The truth untold 6. fejezet

 

A hatodik fejezet, melyben elkezdünk haladni a végkifejlet felé.

Jo Min-ho felügyelő magabiztosan lépett a helyiségbe, és a srácokkal nem törődve azonnal a beteghez lépett.

-        Kim Seok-jin?

-        Igen, uram. – Jin nagy nehezen összehozott egy illő köszöntést. – Mit tehetek Önért?

-        Tényleg jobban van, ha már jópofáskodik, igaz? – kérdezett vissza a férfi, Jeong pedig felvonta a szemöldökét. Rettentően ismerős volt neki ez a fellengzős, lekezelő stílus. – Bejelentést kaptunk a hajnali lövöldözésről, és mivel egyedül Önt szállították be ilyen sérüléssel, ki kell hallgatnom.

-        Sajnos semmit sem láttam. Sötét volt, és háttal ültem az utcának – használta fel Nam-joon korábbi szavait.

-        Nem is számítottam egyébre. – A felügyelő kiszámított lassúsággal vett elő egy mappát a táskájából, majd fellapozta. – Nem ismeretlen előttem a neve, Seok-jin. Életem végéig emlékezni fogok valaki olyanra, aki megölte egy iskolatársát.

-        Ne haragudjon, de tudtommal ez nem került bizonyításra – szólt közbe Nam-joon nyomban, megelőzve a kínos csendet. A felügyelő persze tudomást sem vett róla.

-        Nem tartja valószínűnek, hogy az elhunyt hozzátartozói kíséreltek meg elégtételt venni?

-        Nagyon is valószínűnek tartom, hogy van, aki továbbra is azt hiszi, szándékos emberölésről volt szó – vallotta be Jin ügyelve rá, hogy még véletlenül se pillantson barátaira. – És azt is elképzelhetőnek tartom, hogy a rendőrség az iskolámmal együttműködve csak erősítette ezt a nézetet. – Jin szavait hallva Jeongnak végre leesett a tantusz.

-        Maga az egyik tanárunk testvére! – kiáltott fel.

-        Így van. Talán probléma? – Jeong nem tudta pontosan megfogalmazni, de valamiért nagyon is problémája volt vele. – Jobban tennék, ha inkább hazamennének, és kimaradnának ebből az ügyből. Még a végén rossz színben tüntetik fel magukat.

-        Köszönjük szépen a szívből jövő tanácsot – hajolt meg Yoon-gi.

-        De az előbb még egyáltalán nem maga volt az apánk – folytatta Tae -, tehát, hacsak le nem tartóztat, nem mondhatja meg, hol legyünk és hol ne.

-        Talán már úgyis késő, ahogy elnézem – mormolta a felügyelő. Jin felháborodva, égő arccal dőlt előre, mikor Nam-joon az ágy mellé lépett, szembehelyezkedve a férfival.

-        Engedje meg, hogy bemutatkozzam. – Meghajolt. – A nevem Kim Nam-joon, én vagyok az osztályelnök, valamint engem bíztak meg azzal, hogy jelentsem, ha Jin bármilyen gyanús tevékenységet folytat. Maga szerint Jin barátja lennék, ha úgy gondolnám, bármi elítélhetőt tett? - Mielőtt a felügyelő reagálhatott volna, folytatta: - Bizonyára nem ismeretlen Ön előtt az apám neve. A bíróságon dolgozik, ő Jin ügyvédje. Ha kérdése van, forduljon hozzá bátran!

A férfi távozása után néhány pillanatig dermedt csend volt, aztán Yoon-gi és Tae szinte egyszerre kiáltott fel.

-        Apám!

-        Ez király volt!

-        Atomkirály!

-        Még engem is kirázott a hideg – vigyorgott Tae, majd két oldalról átkarolták Nam-joont. – Életünk legjobb döntése volt bevenni téged a bandába.

-        Ha szeretnéd még élvezni azt az életet, akkor most szépen leveszed róla a kezed – szólt rá Jimin, ami azonnali hatást váltott ki. Yoon-gi és Tae feltartott kézzel, továbbra is vihogva elhátrált. – Na, azért.

-        Féltékeny vagy? – tudakolta Ho-seok merő kíváncsiságból. Jimin Nam-joonra bámulva vállat vont.

-        Nem. Csak nem szeretem, ha hozzányúlnak ahhoz, ami az enyém. – A felcsattanó tetszésnyilvánítás közepette Nam-joon természetesen elpirult.

A kis közjáték szórakoztató volt ugyan, de Jin figyelmét nem tudta elterelni. Mivel a fájdalomcsillapítók kezdték hatásukat veszteni, a takarót markolva igyekezett nem felkiáltani, de már a homlokán is kiütközött az izzadtság.

-        Ne haragudj! – Jimin elvett egy tiszta törülközőt a polcról, megvizezte, aztán megpróbálta letörölni vele Jin arcát, de a srác durván ellökte a kezét. – Jin!

-        Ne legyél velem kedves! – kérte a srác emelt hangon. Mellkasa úgy emelkedett és süllyedt, mintha épp akkor fejezte volna be az egyik koreográfiájukat. – A fickónak igaza van. Haza kellene mennetek.

-        Te ezt akarod? – kérdezte Tae csendesen. Jin lehunyta a szemét. – Egy szavát sem hisszük el.

-        Pedig nem ártana – suttogta Jin. Ajka ijesztő módon elfehéredett.

-        Hogy érted ezt? – kérdezte Ho-seok. Néhány másodperces csend után Jin azt felelte:

-        Mert igaza van. Valóban megöltem valakit.

-        Ne legyél már ilyen drámai! – kérte Nam-joon mélyet sóhajtva.

-        Csak az igazat mondom, ahogy kérted.

-        Akkor azt is tedd hozzá, hogy baleset volt, ráadásul a srác nem egészen abba a sérülésbe halt bele. – Jin összehúzta a szemét.

-        Honnan tudod te ezeket?

-        Mint említettem, apám ügyvéd. Hallok ezt-azt. – Nam-joon, nem törődve a többiek néma elismerésével, karba fonta a kezét. – Arról az összeesküvés-elméletről viszont én sem tudtam. Érdemes lenne utánajárni.

-        Ezek szerint tényleg meghalt valaki? – kerekedett el Tae szeme. Jin és Nam-joon összenézett, majd utóbbi biccentett.

-        Igen – kezdte Jin idegesen. – Én… nem fogom szépíteni, megvertem. Legalább akkora fájdalmat akartam okozni neki, mint amilyet ő okozott. Próbált visszatámadni, aztán elesett, beverte a fejét, és… meghalt.

-        A kórházban, néhány órával később – tette hozzá Nam-joon.

-        És miből gondolod, hogy nem ebbe halt bele? – kérdezte Jimin.

-        Abból, hogy a halála után az összes egészségügyi irata eltűnt. Jint nem vádolták ugyan meg, de ha így történik, a védelemnek semmi sem lett volna a kezében. – Ismét Jin felé biccentett. – Úgy gondolod, a felügyelő és a testvére benne vannak valamilyen módon?

-        Nem gondolok én már semmit – sóhajtott a srác lemondóan, aztán lehunyta a szemét. – Nagyon köszönöm, hogy mellettem maradtatok.

-        Részünkről az öröm – mondta Yoon-gi. – Teljesen kijózanodtam, így nem kell magyarázkodnom az őseimnek.

-        Ráadásul ez jobb volt, mint egy rész a kedvenc sorozatomból – vallotta be Tae.

-        Most már hagyunk pihenni – mondta Ho-seok, ahogy megérintette Jin karját. – De holnap újra itt leszünk.

-        És ezt nyugodtan veheted fenyegetésnek – toldotta meg Jimin.

Jin egész addig feküdt mozdulatlanul, míg be nem csukódott az ajtó.

-        Itt vagy? – lehelte, de csak a csend felelt. Jeong is elment.

Jin szülei természetesen nem repestek az örömtől, de meg is könnyebbültek, hogy nem történt komolyabb baj. Az egész ügy alatt végig kitartottak a fiuk mellett, sosem hitték el, hogy képes lenne bárkit szándékosan megölni. Annak a hátterét, hogy Jin egyáltalán miért ment neki a másik srácnak, csak sejtették, de rákérdezni nem mertek.

Az anyja éppen csókokkal halmozta el, mikor Nam-joon belépett, kezében szatyrokkal.

-        Elnézést!

-        Ugyan, gyere csak be! Seok-jin osztálytársa vagy?

-        A barátja – javította ki Nam-joon, mire Jin szíve a torkába ugrott. Nem hitte, hogy a srác továbbra is így gondolja… inkább csak a kötelességét teljesítette. De azért titkon jól esett reménykednie, hogy nem marad ismét teljesen egyedül.

-        Ti hoztátok be, igaz? – érdeklődött az apja, aztán elmosolyodott. – A nővér mesélte, mekkora volt a ricsaj a folyosón! – Aztán ő is meghajolt Nam-joon felé. – Köszönjük, hogy gondoskodtatok a fiunkról. Jól jött már neki néhány igazi barát.

-        Apa!

-        Mi az? Ne égesselek le? – nevetett tovább a férfi. – Rendben. Később még visszajövünk, hozunk valami vacsorát.

-        Arra nem lesz szükség, ahogy látom – szólt közbe az anyja. Még egyszer megpuszilta a fiát. – Vajon megélem még, hogy ne kerülj folyton bajba? – Aztán választ sem várva távoztak.

Jin figyelte, ahogy Nam-joon kipakolt a szatyrokból, míg az éjjeliszekrényt be nem terítették Jin kedvenc ételei. A srác torkát sírás fojtogatta.

-        Nem kellett volna fáradnod. – Nam-joon leült az egyik székre.

-        Jimin szigorúan meghagyta, hogy ne bocsátkozzak vitába veled, tehát ezzel megvárom inkább őt. – Azzal elővett egy könyvet.

-        Tanulni fogsz?

-        Holnap kezdődik a suli. – Jin nagyot nyögve hanyatlott a párnára. – Téged a szüleid biztos kivesznek néhány hétre.

-        Vissza sem kellett volna mennem.

-        Szinte tudtam, hogy egy önsajnáló jelenetre fogok megérkezni – mondta Jimin, mialatt köszönés nélkül belibbent. Jin halványan reménykedett benne, hogy a srác mögött feltűnik valaki más is… Mikor cuppanó hangra lett figyelmes, oldalra kapta a fejét, amit persze gyorsan meg is bánt.

-        Jaj, a szemem!

-        Talán csukva kellett volna tartanod – mondta Jimin, ahogy az ágy mellé lépett, és helytelenítő pillantással illette. – Csalódtam benned. – Jin szíve, ami szokatlan aktivitást mutatott az utóbbi időben, összeszorult.

-        Sejtem.

-        Miért nem szóltál róla nekünk? – folytatta a srác. – Miért nem kértél segítséget? Korábban persze nem voltunk közeli barátok, de én többre tartottalak egy egyszerű ismerősnél. – Jimin szemében szomorúság villant. – Nem kell mindezzel egyedül megbirkóznod.

-        Nem erre szerződtetek – mutatott rá Jin. – Táncról volt szó, aztán a felvételiről.

-        És azt gondolod, most, hogy komolyra fordult a helyzet, ki fogunk hátrálni?

-        Senki sem hibáztatna érte titeket. Ha ennél jobban belefolytok, veszélybe kerülhet a jövőtök. – Nam-joonra nézett. – Jo Mi-ho keze messzire elér. Egyetlen intéssel elintézheti, hogy odalegyen az átlagod. Ahhoz mit szólna az apád?

-        Miattam csak ne aggódj – mondta, fel sem pillantva a könyvből.

-        Hogyne aggódnék, mikor ilyen hülyeségeket terveztek?

-        Valaki valamilyen hülyeséget tervez? – érdeklődött Yoon-gi.

-        Ott a helyünk! – toldotta meg Tae, aztán átbuktak a küszöbön, ahogy Ho-seok meglökte őket.

-        Zeng tőletek a folyosó – komolykodott a srác, aztán meglátta a kipakolt ételeket.

-        Szolgáld ki magad – intett Jin. – Már ha nem gond.

-        Nekem nem, nem én főztem – vont vállat Nam-joon, Jin szíve pedig szapora dobogásra váltott Talán… - De azért hagyjatok a betegnek is.

-        Miféle betegnek? – pislogott Tae, majd a szájába tömte a falatot.

Jin nagyon boldog volt, hogy mellette vannak, Jeong hiánya viszont úgy égette, mint egy billog.

A tanítás megindulása nagyban megnehezítette, hogy a srácok bejussanak Jinhez. A vizsgák és az egyetemi felvételik véres kardként lebegtek a fejük felett, amit Jin tökéletesen meg is értett. Mivel Nam-joon becsületesen hordta neki a tananyagot, a srác nem tehette meg, hogy kifelé bámul az ablakon, vagy Jeong telefonjának csengését hallgatja. Hiába parancsolt rá magára, hogy így a legjobb és hagyja békén, a józan eszén néha felülkerekedett vérző, szerelmes szíve.

Egy héttel később végre elbocsátották, Jin pedig legszívesebben futott volna az iskolába, még ha ez azt is jelentette, hogy Szong Min-ho kezébe kerül.

-        Minden évet felfordulással kezdesz?

-        Hát sose javulsz meg?

-        Mit gondolsz, ki vagy te?

-        Olyan szexi azzal a sebhellyel, nem?

-        De tényleg meglőtték? Nem csak egy játék pisztoly volt?

Jin felszegett fejjel haladt el a sutyorgók mellett, aztán dobogó szívvel belépett a terembe. Alig néhányan lézengtek odabent – direkt korán érkezett -, de az egyik srác nyomban odaintett neki.

-        Seok-jin! Tae kérte, hogy keresd meg a próbateremben, ha megérkezel.

-        Kösz.

-        Hogy vagy?

-        Még életben. – A srác vihogott.

-        Nagyon fájt?

-        Nyúltál már hozzá forró tűzhelyhez?

-        Naná.

-        Hát, azt szorozd meg kettővel.

Jin otthagyta a szörnyülködő társait, majd némileg lelkesedését vesztve visszasétált a próbateremhez. Mivel az ajtó zárva volt, összezavarodva nyúlt a telefonjáért. Mielőtt megcsörgethette volna Tae-t, a nyíló ajtóban megjelent a srác feje.

-        Áh, te vagy!

-        Nem te kérted, hogy…

-        De, de, csak néhány hülye is kopogott már korábban, és… mindegy, gyere!

Alig lépte át a küszöböt, valaki megmozdult tőle balra, és egy fekete kendőt kötött a szemére. Szívdobbanásnyi idő múlva kezek terelték a terem belseje felé, aztán hirtelen megpörgették, így Jin még azt a kis tájékozódási képességét is elvesztette, de nem félt. A barátai vették körül, és bármit is terveztek vele, az nem lehetett rossz. A levegő felkavarodása jelezte, hogy mozogtak körülötte, mire Jin is önkéntelen mozdulatokat tett. Néha valaki hozzáért, közelebb húzta, vagy épp a másik irányba taszította. Jin maga is megdöbbent, mégis pontosan tudta, mikor ki került a közelébe. Jimin ujjait gyűrűk díszítették, fülbevalói halkan csilingeltek¸Ho-seok tenyere érdes volt, mintha a tánc miatt sokat lehorzsolta volna; Yoon-gi annyira nem tudott ellenállni a zenének, hogy amikor megfogta Jin kezét, még azon is ütötte a ritmust; Nam-joon vezetőhöz méltón irányította őt, Tae viszont játékosan kibújt az érintése alól. És Jeong…  Jeong szinte világított feketével letakart szeme előtt. Minden alkalommal, amikor a közelébe került, Jin teste felé mozdult, mintha mágnes vonzaná. Kezük találkozásakor tűz gyúlt a bőre alatt, felszítva benne a tánc vágyát.

Mivel valószínűleg egyikük sem akarta csatakosra izzadt ruhában végigülni a napot, elég hamar vége szakadt a játéknak, Jin pedig levehette a szemfedőt. És ott voltak mind, mint valami csodálatos jelenés. Nem kérdezték, hogy van, egyszerűen csak visszafogadták a köreikbe.

-        Beszélnünk kell néhány dologról – kezdte Nam-joon.

-        De nem itt, ahol a falnak is füle van – tette hozzá Ho-seok.

-        Amondó vagyok, túl régóta hanyagoljuk már a törzshelyünket – vélekedett Yoon-gi.

-        Ezt sürgősen orvosolnunk kell – toldotta meg Tae, aztán összepacsiztak.

-        De semmiképp sem ma este – döntötte romba a reményeiket Jimin. – Holnap tanítás. – Mind megrökönyödve néztek rá, egyedül Nam-joon szája sarkában bujkált mosoly.

-        Jaj, ne! – kapott a szívéhez Tae. – Nam-joon bűbája alá kerültél! Mi lesz most velünk?!

-        Be lehet fogni – szólt rá Jimin. – Kurvára nem akarom pont most lerontani a jegyeimet, főleg, hogy egy bizonyos tanár is rám szállt.

-        Micsoda? – kérdezte Jin.

-        Ne parázz, mindőnkre rászállt – mondta Ho-seok. – Csak azzal nem számolt, hogy fogást nem tud majd találni rajtunk. – Jin már nyitotta a száját, hogy a lelkükre beszéljen, de Jimin fölemelte a kezét.

-        Péntek. Este hat. Akkor folytatjuk.

Jin úgy érezte magát, mint egy összeesküvő, ahogy elváltak útjaik; Jimin és Ho-seok elindult a saját osztályához, Tae és Yoon-gi egymást lökdöste, Nam-joon zsebre vágott kézzel tűnődött, Jeong pedig… Jin megpördült, de a srácot mintha elnyelte volna a föld.

-        Adj neki még egy kis időt – kérte Nam-joon, mintha pontosan tudta volna, mire gondol. – Neki sem könnyű ez az egész, és még csak segíteni sem tudunk. Fiatalabb nálunk, másként dolgozza fel, ha valaki titkol előle valamit.

-        El akartam mondani. Szerintem azért egyezett bele, hogy korrepetál, mert ezt ígértem cserébe.

-        Ezt nem tudhatom. De most már nyilván nem gondolod, hogy csak ez érdekli.

-        Nem – vallotta be Jin, és Jeong csillogó szemére, vágyakozó arcára gondolt. A srác mindennél jobban szeretett volna beszélni vele, de talán most az egyszer megfogadhatja Nam-joon tanácsát.