Missy nem csupán a vonzó külsejük alapján válogatta össze a vendégeket; San szóba elegyedett festőkkel, írókkal, táncosokkal, idolokkal, aztán hosszasan elcsevegett egy alacsony fickóval, aki szintén ritka tárgyakat gyűjtött. A hangulat kezdett átfordulni valami másba, amikor Seong Hwa rátette a kezét a vállára.
- Ez a mi dalunk – duruzsolta a fülébe. – Táncoljunk!
Más párok is összeborulva ringatóztak, így nem keltettek túl nagy feltűnést. Seong Hwa még így is az egyik félreeső sarok felé húzta, aztán szembefordult vele, a vállára tette a karjait, és az ölelésébe simult. San rögtön tudta, hogy ivott valamennyit; csak az alkohol volt képes ennyire felszabadítani egy embert. Úgy döntött, ha lúd, legyen kövér; rátette a tenyerét Seong Hwa derekára – a srác már nem viselte a bőrkabátot -, majd hátrébb csúsztatta a hátára.
- Mi ez a dal? – kérdezte suttogva.
- Deja vu. – A dal tele volt erotikával, ami egyáltalán nem segített San önuralmán. Közvetlen közelről néztek egymás szemébe, és hirtelen ott feszült közöttük a néhány órával korábbi csók emléke.
- Még sosem éreztem ilyet – vallotta be San. Elgyengülve hajolt oda a másik nyakához, aztán megcsókolta a füle alatti puha bőrt. Seong Hwa pulzusa az ajka alatt lüktetett. – Azt kívánom, bárcsak valóság lenne. Bárcsak hozzám tartoznál. – Nyelt egyet. – Bárcsak valóban én lettem volna neked az első. – Seong Hwa ujjai a tarkóját simogatták, mire San testén borzongás futott végig, egészen a farkáig.
- Te vagy az első, akit valóban kedvelek. – Seong Hwa gyengéden a kezébe fogta San arcát; San érezte a másik szájából kiáradó levegőt… alig egy milliméter választotta el őket egymástól.
San agyának hátsó zugában felvijjogott a vészjelző. Egy pillanattal azelőtt taszította el magától a másik férfit, mielőtt egy pohár eltalálta volna őket. Műanyag pohár volt, aminek a tartalma szétfröccsent a közeli falon. San megfordult, és meg sem lepődött, hogy a felbőszült Jai-t látja. A zene még szólt, de a vendégek a falhoz hátráltak; nem akartak a srác útjába kerülni.
- Ezt értsem úgy, hogy meg akarsz hívni egy italra? Sajnos már foglalt vagyok.
- Jai! – érkezett meg Missy futva. Lefékezett a barátja mellett, és megragadta a karját. – Kérlek, nem tudnál csak most az egyszer normálisan viselkedni?
- Normálisan? Ők azok, akik nem normális dolgokra izgulnak! – köpte Jai. A haja lilában pompázott, a fülébe, az orrába és a szájába is karikák voltak belőve. San szerint már ő sem volt szomjas. – Hogy engedhetted be őket?
- Ez még az én házam, ők pedig a barátaim!
- A barátaid? És velem mi van? Gyerekkorunk óta ismerjük egymást!
- Az utóbbi időben már mintha egyáltalán nem ismernélek – mondta szomorúan Missy, aztán Seong Hwa felé fordult. Jai érezhette, hogy a lány bocsánatot akar kérni a nevében, ezt pedig nem hagyhatta. De San sem ácsorgott tétlenül; felkapta a kiürült poharat, feldobta a levegőbe, aztán megpördülve nekirúgta Jai-nak, mielőtt az megragadhatta volna Missy karját. A műanyag pohár koppant egyet Jai arcán. Mikor a srác ránézett, San megvonta a vállát.
- Hozzá ne merj érni – mondta Seong Hwa, és ő volt az, aki megindult Jai felé. A srác javára legyen mondva, legalább nem hátrált előle.
- Kurvára ne mond meg, mit csináljak! – Seong Hwa szája arra a bizonyos penge vékony mosolyra húzódott.
- Mert különben mi lesz? Szólsz apucinak? – Jai összepréselte a száját, és ahogy a keze ökölbe szorult, San biztos volt benne, hogy ütni fog.
- Jai! – Missy hirtelen beállt közéjük, és a srác mellkasára tette a kezeit. San nem feltételezte, hogy több lenne közöttük, mint barátság, amikor azonban Jai a lányra nézett, fájdalom villant a tekintetében. Ő valószínűleg többet érzett, mint Missy, és ez kezdte felemészteni. – Kérlek, ha számítok még neked valamit… hamarosan nem látjuk egymást többé. Ne így váljunk el egymástól!
- Nem kellene elmenned – mondta Jai halkan. – Ha megtennéd, amit mondanak…
- Soha! – Missy hátrált egy lépést, egyenesen Seong Hwa mellkasának ütközve. A férfi megtámasztotta őt a karjainál fogva, és ahogy együtt látta őket, Jai ismét felbőszült.
- Tehát őket választod a családod helyett. – Bólogatott, de csak magának. – Rendben van. De hozzám ne gyere sírva, ha kitagadnak, és minden rosszra fordul! – Azzal elcsörtetett, Missy pedig sírva összeesett.
A buli nem éppen úgy ért véget, ahogy számítottak rá; Missy barátai segítettek ellátni az ájult lányt, míg San gondoskodott arról, hogy a vendégek elhagyják a villát. Később nem tudta, mitévő legyen, így leült a kanapéra, és várakozott. Még alig múlt hajnali kettő, odakint sötétség honolt, San mégsem volt álmos. Felpillantott, mikor Seong Hwa lesétált az emeletről.
- Hogy van?
- Most már kicsit nyugodtabb. Sokat sírt, miután felébredt, de már kezd magához térni. A barátai lefeküdtek az egyik vendégszobában. – Seong Hwa megállt a kanapé mellett. – Szeretne beszélni velünk.
- Velem is? – Miután a férfi bólintott, San fölállt a kanapéról. – És te hogy vagy? – Seong Hwa hátrasöpörte a haját; már egyikük sem foglalkozott azzal, hogy fenntartsa a tökéletes megjelenést.
- Nem gondoltam, hogy ideáig fajul. – Szünet. – Szerinted kihasználom Missyt?
- Mindketten kihasználjátok egymást, azt hiszem. – Sóhajtott. – Beszéljünk vele, aztán menjünk haza!
Missy a hatalmas ágya közepén ült, párnákkal körbevéve. A sminkjét lemosta, és kényelmes ruhába bújt. San rózsaszín falakra számított, de helyette nagyon sok poszter volt kiaggatva, köztük félmeztelen férfiakról is, akik valószínűleg idolok lehettek. Seong Hwa fesztelenül feltelepedett a lány mellé, San ellenben állva maradt; ennyire azért nem ismerték egymást.
- Nem úgy alakult, ahogy terveztem – kezdte Missy kis nevetéssel. San biztos volt benne, hogy ha nem erőltetné a mosolygást, elsírná magát. A szeme és az orra már így is vöröslött.
- Talán nem kellett volna eljönnünk – vetette fel, de Missy azonnal megrázta a fejét.
- Talált volna mást, amibe beleköthet. Mindig tudtam, hogy nem nézi jó szemmel az életemnek ezt a részét… de mivel olyan régóta barátok voltunk, támogatott, ameddig tudott. – A lány szipogott, aztán felvértezte magát, és San szemébe nézett. – Nem vagyok hülye. Tudom, hogy nem véletlenül bukkantatok fel a bárban éppen aznap este. És azt is tudom, hogy a műsor is nekem szólt. – Seong Hwa behunyta a szemét, és az ágytámlának koppintotta a fejét. – Azt nem tudom, valójában együtt vagytok-e… - Missy elvörösödött. -… és nem is tartozik rám. De akkor is szeretném meghálálni ezt a néhány napot. Olyasmikről beszélhettem egy megértő emberrel, amiről másokkal sosem tudtam. Szóval… - kibuggyantak a könnyei -… ha Jai gyenge pontját keresitek…
- Nem – vágott közbe San, mire Seong Hwa is ránézett. – Jai csak egy sértett kölyök, de túl lesz rajta. Nekünk az apja kell. És a tied – tette hozzá, hátha ezzel felzaklatja a lányt, de Missy csak beletörődőn bólintott. – Tehát tudsz arról, mit csinálnak?
- Nemrég mondta el nekem – vallotta be. – Szerette volna, ha csatlakozom, mivel én vagyok az egyetlen gyereke, és nem akarta egy kívülállóra bízni a családi vállalkozást. – Missy bájos arca felháborodott grimaszba torzult, amiért San még jobban kezdte becsülni. Megtette hát azt, amiről azt hitte, nem fogja; leült az ágyra, és megfogta a lány kezét. Két helyes férfival volt egy szobában, Missy mégsem érezte feszélyezettnek magát.
- Nem szeretném, ha bármi olyat tennél, amiből bajod származhat – szögezte le San. – De te is tudod, hogy amit művelnek, az rossz.
- Igen.
- Én is hibás vagyok, mert egészen addig szemet hunytam a dolog fölött, amíg személyesen nem kezdett érinteni. – Missy és San tekintete találkozott, és San most először érezte, hogy sikerült kapcsolódnia a lányhoz. – Szeretnél segíteni nekünk? – És Missy nem habozott.
- Igen. Mondd, mit akarsz tudni!
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése