Wicked game 3. fejezet

A harmadik fejezet! Kellemes olvasást! :)

-          Ja, én is így reagáltam – sétált vissza hozzájuk Alec lazán.

-          Mi ez az egész? – tudakolta Jace kissé bosszúsan, de Simon nem tudta, mi is zavarja; hogy elmaradt az összecsapás, vagy, hogy a vámpíroknak sikerült meglepniük őket.

-          Nahát! Üdv, árnyvadászok – kedélyeskedett Raphael, ahogy eléjük perdült. Simon szerint kezdett úgy viselkedni, mint Magnus; biztos azért jöttek ki olyan jól. – Egy italt? – nyújtott egy vérrel töltött kelyhet Jace felé.

-          Azt kérdeztem, mi folyik itt! – csattant fel a szőke. – Tudtommal ez nem a ti területetek.

-          Nem is mondták, hogy az – bukkant fel Maia a vámpír mögül. Simon inkább érezte, mint látta, hogy Isabelle megfeszült mellette. – Közösen vettük birtokba a kéglit.

-          Közösen? – kérdezett vissza Jace.

-          Úgy van, szöszi. Talán nem érted a szó jelentését?

-          Ne beszélj velem ilyen lekezelően! – Maia erre ugatva felnevetett.

-          Tehát – vette vissza a szót Raphael. Simon távol állt tőle, de nem eléggé; így is meg tudta állapítani, hogy a vámpír nadrágja mennyire illetlenül szűk. – Maia és én arra jutottunk, hogy Valentine és a Kör pusztulásával nincs már okunk arra, hogy haragudjunk egymásra. Megbeszéltük a dolgainkat, és ma tartjuk az első házibulinkat. – Csend. – Amire persze örömmel meghívtunk volna titeket is…

-          De nektek még meghívó sem kell, ezt Magnus is tanúsíthatja – szólt közbe Maia.

-          Kiugró alvilági tevékenységet észleltünk – mutatott rá Alec.

-          Te odahaza minden nap azt érzékelhetsz – kacsintott rá Raphael, majd vállat vont. – Nem értettünk egyet mindenben… ennek némi cicaharc lett a vége. De semmi vész. Sajnos nem folyt vér – tette hozzá, Maia pedig nevetve oldalba vágta.

Az árnyvadászok enyhén szólva döbbentnek tűntek. Simon szerint legelső pillanatban el sem tudtak képzelni olyan világot, ahol a vámpírok és a farkasok barátok… mert mi lesz akkor az ő feladatukkal? Hol fognak állni ebben a rendszerben?

Simon azon kapta magát, hogy kivált a sorból, és odalépett a másik kettőhöz.

-          Napjáró! – köszöntötte Maia örömmel, majd gyorsan megpuszilta. – Csatlakozol?

-          Apuci most dolgozik – emlékeztette őt Raphael, majd egy hajtásra kiitta a poharát.

-          Ha legközelebb valami ilyesmit terveztek, legalább figyelmeztessetek előtte, rendben?

-          Igenis! – tisztelgett Maia. – Igazából azt hittük, legalább te örülni fogsz ennek.

-          Örülök is – mosolyodott el feszesen. – Így legalább nem kell attól tartani, hogy a két klánvezér kiszívja egymás vérét. – Maia és Raphael felhorkant, amit akár nevetésnek is lehetett hívni.

-          Simon! – kiáltotta Isabelle már az ajtóból.

-          Lábhoz! – utánozta a vámpír, de a szeme távolról sem gúnyolódva csillant meg.

-          Még találkozunk – biccentett Simon, és a társai után kocogott.

A hazafelé vezető utat csendben tették meg, a központba visszatérve azonban Jace és Isabelle egymás szavába vágva kezdte ócsárolni az alvilágiakat. Alec és Clary összenézett, majd elindultak lepakolni – pedig ritka volt, hogy ők valamiben egyetértettek.

-          Nem kellett megölni senkit, ez jó, nem? – kérdezte Simon naivan.

-          Fantasztikus – morogta Jace. – De szerinted ezt az öregek lenyelik majd? Azt fogják mondani, hogy ez a mi hibánk.

-          Hülyeség. Nem ti löktétek őket egymás karjaiba.

-          Te ezt nem éted – zárta rövidre a témát Isabelle, majd hosszú, fekete haját drámaian hátradobva távozott.

Simon továbbra sem értette, mi a probléma; ő a maga részéről üdvözülten fogadta a változást, és ezt néhány órával később meg is mondta Raphaelnek, amikor összefutottak. Persze Simon ismét kilógott.

-          Pont az elismerésedre volt szükségünk! – vont vállat Raphael, ahogy hanyagul a falnak támaszkodott, és tökéletesen rendben tartott körmét bámulta. – Azért jöttél, hogy a munkáról cseverésszünk?

-          Mindig erre futok – mutatott rá Simon, egyre növekvő jókedvvel.

-          Rendben, akkor én egyáltalán nem azért jöttém, hogy fecsegjünk.

-          Akkor miért?

-          Pontosan tudod, hogy miért. – Csend. – Megízleltem a véredet annak idején, de az semmi volt ehhez az érzéshez képest. – Ellökte magát a faltól, és villogó tekintettel a másik felé lépett.

Simon egy pillanatig fontolgatta, hogy elszalad, mint réges régen, de igazság szerint pontosan azt akarta, amit a vámpír. Így hát félúton találkoztak, és ezúttal Raphael volt az, aki letámadta, és hevesen a szájára tapadt.