- A segítségedre van szükségem.
- Köszönöm, Uram! – Ten csukott szemmel az ég felé lendítette összeérintett tenyerét, hálát adva a felsőbb hatalmaknak. – Tudtam, hogy egyszer eljön ez a nap.
- Van némi tapasztalatod…
- Szakértő vagyok! – vigyorgott a srác, majd megköszörülte a torkát, összekulcsolta a kezeit az asztalon, és komolyságot erőltetett magára. – A legjobbhoz fordultál! Őszintén, hamarabbra vártalak! – Jin megdörzsölte a nyakát.
- Próbáltam elodázni… de nem lehetek ennyire puhány.
- Igaz, itt puhányságnak semmi helye! Tedd fel a kérdéseidet. – Jin ugyan nem láthatta, de Ten megnyalta az ajkát izgalmában.
- Van… van némi fogalmam a dolgok sorrendjéről… - Jin irtó kínosan érezte magát, de folytatta: - Csak éppen ami a fejemben rendben van, azt a valóságba nem tudom átültetni. Amikor ott vagyok, egyszerűen… leblokkolok. – Jin felnézett barátjára, aki bátorítón bólintott. – Nem vagyok ezzel egyedül, ugye?
- Hát persze, hogy nem! Senki sem úgy születik, hogy mindent tud. Nos, vannak adott készségek, de sok múlik a gyakorláson. És gyakoroltál már, nem igaz? – Ha lehet ezt mondani, Jin feje még pirosabb színt öltött.
- I… igen, de csak egyedül. – Ten meghökkent.
- Egyedül? Még ha meg is értem, de így nincs benne semmi élvezet!
- Eddig nem voltam rákényszerítve… úgymond – nyelt egyet Jin. – De hamarosan kezdődik a saját turném, és nem halogathatom tovább.
- Hát ne is. Már így is túl sok idő telt el. – Jin bólintott.
- Meg tudtam úszni annyival, hogy az alapoknál maradtam, mert úgy tűnt, ez is elég. Ha pedig nem volt az, egyszerűen hagytam, hogy más fejezze be helyettem. – Ten szeme elkerekedett – fogjuk rá.
- Hogy… mit… csináltál? – Jin nem vette észre a másik döbbenetét.
- Nam-joon a legjobb, szóval…
- Nam-joon?? – Ten nem tudott segíteni rajta, már majdnem ordított. – Te… te előtte csináltad?
- Mindenki előtt, nem ez lenne a lényeg?
Miután Ten ivott néhány korty vizet, és vett pár mély levegőt, kezdett rájönni, hogy valami félrement ezzel a beszélgetéssel. Jin magába roskadva ült az asztal másik oldalán, így odatelepedett mellé, és átkarolta a vállát.
- Szóval, pontosan miben is kéred a segítségem? – Jin rásandított.
- Természetesen az angolban. – Ten egy pillanatra behunyta a szemét. – Miért, te mire gondoltál?
- A szexre, nyilván! – Jin hátrahőkölt; hogy a témától, vagy a hangerőtől, az nem volt világos.
- Miért… miért akarnék…
- Miért akarnál a szexről beszélni? Miért akarnál épp tőlem segítséget kérni? Vagy miért kellene végre két vállra fektetned a pasidat? – Ten minden egyes mondat után rácsapott az asztalra. – Elmúltál harminc! Ő most huszonhét! Mikor akarsz végre lépni? Meddig akarod még várakoztatni magatokat? – Jin kinyitotta a száját, aztán becsukta. Nyelt egyet. Beletúrt a hajába. Majd felállt, és átsétált a kanapéhoz. Ten követte, mint egy kutya, aki szimatot fogott. – Tíz éve még rendben volt, hogy nem mertél lépni. Kisfiú volt még, és te… hát… - Kedveskedve megveregette barátja vállát. – Még talán öt éve is meg lehetett magyarázni. Most már azonban nem! Ránéztél mostanában arra a kölyökre? – Ten fújt egyet. – Nem az esetem, de megértem, akinek igen.
- És éppen ezért nem kell aggódnom miatta – szólalt meg végül Jin. Előrehajolt, és a térdére támaszkodott. – Tudom, hogy rendszeresen kiereszti a gőzt. Érzem rajta.
- Ez meredek, haver! Akkor miért nem…
- Azért, amit mondtál. – Jin sóhajtott. – Évekkel ezelőtt nem tehettem, nem okozhattam neki ekkora megrázkódtatást. Most pedig… magamnak nem okozhatok. – Ten összezavarodott.
- Miről beszélsz? – Jin ránézett, tekintete tele volt visszafojtott kétségbeeséssel.
- Arról, hogy ha akkor megtettük volna, nekem kellett volna irányítanom. Akaratlanul, de fájdalmat okoztam volna neki. – Nyelt egyet. – Most ő lenne az, aki… és ha megteszi, onnantól felelősnek fogja érezni magát irántam. Akkor sem hagyna el, ha akarna. A fejében az élne, hogy össze vagyunk kötve. Ezt nem engedhetem.
Most Ten volt az, aki percekig képtelen volt megszólalni. Járkálni kezdett, néha megtorpant, Jinre nézett, és úgy tűnt, rázúdítja a véleményét, de aztán inkább folytatta a sétát.
- Egyszerűen nem hozhatsz meg minden döntést egymagad – sóhajtott végül. Leguggolt Jin előtt, hogy egymás szemébe tudjanak nézni. Jin többször is fordult már hozzá, de ilyen komolynak még nem látta. – Túl sokat gondolkodtok. Mindketten. Inkább cselekedjetek! – Csendesebben hozzátette: - Ezt az időt sosem fogod visszakapni.
A csendet az ajtó nyílása szakította félbe. Ten és Jin is az érkezőre nézett, amaz pedig szintén felmérte őket, főleg a testhelyzetüket. Ten tudta ezt, így sóhajtva felállt, felkapta a cuccait, majd kifelé menet megállt a másik mellett.
- Amit most mondok, nem képtelesen értem. – Odatolta az arcát a másikéhoz, hogy egyértelmű legyen az üzenet. – Baszd. Meg. – Intett. – Szevasztok. – Az ajtó becsukódott. Mielőtt a másik kettőnek alkalma lett volna akár csak összenézni, Ten feje ismét felbukkant. – És védekezzetek!
- Gondolom, érdekes beszélgetésetek volt – kezdte Jeong, beljebb lépve a lakásba. Laza ruhái csaknem lecsúsztak róla, a pólója és a haja izzadtságban úszott. Mikor Jin válasz helyett továbbra is lehajtott fejjel ücsörgött, a fiatalabb srác lekényszerítette a torkába gyűlt gombócot, és elmosolyodott. – Bűzlök, de a próba jól sikerült. Letusolok, aztán nem tudom, nézzünk filmet! Nem is! – korrigált hirtelen. – Kint van az az új dokis sorozat, amire vártunk. Kezdjünk bele. – Jeong nem számított reagálásra, így elfordult.
- Összedobok valamit vacsorára – mondta Jin csaknem a szokásos hangján, Jeong pedig megkönnyebbülve zárkózott be a fürdőbe.
Jint mindig megnyugtatta a főzés. Amikor aprította a zöldségeket, amikor a meleg, illatos gőz az arcába csapott, nem gondolt arra a rengeteg kötelezettségre, ami a vállukat nyomta. Egy tételt ugyan kipipálhattak – a katonaságot -, de a műsor folytatódott tovább. Az új szóló lemezei megjelenésével neki is turnéra kellett indulnia, megjelenéseket vállalnia, és ezek már korántsem korlátozódtak a saját hazájukra, sőt. Mintha egyenesen elvárták volna tőlük, hogy minél tovább tágítsák azt a szalagot, ami az otthonukhoz kötötte őket.
Tényleg aggódott a beszéd miatt. Az anyanyelvén persze pörögtek a szavai, de az angolra valahogy nem állt rá az agya. Tudta, hogy Nam-joon évek óta rengeteg energiát fektet a tanulásba, és emiatt sem irigyelte tőle soha a vezetői szerepet. Amíg ő felszólalt, addig nekik hatuknak a háttérben kellett maradni, és mosolyogni. De ha egyedül áll a színpadon, ki teszi ezt meg helyette?
Ahogy elrendezte a tálakat az asztalon, meghallotta a vízcsobogást a fürdőből. Ten szavai olyan ajtókat nyitottak meg benne, amiket tudatosan zárva tartott, a saját és Jeong érdekében is. Legalábbis eddig azt gondolta, az érdekeiket szolgálja. A feszültség esetleg az éppen forgatott videóknak jót tett, a lelki és testi békéjüknek azonban nyilvánvalóan nem. Az asztalra támaszkodott, és elképzelte Jeong meztelen testét a vízsugár alatt. Azzal sosem volt probléma, mennyire kívánják egymást, és Jin azzal sem állított valótlant, hogy az alapokkal tisztában volt. Használták a kezüket és a szájukat, de enyhe rettegés keveredett össze a vággyal, amikor arra gondolt, tovább is mehetnének. Mert anélkül, hogy ténylegesen elmerültek volna egymás testében, maradhattak a kötetlen játszadozásnál. Nem kellett felelősséget vállalniuk, nem kellett magyarázkodniuk, esetleg engedélyt kérniük. Jin számára sosem volt kérdés, hogy ők ketten valamiféle kapcsolatban vannak, de sosem éreztette azt a másikkal, hogy le akarja kötni. Elvégre ha ő maga nem tudta megadni neki, amire vágyott, legyen joga máshol keresni a kielégülést.
Jeong köntösben lépett ki a fürdőből, vizes haját egy törülközővel itatgatta.
- Nem vittem váltás ruhát – magyarázta könnyedén, mit sem tudva Jin előbbi gondolatmenetéről. Ahogy elhaladt mögötte, Jin hirtelen elkapta a karját, és magához húzva átölelte. Jeong belehajolt a nyakába, és mélyet sóhajtott. Ilyenkor érezte igazán, hogy otthon van. – Isteni illatok vannak. – Mikor Jin rázkódni kezdett, feltételezte, hogy megnevettette.
- Éhes vagy? – Talán provokálni akarta? Mindenesetre a szemébe nézve válaszolt.
- Mindig.
- Áh, az ifjonti szervezet…
Vacsoráztak és beszélgettek az asztalnál, aztán Jeong elmosogatott, míg Jin elvonult a fürdőbe. A fiatalabb srác ide-oda mozgatta habos kezét, és azt képzelte, Jin testét érintheti. No persze érinthette, amikor csak akarta – és amikor épp kettesben lehettek -, de az, hogy olyan intim helyzetben látta együtt Jint és Tent, valamit elindított benne. Mindketten nagyon jók voltak abban, hogy áltassák saját magukat, de Jeong rájött, hogy ezt nem csinálhatja tovább. Jinnek talán fogalma sem volt róla, mennyire vágyott rá, hogy teljesen összeforrjanak. Még ha nem is attól a perctől kezdve, hogy először meglátta – valljuk be, akkor még nemigen volt mit nézni egyikőjükön sem -, de néhány évvel később Jeong már rendszeresen könnyített magán úgy, hogy Jint képzelte maga elé. Vagy maga fölé, esetleg alá. Ez utóbbi csak mostanában ütötte fel a fejét az elméjében, és olyan heves orgazmust eredményezett, amire nem számított. Ez idáig azt hazudta magának, ennyivel is beéri, ha Jinnel lehet, de tényleg így volt?
Jin frissen zuhanyozva ült mellette az ágyban, miközben Jeong elindította a sorozatot. Olyan történetnek ígérkezett, amire oda kellett figyelni, Jeong mégis csak a másik fedetlen combjait tudta érzékelni. Megmozgatta a nyakát, hogy kicsit ellazuljon, aztán megrezzent, ahogy megérezte Jin kezét a tarkóján.
- Nem erőltetted túl magad a próbán?
- Olyan még sose volt.
- Szeretnél egy masszázst? – Jeong próbált nem túl sebesen megválni a pólójától, majd hasmánt elterült az ágyon, feje a tévé felé nézett, de esélytelen volt, hogy aznap este bármit is felfogjanak belőle.
Kiszökött belőle egy sóhaj, ahogy Jin óvatosan ránehezedett. Kipattintotta a testápoló kupakját, amit Jeong azóta használt, hogy tetováltatni kezdte magát, nyomott egy adagot a tenyerébe, összedörzsölve némileg felmelegítette, majd munkához látott. Jeong nem tudta, melyikük élvezte jobban, de ő maga belesüppedt a matracba. Jin helyenként erősebben, helyenként gyengédebben nyomta, de sorra kisimogatta belőle a feszültség csomóit. Jeong megborzongott, akárhányszor megérintette a tarkóját, a merevedése pedig kezdett kényelmetlenné válni.
Ahogy az lenni szokott, volt egy pillanat, amikor minden komolyra fordult. A két felhevült test egymásnak csapódott, szenvedélyesen átkarolták egymást, és forró csókokat váltottak. A kezük és a szájuk pontosan ismerte a menetrendet, Jinnek azonban ezúttal más tervei voltak. Arra gondolt, Jeong valószínűleg hagyja majd magát sodródni az árral, így elkezdett hasra fordulni, a fiatalabb srác viszont gyorsabb volt.
- Kérlek – lehelte a szájára, és a hátán fekve felhúzta a lábait, gyönyörűen kitárulkozva kedvese előtt. – Kérlek, gyere! – És Jin ment.
- Miért… - lehelte Jeong, és csókokat nyomott Jin csúszós bőrére -… miért nem tettük ezt meg hamarabb? – Érezte, hogy Jin karja megfeszül körülötte, így felnézett az arcára.
- Nem akartam fájdalmat okozni.
- Kiabáltam ugyan, de ha nem vetted volna észre, nem a fájdalomtól. – Jeong megbökte a másikat, Jin viszont továbbra is komoly maradt. Jeong nagyot sóhajtva felült, így a vékony takaró lecsúszott meztelen mellkasáról. – Yeobo! Ne kezdjük előröl. Nem vagyok porcelánból. Felnőtt férfi vagyok, aki együtt akart lenni azzal, akit szeret. Hidd el, fizikailag sosem tudnál úgy bántani, hogy fájjon. – Jin erre már ránézett.
- Hogy értsem azt, hogy fizikailag sosem? Mentálisan talán bántalak?
- Ja, amikor így viselkedsz. – Jeong kezdte magát az idősebbnek érezni ebben a kapcsolatban. – Élvezted?
- Nem erről…
- Élvezted, vagy sem? – emelte fel a hangját. Összeütközött a tekintetük, aztán Jin nyelt egyet.
- Igen, élveztem.
- Akkor jó, mert én is! Téma lezárva, legalábbis az ismétlésig. – Jeong újra elhelyezkedett Jin oldalán, és rácsúsztatta kezét a mellkasára. Elégedetten sóhajtott. – Istentelenül jól csináltad ahhoz képest, hogy az első volt.
- Honnan tudod, hogy az első volt? – Jeong nem ült fel a provokációnak.
- Tudom, hogy mindkettőnknek ez volt az első. – Felnyögött, ahogy Jin teste eltűnt alóla.
- Micsoda? – Jin feltérdelt az ágyon, és mivel sajnos alsót viselt, Jeong nem tudott elgyönyörködni abban a látványban, ami nemrég a testében járt. Már csak az emlék is elég volt hozzá, hogy borzongás fusson végig a gerincén, a farka pedig életre kelt. – Jeong!
- Mm.
- Mit jelentsen az, hogy ez volt neked az első?
- Mit lehet ezen nem érteni? – Jeong a párnába fúrta az arcát, így alig lehetett hallani a szavait. – Rád vártam. Nem akartam együtt lenni senki mással, csak veled. – Némi csendet követően Jin gyengéden megfordította, majd elsöpörte az izzadt tincseket az arcából. Ahogy óvón forró tenyere közé vette az arcát, Jeongnak hirtelen sírhatnékja támadt.
- Én azt hittem… - Jin nyelt egyet. – Azt hittem, kerestél másokat, akik kielégítették a vágyaidat.
- Nem tettem ilyet.
- De, akkor hová jártál el rendszeresen?
- Bokszolni. Valahogy ki kellett eresztenem a gőzt. – Jeong somolyogva átkarolta Jin nyakát, és lehúzta magához. – Most viszont találtam valamit, ami alkalmasabb lesz rá.
- Ó, valóban? Ilyen biztos vagy a dolgodban?
- Lássuk csak… - Jeong egy pillanat alatt átfordította magukat, és ráült Jin csípőjére. – Nagyon sok bepótolni valónk van. Sok energiát fogunk égetni, szóval remélem van elég kaja a hűtőben. – Jin hagyta, hogy Jeong végigfeküdjön rajta. – Ten parancsa elég egyértelmű volt – duruzsolta a fülébe, az idősebb srác pedig megremegett. – És én nem szeretek megszegni egy parancsot. Pláne, ha ilyen élvezetes.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése