ami mögött egy álom
megvalósítója rejtőzött. Remélhetőleg.
Az első három, gyengédebb kopogtatásra nem érkezett válasz,
így szó szerint ráfeküdt a csengőre. Érzékelte, hogy az egyik szomszéd kilépett
a saját háza elé, hogy megnézze, mi folyik ott, de nem érdekelte. Ha az öccse
ezt a fickót akarta, ő bizony meg fogja neki szerezni.
Az ajtó olyan váratlanul és olyan nagy lendülettel vágódott
ki, hogy majdnem bezuhant rajta. Leengedte addig feltartott kezét, és nyelt
egyet a hirtelen támadt csendben. A vele szemben álló férfi valamivel
alacsonyabb volt nála, sötét, rövidre vágott hajjal, borostás, és igencsak
bosszús arccal, villámló tekintettel. A szája már szavakat formált, hogy
elküldje a fenébe, ezt jól látta, aztán mégis meggondolta magát; egyszerűen
megfordult, és visszatért a ház belsejébe. Az ajtót nyitva hagyta.
A nappaliban üres üvegek és ételes dobozok hevertek
szanaszét, a levegőben cigaretta szaga terjengett. Nem tudta megállni, széthúzta
a függönyöket, mire egy morgás érkezett a kanapé felől. Lassan lépkedve, mintha
egy vadállatot közelítene meg, ő maga is leült a kanapé másik végébe.
-
Tudom, mit akarsz – szólalt meg a férfi. Hogy a
cigarettától volt-e karcos a hangja, vagy a kialvatlanságtól, az rejtély volt.
-
Remek.
-
De attól, hogy téged küldött, még nem fogok
igent mondani.
-
Sejtettem. Miért is mondanál. – A fickó erre
ránézett, de gyorsan el is fordult. – A nevem…
-
Tudom, ki vagy, Stiles Stilinski. – Stiles ezen
meglepődött ugyan, mégsem mondott semmit. – Ettől függetlenül a válaszom
továbbra is az, hogy nem.
-
És ezt nem tudnád megmondani az öcsémnek is?
Szemtől-szemben, hogy ne reménykedjen?
-
Neked mondom, szemtől-szemben. – Stiles ideges
lett, ami nála nem volt túl meglepő. Fölállt, és szándéka szerint gúnyosan
mosolyogva nézett le a másik férfira.
-
Megmondtam Isaac-nek, hogy valaki olyat
válasszon, akit ismernek az emberek, nem valami őskövületet, aki gitárt sem
fogott évtizedek óta. – A fickó arca megrándult. – További jó mulatást a semmittevésben,
Mr. Volt Zenész Úr.
Normál tempóban indult meg az ajtó felé, és félúton járt,
mikor felhangzott mögötte a kiáltás.
-
Rendben! – És Stiles tudta, hogy megnyerte a
csatát.
-
Nem gyakorolhatnátok nálunk?
-
Persze, hogy nem! Itt nincs meg a megfelelő hangulat.
-
Miféle hangulat? – vonta fel a szemöldökét
Stiles, mialatt Isaac a vállára dobta a táskáját. Soha senki sem hitte el
róluk, hogy testvérek, és vér szerint valóban nem is voltak azok, de amióta az
akkor tízéves Stiles először meglátta a takaróba bugyolált csomagot az apja
karjában, úgy érezte, védelmeznie kell. Stiles most múlt harminc, Isaac pedig
húsz, mégsem szűnt meg kisbabaként tekinteni rá. – Akkor veled megyek.
-
Várnak az őrsön.
-
Majd várnak egy kicsit többet. – Stiles magához
vette a kulcsait. – Nem foglak egyedül hagyni egy idegennel.
-
Derek nem idegen! – Stiles megtorpant a nyitott
ajtóban.
-
Óó, szóval máris Derek? – Isaac elpirult szőke,
göndör haja takarásában, majd kisprintelt a házból.
Derek a nyolcadik, erőteljes kopogtatásra nyitott ajtót, meztelenül.
Stiles káromkodva Isaac szeme elé kapta a kezét, de aztán megnyugodva le is
eresztette; a férfi egy alig látható bokszer alsót viselt.
-
Mr. Hale! – zihálta Isaac, mint valami rajongó
tini lány. – Annyira köszönöm, hogy…
-
Igen, persze – vágott közbe a fickó, ismét olyan
karcos, mély hangon, ami átfurakodott Stiles egyenruháján, egyenesen a szívéig.
Amikor pedig a férfi ráemelte átható tekintetét, a lába is megremegett. – Te is
órát akarsz venni?
-
„Hogyan legyél morcos, de szexi?” Kösz, de nem.
– Belökdöste az öccsét Derek mellett, majd ő is átfurakodott a résen, ami a
férfi meztelen mellkasa, és az ajtókeret között maradt. – Csak szeretném
biztosan tudni, hogy megdolgozol a pénzedért.
-
Mert különben? Letartóztatsz?
-
Erre izgulsz? – dobta vissza a labdát Stiles. –
Ha adsz számlát, rendben leszünk. – Talán tévedett, de mintha Derek erre
elfojtott volna egy mosolyt. Azon a makacs szakállon nehéz volt átlátni!
A nappali még rendetlenebb volt, mint legutóbbi ottjártakor;
az üres üvegekhez és elviteles kajás dobozokhoz újabbak csatlakoztak, és volt
néhány ruhanemű is szétszórva. Stiles észrevett egy gitárt a falnak támasztva,
de a rajta lévő feliratot nem tudta kibetűzni. Derek egy szó nélkül otthagyta
őket – Stiles merte remélni, hogy öltözni ment -, így ő maga gyorsan elkezdett
rendet tenni.
-
Ez nem bunkóság? – kérdezte halkan Isaac.
-
Ilyen kupiban nem lehet tanulni. Vagy erre a
hangulatra céloztál? Egy szemétdombon akarsz élni?
-
Ez művészi káosz – mondta Isaac ugyanabban a pillanatban,
amikor a visszatérő Derek is. Azok ketten váltottak egy cinkosnak mondható
pillantást.
-
A káosszal egyetértek – mondta Stiles, majd
végigmérte a lenge pólóba és tréning-nadrágba öltözött férfit. – A művész meg
majd kiderül.
-
Azt hiszed, nem tudok játszani? – kérdezte Derek
enyhén mérgesen.
-
Bizonyára tudsz játszani, elvégre évekig
gyakoroltad. De vajon tanítani tudsz-e? – Stiles lenyomta a megtisztított
kanapéra az öccsét, majd a mellette lévő helyre mutatott. – Parancsolj, tiéd a
terep!
-
Ez az én házam. – A férfi úgy mormogott, mint
egy hamarosan felbőszülő vadállat. Stiles-nak nem volt ellenére a gondolat,
hogy rávetheti magát.
-
Nem is ingatlanos vagyok. – Eddig a percig tudta
figyelmen kívül hagyni a zsebében szinte folyamatosan rezgő telefont. – Kezdjétek
el, mindjárt visszajövök.
-
Ő az apád, vagy a bátyád? – hallotta még a
kérdést, ahogy kilépett a hátsó ajtón.
-
Általában mindkettő – sóhajtott Isaac. – És
nagyon szeretem ezért.
Stiles persze nem tervezte, hogy minden egyes próbán jelen
lesz – nem hiányzott Isaac-nek már most, hogy lámpalázas legyen -, de azon
kapta magát, hogy az irodában ülve is arra a kettőre gondol. Kezdetben
egyáltalán nem örült neki, hogy egy ilyen morogva alak fogja tanítani az
öccsét, Isaac azonban minden alkalommal boldogan tért haza, és Stiles számára
csak ez számított.
Néhány nappal később arra ért haza, hogy Isaac a
konyhaasztalnál ül, és éppen tömi magába a hűtő szinte teljes tartalmát. Stiles
anélkül is rájött, mi történt, hogy megkérdezte volna; Derek nem tűnt olyan
embernek, aki nekiáll főzőcskézni, de azért arra nem számított, hogy rendelni
sem fog maguknak. Stiles tehát másnap szépen elkészített két adag ebédet és
némi rágcsát, amit Isaac vigyorogva magával is vitt. A karácsonyi műsor
közeledtével egyre ritkábban látta az öccsét, így Stiles egyik szombaton fogta
magát, és felbukkant Derek házánál. Az egykori művész ezúttal tisztességesen
felöltözve jelent meg, sőt; Stiles alig tudta levenni róla a szemét. Fekete
pólót viselt, ami szépen kiemelte a mellkasát és a karját, valamint egy szintén
fekete farmert, ami nem hagyott helyet a képzeletnek. Féloldalas vigyora
alapján pontosan tudta, milyen hatást gyakorolt.
-
Isaac kilépett egy rövid időre – magyarázta.
-
Értem. Akkor…
-
Nem akarsz bejönni?
-
Nem zavarlak?
-
Mióta érdekel az téged? – kérdezte Derek, sokkal
inkább csipkelődve, mint mérgesen. Nem csak ez lepte meg Stiles-t, hanem a rend
is, na meg a hozzávalókkal telepakolt konyhaasztal. – Reggel elugrottam a
boltba, még nem volt időm elpakolni.
-
Főzni akartál? – Stiles elismerően szemlélte a
felhozatalt, majd enyhén elakadt a lélegzete, ahogy megérezte maga mögött Derek
testét.
-
Neked vásároltam. Arra gondoltam, talán
valamikor beugrasz, és főzöl nekünk. – Rövid szünet. – Minden egyes nap alig
vártam, hogy megtudjam, mit küldtél az öcséddel. És kivétel nélkül mindegyik
fantasztikus volt.
-
Talán túl alacsonyak az elvárásaid.
-
Semmi gond az elvárásaimmal. – Stiles kénytelen
volt megtámaszkodni az asztalon; Derek morgó hangja, teste közelsége és a forró
levegő, ami cirógatta a nyakát kezdett túl sok lenni számára. – Még mindig nem
emlékszel rám, igaz? – Erre már megfordult, így most már Derek mellkasa, és
nyilvánvaló merevedése dörzsölődött hozzá. Stiles aprót nyögött, Derek
tekintete pedig elsötétült.
-
Ismerjük… ismerjük egymást? – A mindig józan
seriff sosem érzett még ilyen elemi szintű vonzódást… vagyis talán egyetlen
alkalommal, millió évvel azelőtt… - Várjunk csak. – Alaposan megnézte Derek
karakteres, borostás arcát, de végül a szemében találta meg a választ. – Együtt
jártunk gimibe. – Derek morgott válaszul. – Mi… majdnem…
-
Akkor nem volt megfelelő az időpont. Még nem
tudtam volna semmi olyasmit adni, ami megérte volna számodra.
-
Micsoda? – Stiles majdnem elvesztette az eszét,
amikor Derek tenyere besiklott a pólója alá, és rásimult meztelen bőrére. Olyan
elektromosság cikázott közöttük, ami robbanással fenyegetett.
-
Sosem akartam senki mást, csak téged – mondta
Derek égő tekintettel, majd megcsókolta.
A perzselő szex után mindenre fény derült. Együtt jártak
gimibe, ahol Derek még túl soványnak tartotta magát ahhoz, hogy Stiles
egyáltalán felfigyeljen rá. Stiles emlékeztette, hogy igenis felfigyelt, hiszen
amikor véletlenül összeütköztek a folyosón, olyan intenzív áramütés haladt át
rajta, amihez foghatót azóta sem tapasztalt. Mire felocsúdott, Derek eltűnt a
suliból és a városból is, Stiles pedig még csak a nevét sem tudta. Nem csoda
hát, hogy nem ismerte fel a mostani, kigyúrt és oltárian vonzó Derekben azt a
fiút, akivel korábban találkozott.
-
Isaac tudta, hogy ismerjük egymást – jött rá
Stiles. – Ezért volt biztos benne, hogy nekem ajtót fogsz nyitni.
-
Mm – mormolta Derek, és belehúzta az ölelésébe.
– Mert te nem vagy akárki. Sosem voltál. – A meghitt pillanatba maga Isaac
trappolt be teljes mellszélességgel. Hiába voltak Derek hálószobájában, a srác
olyan természetesen nyitott be, mintha otthon lenne. Megtorpant a küszöbön,
aztán eltakarta a szemét.
-
Uramisten! Én ezt nem akartam látni!
-
Akkor kifelé! – Stiles nekidobott egy párnát. –
És tanulj meg kopogni! – Isaac kihátrált és becsapta az ajtót. Stiles a másik
férfira nézett, majd hirtelen nevetni kezdtek. – Legalább nem kell fáradnunk
azzal, hogy elmondjuk neki!
-
Töltsétek nálam a karácsonyt! – kérte Derek
halkan. Stiles lágyan megcsókolta.
- Rendben! – És magukra borította a takarót.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése