Az út egy örökkévalóságnak tűnt, pedig Yeosang rendesen a gázra lépett. Ahogy elhagyták a belvárost, egyre kevesebb házzal találkoztak, és a közvilágítás is megfogyatkozott. Yeosang óvatosan vezetett, mivel ismeretlen terepen járt, és nem akarta, hogy azelőtt bajuk essen, mielőtt egyáltalán odaérnének.
- Húzódj le oda – szólalt meg Jong-ho, és jobb oldalra mutatott, ahol a fák takarásában már parkolt egy autó. Furcsán ismerős volt, a neki támaszkodó két alak pedig még inkább.
- Néhány perce értünk ide, azóta nem volt mozgás – tájékoztatta őket Hong Joong, amint kiszálltak. – Choi! Köszönöm, hogy értesítettél.
- Seong Hwa már a ti emberetek is – mondta Jong-ho. – És nyilván ott kívántok lenni a végjátéknál, ha már ennyi időt öltetek a csoport felkutatásába.
- Mi a terv? – kérdezte Min-gi, érdekes mód Santól. San végignézett magukon; Hong Joong és Min-gi kivételével elegáns öltönyöket viseltek, fegyver egyiküknél sem volt. Mintha ki nem mondott gondolataira reagálna, Min-gi felnyitotta a csomagtartót.
- Lehet választani.
- Elhoztad a kedvencemet? – lépett oda nyomban Woo Young, aztán elvigyorodott. – Naná, hogy elhoztad!
- Ha nem hozom, nyafogni kezdesz, arra pedig most nincs idő.
- Nem szoktam nyafogni! – Woo Young elvette a saját fegyverét, majd behajolt a csomagtartóba, hogy Yunho kedvencét is előhalássza. Oda is dobta neki, mialatt Yeosang is kiválasztott egy-egy fegyvert. Jong-ho úgy vette át az övét, mintha nem először csinálná.
- San! – szólította meg Hong Joong, és arrébb húzta a többiektől. – Össze kell szedned magad! – Erősen megszorította a vállát, arra késztetve ezzel Sant, hogy a jelenre koncentráljon. – Tudjuk, mennyire fontos neked, nem csak az ügy, hanem a srác is. De most nem engedhetjük meg magunknak, hogy érzelgősködjünk! Ezért a percért dolgoztál annyit, ne cseszd el most! – És ezért volt Hong Joong a vezető; néhány szóval képes volt elérni, hogy San felszívja magát, és felidézze, miért is vannak most ott, ahol.
Levették az öltönyeiket, és magukra öltötték a Min-gi által előkészített golyóálló mellényeket. Nem áltatták magukat azzal, hogy a bentiek majd kedvesen fogadják őket; ez a rajtaütés már régóta készülődött. San becsatolta magán a mellényt, ellenőrizte a fegyverét, és magához vett néhány tartalék tárat. Most már teljesen a feladatára koncentrált, habár az agya hátsó zugában nem szűnt meg az aggodalom Seong Hwa miatt. De ki fogják hozni, aztán pedig szépen hazaviszi, és soha többé nem téveszti szem elől.
- Az embereim körbevették a területet – magyarázta Jong-ho. – Senki sem szökhet meg anélkül, hogy ők ne vennék észre. Ha szükséges, két percen belül itt vannak.
- Köszönjük szépen, de jobb szeretem magam learatni a dicsőséget – mondta Yunho. – Indulhatunk most már? Vacsorára szeretnék hazaérni.
- Mi a mai menü? – kérdezte Woo Young, San pedig értékelte a feszültség oldására tett kísérletüket.
Aztán már nem volt visszaút; lopakodva közelítették meg az épületet, közben felmérték, vannak-e kamerák. Olajozottan működtek együtt; Yeosang Jong-ho-t fedezte, Min-gi és Hong Joong természetesen együtt mozgott, San pedig maga mögött tudta a másik két srácot. Abban a pillanatban úgy érezte, megállíthatatlanok.
Négy órával korábban Seong Hwa afelé az épület felé sétált, amit Missy Jai apjának központjaként jelölt meg, amikor rajtaütöttek. Alig tíz másodperc alatt zsákot húztak a fejére, hátrakötötték a kezét, és bezsuppolták egy autóba, ami jelenlegi tartózkodási helyére, a kihalt gyárépületbe szállította. Sejtette, hogy amilyen hamar csak lehet, meg akarnak szabadulni tőle, így nem könnyítette meg a dolgukat. Leterített néhány embert, mire kezdték komolyan venni, és úgy megverték, hogy nehezére esett lélegezni.
- Ha megöltök – sziszegte, mialatt talpra állították a széket, amihez odakötözték -, a kedves főnökötök sosem kapja vissza a pénzét, amit titkos számlákon rejtegetett. – A fickók vigyorogtak, Seong Hwa pedig visszavigyorgott; véres volt a foga. – Kérdezzetek csak rá!
Néhány perccel és egy feszült telefonhívással később sokkal előzékenyebben kezdtek viselkedni vele. Persze továbbra is megkötözve tartották, de kapott vizet, amivel előbb kiöblítette a száját, aztán ivott. A mellkasa még mindig fájt, így apró levegőket vett, hogy ne ájuljon el. A haja csimbókokban tapadt össze az izzadtságtól, mégis úgy érezte, végre játékba került. Jai apja, Mr. Moore személyesen jött el, hogy visszaszerezze tőle azt a pénzt, amit vészesebb időkre tartogatott. Mr. Moore és a kísérete volt az utolsó, akik beléphettek a területre, mert percekkel később megérkezett Hong Joong és Min-gi, Jong-ho emberei pedig lezárták a környéket. Seong Hwa erről mit sem tudott; csupán szemtől-szemben akart állni azzal a férfival, aki bántotta az öccsét, a továbbiakra egyáltalán nem gondolt. Ha nem jut ki élve az épületből, számára az is rendben volt; megtette, amire készült.
A tárgyalásba sok sértés, fenyegetőzés és testi erőszak is vegyült, de Seong Hwa mindvégig csak nevetett, mintha megőrült volna.
- Milyen érzés? – kérdezte lihegve. – Milyen érzés, hogy nincs felettem hatalmad? – Mr. Moore felhorkant.
- Azt hiszed? Mit szólnál hozzá, ha az öcséd helyett a kis barátaidon statuálnék példát? – Seong Hwa az arcába köpött épp abban a pillanatban, amikor robbanás rázta meg a falakat.
- Tedd csak őket próbára! Szerintem elfogadják a kihívást. – Nevetett, miközben Mr. Moore parancsokat ordított, ő maga pedig eltűnt az őrei gyűrűjében.
Seong Hwa érezte, hogy eloldozzák, majd lökdösni kezdték valamerre. A férfi majdnem orra bukott, erre megragadták a karját, és csaknem felemelték a padlóról. A következő robbanás közvetlen közelről szólt, így mindannyian előre repültek néhány métert. Seong Hwa utolsó gondolata az volt, hogy talán mégis itt fog meghalni, aztán eszméletét vesztette.
Azt a néhány őrt, akik az épület körül keringtek, a hangtompítós fegyvereknek köszönhetően sikerült észrevétlenül leszedniük, akadályozta viszont őket két vastag fémajtó, amit kénytelenek voltak berobbantani.
- Imádom, amikor egy helyzet tüzesre fordul – vigyorgott Woo Young, majd belevetette magát a porfelhőbe. Elvétve visszalőttek rájuk, de San úgy látta, nem készültek fel egy kívülről jövő rajtaütésre.
A második ajtót berobbantva bejutottak a korábbi munkaterületre; hatalmas méretei miatt nem láttak be minden sarkot, így gyorsan fedezékbe kellett vonulniuk, amikor tüzet nyitottak rájuk. San egy fémhordó mögött guggolt, és elképedve figyelte, amint Jong-ho lehajolva előre iramodott a fal mellett, és leszedett további két embert, akik rájuk lövöldöztek.
- A pasid aztán nem semmi! – hangzott a dicséret Yunho felől.
- Tudom! – Yeosang felegyenesedett, és lelőtte a férfit, aki épp újra akarta tölteni a fegyverét. – Szerinted csak a külseje miatt választottam?
- Fel sem merült bennem. – San nem tudta megállni, elnevette magát. A csapat mindig ezt csinálta; a legnagyobb harc közepette is nyugodtak tudtak maradni, ő pedig csaknem elfelejtette, milyen összhangban tudnak együtt dolgozni.
- San! – Jong-ho kiáltására ő is előre iramodott. A por lassan leülepedett, beterítve a padlón heverő embereket. Jong-ho épp fölegyenesedett az egyik mellől, majd odadobott neki egy fél pár, ujjatlan kesztyűt. San azonnal felismerte.
- Itt van valahol – vélte a melléjük érő Woo Young. Yeosang közben előre lopakodott, és kilesett a sarkon a következő helyiségbe.
- Ott van, de szerintem nincs magánál – tájékoztatta őket. – Mr. Moore az összes emberét magával hozhatta, mert vannak még néhányan. – Erre mindenki ellenőrizte a tárakat, és újakat tettek a kezük ügyébe. Hong Joong ekkor előre lépett. Egyedül ő nem tartott magánál lőfegyvert, csupán egy sétabotot, amiről San tudta, hogy egy penge bújuk meg a foglalatában.
- Majd én megyek elöl – ajánlotta. – Choi, csatlakozol? – Mielőtt San fejében megfordulhatott volna, hogy rá gondolt, Jong-ho bólintott, majd átadta Yeosang-nak a fegyverét.
- Biztos vagy benne? – kérdezte San. – Rátok lőhetnek.
- Nem fognak – biztosította Hong Joong, mintha csupán azzal, hogy ennyire hitt benne, valóságossá tehetné. – Min-gi tudni fogja, mikor kell követnetek minket.
- Mert Min-gi gondolatolvasó? – érdeklődött Yunho.
- Érzi a rezgéseket – bólogatott Woo Young. – Ha elég ügyes leszel, ez neked is menni fog – kacsintott Yeosang-ra.
- Már most is érzem a rezgést a tenyeremben, ami azt jelzi, hogy pofán kellene téged csapnom.
- Jaj, ne tedd, hol marad a testvéri szeretet?
- Kint hagytam a kocsiban a szádra való lakat mellett!
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése