Megérkezett az új fejezet :)
Attól fogva rendszeresen találkoztak, általában egy héten
kétszer-háromszor, amikor Simon el tudott szabadulni. Eleinte tartott attól,
hogy a barátai kérdezősködni fognak, de amíg megjelent az edzéseken, és részt
vett a rajtaütéseken, addig a szabadidejében azt csinált, amit akart. Korábban
ez elképzelhetetlen lett volna, de változtak a dolgok; Jace valamiért személyes
sértésnek vette, hogy az alvilágiak az ők közbeavatkozása nélkül oldják meg a
dolgaikat, Isabelle pedig egyetértett vele – a lány nem titkoltan gyűlölte
Raphaelt és Maiát, így minden alkalmat megragadott, amikor szembeszállhatott
velük. Simon régen imádta a megszállottság tüzét látni a lány szemében, és
mindig bízott benne, hogy sosem különböznek majd össze emiatt. Továbbra is
gyakran töltötték együtt az idejüket, és ilyenkor Isabelle csak rá figyelt,
sosem hozta szóba a munkát. Simon csókolózott vele, simogatta, néha
szeretkeztek is, de a srác egyre gyakrabban kalandozott el, egyre inkább
vágyott egy jéghideg test közelébe a forró helyett.
Simon persze jól tudta, hogy ez nem mehet egy örökké, de
arra számított, hogy valaki egyszer csak kérdőre vonja – Magnus néha hosszan
vizsgálgatta -, viszont az meg sem fordult a fejében, hogy két és fél hónappal
később Raphael a szex helyett beszélgetéssel fogadja majd.
Simon némileg frusztrált volt – az aznapi összecsapás során
majdnem elvesztette a lábát, de mind megsérültek, mire sikerült megszabadulniuk
a démontól. Azt remélte, a vámpírnál megnyugvásra lelhet, ehelyett Raphael is
feszültnek tűnt.
-
Mi a baj? – kérdezte Simon. – Összevesztetek
Maiával?
-
A cicával minden a legnagyobb rendben.
-
Remek. – Csend. – Akkor?
-
Gondolkodtam.
-
Igen?
-
Rajtunk.
-
Ühüm. – Raphael felpillantott rá. – És? Jutottál
valamire?
-
Azt hiszem, választásra foglak kényszeríteni. –
Simon belsője megfagyott. – Ne érts félre, nem akarom ezt tenni. Nem vagyok
híve a nyálas romantikának és a kisajátításnak. Viszont… fizikailag rosszul
vagyok ettől a helyzettől. Hetek óta nem vettem vért magamhoz… - Simon hirtelen
olyan sápadt lett, mint a vámpír, akin valóban látszott, mennyire gyötrődik.
Mert akarta Simont, azt viszont nem, hogy az árnyvadász olyat tegyen, amiért
később megutálja őt.
Simon szenvedett. Világéletében egy kisember volt, de amikor
árnyvadász lett belőle, végre úgy érezte, tehet valamit, és nem kell többé az
oldalvonal mellől szemlélnie, ahogy elmegy mellette az élete. Aztán kiderült,
hogy egész jól harcol, de hajlamos átlopózni a sötét oldalra. Egyszerűen fel
nem foghatta, Jace és Isabelle miért ilyen ellenséges az alvilágiakkal szemben.
Magnust nagyon szerették, de rá mindig boszorkánymesterként gondoltak, és
élesen elkülönítették Raphaeltől és Maiától; Simon nagyon kedvelte őket, ezért
tehát szenvedett.
Isabelle-hez szerelem fűzte… jobban mondva ahhoz az
Isabelle-hez, aki régen volt, és aki az ártatlanok védelmének szentelte magát.
De élhetne úgy továbbra is a Lightwood családdal, ha összetöri egyetlen lányuk
szívét?
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése