Inn két hét után végre elfordította a kulcsot a házuk zárjában, és belépett. Korábban még nem dolgozott a városon kívül, de ez egy olyan szerep volt, amit nem utasíthatott vissza. Még csak a forgatás elején jártak, így örülhetett, hogy ki tudott harcolni két nap pihenőt. Azonnal kocsiba pattant, és hazahajtott, mert úgy érezte, szüksége van Pun ölelésére ahhoz, hogy újra száz százalékot nyújtson a munkájában.
A Nap már lement, a lakásban sötétség uralkodott. Inn letette a táskáját a nappaliban, majd villanyt kapcsolt. Az étkezőasztalon mosatlan tányér és pohár, a konyhában alapanyagok szétszórva. A nappaliban a kanapén lévő párnák szétdobálva.
- Pun? Itthon vagy? – Inn tett egy próbát, habár szinte biztosra vette, hogy Pun szokás szerint utolsóként hagyja majd el a forgatási helyszínt. Úgy döntött, finom vacsorával várja, amit ő fog elkészíteni, és ha minden jól megy, még egy közös fürdőt is tudnak majd venni.
Inn boldog mosollyal az arcán szaladt fel az emeletre, hogy ruhát cseréljen, a hálószoba küszöbén viszont megtorpant. Égett az ágy melletti lámpa, de Inn e nélkül is meg tudta volna állapítani, hogy fekszik valaki a takaró alatt. Állott szag terjengett a levegőben, a polcon üvegcsék és rengeteg használt zsebkendő.
- Pun – lehelte a srác, ahogy besietett a szobába, majd az ágy mellé térdelt. Pun szinte teljesen maga köré csavarta a takarót, de Inn még így is érezte, mekkora forróság árad a testéből. Hosszú haja átnedvesedett, a homlokán is kiütközött az izzadtság. – Pun! – ismételte, és megérintette gyönyörű arcát. – Pun, hallasz? – Az ágyban fekvő srác mély levegőt vett, és lassan résnyire nyitotta a szemét.
- Inn – mormolta, aztán ismét álomba zuhant.
Inn hátradőlt a sarkára, és beletúrt fekete, helyenként hullámos hajába. Igyekezett nem pánikba esni, mert az most határozottan nem segített volna rajta. Ismeretségük alatt csak nagyon ritkán fordult elő, hogy Pun gondoskodásra szorult, pedig Inn nagyon szívesen megadta volna neki. A szíve szaporán vert az aggodalomtól, ahogy a felületesen lélegző kedvesét nézte. Először azzal próbálkozott, amit mindenki más is tett volna a helyében; rákeresett a tünetekre az interneten. A javaslatokat olvasva érezte, hogy mozgásba lendül a teste; végre volt egy konkrét feladat, amit meg kellett tennie. A fürdőbe rohant egy lavór vízért és egy törölközőért, amiket az ágy mellé sorakoztatott. Ahogy lehúzta a srácról a takarót, Pun nyöszörögve megmozdult, és a levegőbe kapott.
- Fázom – lehelte szánni valóan. Inn arra gondolt, ha Pun jobban lesz, nagyon mérges lesz magára a reakciói miatt.
- Tudom, édesem. De le kell vinnünk a lázadat. Gyere. – Inn a másik hónalja alá nyúlva megemelte a testét, és az ágy háttámlájának döntötte. Pun feje oldalra billent, mire gyorsan odakapott. – Huh, ez nehezebb lesz, mint gondoltam. – Mikor Pun nem mocorgott tovább, Inn belemártotta a törülközőt a vízbe, és elkezdte lemosni kedvese testét. Az izzadt trikót is leügyeskedte róla, közben a fejét csóválta. – Senki se fogja elhinni nekem, hogy így elhagytad magad. – Többször is áttörölte Pun nyakát, végig a karjait, a mellkasát, de a hasánál megállt. – Ezt most inkább nem. – Kicsavarta a törülközőt, majd a saját vállára döntötte Pun testét, hogy a tarkóját és a hátát is le tudja mosni.
- Inn? – Pun fölemelte a fejét, és hunyorogva nézett rá barna haja takarásából. – Tényleg te vagy?
- Hát persze.
- Hazajöttél?
- Hazajöttem. – Pun ráadott egy tiszta pólót, itatott vele egy kis vizet, és segített neki visszafeküdni a takaró alá. A vizes törülközőt két kisebbre cserélte, amiket rátett Pun csuklójára. Inn félresöpörte az izzadt tincseket Pun arcából. – Csinálok egy kis levest, az jót fog tenni. – Pun ajka lázas mosolyra húzódott.
- Ki vagy te? – Inn puszit nyomott a homlokára.
- Hamarosan jövök. Addig pihenj.
Inn mosogatással kezdett, majd kidobálta a megromlott zöldségeket, és felmérte, van-e olyan alapanyag, amiből levest tud készíteni. Közben hívást indított, a telefont pedig letette a pultra.
- Roi-Inn!
- Jia.
- Mi a helyzet? Hazajöttél?
- Igen, hazajöttem, mégpedig arra, hogy Pun beteg. Miért nem szóltál róla nekem?
- Nem tudtam, hogy beteg!
- Te vagy a legjobb barátja.
- Igen, de tudod, mennyire igyekszik tartani magát minden körülmények között. – Kicsit hallgattak. – Súlyos? Szükséged van segítségre?
- Jó, hogy kérdezed. Ha tudsz, vásárolj be, szinte semmi ehető sincs itthon. Én most nem akarom magára hagyni.
- Meglesz. Még valami?
- Majd adok egy taslit, de csak személyesen.
- Roi-Inn! – nevetett Jia. – Miért?
- Így talán megjegyzed, hogy legközelebb azonnal szólj, ha van valami Pun körül. Nem számít, milyen apró dolognak tűnik, tudni akarok róla. Rendben?
- Rendben – mondta Jia meghunyászkodva. – Viszem az öcsédet is.
- Hozzad. – És kinyomta.
Inn fél órával később sétált vissza az emeletre, tálcán vitte a levest és a gyógyszert, amit le akart erőltetni Pun torkán. A lázmérőt is előkerítette, hogy ha esetleg mentőt kellene hívnia, tisztában legyen a pontos adatokkal. Pun vonakodott bármit is tenni az alváson kívül, de Inn szerette volna, ha kicsit erőre kap. Ismét felültette kedvesét, és óvatosan felé nyújtott egy kanál levest. Pun lenyelt egy-két falatot, majd elfordította a fejét.
- Nem megy több.
- Rendben. – Odanyújtotta a gyógyszert egy pohár vízzel.
- Muszáj?
- Végül is, nem – vont vállat Inn. – Majd betelefonálok a forgatásra, hogy túl nyavalygós voltál bevenni a gyógyszert, ezért keressenek helyetted valaki mást.
- Azért nem kell ennyire messzire menni – méltatlankodott Pun, de lenyelte a pirulákat. – Most jó? – Inn a homlokára tette a kézfejét.
- Még nem az igazi, de javul. Mérjük meg a lázad.
- Utálom azt a cuccot.
- Tudom. Hé, meséltem már, hogy leforgattuk az első erotikus jelenetet? – érdeklődött lazán, mire Pun azon nyomban csak rá koncentrált.
- Ebben a filmben van erotikus jelenet? – sziszegte. – Több is?
- Ó, eredetileg a főszereplőnek írták, de olyan jó volt a kémia köztem és a női főhős között, hogy átadták nekem. A lázad még elég magas – konstatálta Inn, miután elvette Pun fülétől a készüléket. Pun észre sem vette, hogy letesztelte.
- Te átvertél engem? – Egyébként is piros arca még tovább vörösödött. Inn odanyúlt, és szeretettel végigsimított rajta.
- Csak eltereltem a figyelmed. Máshogy most nem tudtam megoldani. – Ajtó csukódását hallotta odalentről. – No meg, Smile biztos nem örülne egy újabb totálképnek kettőnkről.
- Nem akarom, hogy így lássanak. – Pun már magára is húzta a takarót, Inn pedig hagyta.
- Hogy van? – kérdezte a két srác nyomban, amint Inn leért az emeletről.
- Kicsit jobban. Már beteg lehetett néhány napja – nézett rájuk célzatosan.
- Pont szünetel a forgatás, és Pun azt mondta, vissza akar vonulni átnézni a jeleneteket – magyarázta Jia. – Nem érezte rosszul magát, mikor utoljára találkoztunk.
- Tényleg így volt – mondta Smile is, kezeit tördelve. – Szóltunk volna neked, ha tudunk róla! - Inn sóhajtott, és bólintott párat.
- Jó, jó, hiszek nektek. Csak aggódom érte. Túl sokat dolgozik, és én sem tudok most mellette lenni. – Jia mosolyra húzta a száját. – Mondanivalód van?
- Csak meglepő, ennyi. Korábban sosem viselkedtél így.
- És majdnem el is vesztettem miatta azt, akit a legjobban szeretek. – Inn a pultra sorakoztatott szatyrokra nézett. – Kösz, hogy elintéztétek! Állom a cehhet.
- Ne akarj felidegesíteni – emelte fel a kezét Jia. – Holnap is eljövünk, hátha jobban lesz.
- Mindent megteszek.
- Tudjuk – mosolygott rá Smile.
Távozásuk után Inn elpakolt a pultról, ismét elmosogatott, majd visszatért oda, ahol állandóan lenni szeretett volna; Pun oldalára. A srác továbbra is aludt, de a teste már nem volt olyan forró, mint néhány órával korábban. Inn az ágy mellé tett egy széket, amin elhelyezkedve egyszerre tudta szemmel tartani kedvesét, és nézegetni a forgatókönyvét. Az egész napos feszültség azonban megtette a hatását; miután meggyőződött róla, hogy Punnak már csak hőemelkedése van, a megkönnyebbüléstől lassan ő is elszundított.
Pun mélyet sóhajtva tért magához. Lassan kinyitotta a szemét, majd nyújtózkodott egyet. A testét már nem érezte ólomsúlyúnak, és a feje is kezdett kitisztulni. Nagyot ásított, miközben felült, és felmérte a környezetét. Halványan emlékezett rá, mekkora rumlit hagyott maga körül, de ennek most nyoma sem volt. A szekrényen takarosan sorakozott a gyógyszer, egy pohár víz, egy csomag zsebkendő. Az ágy mellett egy szék, rajta papírhalom. Pun felhúzta magán a pólót, de nem volt büdös.
- Lehetséges, hogy… - morfondírozott a homlokát ráncolva, aztán kiszállt az ágyból. A lábai kissé remegtek, de hát alig evett valamit, és folyamatosan feküdt. A falat tapogatva leimbolygott a lépcsőn, és befordult a konyhába. – Inn! – lehelte, mire a fiatalember megpördült.
- Pun! – Szeretetteljes mosollyal lépett oda hozzá, és két kezébe fogta az arcát. Ahogy csókot lehelt a homlokára, Pun szeméből kiszökött egy könnycsepp.
*Hogy a sztori teljesen érthető és átérezhető legyen, javaslom a sorozat megtekintését. Mit javaslom, követelem! *-*
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése