The truth untold 7. fejezet

 

A hetedik fejezet!

Jeong megszállott lett. Korábban is imádott táncolni, a szilveszter óta eltelt két hétben azonban mintha magasabb lángon égett volna. Miután annyi időt ágyban kellett töltenie, be akarta pótolni az elvesztegetett időt. Tökéletesítette a koreográfiáját a felvételire, együtt gyakorolt Jiminnel és Ho-seokkal, segítve nekik a saját táncukkal, esténként pedig a könyveit bújta. A többiek hagyták, hogy a maga módján küzdjön, de Jeong inkább minden percét lefoglalta valamivel, csak ne kelljen gondolkodnia.

Túl egyértelmű és gyerekes lett volna, ha kivonja magát Jin köszöntéséből – az előkészületekben nem vett részt, de hamar ráérzett a koreográfia lényegére. A lehető legkevesebbet ért hozzá, de ez sem segített. Kerülte, amennyire a közös osztályterem engedte, de hiába. Látni vörös haját, kihúzott szemét, sápadt arcát, csábító ajkát… túl sok volt neki. Jeong tudta, hogy szerelmes; át akarta ölelni Jint és megnyugtatni, hogy minden rendben lesz, de nem tehette. Játszotta hát tovább a megbántottat, és úgy vélte, viselkedése jogos; Jinnek az elején talán még nem volt oka beavatni őt, de ahogy egyre közelebb kerültek, ennyit talán megérdemelt volna. Persze talán a próbák végén valóban el akarta mondani neki, fizetségként.

-        Hé, minden oké? – bukkant fel mögötte Ho-seok. – Mióta vagy itt?

-        Hány óra?

-        Mindjárt hét. A suli zár.

-        A francba – sziszegte Jeong, mivel azon a délutánon csak annyit tett, hogy bámulta saját kétszínű képét a tükörben.

-        Jól vagy? Kimerültnek tűnsz.

-        Minden oké – mondta, miközben felkapkodta a cuccait, majd a másik srác nyomában elhagyta az épületet. – Kösz! Nem örültem volna, ha bent kell éjszakáznom. – Jeong észrevette, hogy Ho-seok aggódva méregeti. – Jól vagyok! Nem roppantam össze, vagy ilyesmi.

-        Nem is gondoltam ezt. De nem szégyen bevallani, ha padlóra küldött a hír. – Zsebre vágta a kezét, és felnézett az égre. – Egyikünk sem sejtett semmit, pedig végig egy suliba jártunk. Tudtuk, ki ő, de a botrányig nem érdekelt különösebben a személye. Én is az előadása miatt jegyeztem meg, még múlt télen. – Ho-seok zavartan vállat vont. – Még mindig nem tudjuk biztosan, mi állt a háttérben, de ha Nam-joon azt mondja, baleset volt, hiszek neki. Jin talán valóban vadabb lett kicsit abban az időben, de semmiképp nem ölt volna meg senkit szándékosan.

-        Alig ismered, mégis hajlandó vagy kiállni mellette? – kérdezte Jeong halkan.

-        Szerintem pont neked nem kell magyaráznom, milyen könnyen megfejthető egy ember az alapján, ahogyan táncol. Nincs benne mesterkéltség, nem mutatja másnak magát, mint aki. Nehezen ment, de végül megnyitotta a szívét, nemcsak a ritmusnak, hanem nekünk is. – Jeongra nézett. – Neked is. Bízik bennünk. Nem hagyhatjuk cserben.

Mivel Jin a hét közepén tért vissza, a fennmaradó két napot Jeong sikeresen túlélte. Akkor értette meg, mennyire hozzászokott már ahhoz, hogy a szünetekben Jinnel beszélgessen, hogy megossza vele, ami csak eszébe jut. Yoon-gi és Tae igyekezett könnyíteni a helyzeten, felváltva voltak Jeong és Jin mellett, aztán egyszer csak Jin súgott valamit a fülükbe, majd kisétált a teremből. Jeong szíve a fülében dörömbölt.

-        Mit mondott?

-        Öö – motyogta Yoon-gi. – Hogy ki kell mennie a mosdóba. – Jeong felvonta a szemöldökét.

-        Hülyének nézel? – Csend. – Mit mondott? – ismételte meg, most jóval erélyesebben.

-        Hogy szerinte ez gyerekes, és nyugodtan pártoljunk csak hozzád, elvégre a te barátaid vagyunk, ő meg csak egy gyilkos – darálta Tae egy szuszra, aztán szorongva nézték Jeong arcát.

-        Úgy? – morogta a srác, ahogy felállt, és rátámaszkodott az asztalára. – Szóval még neki áll feljebb? Játssza itt a mártírt?

-        Jeong… - nyugtatta volna Yoon-gi, de Jeong lerázta magáról a kezét, és kivágtatott az ajtón.

Hagyta, hogy felszínre törjenek az érzelmei, jóllehet tudta, az iskolában nem kellene jelenetet rendeznie. A barátai nem véletlenül szervezték meg az aznap esti tanácskozást, de Jeong képtelen volt addig várni. Egyenesen a hátsó udvarra ment, és láss csodát, Jin ott támasztotta a falat, és az eget nézte. Mintha nem lenne semmi problémája a világon.

Ahogy Jeong közeledett, a két tekintet összevillant, aztán Jeong tenyere keményen csattant Jin jóképű arcán. Még a madarak is abbahagyták a csiripelést; Jeong csak a saját zihálását hallotta, meg a vér dobolását a fülében. Jin még csak meg sem tapogatta az arcát, állt tovább ugyanúgy, vezekelve.

-        Ezt megérdemeltem.

-        Nem kértem a jóváhagyásod! – Jeong ökölbe szorította a kezét. – Miért nem mondtad el? – Döbbenten vette észre, hogy könnybe lábadt a szeme. – Amikor láttad, mennyire odáig vagyok érted, nem gondoltad, hogy össze fogod törni a szívem? – Meglökte Jin mellkasát. – Tényleg ennyire önző vagy?

-        Valószínűleg igen. – Jeong elhallgatott, ahogy meghallotta Jin halk hangját. A srác gyengéden fogta az egyik karját, a másikkal pedig betakarta azt, amivel Jeong a mellkasát püfölte. Jeong úgy érezte, rettentő rég volt, mikor legutóbb ilyen közel kerültek egymáshoz. – Önző voltam, hogy minél több időt akartam veled tölteni, mielőtt megtudod az igazat. Mert tudtam, hogy utána nem tudsz majd ugyanúgy nézni rám. – Jin lejjebb engedte a fejét, ajka csaknem Jeong ajkát érintette. – Tudom, hogy rosszul tettem. Nem ezt érdemelted.

-        De még mindig nem mondtál semmit – emlékeztette Jeong.

-        Mert ez már kikerült a kezemből. Ha a többiek segíteni akarnak, nem állok az útjukba. – Kicsit erősebben szorította magához a fiatalabb srácot, Jeong pedig megszédült az intenzív érzéstől. Hirtelen ötlettől vezérelte egyik lábát Jin lábai közé nyomta, majd megemelte, hogy térde a srác farkához súrlódjon. – Ez talán nem volt a legjobb ötlet – susogta Jin, de nem engedte el. – Nem félsz, hogy meglátnak velem? – Jeong nagyon is remélte, hogy meglátják őket, habár ezért meg fog fizetni – inkább előbb, mint utóbb.

Ahogy Jeong elhatározásra jutott, hirtelen tudatosult benne valami… valami, ami annyira banális volt, hogy elnevette magát.

-        Mi az? – kérdezte Jin, mialatt a srác hátrébb lépett, és végigszántott a haján.

-        Még csak meg sem csókoltuk egymást – mondta Jeong. Jinre nézett, aki összeráncolt homloka alapján éppen a közös pillanataikat pörgette.

-        Így van. – Felsóhajtott. – Ha már eddig vártunk, talán nem egy ilyen alkalomra kellene elpazarolni.

-        El kellett volna venned, amíg volt rá lehetőséged – mondta Jeong, és szándékosan figyelmen kívül hagyta, hogy mindannyiszor ő mászott rá a másikra.

-        Olyat sosem tennék veled – mondta Jin halkan, majd hüvelykujjával megérintette Jeong ajkát. – Annál sokkal fontosabb vagy nekem.

Aznap este a törzshelyen még a vártnál is feszültebb volt a hangulat, köszönhetően a délelőtti intermezzónak. Tae és Yoon-gi úgy vizslatta Jeongot, mintha bármelyik pillanatban robbanhatna, de még Ho-seok is úgy somolygott, mintha eljutott volna hozzá a hír.

Nam-joon egy öl papírral érkezett, amit nagy sóhajjal levágott eléjük az asztalra.

-        Mi ez? – pislogott Yoon-gi.

-        Biztos csupa jogi rizsa – húzta el a száját Tae.

-        De én pizzát akarok enni!

-        Fogsz is – nyugtatta Jimin, miközben összesöpörte a paksamétát egy takaros halomba. Jeong lenyűgözőnek találta szinte hibátlan szépségét a bár fényében, no meg a magabiztosságát, amivel minden helyzetet kezelni tudott. – Tele hassal jobban megy a munka, és nekünk most koncentrálnunk kell.

-        Beszéltünk az ügyről apámmal – vette át a szót Nam-joon. – Neki sem világos minden, de amíg nem keverjük bajba magunkat, addig ránk bízza a nyomozást. Elmondom, szerintem mi történt.

És ahogy beszélt, alakot öltött egy összeesküvés, Jinnel a középpontban.

-        Bizonyítékom persze nincs rá – vallotta be Nam-joon. – Még. – Jeong hirtelen megborzongott. A srác előadásában a történet valóban egyértelmű volt, látni lehetett, ki a jó és ki a rossz, de Jeong helye akkor mégis hol volt ebben a történetben? Nem tartotta gonosznak magát, mégis… a barátai számítottak a segítségére, ő viszont becsapja őket, ráadásul szándékosan. Mi ez, ha nem gonoszság?

-        Csak ismételni tudom magam – szólalt meg Jin. – Nem akarom, hogy problémátok legyen miattam. Ezt a néhány hónapot már kibírom itt, aztán elhúzok az egyetemre. Ebben a kacsaúsztatóban talán van annyi hatalmuk, hogy keresztbe tegyenek nekem, de egy nagyvárosban francot se érnek.

-        Ebben ne legyél olyan biztos – mondta Ho-seok, és elé csúsztatta a lapot, amit addig tanulmányozott. – Mindent tudnak rólad. Mikor jelezted, hová akarsz menni egyetemre?

-        Második végén.

-        Ez biztos? – vonta össze a homlokát Nam-joon.

-        Holt biztos – bólintott Jin. – Emlékszem, akkor léptem fel először az év végi műsorban, és utána Min-ho megkérdezte, ezzel akarok-e foglalkozni, én pedig rávágtam, hogy igen, a művészetire tervezek menni. Hivatalosan persze csak harmadikban adtam le a papírt.

-        Az nem számít, mivel Min-ho már jóval előbb tudott róla – mondta Nam-joon feszülten.

-        Mire gondolsz? – tudakolta Jimin, homlokán ráncok táncoltak. – Csak nem hiszed, hogy már két éve tervezgetik ezt? És mégis mire fel? Az a kölyök akkor még élt, ráadásul mégis milyen kapcsolatban vannak vele?

-        Ki fogjuk deríteni – ígérte Nam-joon, majd az asztalra könyökölt. – Gondolom, mind segíteni akartok.

-        Ez olyan egyértelmű? – szólt közbe Jin. – Még ha barátok vagyunk is, ezt egyszerűen nem kérhetem tőletek.

-        Nekem nem rémlik, hogy bármit is kértél volna – mutatott rá Tae.

-        Elhiszem, hogy szeretsz bajba kerülni, de mit szólnának a szüleid, ha a sittről kellene kihozniuk?

-        Minden nap számítanak erre, mióta megtanultam járni, szóval még szívességet is tennék nekik…

A következő pillanatban Jin rávágott az asztalra. Néhány papír felrepült, a poharak összekoccantak, Jeong pedig attól tartott, a srác eltörte a kezét. Csend lett az asztal körül, és még néhány másik vendég is rájuk nézett.

Jeong érezte Jin remegését, látta összepréselt száját, a gyomrában érezte a feszültségét.

-        Nem fogjátok fel – sziszegte elkeseredve. – Engem sikerült eltiltásra küldeniük, és ki tudja, mi jön még. Nem fogom hagyni, hogy ti is célkeresztbe kerüljetek.

-        És akkor mit akarsz? – csattant fel Yoon-gi. – Egyszer elfogadod a segítséget, máskor meg visszautasítod. Szerinted nincs meg a magunkhoz való eszünk?

-        Néha kételkedem benne – motyogta Jin, mire Yoon-gi és Tae felnevetett, mintha bókot kaptak volna.

-        Van benne valami – ismerte el Ho-seok -, de az is igaz, hogy mivel már annyi csínyt elkövettek, van gyakorlatuk a törvényhozó hatalom kikerülésében. – Mikor erre a két csínytevő csak pislogott, Jimin hozzátette:

-        Még sosem kaptak el titeket!

-        Ja, naná!

-        Minket aztán nem.

-        Talán most nem ártana, ha mégis így történne – töprengett Nam-joon. Mivel Jeong úgy vélte, most valószínűleg rá fog térni a terv részletezésére, gyorsan felpattant.

-        Ki kell mennem a mosdóba.

-        Hülyének nézel? – kiáltott utána Tae vigyorogva, de Jeong még arra sem vette a fáradtságot, hogy beintsen neki.

Bevágódott a szebb napokat is látott mosdóba, vizet fröcskölt az arcára, aztán mélyet sóhajtva a tükörbe nézett.

-        Mit művelsz? – sziszegte saját magának. – Miért nem mondtál egyszerűen nemet? Most nézd meg, hová jutottál… sosem fognak neked megbocsátani.